Baltimore Ravens

47 feliratkozó

több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...
peach
wonderlicje volt bun rossz, de ugye arrol emgoszlanak a velemenyek h menyire mervado, van aki nem szerepel jol de jol oklvassa a jatekot es van akinek jo a tesztje de lovese nincs arrol h kene olvasni/athivni stb
Morfil
Boven tullephetunk milyen volt a prospect ertekeloje. Ha mar Atlantas kollega irta akkor a QB mintapeldany MRyan rookie eveit szarnyalta majd a kovetkezo 10 evben 2 pozitiv szezon 2PO, de kozte egy SB ( bukva). Herbert aki nem megoszto es abszolut tehetseg, DCarr meg ezeknek a kozelebe sem volt. Egyik sem emelte fel a csapatat ahogy LJ es a ravens korulmenyei biztosan nem jobbak mint ezeke. Es ezeknel sok sokkal rosszabb van. Persze ha mostantol negyesevel jonnek es valnak be QB-k akkor jok vagyunk mert par ev es nekunk is jut egy.
no
nem értem, hogy jön ide matt ryan vagy, hogy lamar milyen mutatókat rakott a pályára. azt írtam, hogy a csávó buta. amit szvsz meg is erősít a trillával amit csinál. ettől még jó játékos.
peach
Azert jon ide mert kulonben semmi ertelme hogy buta vagy sem ha a palyan az eredmenyt nem befolyasolja. Amugy tolem lehet buta meg barmi, alapvetoen nem erdekel semmi mas toluk. Amit irsz az kb ugy nez ki hogy prospectnel megmondtak hogy buta es tul fogja ertekelni magat? Ha tudom mit fog nyujtani a palyan akkor is kihuzom max eltradelem idoben.
több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 14 053
Miért, mennyire emelte fel a Láma a csapatot?
Szokol
2015-tol 2018 2. Vasas elleni idoszakot nezd meg es utana LJ-vel.
no
Kíváncsivá tettél, megnéztem. A kései Flaccohoz képest tényleg masszív a javulás. Idényre bontva a W/L mutatók:
2018: 6-1
2019: 13-2
2020: 11-5
2021: 7-5
2022: 8-4

Az eleje egészen durva jó lett, az utolsó két év már inkább "csak" jó. És itt megint visszajutunk oda amiről az egész Lamar sztori szól: a tendenciák, várható jövő. Van tendencia fenti listában? Vajon az eloszlást csak simán így lökte a sors, és bármikor benne van, hogy újra jöjjön pár 11-5 / 13-2-es, vagy az eloszlás arra utal, hogy megállt a fejlődése, a liga kiismerte és már inkább az utóbbi kettő év a reálisan várható? Plusz, az utóbbi két idényben a meccsek harmadán nem játszott. A sérülés mindig benne van a pakliban, de azért játékos és játékos között van különbség. Garoppolo esetében máshogy mérlegel az ember, mint mondjuk Burrow esetében. Ha az irányító rendszeresen kiesik az idény egy részére, akkor az idény egy részében csere QB szinttel kell kalkulálni.

Lamar az első két éves Lamart látja önmagában ahhoz való pénzt akar, a Ravens (a liga?) meg kisebb-nagyobb mértékben máshogy kalkulál. Ebből üzlet csak akkor lehet, ha ezt az ellentmondást - kompromisszumokkal - feloldják.
peterk2005 udvari bolond
Ez nem ilyen egyszeru es ez csak neked az ittlevok unni fogjak biztosan, nalad van esely 10% hogy nem.

A Flacco korai resze sem Flaccorol szolt. A ravensnek nem volt QB-ja egy evtizedig es a brutal D-re epitett. Egyszer volt egy "Rivers" probalkozasunk es a PO-ban ti altalatok vereztunk el. Flacco ebbe erkezett egy managernek de meg mindig a D volt a lenyeg de ettol Flacco jo volt ehhez es emelt a csapaton. Neki volt futasa, jo TE es egy jo elkapoja Mason. Nekunk a csucs 2011 volt termeszetes kioregedes miatt de a szerencse nem volt velunk ellenben a SB evben. + kapott a futas, jo TE melle egy Q-t es HBrown akkori megfelelojet aki nem serulten jott. Ezutan Flacco a legjobban kereso QB lett es Ozzie egy nagyon nehez helyzetben volt hisz a nagyfizetesu QB mellett egy kioregedo core miatt rebuild kellett. A szar edzok-rossz keret es Flacco szar vagy sem eldontotte Kubiak. A ravens utana teljesen beleallt a foldbe, persze a csapatepitesi filozofiank hasonlo a vasashoz a kozepszer az alap es sokszor a teto is.

LJ alatt a sema es a laba es a passznal a fejlodese volt az elso ketto ev kulcsa. A serulesei nem a jatekstilusa miatt tortent hanem egy "artatlan" szitubol ami barmikor barkivel. Ettol irto sokat futott a labdaval ami nem jo, de volt mas opcio?

Unalmas EDC de mit csinalt a ravens? Amit az alapitasa ota D epitese, futas, TE. Ketto fontos dolog valtozott viszont. 1.) A liga es a szabalyozasa, ma a D magaban mar nem fog nyerni. 2.) Van egy QB aki eseten az O vitte a D-t a hatan, fejlodest mutat. 2019 utan aki nem az O-re epit ami szinte egy ingyen proba es max nem jon be. A ravens nem ezt tette es mondhatjuk es latszik is az eredmenyen hogy gyengult ami szinten tobb valtozos a sema, LJ serulese de foleg a keret a fo oka. 2019 TB12 es az O kerete, kinek tetszett de szerencsere TB12 megmutatta hogy nem o hanem a keret volt a hibas. Mig LJ-nel alapelvaras nem valtozik barmilyen szar legyen a keret. Iden a jobbik eset volt es az OL lett rendbe rakva de nulla elkapoval egy darab Andrews-al. Csak ket labdabirtoklast hozott kb minden meccsen, de a D akire gyurunk igy is tudott kikapni. Persze miert nem tudott 3 labdabirtoklasnyi elonyt adni. LJ-nel persze vannak jobb pure passerek ( nem is ugy kellene ot hasznalni ) a ligaban, de eredmenyekben, akar EPA akar rating nehez sok jobbat talalni. Azoknal rajuk is van epitve a csapat nalunk az O meg leepult 2019 ota. Herbert sokkal jobb pure passer, de eredmenyben nem latszik es nem a rosszabb korulmenyek miatt van. Carr es hasonlo kozep de megszerezhetoekrol meg ne is beszeljunk.

Nalunk a tragedia hogy nem probaltuk ki mint a tobbiek Allent-Tuat-Hurst-t es igy az erteke is ketseges de a lenyeg hogy amikor a rookieszerzodesen levo QB-val a csapatok a leghatekonyabbak akkor azt nem aknaztuk ki es ez fuggetlen hogy marad vagy sem. Az egy uj fejezet. A fent emlitett harmast mi valoszinuleg elbasztuk volna ugyanigy mert egyik sem beallt es szettepte a ligat, mire megtettek volna nalunk kaptak volna egy ILB-S combo-t.

"Since 2018, their most common combination of five skill players was J.K. Dobbins, Marquise Brown, Miles Boykin, Willie Snead and Mark Andrews. They played a whopping 97 snaps together. That ranks 120th among skill player combos in that span."
no
Bradynek rengeteg csapatbarát szerződése volt, neki a Bowl volt a lényeg. Lamar alaphangon akar annyi garantáltat kapni mint Watson 230 millió. Watsonson kívül nincs más akinek 124 milliónál többet garantáltak a szerződése pillanatában. TÖBB MINT 100 MILLA akár Allen akár Mahomes még a buta Murray-hez képest is és a Rodgerst fel se hozzuk. Ezek közül talán Murray-nél jobb LJ.
Nem tudjuk mire képes? No, sokszor elemeztél érted a játékot. Hányszor hívta át LJ a playt, hányszor láttad, hogy olvasta a D-t és ennek megfelelően alakított valamit? Megmondom, egyszer se. Tehát tudjuk mire képes.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 2 éve
Benibácsi Baltimore Ravens 972
Hatalmas latomasom volt. Odaadjuk az idei meg a jövő évi első korunket + Lamart meg mèg vmi hátsó kört a Panthersnek és felmegyünk az 1/1-re. 🤪
Aztán kiment az alkohol és jött a fàjdalmas jozanodas.
több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 15 802 — a new hope (again)
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...
peach
wonderlicje volt bun rossz, de ugye arrol emgoszlanak a velemenyek h menyire mervado, van aki nem szerepel jol de jol oklvassa a jatekot es van akinek jo a tesztje de lovese nincs arrol h kene olvasni/athivni stb
Morfil
Boven tullephetunk milyen volt a prospect ertekeloje. Ha mar Atlantas kollega irta akkor a QB mintapeldany MRyan rookie eveit szarnyalta majd a kovetkezo 10 evben 2 pozitiv szezon 2PO, de kozte egy SB ( bukva). Herbert aki nem megoszto es abszolut tehetseg, DCarr meg ezeknek a kozelebe sem volt. Egyik sem emelte fel a csapatat ahogy LJ es a ravens korulmenyei biztosan nem jobbak mint ezeke. Es ezeknel sok sokkal rosszabb van. Persze ha mostantol negyesevel jonnek es valnak be QB-k akkor jok vagyunk mert par ev es nekunk is jut egy.
no
nem értem, hogy jön ide matt ryan vagy, hogy lamar milyen mutatókat rakott a pályára. azt írtam, hogy a csávó buta. amit szvsz meg is erősít a trillával amit csinál. ettől még jó játékos.

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Miért, mennyire emelte fel a Láma a csapatot?
Szokol
2015-tol 2018 2. Vasas elleni idoszakot nezd meg es utana LJ-vel.
no
Kíváncsivá tettél, megnéztem. A kései Flaccohoz képest tényleg masszív a javulás. Idényre bontva a W/L mutatók:
2018: 6-1
2019: 13-2
2020: 11-5
2021: 7-5
2022: 8-4

Az eleje egészen durva jó lett, az utolsó két év már inkább "csak" jó. És itt megint visszajutunk oda amiről az egész Lamar sztori szól: a tendenciák, várható jövő. Van tendencia fenti listában? Vajon az eloszlást csak simán így lökte a sors, és bármikor benne van, hogy újra jöjjön pár 11-5 / 13-2-es, vagy az eloszlás arra utal, hogy megállt a fejlődése, a liga kiismerte és már inkább az utóbbi kettő év a reálisan várható? Plusz, az utóbbi két idényben a meccsek harmadán nem játszott. A sérülés mindig benne van a pakliban, de azért játékos és játékos között van különbség. Garoppolo esetében máshogy mérlegel az ember, mint mondjuk Burrow esetében. Ha az irányító rendszeresen kiesik az idény egy részére, akkor az idény egy részében csere QB szinttel kell kalkulálni.

Lamar az első két éves Lamart látja önmagában ahhoz való pénzt akar, a Ravens (a liga?) meg kisebb-nagyobb mértékben máshogy kalkulál. Ebből üzlet csak akkor lehet, ha ezt az ellentmondást - kompromisszumokkal - feloldják.
peterk2005 udvari bolond
Ez nem ilyen egyszeru es ez csak neked az ittlevok unni fogjak biztosan, nalad van esely 10% hogy nem.

A Flacco korai resze sem Flaccorol szolt. A ravensnek nem volt QB-ja egy evtizedig es a brutal D-re epitett. Egyszer volt egy "Rivers" probalkozasunk es a PO-ban ti altalatok vereztunk el. Flacco ebbe erkezett egy managernek de meg mindig a D volt a lenyeg de ettol Flacco jo volt ehhez es emelt a csapaton. Neki volt futasa, jo TE es egy jo elkapoja Mason. Nekunk a csucs 2011 volt termeszetes kioregedes miatt de a szerencse nem volt velunk ellenben a SB evben. + kapott a futas, jo TE melle egy Q-t es HBrown akkori megfelelojet aki nem serulten jott. Ezutan Flacco a legjobban kereso QB lett es Ozzie egy nagyon nehez helyzetben volt hisz a nagyfizetesu QB mellett egy kioregedo core miatt rebuild kellett. A szar edzok-rossz keret es Flacco szar vagy sem eldontotte Kubiak. A ravens utana teljesen beleallt a foldbe, persze a csapatepitesi filozofiank hasonlo a vasashoz a kozepszer az alap es sokszor a teto is.

LJ alatt a sema es a laba es a passznal a fejlodese volt az elso ketto ev kulcsa. A serulesei nem a jatekstilusa miatt tortent hanem egy "artatlan" szitubol ami barmikor barkivel. Ettol irto sokat futott a labdaval ami nem jo, de volt mas opcio?

Unalmas EDC de mit csinalt a ravens? Amit az alapitasa ota D epitese, futas, TE. Ketto fontos dolog valtozott viszont. 1.) A liga es a szabalyozasa, ma a D magaban mar nem fog nyerni. 2.) Van egy QB aki eseten az O vitte a D-t a hatan, fejlodest mutat. 2019 utan aki nem az O-re epit ami szinte egy ingyen proba es max nem jon be. A ravens nem ezt tette es mondhatjuk es latszik is az eredmenyen hogy gyengult ami szinten tobb valtozos a sema, LJ serulese de foleg a keret a fo oka. 2019 TB12 es az O kerete, kinek tetszett de szerencsere TB12 megmutatta hogy nem o hanem a keret volt a hibas. Mig LJ-nel alapelvaras nem valtozik barmilyen szar legyen a keret. Iden a jobbik eset volt es az OL lett rendbe rakva de nulla elkapoval egy darab Andrews-al. Csak ket labdabirtoklast hozott kb minden meccsen, de a D akire gyurunk igy is tudott kikapni. Persze miert nem tudott 3 labdabirtoklasnyi elonyt adni. LJ-nel persze vannak jobb pure passerek ( nem is ugy kellene ot hasznalni ) a ligaban, de eredmenyekben, akar EPA akar rating nehez sok jobbat talalni. Azoknal rajuk is van epitve a csapat nalunk az O meg leepult 2019 ota. Herbert sokkal jobb pure passer, de eredmenyben nem latszik es nem a rosszabb korulmenyek miatt van. Carr es hasonlo kozep de megszerezhetoekrol meg ne is beszeljunk.

Nalunk a tragedia hogy nem probaltuk ki mint a tobbiek Allent-Tuat-Hurst-t es igy az erteke is ketseges de a lenyeg hogy amikor a rookieszerzodesen levo QB-val a csapatok a leghatekonyabbak akkor azt nem aknaztuk ki es ez fuggetlen hogy marad vagy sem. Az egy uj fejezet. A fent emlitett harmast mi valoszinuleg elbasztuk volna ugyanigy mert egyik sem beallt es szettepte a ligat, mire megtettek volna nalunk kaptak volna egy ILB-S combo-t.

"Since 2018, their most common combination of five skill players was J.K. Dobbins, Marquise Brown, Miles Boykin, Willie Snead and Mark Andrews. They played a whopping 97 snaps together. That ranks 120th among skill player combos in that span."
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...
peach
wonderlicje volt bun rossz, de ugye arrol emgoszlanak a velemenyek h menyire mervado, van aki nem szerepel jol de jol oklvassa a jatekot es van akinek jo a tesztje de lovese nincs arrol h kene olvasni/athivni stb
Morfil
Boven tullephetunk milyen volt a prospect ertekeloje. Ha mar Atlantas kollega irta akkor a QB mintapeldany MRyan rookie eveit szarnyalta majd a kovetkezo 10 evben 2 pozitiv szezon 2PO, de kozte egy SB ( bukva). Herbert aki nem megoszto es abszolut tehetseg, DCarr meg ezeknek a kozelebe sem volt. Egyik sem emelte fel a csapatat ahogy LJ es a ravens korulmenyei biztosan nem jobbak mint ezeke. Es ezeknel sok sokkal rosszabb van. Persze ha mostantol negyesevel jonnek es valnak be QB-k akkor jok vagyunk mert par ev es nekunk is jut egy.
no
Miért, mennyire emelte fel a Láma a csapatot?
Szokol
2015-tol 2018 2. Vasas elleni idoszakot nezd meg es utana LJ-vel.
no
 www.statmuse.com/nfl/ask/lamar-jackson-win-loss-record-against-steelers

Fájdalmasan gyenge teljesítmény egy középcsapat ellen. Te mást látsz?
Szokol
Amelyik csapat ebben az idoszakban egy icipicit sem mervado meg akkor sem ha eppen negativ.
több mint 2 éve
topin New England Patriots 2 280
 www.statmuse.com/nfl/ask/lamar-jackson-win-loss-record-against-steelers

Fájdalmasan gyenge teljesítmény egy középcsapat ellen. Te mást látsz?
Szokol
EDC a hibás
több mint 2 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 393 — Steelers fan

peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
Miért, mennyire emelte fel a Láma a csapatot?
Szokol
2015-tol 2018 2. Vasas elleni idoszakot nezd meg es utana LJ-vel.
no
Kíváncsivá tettél, megnéztem. A kései Flaccohoz képest tényleg masszív a javulás. Idényre bontva a W/L mutatók:
2018: 6-1
2019: 13-2
2020: 11-5
2021: 7-5
2022: 8-4

Az eleje egészen durva jó lett, az utolsó két év már inkább "csak" jó. És itt megint visszajutunk oda amiről az egész Lamar sztori szól: a tendenciák, várható jövő. Van tendencia fenti listában? Vajon az eloszlást csak simán így lökte a sors, és bármikor benne van, hogy újra jöjjön pár 11-5 / 13-2-es, vagy az eloszlás arra utal, hogy megállt a fejlődése, a liga kiismerte és már inkább az utóbbi kettő év a reálisan várható? Plusz, az utóbbi két idényben a meccsek harmadán nem játszott. A sérülés mindig benne van a pakliban, de azért játékos és játékos között van különbség. Garoppolo esetében máshogy mérlegel az ember, mint mondjuk Burrow esetében. Ha az irányító rendszeresen kiesik az idény egy részére, akkor az idény egy részében csere QB szinttel kell kalkulálni.

Lamar az első két éves Lamart látja önmagában ahhoz való pénzt akar, a Ravens (a liga?) meg kisebb-nagyobb mértékben máshogy kalkulál. Ebből üzlet csak akkor lehet, ha ezt az ellentmondást - kompromisszumokkal - feloldják.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...
peach
wonderlicje volt bun rossz, de ugye arrol emgoszlanak a velemenyek h menyire mervado, van aki nem szerepel jol de jol oklvassa a jatekot es van akinek jo a tesztje de lovese nincs arrol h kene olvasni/athivni stb
Morfil
Boven tullephetunk milyen volt a prospect ertekeloje. Ha mar Atlantas kollega irta akkor a QB mintapeldany MRyan rookie eveit szarnyalta majd a kovetkezo 10 evben 2 pozitiv szezon 2PO, de kozte egy SB ( bukva). Herbert aki nem megoszto es abszolut tehetseg, DCarr meg ezeknek a kozelebe sem volt. Egyik sem emelte fel a csapatat ahogy LJ es a ravens korulmenyei biztosan nem jobbak mint ezeke. Es ezeknel sok sokkal rosszabb van. Persze ha mostantol negyesevel jonnek es valnak be QB-k akkor jok vagyunk mert par ev es nekunk is jut egy.
no
Miért, mennyire emelte fel a Láma a csapatot?
Szokol
2015-tol 2018 2. Vasas elleni idoszakot nezd meg es utana LJ-vel.
több mint 2 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 393 — Steelers fan
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...
peach
wonderlicje volt bun rossz, de ugye arrol emgoszlanak a velemenyek h menyire mervado, van aki nem szerepel jol de jol oklvassa a jatekot es van akinek jo a tesztje de lovese nincs arrol h kene olvasni/athivni stb
Morfil
Boven tullephetunk milyen volt a prospect ertekeloje. Ha mar Atlantas kollega irta akkor a QB mintapeldany MRyan rookie eveit szarnyalta majd a kovetkezo 10 evben 2 pozitiv szezon 2PO, de kozte egy SB ( bukva). Herbert aki nem megoszto es abszolut tehetseg, DCarr meg ezeknek a kozelebe sem volt. Egyik sem emelte fel a csapatat ahogy LJ es a ravens korulmenyei biztosan nem jobbak mint ezeke. Es ezeknel sok sokkal rosszabb van. Persze ha mostantol negyesevel jonnek es valnak be QB-k akkor jok vagyunk mert par ev es nekunk is jut egy.
no
Miért, mennyire emelte fel a Láma a csapatot?
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...
peach
wonderlicje volt bun rossz, de ugye arrol emgoszlanak a velemenyek h menyire mervado, van aki nem szerepel jol de jol oklvassa a jatekot es van akinek jo a tesztje de lovese nincs arrol h kene olvasni/athivni stb
Morfil
Boven tullephetunk milyen volt a prospect ertekeloje. Ha mar Atlantas kollega irta akkor a QB mintapeldany MRyan rookie eveit szarnyalta majd a kovetkezo 10 evben 2 pozitiv szezon 2PO, de kozte egy SB ( bukva). Herbert aki nem megoszto es abszolut tehetseg, DCarr meg ezeknek a kozelebe sem volt. Egyik sem emelte fel a csapatat ahogy LJ es a ravens korulmenyei biztosan nem jobbak mint ezeke. Es ezeknel sok sokkal rosszabb van. Persze ha mostantol negyesevel jonnek es valnak be QB-k akkor jok vagyunk mert par ev es nekunk is jut egy.
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Es valoban.
LJ blokkol sok mindent.

RedFive
Szerintem olvasd el ujra vagy tegyel valami hangulatyfejecsket mert ketten egyutt mar kozel ertelmezhetetlenek vagytok : )
több mint 2 éve
Morfil Baltimore Ravens 586
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...
peach
wonderlicje volt bun rossz, de ugye arrol emgoszlanak a velemenyek h menyire mervado, van aki nem szerepel jol de jol oklvassa a jatekot es van akinek jo a tesztje de lovese nincs arrol h kene olvasni/athivni stb

NFL Comeback Player of the Year 2023 odds, via DraftKings:
• Damar Hamlin: -150
• Joe Flacco: +100

It's a tough race here folks, they both make good cases

Joe Flacco - sucked last year, doesn't suck this year

Damar Hamlin - died, is not currently dead
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700

ezek szerint csak van az a mód, hogy legyen gempa

dhop pls 🙏
rkstzz
Penz van. Egy pontban vagyunk gyengek az idei caphit.
több mint 2 éve
RedFive Baltimore Ravens 6 878 — maci faszán vitézkötés
Es valoban.
LJ blokkol sok mindent.

Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 2 éve
rkstzz Baltimore Ravens 511 — justinblackmonpohara

ezek szerint csak van az a mód, hogy legyen gempa

dhop pls 🙏
több mint 2 éve
peach Atlanta Falcons 15 802 — a new hope (again)
Kevés közöm van a témához, csak megfigyelőként olvasom rendszeresen a hozzászólásokat. Illetve természetesen csak híreket olvasó emberként van/lehet véleményem. Az én szigorúan szubjektív meglátásom az, hogy Lamar ostoba! És itt bukott meg az egész buli. Lehetsz te bármilyen okos GM, egy buta öszvérrel tárgyalsz.
Lehet, hogy ki lehetett/kellett volna szállni a projektből a csapatnak tavaly, de nem igazán látom, hogyan tudtak volna. Elnyomják Lamart, OK (itt is lennének kérdéseim a hogyanról és a mennyiértről, de ezt hagyjuk is). És honnan lesz új QB? A prospectek rosszak voltak, a veteránok vagy rosszak vagy irgalmatlan drágák. Lehetőségek:
1. Hozol egy újoncot (drágán felcserélve) és beválik. Kicsi az esély
2. Hozol egy újoncot a helyeden, és beválik. Még kisebb esély
3. Hozol egy újoncot (mindegy, hogyan) és nem válik be. Mindenkit picsánrúgnak beleértve a GM-et, HC-t. Ezt érthető módon nem szeretné a GM és a HC
4. Hozol egy veteránt és beválik. Kit?
5. Hozol egy veteránt és nem válik be. Go to 3. pont
Összefoglalva kényszerpályán volt a csapat. Nem mondom, hogy semmi felelősségük benne. Pl a támogató közeg kialakításának elmulasztása az MVP év után hiba. De szigorúan a jelen holtszezont vizsgálva véleményem szerint a játékos szellemi képességeinek korlátozottsága az ok, ami miatt itt tart az ügy.
Még egyszer hangsúlyozom, ez saját vélemény. Nem támadás az itteni törzsközönség ellen. Sőt, kitartást kívánok nektek!
SirPub
majd kijavít valaki ha rosszul emlékszem, de mintha annó prospectnként az lett volna vele szemben az egyik legnagyobb red flag, hogy buta mint a segg...

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 554
Lamar Jackson nem lesz a Falcons játékosa. Ezt Arthur Blank tulajdonos jelentette ki azt követően, hogy újságíró rámutattak, az atlantaiak korábban Deshaun Watsonra tettek ajánlatot. Blank szerint a két irányító egészen más. Jacksonnal kapcsolatosan széles körű a dilemma, hogy a mostani stílusában, értsd sokat futó irányítóként, vajon meddig élhet túl a ligában.KeyG
A minap nézegettem, hogy a különböző módon futkározós irányítók NFL karrierje milyen hosszú volt az utóbbi 1-2 évtizedben. Nem volt sok referencia, a legtöbb futkározós irányító vagy nem is vitte franchise szintig, vagy nagyon hamar kiesett. Vick karrierjét a kutyás története (is) rövidítette, így igazi franchise irányítóként kb. 5 idénye volt, RGIII nagyon hamar kiesett, Kapernick eltérdelte a karrierjét. Cam Newton és Russell Wilson húzták a legtovább. Newtonnak 11 idény fért bele a karrierjébe, de ebből az utolsó 3 már nem volt igazi idény, mert vagy sérült volt, vagy már nem volt a régi (utolsó Panthers + Pats évek). Wilson is 11 idénynél tart, ebből kilencre lehet azt mondani, hogy hozta az elit irányító szintet, a maradék kettőben sérült volt ill. a legutóbbi denveri éve már kuka / gyenge volt. (Vannak Hawks fanok akik szerint Seattle-ben nem csak az utolsó évében esett vissza / sérült le, hanem már előtte is elkezdett, de adjuk meg neki).

Szóval a kilátások nem túl jók. Lamar túl van 5 lejátszott idényen. Ha Newton / Wilson karrierben számolunk, akkor még van neki 3-4 jó éve, aztán várhatóan vagy nem bírja tovább, vagy visszaesik és már nem ér annyit mint korábban. Az NFL GM-ek azért nem hülyék, gondolom ők is számolnak. Érthető, ha 5-6 éveket már nem lennének hajlandóak garantálni (sem a Ravens, sem valamelyik lehetséges új kérő.)
peterk2005 udvari bolond
Apró adalék, hogy RW inkább wco és nem scrambler, Newton pedig megtanult normálisan passzolni. Ahogy az LJ által irigyelt DW is.

Még mindig ott tartunk, hogy LJ többet akar, mint amennyit ér. Ezért nem kell a kutyának sem.
több mint 2 éve
KeyG Baltimore Ravens 14 053

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 2 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 162 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Lamar nem akar full garis szerződést, "mindössze" több garit akar aláíráskor, mint amit DW kapott:
thttps://twitter.com/NFL_DovKleiman/status/1641486926132785161?s=19

Ergo ha kinal valaki neki 231 garit aláíráskor, akkor ő 7 évre is aláír 😅

Személyes megjegyzés: már azt is kbsztt túlfizetésnek gondoltam amit a nyár végén elutasított. Remélem üres kézzel és kisebb arccal kulloghat vissza a tag alá...

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Itt van egy erdekesseg az O-re koltesunkrol.

2019-tol az osszes O-be huzott jatekos a dratrol bele lett szamitva mindegy hol jott es milyen posztra. A FA-nel a komolyabb jatekosokat szamoltam es nem neztem hogy 3 RB leserult es hoztunk potlast helyettuk ez nem csapatepites csak veszhelyzet. A masik a teljesen erdektelen peremjatekosok akik cserelodnek mint mindenhol a WR-OL jatekosokig ahol nincs hozaadott ertek Tomlinson jott serules miatt-lecsereltuk JOLiver-aki mar ment is tovabb. Ilyen a Dben es minden csapatban dogivel. Ha barmelyiknek lett erteke azt kulon ki is emelem es szamolom az erteket.

A draft osszes 2019-tol 2022-ig elkoltott ertek az kicsivel kevesebb mint egy darab 1/2 cetli erteke | ( meg egyszer az osszes O huzas benne van ) |

Ide tartozik Mekari aki egy udfa es remek elso csere vagy elfogadhato/ jo | 😊 | es mint FA 15m/ 3ev
Es akkor itt vannak akik adtak is a csapatnak a FA-rol: Zeitler 22m/3 magasan a legjobb igazolasunk. Moses 15m/3, Ingram 15/3 ( vagy10/2 es itt ezzel akartunk is elni es jott JK). Ide rakom meg D Robinsont 4 csillaggal mert nem igazan tett hoza es boven a vetmines csoportba kell hogy tartozzon de 1m/1ev es mi WR1-t vartunk tole, legjobb esetben WR2.-t. Tehat 7.7m/ev es 3 db 5m/ev.

Kiket engedtunk el es minuszoljak a szamlat.
Hurst, Zeusz, HBrown es Boze aki hasznos volt es a falunk egy fontos eleme es 2.6m/ev ment el, de ot nem szamolom de megemlitem. Ezek jok es hasznosak es ertekesek. Az hogy elmentek alapvetoen nem tragedia es nem is irok tobbet de potolni kellett | (volna idoben) | oket

Csak kivancsisagbol megneztem a Secondary-t ezen idoszakban. Drafttoke csak sec. barhol jottek es az erteke megfelel egy 1/9 cetlinek. FA Peters 14m/ev, ET 13.75m/ev, MW 14m/ev. Termeszetesen itt is kihagyom a FA toltelek szerepueket.

Innentol mar extra ha levonom HB es Hurst akar ahol huztuk oket eredetileg akar amit kaptunk ertuk trade utjan hirtelen a drafttoke a sec 1/9 cetlije moge esik vissza.
több mint 2 éve
no Baltimore Ravens 8 700
Nem reszleteztem semmit, nem ertekeltem semmit
no
De hát értékelted. Jó/elfogadhatóra.
Erre reagáltam --> volt 3 kimagasloan jó OL 19ben.
Snagal
Igazad van.

A lenyeg nalam a karakter mennyiseg alacsonyan tartasa miatt ezek nem a jatekosok ertekelesei hanem EDC szempontjabol nezve csak. A kuka a krumpliszsak szintjen volt. A jo/ elfogadhato meg nem feltetlenul jo jatekost jelent de a rendszerben az volt. Boze nem egy top jatekos de nalunk az erossegere epitve jo LG-nak szamitott, Zeusznak is voltak hibai de nalunk az erossege egyezett a jatekunkkal a gyengesegeit athidaltuk es igy lett ha nagyon jo/ kivalo.

Osszesegeben huztam egy vonalat es ez jelentette hogy ha alatta vagy akkor kart okozol annyira rossz jatekos vagy es irtam ezeket kukanak. Nem jelenti ez sem hogy mindig szarul jatszottak de fundamentalisan rosszak es tamadhatoak voltak. A vonal feletti irtam jo/ elfogadhatonak amit te finomitottal.

Iden ugyanezzel a szemlelettel irom hogy nincs elkaponk. Proche vonal alatti Robinson is, ettol lehet WR3-4 nek kivalonak ertekelni de nem azt kellett volna jatszania.
no
EDC szempontjából szerintem a 19 nem releváns, ott még inkább Ozzie hagyatékáról beszélünk szerintem.
De így értem az értékelő rendszert köszi. Csak bökte a szemem egy Yanda és a "jó/elfogadható" értékelés 😊
Snagal
Igen a 19 meg boven Ozzie hagyateka volt de akkor is onnantol kezdte o epiteni-szinten tartani es ezert a kezdopont az kell legyen de en mindig kihangsulyozom hogy o mit tett ehhez az alaphoz.
több mint 2 éve
Snagal Baltimore Ravens 1 190