Top25 figyelő - 10. hét

Már nem veretlen az Iowa, és az Oregon lendülete is csak 1 hétig tartott.

 

1. (1.) Florida Gators

Konferencia: SEC
Mérleg: 9-0
Eredmény: 27-3 vs Vanderbilt
 
Nem túl izgalmas papírforma érvényesítés volt a program Gainesville-ben, ahol a Gators már biztosan a Bama elleni SEC döntőre készülhet.
Tim Tebow 235 totál yarddal vezette az offense-t, passzolt és futott TD-vel fűszerezve, míg a harmadik TD Jeffrey Demps nevéhez köthető. A harmadik kísérletekkel meggyűlt a baja a Floridának, 13-ból csak 4-et sikerült megoldani, nem mintha ez nagyban befolyásolta volna győzelmüket. 19 meccses immár a címvédő veretlenségi sorozata, 1960 óta ez a 4. leghosszabb hiba nélküli periódus SEC csapat részéről.
A hétvégi, South Carolina elleni meccs egy újkeletű rivalizálás, amit leginkább Steve Spurrier személye fakaszt. A Gamecocks mesterének most is valami váratlant kell húznia, hogy alma mátere ne döntse el idejekorán a találkozót.
 
2. (3.) Alabama Crimson Tide
Konferencia: SEC
Mérleg: 9-0
Eredmény: 24-15 vs #9 LSU
 
A Bama fontos SEC győzelmen van túl, amivel meg is nyerte a divizíóját, és biztosan eldőlt, hogy a SEC döntőben majd a Floridával találkoznak. Voltak nem túl bíztató előjelek, elvégre 1999 óta nem tudták legyőzni a Tigerst, de a győzelemmel meg van a 9-0, akárcsak tavaly.
A csapat legjobbját, Mark Ingramet az első félidőben remekül semlegesítette az LSU, hiszen csak 36 yardot tudott betenni a közösbe, de a végére 144-re tornázta fel ezt a számot, ami sokat tett a győzelemért.
Szünetben 7-3-ra vezetettek a tigrisek, a következő negyedben pedig 1 ponttal növelték előnyüket, miután Hanks TD-jára safety-vel, és Stevan Ridley pontszerzéssel válaszoltak, ám a két pontos variáció sikertelen volt. Az utolsó negyedben aztán a nem túl erős szezont futó Julio Jones 73 yardos touchdown-jával vette át a vezetést a Tide, amit aztán ki sem adott a kezéből.
A Mississippi State ellene egy átlagos SEC találkozóra van kilátás, utána pedig a másodosztályú Chattanooga, végül a rivális Auburn jön a Bama naptárában. Nem tűnik megoldhatatlannak.
 
3. (2.) Texas Longhorns
Konferencia: Big 12
Mérleg: 9-0
Eredmény: 35-3 vs Central Florida
 
Kicsit beragadt a kezdésnél a Texas, és a UCF a 0-0-s első negyed után egy field goallal megszerezte a vezetést, ám ez elég volt a Longhorns-nak, hogy beinduljon, és végül sima győzelmet aratott.
Colt McCoy élete egyik legszebb meccsén van túl. Igaz, hogy csak 2 TD-t és egy interceptiont dobott, de 470 passzolt yard-ja karriercsúcs, és csak 3 hiányzott, hogy beállítsa Major Applewhite iskolarekordját. A történelem folyamán eddig 5 alkalommal passzolt a Longhorns aktuális QB-ja 400 yard felett, abból kétszer McCoy. Az irányító ráadásul elkönyvelhette karrierje 41. győzelmét, és már csak eggyel van lemaradva az örökranglista első helyén álló georgia-i David Greene mögött. McCoy szobatársa, Jordan Shipley 11 elkapásból 273 yardot termelt, ez viszont már iskolacsúcs, ráadásul a 6. éves WR-nek volt egy 88 yardos TD-je is beépülve ebbe a statisztikába. Rajtuk kívül a védelem is fegyelmezett volt, hiszen a UCF 151 offenzív yardja az idei leggyengébb teljesítményük.
A Texas ezzel letudta non-conference schedule-jét, következik a Baylor a csoportdöntő felé vezető úton.
 
4. (6.) TCU Horned Frogs
Konferencia: Mountain West
Mérleg: 9-0
Eredmény: 55-12 vs San Diego State
 
Nagy arányú győzelmével 2 helyet lépett előre a TCU, és egyre nagyobb léptekkel vándorol a BCS Buster cím felé. A San Diego State ellen 4 különböző running back futott összesen 5 TD-t, miközben Andy Dalton irányító 2 passzolt és 2 futott TD-vel vette ki a részét a pontgazdag találkozóból. 551-280 volt a megtett yardok aránya a békák javára, akik a szünetre már 31-6-os előnnyel vonulhattak. Ha a yardokat nézzük, Ryan Christian volt az éllovas, aki 3 elakpásból túljutott a 100 yardon, és kétszer az end zone-ban állt csak meg.
A Utah ellen ismét MWC rangadóra készül a Horned Frogs, bár a győzelemmel sem túl valószínű, hogy ennél a 4. helynél fentebb tudna szökkenni a csapat anélkül, hogy a nagy hármas botlana. Az is lehet azonban, hogy a Utes elleni meccs csak nevében lesz rangadó, és az eddig sokkal magabiztosabban játszó TCU lelépi ellenfelét.
 
5. (5.) Cincinnati Bearcats
Konferencia: Big East
Mérleg: 9-0
Eredmény: 47-45 vs UConn
 
Nehéz erről a meccsről röviden értekezni, látni kellett volna. Zach Collaros a Bearcats történetének 2. legjobb teljesítményét hozva 480 yardot passzolt és 75-öt futott, 3 kombinált TD-vel. Mardy Gilyard TD nélkül kapott el 172 yardot, de a másik WR, Armon Binns is átlépte a 100 yardos álomhatárt. A UConnban Jordan Todmannek 162 futott yard kellett a 4 touchdown-jához, de nyerni így sem sikerült. A Huskies 5 vesztes meccsén összesen 15 pont volt a differencia az ellenfelek számára.
Pénteken hatalmas rangadó következik a Big East-ben a Bearcats és a Mountaineers között, ahol Pike felépülése ellenére marad a remeklő Collaros a kezdőcsapatban.
 
6. (7.) Boise State Broncos
Konferencia: WAC
Mérleg: 9-0
Eredmény: 45-35 vs Louisiana Tech
 
Szokásos módon, kötelező győzelem várt a hétvégén a Broncos-ra, és bár szezoncsúcsnak számító 35 pontot kaptak (28-at a második félidőben), azért sikerült igazolniuk a papírformát és 12 meccsesre nyújtani győzelmi szériájukat.
A Louisiana Tech ellen 8 meccs óta veretlenek, és majdnem 24 pontos átlagkülönbség van a két gárda között ezeken a meccseken. Ezúttal azonban a 27-7-es félidő után valamelyest kiengedett a Boise State, Kellen Moore egy picksix-et is összehozott, és a negyedik negyed elején 30-28-ig fel is kapaszkodott a Bulldogs. Eztuán azonban jött Pettis és Jeremy Avery megszokott touchdown-ja, és eldőlt a találkozó.
Kellen Moore 354 passzolt yarddal zárt, és interception-jét 3 TD-je feledteti. Mindkét elkapója jó formát mutaott, Pettis és Titus Young is 100 felett zárt.
Az elmúlt 6 évből 4. alkalommla kezdi a szezont 9-0-val a Boise State, és az eljövendő 4 csoportmeccsnek sem kéne elviekben akadályt jelenteni. Az Iowa vereségével újabb lépést tett a Broncos a BCS Bowl felé, és az is az ő malmukra hajtja a vizet, hogy a Florida - Alabama SEC döntő miatt maximum 5 veretlen csapat marad az alapszakasz végére.
 
7. (10.) Georgia Tech Yellow Jackets
Konferencia: ACC
Mérleg: 9-1
Eredmény: 30-27 (OT) vs Wake Forest
 
45 meccs óta nem vert meg a Wake Forest top10-ben tanyázó együttest. Most sem, pedig közel volt hozzá. Az első negyed még sima volt, 10-0-ra vezetett a GT, ám a felépülő Riley Skinner vezetésével a szünetben már egy TD előnnyel fordult a WF, amit aztán a meccsen 188 yardig jutó Jonathan Dwyer 59 yardos TD-je egyenlített ki a harmadikban. Nesbitt révén a visszafordítás is megtörtént, de Skinner hosszabításra mentette a meccset miután a rendelkezésre álló 4 és fél perc alatt a GT nem tudott GW drive-ot vezetni. A hosszabításban aztán a WF csak mezőnygóllal nyitott, a GT pedig egyenlíthetett volna, ám ők rámentek egy 4. kísérletre, amiből Nesbitt TD-t szerzett, így a győzelmet is bezsebelhették. Azért volt ez különösen kiélezett helyzet, mert az előző négy 4th down helyzetét elrontotta a Jackets.
Egyetlen feladata maradt a Georgia Tech-nek az ACC megnyeréséhez: megverni a hétvégén a Duke-ot, és akkor az évzáró Georgia elleni rnagadótól függetlenül megvan az ACC döntő.
 
8. (9.) LSU Tigers
Konferencia: SEC
Mérleg: 7-2
Eredmény: 15-24 vs #3 Alabama
 
Nem túl gyakori, hogy egy csapat vereséggel is előremozduljon, de hála az Iowának, most ezt sikerült véghezvinni az LSU-nak. Az előkelő helyezés ellenére azonban nagy reményei már nem lehetnek a Tigers szurkolóknak, elvégre a Florida után az Alabama ellen sem tudtak nyerni.
Jordan Jefferson megsérült a találkozón, és a tavaly nem éppen brillírozó Jarrett Lee-nek kellett helyettesíteni. Jellemző adat, hogy standard védekezés ellen 18-ból 13 jó passzt mutattak be a Tigers irányítói, ám ha blitzelt a defense, akkor 9-ből csak 1 jó átadást láthattak a nézők. Az offense-t futásban is megfogta az Alabama, összesen 253 yardot termelt az LSU offense, amivel nehéz lett volna meccset nyerni.
A Louisiana Tech ellen alighanem sikerül győzelemmel feledtetni a botlást egy megszokott államon belüli non-conference meccsen, majd a szezont az Ole Miss, majd az Arkansas ellen zárják. Jó esélyekkel indul az LSU egy jónevű Bowl-ra, mégha BCS nem is lesz.
 
9. (12.) USC Trojans
Konferencia: Pac10
Mérleg: 7-2
Eredmény: 14-9 vs Arizona State
 
Kiszenvedte a győzelmet a Trojans, de a mutatott játékuk alapján nem érdemlik meg a 3 helyes előrelépést. A támadók szinte végig betliztek a találkozón, Will Harris-nek kellett egy INT return TD-vel megszerezni a vezetést a USC-nek, ezzel vezettek 7-3-ra a szünetben. A defense a 2. félidőben is megfogta az ASU-t, Damien Williams-nek pedig egyszer sikerült megvillanni, ez pedig elég volt egy 75 yardos TD-hez, ami Matt Barkley yardjainak nagy résézt is jelentette a találkozón. Chris McGaha, a Sun Devils elsőszámú fegyvere a USC-nek is sok gondot okozott, 118 yardot szerzett a WR és TD-je is volt, ami után az XP-t blokkolta a Trojans. A győztes drive-nak aztán a Sun Devils indulhatott neki, de egy holding büntetés után 3 incomplete passz következett, aminek következtében a Trojans 10 meccsesre nyújtotta győzelmi szériáját az ASU ellen.
Rendkívül kiélezett a Pac-10, még akár 3 csapat is örülhet a végén. A USC-nek a Stanford, UCLA, Arizona trión kellene átmasírozni, hogy begyűjtsék a bajnoki címet. A hétvégi, Cardinal elleni rangadó különösen érdekes lesz azok után, hogy Gerharték lelépték a USC-verő Oregont.
 
10. (4.) Iowa Hawkeyes
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 8-1
Eredmény: 10-17 vs Northwestern
 
Véget ért az iowa-i álom, de nem éppen úgy, ahogy azt elképzelték.
Abszolút nyerhető mérkőzést játszott az Iowa az idén gyengélkedő Northwestern ellen, és az első játékrész után vezettek is 10-0-ra, amelyben Ricky Stanzi és Marvin McNutt 74 yardos összjátéka után szereztek TD-t a sólyomszemek. A 2. negyedben azonban a saját end zone-ja elöl kellett támadást indítania a Hawkeyes-nak, Stanzi kifordult a zsebből, és pont szembe találkozott a Wildcats legjobb védőjével, Corey Woottonnal. A DE telibekapta Stanzit, aki elejtette a labdát, amire Marshall Thomas vetődött rá, TD-t szerezve a Northwesternnek. A gondnak azonban nem volt itt vége, Stanzi nem tudott felkelni, és utóbb kiderült bokaműtétje miatt az idei alapszakaszban már nem is léphet pályára. A beugró James Vandenberg, újonc irányító lett, akinek túl nagy falat volt a kidőlő vezér örökébe lépve megtartani a veretlenséget, és mivel a meccs hátra lévő részében pontokat sem tudtak csinálni, a Northwestern fordíttott, és 17-10-re megnyerte az összecsapást.
Nincs idő azonban pihenni, a hétvégén az Ohio State ellen Big Ten "kisdöntő", a konferencia két legjobban álló csapata között. A legjobb összeállításban szereplő Iowát még tán esélyesnek is nevezhetnénk, ám csere QB-val és 3. számú RB-vel kiállva óriási meglepetés lenne ha le tudnák győzni a Buckeyes-t.
 
11. (16.) Ohio State Buckeyes
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 8-2
Eredmény: 24-7 vs #11 Penn State
 
A Beaver stadion történetének 4. legtöbb nézője, 110 033 fő előtt került megrendezésre a Big Ten aktuális rangadója, ahol a Buckeyes idegenben tudott upset győzelmet bemutatni.
Két játékrész után 10-7-re vezetett a Buckeyes, TD-jüket Pryor futásból szerezte, miközben a passzjáték (3/9) nem igen ment neki. A második félidőre aztán feljavult, Devier Posey-nak adott 62 yardos TD passzával
már 10 pontos előnyre tettek szert, majd mikor Brandon Saine-t is kiszolgálta, el is dőlt a találkozó. 228 futott yard az OSU részéről, ezzel ők az első csapat idén, amely 200+ yardot futott a Penn State kiváló védelme ellen.
Az Iowa ellen ki-ki meccsre lehet számítani, de a vezérét vesztő Hawkeyes ellen egyértelműen a Buckeyes az esélyes.
 
12. (13.) Pittsburgh Panthers
Konferencia: Big East
Mérleg: 8-1
Eredmény: 37-10 vs Syracuse
 
Csupán 6-3-ra vezetett a Panthers amikor Greg Williams labdát szerzett Paulus-tól és 51 yardos TD-re váltva, 10 pontos előnyt hozott össze szünetre a csapatának. A második félidőben aztán ez összeroppantotta a Syracuse-t, a remeklő frrshman, Dion Lewis idei 6. alkalommal futott 100 yard fölött és a TD sem maradt el tőle, míg elkapásban Dorin Dickerson villogott, aki 118 yard kíséretében szerzett touchdownt.
A PITT szempontjából most jön a szezon legkeményebb része, hiszen a Notre Dame után a West Virginia és a Cincinnati lesz az ellenfél, egytől-egyig ki-ki mérkőzésen. Ebből adódóan, ha jól fognak szerepelni a párducok, akkor nagy lépéseket tehetnek majd felfelé, ám arra nem túl nagy a sansz, hogy mindhárom meccsüket be tudják húzni.
 
13. (8.) Oregon Ducks
Konferencia: Pac10
Mérleg: 7-2
Eredmény: 42-51 vs Stanford
 
Kereken egy hétig érezhette magát nyeregben a Ducks, azonnal kikaptak az első szembe jövő csapattól, aki a Stanford volt. Persze a Cardinal komoly faktor a Pac-10-ben, és már 6 győzelemnél tartanak, ami azt jelenti, hogy 2001 után újra Bowl meccset fognak játszani.
Igazi pontzuhatag volt a mérkőzésen, ami azért is fura, mert egy oregoni vereséget biztosan nem úgy képzeltünk volna el, hogy egy ütés-váltásból vesztesen jönnek ki. Toby Gerhart, a Stanford szupersztárja szolid 223 yardos meccsen van túl, ami hatalmas iskolarekord, és még 3 TD-t is letett az asztalra. Az Oregon offense-ben Jeremiah Masoli is hozta magát, 334 yard, 3 TD-vel és 55 futott yard, szintén TD-vel, míg LaMichael James 129 + 89 yard, szóval a támadókra nem lehetett panasz, de a Stanford 3 field goallal így is jobb volt.
Kiélezett harc megy a Pac10 elsőségért, a Ducks-nak az Arizona State, Arizona, Oregon State trió van hátra, tehát megtippelhetetlen, hogy mi fog ebből még kisűlni év végére. Talán jövő héten okosabbak leszünk.
 
14. (17.) Miami Hurricanes
Konferencia: ACC
Mérleg: 7-2
Eredmény: 52-17 vs Virginia
 
Jól kezdett a Virginia, vezettek is 10-3-ra, ám a Hurricanes védelme ezek után megfogta őket, és meccsvégére is csak 149 támadó yardot tudtak összehozni.
A Miami futójátéka remekül működött, 268 yardot tettek meg a földön, Graig Cooper pedig karriercsúcsnak számító 152-t. Damien Berry lassan igazi goalline specialistává növi ki magát, ezúttal is bevitt a 3. negyedben 2 TD-t a gólvonal közeléből. Jacory Harris átlagos napot produkált 232 yard, 2 TD és 1 INT, de ez is elég volt, hogy az utolsó drive-ban már pihenhessen, és nézze, amint AJ Highsmith is TD drive-ot tud vezetni.
Három meccs vár még a Hurricanes-re. A North Carolina és a Duke ellen az ACC győzelem miatt muszáj nyerniük, míg a South Florida elleni győzelemmel a rangsorban léphetnének előre egy nagyobbat. Ahhoz azonban, hogy a végén ünnepelhessenek, egyszer még minimum botlania kéne a Georgia Tech-nek.
 
15. (15.) Houston Cougars
Konferencia: C-USA
Mérleg: 8-1
Eredmény: 46-45 vs Tulsa
 
A C-USA két domináns csapata találkozott a szokásos hosuton-i pontzuhatag alkalmából, amiből valami csoda folytán megint győztesen tudott kikecmeregni a Cougars.
Case Keenum továbbra is harcol a Heisman-ért. Az UH irányítója 522 yardot passzolt 3 TD-vel, karrierje tizedik 400+ yardos meccsén. Ezzel már csak eggyel van lemaradva David Klinger mögött, akinek ez a legtöbbször sikerült a Cougars történetében. Jellemző adat, hogy a tulsa-i GJ Kinne 444 totál yard-ja elenyészőnek tűnik Keenum űrstatisztikái mögött. Azonban így is az újonc rúgó, Matt Hogan karriercsúcsnak számító 51 yardos mezőnygólja kellett az utolsó másodpercben a győzelemhez.
A Cougars tehát tartja a lépést, bár nem túlságosan életerős a defense (sőt). Azért a UCF, Memphis, Rice hármasból nem túl valószínű, hogy bárki is meg tudná tréfálni a texasiakat a hátralévőkben.
 
16. (14.) Utah Utes
Konferencia: Mountain West
Mérleg: 8-1
Eredmény: 45-14 vs New Mexico
 
Jordan Wynn első alkalommal volt kezdő QB a Utes-ban, és azonnal sikerült szezoncsúcsnak számító 45 pontot csinálnia a csapatnak. Persze ehehz remekül asszisztált az eddig nyeretlen New Mexico is, akik immár 13 meccs óta nem tudtak nyerni. Wynn a debütálása alkalmával 297 yardot és 2 TD-t tudott felmutatni, míg a kiváló futó, Eddie Wide iskolarekordot döntött a hatodik 100 yardos meccsével zsinórban. Wide 145 yardig jutott, de Sausan Shakerinnek is összejött a 100-as. Mindketten két TD-t gyűjtöttek.
Mostantól viszont keményedika helyzet a Utah-nál, hiszen a TCU, majd 2 hét múlva a BYU lesz az ellenfél, szóval a MWC konf nagy harcai még előttük állnak. Ha sikerülne az upset szombaton, hatalmasat léphetnének előre a listán, hogy a konf bajnoki címért való versengést ne is említsem. Mindenesetre, az esélyesek nem ők.
 
17. (18.) Arizona Wildcats
Konferencia: Pac10
Mérleg: 6-2
Eredmény: 48-7 vs Washington State
 
Szépen csendben az Arizona bejelentkezett a Pac10 bajnoki címért, és ha hátralévő 4 meccsét megnyeri, ne legyen kétségünk, hogy meg is lesz neki. Előtte azonban a Pac10 sereghajtóját, a Wazzu-t kellett letudni, akik ellen 4 meccses győzelmi szériát futnak.
Úgy is kezdték a találkozót, ahogy illik, Travis Cobb 95 yardos return TD-vel adta meg az alaphangot és az első negyed utáni 24-0 az eredményjelzőn már sokat sejtetett a végeredményt illetően. A 34-0-s szünet után William Wright révén punt return TD is született, a nullázás azonban elmaradt, ugyanis a záró játékrészben a Wazzu egy 64 yardos összjátékból íratkozott fel a táblára. A yardok száma azonban így is mindent elárul, 470-187 a Wildcats javára, és még 2 labdaszerzést is elkönyvelhetetett a védelmük.
A kötelezőt tehát behúzták Foles-ék, a java azonban hátra van. Cal, Oregon, Arizona State, USC a hátralévő schedule. Ezekből ne lehet tudni mennyit fognak megnyerni, de az biztos, hogy mindegyik meccset kötelező megnézni, olyan izgalmak várhatók.
 
18. (11.) Penn State Nittany Lions
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 8-2
Eredmény: 7-24 vs #16 Ohio State
 
Elbuktak az oroszlánok a saját közönségük előtt. Clark ugyanúgy, mint Pryor 125 yardot csinált csapatának, ám amíg az ohio-i 2 TD-vel, addig Clark 1 interceptionnel toldotta meg a statisztikát, ami igencsak silány, mégha csapata egyetlen TD-jét ő szerezte futva, akkor is. Royster-t 36 yardon fogta meg a Buckeyes, így pedig eleve esélytelen volt a PSU, hogy legjobb játékosát teljesen kivonták a forgalomból.
Az Indiana, majd a Michigan State ellen behúzható győzelmek vannak hátra, de a szezon érdemi része Pennsylvaniában már véget ért ezzel a vereséggel...
 
19. (19.) Oklahoma State Cowboys
Konferencia: Big 12
Mérleg: 7-2
Eredmény: 34-8 vs Iowa State
 
Kendall Hunter tott volt a Cowboys-ban újra, de így is Keith Toston volt a nyerőember. Az idén berobbanó futó karriercsúcsot jelentő 206 yardot futott és 3 touchdown-t is szerzett, mindegyiket a második félidőben. Miután a Pokies 331-54 arányban nyerte a futott yardok versenyét, Zac Robinsonnak sok mindent nem is kellett hozzátennie a győzelemhez. A Cowboys ezzel zsinórban 4. szezonjában is eléri a minimum 7 győzelmet, amire még nem volt példa az iskola történetében. Ugyanakkor, a Cyclones 2005 után első alkalommal marad le a Bowl szezonról.
Hétvégén a Texas Tech ellen lép pályára a Pokies. Túl nagy tétje nincs a meccsnek, de előreláthatólag egy elég látványos, és remélhetőleg izgalmas Big12 derbi várható.
 
20. (21.) Wisconsin Badgers
Konferencia: Big Ten
Mérleg: 7-2
Eredmény: 31-28 vs Indiana
 
Zseniális futójátékának köszönhetően győzött a Badgers az Indiana ellen is. Montee Ball és John Clay is több, mint 100 yardot futott, míg a Hoosiers csak 63 yardra volt képes a földön. A passzjátékuk ellenben nem volt rossz, Ben Chapell 323 yardig jutott, és kétszer Tandon Doss-t, egyszer pedig Trea Burgess-t szolgálta ki TD passzal. Utóbbi pontszerzésével 4 perccel a vége előtt jött fel 3 pontra a Hoosiers, ám a maradék játékidőben már nem adta ki kezéből a labdát a Badgers, és végigfuttatva az órát, nyert.
A Michigan ellen mindig nehéz nyerni, bármilyen formát is mutasson a Wolverines, ráadásul a Wisconsin egyelőre nem olyan domináns csapat, akit egyértelmű esélyesnek lehetne nevezni. Újabb szoros meccsre van kilátás.
 
21. (23.) Virginia Tech Hokies
Konferencia: ACC
Mérleg: 6-3
Eredmény: 16-3 vs East Carolina
 
Nem túl magas színvonalú, ám annál magabiztosabb győzelmen van túl a Hokies. Az ECU gárdája egyetlen egyszer keveredett el a red zone-ig, de azt is visszafújták holding miatt. A Pirates háromszor is eladta a labdát, és 79 yardnyi szabájtalanságot halmozott fel, így nem sok esélye volt az egyébként nem túl jó napot kifogó VT ellen. Ryan Williams azért nagyon élt, bár TD-re most nem futotta tőle. Az újonc RB 179 yardot gyűjtött össze 26 futásból, ami karriercsúcs számára. Tyrod Taylor szerezte a pulykák egyetlen touchdown-ját, egy 13 yardos scrambling-ből. T-Mobile játéka ezen az estén egészen meglepő volt, hiszen 30 passzkísérlete is volt, amiből 17 célba is ért.
Két helyet lépett tehát előre a VT, ami a Cal és a Notre Dame vereségének köszönhető, nem pedig sziporkázó játékuknak. A hátralévő meccseken, a Terps, az NC State és az állami rivális Virginia ellen is kötelező a győzelem, és közben lehet bizakodni, hogy a GT és a Miami komoly bukdácsolásba kezd. Nem túl hízelgő kilátások. 
 
22. (ÚJ) BYU Cougars
Konferencia: Mountain West
Mérleg: 7-2
Eredmény: 52-0 vs Wyoming
 
Shotout győzelemmel heverte ki a BYU a TCU elleni vereséget. Max Hall szinte hibátlan volt, 20/22, 312 yard és 4 TD a nem túl acélos Wyoming ellen. Különösen jól muzsikált a sokrétű futójáték, hiszen JJ DiLuigi és Bryan Kariya a TD-ket szállította, miközben Harvey Unga a yardokat. McKay Jacobson pedig 100 yardot kapott el 3 próbálkozásból.
Nem túl kemény a BYU sorsolása, viszont a szezonzáró Utah elleni derbin biztosan meg kell majd izzadniuk.
 
23. (ÚJ) Oregon State Beavers
Konferencia: Pac10
Mérleg: 6-3
Eredmény: 31-14 vs #20 California
 
Igazi unikum, hogy még a 10. héten is van olyan új belépő, aki korábban nem volt a listán. Emiatt az Oregon State idei szezonjának hátterével kezdeném.
Tavaly a Beavers könnyen letaszíthatta volna a Pac10 trónjáról a USC-t, miután nyerni tudtak dél-Kaliforniában, ám a szezonzáró állam irivalizálást elvesztették a Ducks ellen, így lemaradtak a Rose Bowl-ról. Utóbbinak az is lehet a fő oka, hogy legnagyobb sztárjuk, az akkor újonc Jacquizz Rodgers running back már sérülés miatt nem állhatott csapata rendelkezésére, pedig míg aktív volt, a futott yardokban is vezette a konferenciát. Az NFL draft után nagyban átalakult a gárda. Andy Levitre, a támadófal legbiztosabb pontja, és Sammie Stroughter a no1 elkapó is elhagyta az együttest, míg a védelem közepéről Slade Norris és Victor Butler állt profinak. A legnagyobb vérfirssítésnek a secondary-be kellett érkeznie, elvégre a 2 CB, Brandon Hughes és Keenan Lewis, valamint a SS, Al Afalava is gazádra talált.
Ezek után 2 lazának hitt non-conf meccset húztak be a Portland State és a UNLV ellen, de a Cincinnati túl nagy falatnak bizonyult, az Arizonához hasonlóan. Ezután azonban beindult a henger, a USC-t kivéve összes csoportmeccsüket megnyerték a hódok, és még hátra van a Ducks elleni rangadó előtt a 2 Washington állami találkozó, ahol szintén esélyesek.
 
24. (25.) South Florida Bulls
Konferencia: Big East
Mérleg: 6-3
Eredmény: szabadnap
 
25. (ÚJ) West Virginia Mountaineers
Konferencia: Big East
Mérleg: 7-2
Eredmény: 17-9 vs Louisville
 
Remek védelmének hála nyert a WVU Noel Devine egy gyengébb napján is, de a szezon vége is keménynek ígérkezik a hegylakók számára. Cincinnati, Pittsburgh, Rutgers. Három Big East rangadó, amelnyek eséllyel indulnak neki, de nem esélyesként. Kezdésképpen a veretlen Bearcats legyőzése hatalmas fegyvertény volna.
 
Távozók:
20. California Golden Bears
Konferencia: Pac10
Mérleg: 6-3
Eredmény: 14-31 vs Oregon State
 
Jahvid Best egy rémísztő sérülés után kidőlt a Golden Bears-ből a 2. negyedben, ezek után pedig félkarú óriássá váltak, és nem is tudták feltartóztatni a Joe Halahuni vezette Beavers-t.
 
22. Notre Dame Fighting Irish
Konferencia: független
Mérleg: 6-3
Eredmény: 21-23 vs Navy
 
Hiába passzolt 452 yardot Jimmy Clausen, az elmúlt három találkozójukból immár második alkalommal tudta a Navy megtréfálni a a Notre Dame-t. Minderről sokat mond, hogy 1964-től 2006-ig ez egyszer sem sikerült. Golden Tate és Michael Floyd is több, mint 130 yardot kapott el, de a 4. negyedben miután Clausent safety-t érően sackelte Craig Schaefer, 1 perccel a meccs vége előtt 9 pontra nőtt az Irish hátránya, amit már nem lehetett megfordítani. A Navy triple option-jében Ricky Dobbs és Vince Murray 260 futott yardot komináltak össze, a QB-nak pedig 56 yardos TD passza is volt.
Pittsburgh, UConn, Stanford - három jó meccs vár még a Notre Dame-re, aminek ugyan már kisebb a tétje, legalább szórakoztató meccseknek ígérkeznek.
 
24. Oklahoma Sooners
Konferencia: Big 12
Mérleg: 5-4
Eredmény: 3-10 vs Nebraska
 
A Nebraska védelme továbbra is szinte áttörhetetlen, és még azt is elbírja, ha a támadók mindössze 39 passzolt yardot kaparnak össze. A Huskers D öt alkalommal szerezte meg Landry Jones passzát, ellehetetlenítve a Sooners támadójátékát. Ezzel együtt nyerhetett volna az Oklahoma az utolsó percekben is, de mindkét meccsnyerőnek induló drive labdaeladással végződött. A Huskers-ben Roy Helu 150 totál yard felett zárt, míg Zac Lee irányító nem vállalta túl magát (9-ből 5 jó passz) de a győztes TD passz így is az ő nevéhez fűződik.
A Sooners-nek 3 meccsel a szezon vége előtt még nem sikerül biztosítania helyét a Bowlozó csapatok között, ezt gondolta volna valaki a szezon előtt?
 
A rangsorolt csapatok mérkőzései a 11. játékhéten:
(a pályaválasztó elöl)
 
South Carolina - #1 Florida
Mississippi State - #2 Alabama
Baylor - #3 Texas
#4 TCU - #16 Utah
#5 Cincinnati - #25 West Virginia (péntek)
#6 Boise State - Idaho
Duke - #7 Georgia Tech
#8 LSU - Louisiana Tech
#9 USC - Stanford
#11 Ohio State - #10 Iowa
#12 Pittsburgh - Notre Dame
#13 Oregon - Arizona State
North Carolina - #14 Miami
Central Florida - #15 Houston
California - #17 Arizona
#18 Penn State - Indiana
#19 Oklahoma State - Texas Tech
#20 Wisconsin - Michigan
Maryland - #21 Virginia Tech
New Mexico - #22 BYU
#23 Oregon State - Washington
Rutgers - #24 South Florida (már lejátszották)