Rövid hír

Összesen: 1750

Mason érkezett

A szezont a Jets csapatában kezdő veterán WR egy 7. körös draftjogért került a gárdához, leginkább Andre Johnson sérülése miatti biztosítékként.

Jordan Wynn újabb vállműtéte

Még tavaly operálták meg a kezdő irányító jobb vállát. Ezúttal viszont a balra vár orvosi beavatkozás. A műtét miatt a bajnokság hátralévő részében már nem léphet pályára.

Már nem Stoops a vezetőedző

Az öt vereséggel tarkított idénykezdet után a sportigazgató megköszönte Mike Stoops eddigi munkáját, de tovább nem kérnek belőle. Tim Kish védő koordinátor lett kinevezve átmeneti HC-nak az év végéig.

Floridai hidegfront

1982. decembere óta először fordult elő, hogy Florida állam egyik amerikaifutball programja sem szerepel a top 25 rangsorolt csapat között.

Tajh Boyd sérülése

A kitűnő évet futó irányító a Boston College elleni meccs harmadik negyedében szenvedett csípősérülést. A vizsgálatok szerint törésről nincsen szó. A Maryland elleni játéka egyelőre kérdéses.

Dantonio új szerződése

Mark Dantonio vezetőedző ötéves szerződését kötött mostani munkaadójával a bye week alatt. Alapfizetése 650 ezer dollár, ami különböző bónuszok révén 1.83 millióra nőhet évente.

Posey egyetemi karrierjének vége

A végzős elkapó még öt meccsre lett eltiltva, amivel gyakorlatilag vége a Buckeye pályafutásának. El nem végzett nyári munkáért 728 dollárt kapott. Vége a dalnak - mondja az NCAA.

Hivatalos meghívó a Big 12-től

A Texasi Keresztény Békák hivatalosan is meghívást kaptak a délnyugati egyetemeket tömörítő BCS-konferenciától. A hivatalos invitációval a TCU úgy távozik a Big Eastből, hogy egy meccset sem játszott a keleti parti konfban.

Megsérült a Doak Walker-díjas futó

LaMichael James, a Kacsák és az NCAA legjobb RB-je súlyos karsérülést szenvedett a California elleni győztes meccsen, de az első hírek szerint az idén még visszatérhet a pályára.

Roethlisberger igen, Mendenhall nem

A csapat két, sérüléssel bajlódó támadója közül a QB csütörtökön teljes edzést végzett, a RB viszont egyáltalán nem tudott tréningezni, így előbbi játéka biztos, utóbbié szinte kizárt.

Fairley bemutatkozhat az NFL-ben

A hírek szerint az idei draft 12. választottja főműsoridőben, a Bears elleni MNF alkalmával léphet először pályára az NFL-ben, így ha csak pár játék erejéig is, de összeállhat a Suh-Fairley duó.

Henne szezonja véget ért

Az irányító végül sérült vállának operációja mellett döntött, így az idényben már nem láthatjuk a pályán a játékost. Matt Moore lehet a kezdő QB, és Sage Rosenfels érkezett tartaléknak.

Mike Thomas új szerződése

A csapat elkapója a QB-cserebere ellenére is megbízhatóan teljesít, így a gárda további 3 évre 18 millió dollárért meghosszabbította a WR szerződését, aki így 2015-ig lehet a keretben.

Hillis cserét kérhet?

Mivel nem haladnak jól a tárgyalások a csapat és a játékos között a szerződés meghosszabbításáról, a pletykák szerint Hillis az október 18-i trade határidő előtt elcserélését kérheti.

Ijanala és Foster sérültlistán, Castonzo pihen

Az újonc guard és a veterán DT is kénytelen kihagyni a szezon hátralévő részét súlyos sérülés miatt. Ráadásul az 1. körös OT is kihagyja a Chiefs elleni meccset.