Draft elemzések - AFC South

Houston Texans

A Texans számára a draft előtt a legfontosabbnak a cornerback-részleg megerősítése tűnt, és ennek megfelelően első pickjükkel egy CB-t is húztak. A meglepetést nem is ez okozta, hanem a kiválasztott személye: Kareem Jackson kiváló tehetség, de Kyle Wilsont sokkal inkább lehetett volna ide várni, sőt, talán Devin McCourty is Jackson előtt szerepelt a rangsorokban. Az indok egyértelmű: az Alabama neveltje az NCAA legjobbjai ellen bizonyított, már most tapasztaltnak nevezhetjük, emellett talán a futás ellen hasznosabb lehet, mint Wilson, a gyorsabb elkapókkal azonban meggyűlhet a baja. A második kanyarban egy jóval érthetőbb választás következett, amikor Ben Tate személyében egy kemény erőfutóval erősített a Texans. Tavaly kiderült, hogy Steve Slatonnek egyedül nem megy, Tate sokat segíthet különösen a red zone-ban. A harmadik körben Earl Mitchell DT egy kissé reach-nek tűnik, de ebben a kemény divízióban fontos a védőfal szinten tartása, megerősítése. Mitchell már első évében fontos kiegészítő ember lehet a rotációban, azonban még erősödnie kell ahhoz, hogy az NFL-ben jól érvényesülhessen. A harmadik napon a Texans néhány szép, reményteljes húzással is előrukkolt (pl. Dorin Dickerson a hetedik körben kitűnő választás, Darryl Sharpton hasznos special teamer lehet már idén is, eddigi játéka alapján pedig a kezdő pozícióra sem esélytelen), húzott érthetetleneket is (Sherrick McManis nevét én őszintén szólva még nem is hallottam, az ötödik kör kissé korainak tűnik rá nekem, Garrett Grahamnél pedig volt benn egy-két tehetségesebb tight end a negyedik körben, ráadásul ez nem is volt igazán nagy need Houstonban, Shelley Smith kiválasztására sem számítottam, nemhogy a hatodik körben, de az egész játékosbörzén sem), illetve a draft egyik legizgalmasabb játékosa, Trindon Holliday is náluk kötött ki. Holliday az NCAA egyik legkisebb és leggyorsabb játékosa volt, tulajdonképpen csak returnerként vethető be, de ezen a területen akár a liga elitjébe is felküzdheti magát. Összességében a fontosabb posztokra szereztek játékosokat, ezeknél a pickeknél megpróbáltak biztosra menni, kséőbb azonban nem féltek kockáztatni és különleges játékosokkal megpróbálkozni. Mégsem tűnik olyan veretesnek ez a névsor, így az értékelésem B.


Indianapolis Colts

A Colts-nak túl sok hiányposztja nem volt a draft előtt, ennek megfelelően inkább a cseresor erősítésére és a jövő előkészítésére koncentráltak – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az első kör végén Jerry Hughes megfelelő választás: az NCAA tavalyi mezőnyének talán legjobb passrusheréről beszélünk, és hiába van ott a csapatnál Dwight Freeney és Robert Mathis is, az idő vasfoga rajtuk is fog majd. Hughes első egy-két évében harmadik számú DE lehet mögöttük, ami szinte luxus. Az egyetlen problémája a méretei: túl kicsinek tartják az NFL-es DE poszthoz, azonban kis erősödéssel bebizonyíthatja, hogy meg tudja állni a helyét a profik között. Pat Angerer a második körben kicsit korainak tűnhet, azonban az Iowa tacklegyára illik a Colts rendszerébe, sokoldalú, és college szinten már bizonyított. Az öregedő Brackett által fémjelezett részlegnek szüksége volt egy kis vérfrissítésre, de talán Angererre még várhatott volna Bill Polian GM. A harmadik körben Kevin Thomas furcsa pick, a 2009-ben sérülések miatt vékonynak tűnő secondary-be érkezve tehetséges, hasznos nickelback lehet, azonban rendkívül sérülékeny, valamint további hátránya, hogy nem tökéletesen szerel, és a futójáték elleni segítsége elhanyagolható, pedig ez Indianapolisban kulcsfontosságú a CB-k számára. A következő választás azonban valóban meghökkentő volt: Jacques McClendont nem sokan várták, hogy elkel a játékosbörzén, a negyedik körben valóságos agyrém vele erősíteni a támadófalat. A következő körben Brody Eldridge húzása egyértelműen jelzi a Colts keretében lévő TE-knek (Dallas Clarkot leszámítva természetesen), hogy nem elégedett velük a vezetőség, Eldridge ugyanis egy csak és kizárólag blokkolni tudó TE, támadó falemberből lett átképezve. Az utolsó körben húzott emberek közül Kavell Conner LB tűnik hasznos választásnak, Ricardo Matthews DT és Ray Fisher CB inkább az ismeretlen kategóriába tartozik, de természetesen az itteni húzásokhoz nagy adag szerencse is szükségeltetik. Összességében sok-sok érthetetlen pick miatt nehéz pozitívan értékelni a draftot, az idő persze igazolhatja Bill Poliant. Hughes választása nagyon tetszik, a többiek között is vannak olyan húzások, amik elmennek, így az osztályzatom C+.


Jacksonville Jaguars

Talán az összes draft közül a Jaguároké kezdődött a legmeglepőbben, és igazából erről az útról nem is igazán tért le a továbbiakban. Tyson Alualu tizedikként kihúzása több mint megmagyarázhatatlan. A Calforniaban 4-3-as DT-t és 3-4-es DE-t játszó játékos láthatóan 3-4-ben hatékonyabb, ő maga is ezt nyilatkozta, ennek ellenére a Jaguárok őt tartották a legalkalmasabbnak – holott Alualut legkorábban a második kör elejére várták a szakemberek. A szurkolók remélik, hogy a vezetőség látott valamit, amit a többiek nem – azonban ezt nehéz elhinni. Ezek után még érthetetlenebb D’Anthony Smith kihúzása a harmadik körben. Őt is a valós értéke előtt sikerült kiválasztani, ráadásul igen kockázatos egy ilyen kis egyetemről érkező játékost ilyen hamar megszerezni, akinek több hibája is van (nem elég erős, nem is mindig agresszív, stb.). A DT poszton a Jaguars amúgy a draft előtt is rendben volt, most már nagyon rendben vannak, kérdés, a többi pozíció létéről kapott-e információkat a GM. Úgy tűnik, az ötödik körre sem, ekkor ugyanis egy nem túl sokra taksált DE-t, Larry Hartot húzták be, majd őt követte egy újabb védőfalember, Austen Lane (benne azért van valamennyi potenciál, de nem ő fogja megváltani a franchise-t). A végén még egy workout warriornak számító sérülékeny RB (Deji Karim), és egy returnernek szánt sprinter (Scotty McGee) érkezett, nem sokat javítva az összképen. Erre a borzalomra nem is igazán tudok D-nél jobb értékelést adni.


Tennessee Titans

A Titánoknak sokféle kisebb-nagyobb szükségletük volt a draft előtt, és gyakorlatilag mindegyikre szereztek valamiféle megoldást. Az első körben feltehetően egész Nashville virult, amikor Derrick Morgan még bennmaradt a Tennessee pickjénél, a Georgia Tech passrushere kitűnően illeszkedhet majd a csapat rotációjába. Talán nem fog elképesztő sackszámokat produkálni, de a futás ellen is rendkívül hasznos komplex játékosról beszélünk, akinek a hozzáállásáról is ódákat zengenek. A következő pick a harmadik körös Damian Williams volt, aki mind az elkapósor mélyítésében, mind a special teamben jó lehet, hiszen kitűnő returnerről van szó. A draft ezen pontján egyáltalán nem szégyen őt húzni, ahogyan a kör végén kiválasztott Rennie Curran sem lesz haszontalan a csapat számára. Az öregedő és jelenleg szerződés nélkül álló Keith Bulluck helyettese lehet akár már újoncként is az alulméretezett, hiperagresszív linebacker. A harmadik nap során a secondary mélyítését próbálták megoldani (Alterraun Verner CB és Robert Johnson S is nagy potenciállal rendelkezik), majd meglepetésre egy nem éppen nagynevű csereirányítót (Rusty Smith) választottak ki a Titánok, őt gondolhatják Kerry Collins utódjának. Az utolsó három pickkel a cseresor mélyítése volt a Tennessee célja (Myron Rolle kockázatos safety, de akár be is jöhet, Marc Mariani gunner lehet, David Howard DT tehetségét pedig a kitűnő edzői stáb talán kamatoztatni tudja). Érdekesség, hogy az általában természetes, ösztönszerű játékosokban (mint például Curran) bízó Titans több, rendkívül intelligens fiatallal erősített (Verner, Rolle és Howard is elsőrangú tanuló volt az egyetemén, különösen Rolle, aki egy nagy ösztöndíjban is részesült az Oxford egyetemtől). Sikeres draft volt ez Nashville-ben, azonban beárnyékolta két jó játékosuk elkótyavetyélése (LenDale White futó és Kevin Vickerson DT távozott tulajdonképpen semmiért), és az ezen lépés által kreált lyukak befoltozásának elmaradása miatt nem lehet tökéletesre értékelni. Ennek ellenére talán egy B+-t kiérdemelt a vezetőség.

Rajnai Gergely (Rajna)