NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Stevie Brown térdszalagszakadást szenvedett

Írta: gabokocka — 2013. augusztus 26., 11:10

Igen komoly csapás érte a Giants amúgy sem túl veretes secondaryjét, hiszen a kezdő free safety Stevie Brown olyan súlyosan megsérült a hétvége folyamán, hogy kénytelen lesz a teljes idényt kihagyni. Brown a pontos diagnózis szerint térdszalagszakadást szenvedett, ami azért különösen kellemetlen a számára, mert jövőre szabadügynök lesz, és a sérülését figyelembe véve jóval nehezebb lesz jó szerződést kötnie akár jelenlegi csapatával, vagy akár egy más alakulattal. A tavaly nyolc interceptiont szerző játékos helyét Ryan Mundy veszi majd át a kezdőcsapatban.

A hétvége folyamán a csapatok elkezdték csökkenteni a keretek létszámát, hiszen közeleg az első keretszűkítési határidő (holnap az eddigi 90 fős limit 75 főre csökken), melynek során néhány nagyobb név is az utcára került. Az Oakland Raiders megvált Josh Cribbstől, a Cleveland Browns egykori kiemelkedő returnerétől, akinek a térde már nem nagyon bírja a terhetlést. Cribbs karrierje így finoman fogalmazva is a végéhez közeledik. Hasonló a helyzet Kenny Phillipsszel, akit anno a Giants 2008-ban az első körben draftolt, most azonban már az első cut hullámot sem élte túl. A sérülékeny safety combja és térde is rakoncátlankodott a nyári edzőtábor alatt, feltehetően ezért nem volt képes megragadni Philadelphiában. A létszámcsökkentések mellett be tudunk számolni egy friss igazolásról is, a Carolina Panthers megállapodott Travelle Whartonnal, aki a Párducok siralmas támadófal-helyzetének köszönhetően akár a kezdőcsapatba is kerülhet rögtön az első héten. Wharton számára nem lesz ismeretlen a Bank of America Stadion gyepszőnyege, hiszen pályafutása első nyolc évét Charlotteban húzta le.