Rövid hír

Összesen: 1750

Manning aktív

A csapat levette a PUP-listáról a csapat nyaksérülésből lábadozó sztár-irányítóját, így Manning elkezdheti az edzéseket, és várhatóan ő állhat a center mögött a szezonnyitón.

Gurode kidobva

Az ötszörös Pro Bowl résztvevő centernek már az első cut-hullámban megköszönték az együttműködést, ezzel a csapat 5,5 millió dollárt spórolt a fizetési sapkában.

Toler súlyos sérülése

A fiatal CB térdszalag-szakadás miatt landolt a sérültlistán, idén már nem léphet pályára. Emiatt a tervezettnél nagyobb szerep hárulhat már a szezon elejétől az újonc Patrick Petersonra.

Jennings érkezett

Az egykori 1. körös CB a Seahawks csapatától érkezett, cserébe Clinton McDonald DT került Seattle-be. Jennings a nickel CB posztért versenghet.

Stephfon Green visszatért

Ismét a Penn State egyetem keretének a tagja Stephfon Green, aki a nyári felkészülés alatt távozott a csapattól. A 2008-ban nagy reményekkel várt RB eddig jelentősen elmaradt a várakozásoktól a PSU-nál.

Határozatlan idejű eltiltások

Az LSU a letartóztatásokat követően határozatlan időre eltiltotta Jordan Jeffersont és Josh Johnst. Jefferson helyén valószínűleg Jarrett Lee kezd majd QB poszton az Oregon ellenében.

Eltiltották a Tulsa sztárját

Damaris Johnsont (WR) eltiltotta a Tulsa egyetem azt követően, hogy barátnőjét letartóztatták. A barátnő munkahelyén névleges összegért értékesített 1000 dollár feletti értékű felszereléseket Johnsonnak.

Jefferson és Johns letartóztatása

Jordan Jefferson, az LSU kezdő QB-je és Josh Johns csere LB ellen elfogatóparancsot adtak ki. A játékosok ellenállás nélkül adták fel magukat. Mindkettejüket olyan bűncselekménnyel vádolják, ami felonynak minősül.

Az A&M levele a Big12-nek

A Texas A&M hivatalosan is közölte a Big12 konferencia vezetőségével egy levél útján, hogy elkezdték felmérni lehetőségeiket a konferenciából való távozást illetően.

Eltiltott Miami játékosok

Értesülések szerint 13 Miami Hurricanes játékos nem léphet pályára addig, amíg az NCAA le nem zárta a Shapiro ügyben a nyomozását.

Shepard nem játszhat

Tovább fokozódnak az LSU gondjai az Oregon elleni nyitómérkőzés előtt. Ezúttal Russell Shepardot, a gárda WR-ét tiltották el addig, míg az NCAA kivizsgálja lakáshelyzetét.

Házkutatás Jeffersonnál

Az LSU irányítójának, Jordan Jeffersonnak a szállásán házkutatást tartott a rendőrség. Jefferson együttműködött a hatóságokkal, de az már rossz jel számára, ha ilyen szinten jár az ügy.

Tyler ismét edzhet

Marc Tyler, a USC RB-je egy hónappal eltiltása után ismét látogathatja a csapat edzéseit, de mérkőzésen nem játszhat. A játékost azért tiltották el, egy interjúban célzott arra, hogy a USC fizeti játékosait.

Balmer kidobva

Az egykori 1. körös pick a 49ersnél nem váltotta meg a világot, tavaly viszont a Seahawksnál viszonylag elfogadható teljesítményt nyújtott. Ennek ellenére a csapat most kitette a keretéből a játékost.

McKinnie 2 évre a csapatnál

Az ex Vikings LT-t az edzőtábor kezdetén vágták ki Minnesotából, miután 390 fontos súllyal, tragikus fizikai állapotban jelent meg a csapatnál. Miután közel 50 fontot leadott, a Ravens ad neki lehetőséget a bizonyításra.