Arizona-Pittsburgh összefoglaló

Arizona Cardinals 21-14 Pittsburgh Steelers

Írta: Gergelics József (Soldados) 


Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy azt a többség várta: a Steelers védelme megfogta a Cardinals támadásait, Ben Roethlisberger pedig egy Santonio Holmesnak dobott hosszú passzal (43 yard) már a második drive-ból vezetést szerzett az addig 100 %-os acélvárosiaknak. A Steelers magabiztosságát mi sem jelzi jobban, minthogy a 2. negyedben 7-0-ás előnynél a saját 30 yardos vonalánál járva nekiment a 4. és 1-nek. Ez sikerült, azonban a Cards védelme már ekkor demonstrálta, hogy bizony Ken Whisenhunt főedző, aki az elmúlt hat évet a „kohászoknál” töltötte (ebből hármat offensive coordinatorként), igen hasznos információkat szolgáltatott egykori tanítványairól, s ez elsősorban sackekben nyilvánult meg, illetve a játéknap előtt futásban ligaelső Willie Parker leradírozásában. Fast Willie teljes kikapcsolása (a meccs végéig 40 futott yardig nem jutott!) pedig olyannyira megbénította a Steelers támadását, hogy annak ellenére sem tudta növelni előnyét, hogy a védelem a félpályánál labdát szerzett egy ízben.
A félkarú óriást látva (értsd: futójáték nélküli Steelers) a folytatásra érthetően vérszemet kaptak a Vörösbegyek, ráadásul Whizi ezúttal már nemcsak információkkal, hanem nagyszerű húzással segítette csapatát, jelesül ha az első félidőben nem is jött be (legalábbis a pontszerzést illetően) a kétirányítós megoldás, a másodikban mindenképpen. A csere Kurt Warner egy nagyszerű 70 yardos drive befejezéseként Jerheme Urbant találta meg az end zone-ban. Azonban az acélvédelem kihasználva egy rossz snapet labdát szerzett 4 yardra a célterülettől, de a támadók ezzel sem tudtak élni, ugyanis Big Ben a két védő által őrzött Heath Miller TE helyett Adrian Wilson safety kezeit találta meg. Ezt követően még zavarodottabbá vált a Roethlisberger és Parker „vezette” támadósor, sorra jöttek kulcsszituációkban a false startok (összesen 4) és a hasonlóan buta szabálytalanságok, amellyel még nehezebb helyzetbe hozták Big Bent. A sorozatos fegyelmezetlenségekért csúnyán megbűnhődött a Steelers, ugyanis az újonc Daniel Sepulveda 59 yardos puntja után ahelyett hogy saját 22 yardjáról indult volna a Cards, 5 yardról hátrébbról megismételtették a puntot, amelyből az újonc Steve Breaston rohant vissza touchdownt szerezve. 1993 óta ez volt az első punt returnből szerzett TD-je a hazaiaknak. A hajrában ismét Matt Leinart irányította a phoenixieket és megmutatta, ő is tud pontszerző drive-ot vezetni, ráadásul mezőnygóltávon belül 4. és 1-re sikerült újabb első kísérletet kiharcolnia, így 3 pont helyett 7 lett, bár ehhez a végig kitűnően játszó, 100 elkapott yard fölé jutó Larry Fitzgerald, illetve a végén a maga 2 yardos futásával Edgerrin James is kellett. A Steelers Holmes újabb TD-jével kapaszkodott (a veszett fejsze nyelébe), de a sikertelen onside-kick ellenére kapott még egy lehetőséget, ugyanis 46 másodperce maradt az egyenlítést jelentő TD megszerzésére, de a meccset Big Ben újabb, immár sorsdöntő interception-je zárta, amely Ralph Brown nevéhez fűződik.

A Steelers játékban nem esett vissza, csak buta hibákat követett el. Ha a Seattle ellen ismét ugyanolyan fegyelmezetten és alázattal játszik, mint az első három fordulóban, akkor visszatérhet a helyes útra. A Cardinals pedig immár negyedszer játszott szoros meccset erősebbnek vélt riválissal, ebből kettőt megnyert, így bátran kijelenthető, hogy fog még meglepetést okozni a szezon során.

A meccs embere: Darnell Dockett (DT – Arizona) Dockett elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a játéknap előtt ligaelső Willie Parkert sikerült teljesen kikapcsolni és 40 yard alatt tartani futásban, ráadásul emellett jelentősen bénította a Steelers passzjátékát is Roethlisberger 3 ledöntésével, amiből egy fumble lett.

Pontszerzések:
1. negyed:
00:31. Santonio Holmes (43 yardos passz, Ben Roethlisberger. Sikeres XP) 0-7
2. negyed:
Nem volt.
3. negyed:
07:24. Jerheme Urban (6 yardos passz, Kurt Warner. Sikeres XP) 7-7
4. negyed:
14:10. Steve Breaston (73 yardos punt return. Sikeres XP) 14-7
04:14. Edgerrin James (2 yardos futás. Sikeres XP) 21-7
01:49. Santonio Holmes (7 yardos passz, Ben Roethlisberger. Sikeres XP) 21-14

Fontosabb statisztikák: