Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 6 éve
A TE-ekkel se az a baj, hogy kifejezetten kártékonyak lettek volna (kivéve Vernon Davis), hanem ahogy írtad se bűze se szaga, mégis pickeket áldoztunk értük évől-évre.RB posztra azért kevesebbet költöttünk, de Hillman azért inkább már a bust kategóriába esik, Booker olyan semmilyen egy 4. körért és egyelőre a Freeman projekt is elúszni látszik. Ha az új séma nem lendít rajta, akkor kitölti a 4 évet, aztán izgulhat hogy máshol kap-e munkát. Nem rossz játékos, jobb mint Booker vagy Hillman, csakhát Lindsay mögött teljesen háttérbe szorul.
A 6-7 körös RBket azért nem számolom, mert onnan már az is jó, ha rosterre kerül esetleg ST-ben hozzá tud tenni valamit. Ott nekem teljsesen mindegy milyen posztra próbálnak.
Annyi, hogy a védelem jobban rotált mint a támadó sor, ezért jobban szeretem az LB pickeket, szituációs pass rusheröket, meg hasonlókat, mert ők nem csak sérüléshullám esetén kerülhetnek pályára, több esélyük van megmutatni a rejtett tudásukat. De ez csak egyéni preferencia, 6. körben felőlem TE is jöhet abból max a korábbi 3-5 körös senkik miatt csinálok viccet
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Há nem tudom, ezt egy udfa is simán hozza bármelyik évjáratból..ZalánPersze, azt aláírom, hogy se bűze se szaga pick, de alapvetően ár-érték arányban rendben van. Főleg, hogy az nem volt egy mély RB-class. Az első három pickelt futón (Elliott, Henry, Drake) kívül így első ránézésre csak Howardot mondanám jobbnak nála. Összességében messze vannak a futóink a banter TE draftjainktól 😀
Egyébként a most lejáró draft class nem indult szépen, Lynch és Gotsis 1-2. körben, aztán felbukkan Simmons, Booker, Janovich, McGovern, Parks, Dixon. Még az is lehet, hogy négyen új szerződést kapnak Denverben. De elnézve a punter teljesítményeket Dixon elcserélése óta, ő is bőven kaphatott volna. Na de majd kap a Giantstől.
több mint 6 éve
Há nem tudom, ezt egy udfa is simán hozza bármelyik évjáratból..Booker meg egy szokásos jó futó pick Zalán2000 yd, 7 td, aktív st játékos, 4. kör, évi átlag 585 ezer dollárért. Szerintem teljesen korrekt pick volt.
Cruyffista
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Booker meg egy szokásos jó futó pick Zalán2000 yd, 7 td, aktív st játékos, 4. kör, évi átlag 585 ezer dollárért. Szerintem teljesen korrekt pick volt.
több mint 6 éve
Riddick és Booker megy.Riddick jó igazolàs volt... Booker meg egy szokásos jó futó pick. Ha már a TE pickeket ekézzük, érdemes a futódraftjainkat is elővenni. Él(j)en Ronnie Hillmann !!
Úgyhogy vagy FA-rol vagy draftrol tuti hozunk RB-at.
roberto23
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Riddick és Booker megy. Úgyhogy vagy FA-rol vagy draftrol tuti hozunk RB-at.
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Amúgy mikor nyit a húspiac?Ha az FA-re gondolsz, az március 18-án hivatalosan.
Zalán

több mint 6 éve
Amúgy mikor nyit a húspiac?
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Nekem is nagy kedvencem volt Harris, de azt be kell látni, hogy a fizikai adottságai sosem tették legint No1 CB-vé. Egyszerűen nem volt meg a termete, sebessége és atletikussága hozzá. Ezért nem kapta meg sosem azt a rivaldafényt, ami egyébként járt volna neki. Nyilván a született adottságokon kívűl amiben csak lehetett abban elit közeli volt, ő volt kb a CB állomány Wes Welker-je 😊 30+ -os CB akkor sem érne 15 milliót, ha SB runba kezdenénk jövőre.
több mint 6 éve
Én ezt a WR1, CB1 dolgot egy ideje nyugdíjaztam. Megváltoztak a szerepek, ma már időnként könnyebb egy az egyben fogni az ellenfél akár legjobb elkapóját is, mint egy összetett, zónából és emberezésből is álló feladatot kiválóan ellátni a pálya középső területein, úgy, hogy egyik snapben egy TE-t kell fogni a másikban egy slot WR-t, a harmadikban meg spy-t játszani vagy éppen blitzelni.Nálam a WR1 az a játékos, akire az ellenfél a leginkább készül. A CB1 meg az, aki ha nincs a pályán, akkor a legjobban meglátszik a védelmen. Egy 2019-es példát mondva, pl. a Coltsban Kenny Moore ugyanaz a játékos, mint CHJ itt a Broncosban. Van papíros első számú corner (Desir), aki ha nem is egy Sherman, de "CB1"-nek a jobb éveiben jó volt, leszedett (playoffban is) a pályáról olyan elkapókat is, mint Deandre Hopkins. Mégis, ha ő nincs a pályán, akkor beáll helyette a rookie Rock-Ya-Sin, aztán lehet, hogy ráfújnak 1-el több DPI-t, lehet, hogy benyal 1-2 elkapással többet, de alapvetően a védelmen összességében nem látszik különösebben meg, hogy a CB1 éppen nem játszik. Ezzel szemben amikor Kenny Moore sérült le és hagyott ki meccseket, a secondary-re rá se lehetett ismerni. Bűnsz*r periódusok váltották a so-so, "nemjókvagyunk hátul"-t. És Kenny Moore ha kell nem csak középen védekezik, hanem ha éppen Desir nem bír az emberével, akkor ráállítják őt, és megoldja. Nekem az ilyen játékos a CB1 egy csapatban. Nálam a Broncosban is évek óta CHJ volt a CB1, még Talib legjobb éveiben is. Ő volt a no fly zone jolly jokere, aki ha rosszabb napot fogott ki, vagy nem tudott játszani azonnal látszott a védelmen. Talib sokkal kevésbé.
A lecserélését - mert azt, hogy Bouye jön, CHJ megy máshogy nem tudom értékelni - viszont elfogadom. Ahogy DT-ét is, meg Sandersét is meg a töbiekét is. A lényeg a csapat, és ha Fangionak Bouye jobban tetszik, úgy gondolja jobban passszol abba amit csinál, ám legyen. Csak aztán legyen is látszatja a pályán. (Azt, hogy egy 30 éves, SB győztes, sokat tapasztalt veteránnak szája is van, amit időnként annyira kinyit, amennyire CHJ tette én tök természetesnek gondolom. Sőt, azt mondom, hogy egy egészséges öltözőnek szüksége is van ilyenekre, mert megadják a viszonyítási pontot. Legyen csak véleménye a fizetéséről, a CBA-ról, akár a játéksémáról is. Amíg közben kifogástalan munkát végez, az első az edzőteremben és az utolsó aki bezárja az ajtót, addig az ilyen játékos erősíti a csapatot mentálisan is, nem gyengíti. Persze, ha közben CHJ rá is lazított, az más. Az nem szerencsés, és akkor a nagyobb száj is teljesen más megvilágítást kap. De ilyesmiről én nem hallottam.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Szeretem olvasni a hozzászólásaidat, mindig hozzáad a témához a te nézőpontod is, úgyhogy nem szívesen kötök bele a visszatérő kommentedbe, de ritka hogy ennyire más következtetésre jussunk.Először is, én nem gondolom, hogy Elway sértettségből nem hosszabbít CHJ-vel. Viszont ezúttal szerintem szakmailag (is) rossz döntés elengedni a csapat egyik leggyengébb egységéből a messze legjobb játékost. Vagy fogalmazhatok úgy, hogy nem látom a szakmai érveket mögötte és nem győztek meg az ellenkezőjéről az általad felhozott tények se. Van amit máshogy látok van amit nem tartok relevánsnak, van amivel egyetértek, de még mindig könnyebb mint a mérleg másik nyelve.
Nem kizárt hogy képtelen vagyok elfogulatlanul értékelni a témában, ha csak egy kedvencet mondhatnék, az Chris Harris lenne. Általában ezektől elvonatkoztatva értékelek és most is erre törekszem, de nem tagadom most nehezebb.
- Fizetésemelések
Az elsőt All Pro szezonhoz volt kötve, nem kapta meg. Mivel Not Likeley to be earn ezért capbe se számított
A másodiknak nem tudom voltak-e feltételei. A helyzet megítélésében nem lényegtelen, de nem is fontos. Az emelés nélkül CHJ mindenképp alulfizetett lett volna, egyébként meg hosszabbítást akart, nem emelést.
Az persze Elway javára írható, hogy engedett neki (bizonyos fokig) az elmúlt 2 évben. Ez azért viszonylag ritka az NFLben. először ráadásul holdoutig se jutott el a dolog.
- Holdout
Egyrészt sokan felháborodnak a holdout miatt, nekem meg a felháborodókkal van bajom. Én nem fogom magam rosszabbul érezni, ha fizetésemelést kérek a főnökömtől vagy elmegyek máshova ha nem kapom meg. A játékosoknak kevesebb lapjuk van, mint egy munkavállalónak, az egyik a holdout. Hasznáják egészséggel.
Holdoutolt Von Miller is, Demaryius Thomas is, spoiler alert Simmons is fog, ha TCig nem lesz meg a hosszútávú szerződés.
Ezt nem kell felhánytorgatni a játékosnak vagy ha igen, akkor mindenkire egyenlően, kezdve Von Millerrel.
- Tweetek
CHJ mindig őszinte, ami a szíven az a száján ember volt. Én ezt (is) szeretem benne. Egyfelől igaz az, hogy vannak dolgok amik jobb ha az öltözőben maradnak, és a tavaszi dolgok ilyenek voltak. Másfelől viszont nem fogta vissza magát a kritikákkal sem Roby vagy Woods felé, de ez nála nem a mutogatós játék volt, csak nem titkolta az egyértelműt. Megérdemelte a kritikát mint Roby mind Woods és a saját hibáiért CHJ mindig vállalta a felelősséget. Hasonló helyzet a tavaszi, a tweetek nélkül is egyértelmű lett volna a helyzet.
Most emiatt lehet nem szeretni őt, vannak akik az ilyen típusú embereket nem bírják, de ha azt feltételezzük, hogy Elway nem sértődött meg - amivel 100%ig egyetértek - akkor ezeknek a tweeteknek semmi helyük az érvelésben, mert irrelevánsak. Biztosra sosem fog kiderülni, de nem emiatt nem hosszabbít vele Elway, ha meg mégis akkor rossz GM, pont.
- No tag opció
Erről egyrészt ellentmondó hírek voltak, ha minden igaz elvileg nem került ilyen kitétel a fizetésemelés mellé.
Másrészt a taget ígyis-úgyis Simmons kapja / kapta volna, szóval megint semmiben nem befolyásolja a szituációt.
- Őszi 3 év 37 millió
Erről lemaradtam. Egyébként pont írtam, hogy majd adunk neki 3 millióval kevesebbet és széttrájuk a kezünket, ezekszerint meg is törént, mivel ő 15 körül akar kapni. btw ez válasz a nem tettünk még le róla körre is. Ha senki nem ad neki ennél többet, akkor visszahozzuk. Csak úgy 5-10 csapat többet fog neki ennél kínálni, aztán körberöhögnek minket amikor várjuk hogy Callahan felépüljön és végre csapatba kerüljön Yiadom helyén, de majd a 3. körös komp pickből jön egy térdszalag nélküli 9 ujjú szürke imenenciás TE melegen tartani Butt kórházi ágyát...
Egyébként CHJ azt nyilatkozta, hogy tavasz óta nem keresték, de az lehet még az őszi ajánlat előtt volt.
- Védelmi séma / CHJ kompatibilitás
A védelem valóban eltolódott a zónázás felé, viszont leginkább hibrid módon, ahol általában pont CHJ aki emberezik míg a többiek zónáznak.
Az alapvető probléma szerintem a következő pontban keresendő
- Nem elit CB1
Ez igaz, viszont én egy kicsit átfogalmaznám. Nem minden WR ellen elit CB. Emiatt lehet azt is mondani rá, hogy nem elit CB1 és azt fenntartani azokra, akiknek mindegy kijön velük szembe, de láttuk Talibot égni TY Hilton ellen, mert nem feküdt neki a stílusa. Hasonló a probléma CHJ-vel. Van WR1, akár elit WR1, mint KA13, akit leszed a pályáról, más ellen nem megy neki annyira.
Azzal hogy így meggyengült a CB sor, attól függetlenül kellett fognia a legjobb WR-t, hogy feküdt-e az ő erényeinek vagy sem.
Ilyen értelemben valóban vannak nála jobb CB-k, akár az általam lenézett PP is, de nem látom hogy az Fangio sémájában ne tudnánk az erényei kiaknázásával használni CHJ-t (ahogy az évtized egyik legjobb CBje volt) vagy hogy Bouyeval ne lennének hasonló problémák. Ettől még Bouye is nagyon jó CB csak ő se mindenki ellen.
- 31 éves.
Ez egy tény. Jövőre se fiatalabb lesz. Ha már itt tartunk nagyobb félelem hogy a kora miatt kezdett visszaesni a teljesítménye, mint a séma miatt vagy a szubideális matchup miatt. Több olyan meccs volt, ahol egyszer-egyszer égették meg, de azt csúnya TD-vel büntették, pedig pont a megbízhatóság miatt volt "az elmúlt évtized egyik legjobb CBje". Ha folyamatosan ég, akkor sematikus problémák lehetnek, ha egyszer-kétszer meccsenként, akkor valami rés a pajzson, amire 30 év fölött mindig a kor lesz az első tipp.
Én kitartok amellett, hogy 2 NFL szintű CB-nél (ami nekünk nem volt) számára kedvezőbb matchuppal jobban megbírkózott volna vagy ha ugynúgy a legjobb WR jut rá, de több safety segítséget kap. Bausby mellett jobb is volt, mint Yiadom mellett. A kor szerintem azokat vágja jobban fejbe, akik elsősorban a fizikai fölényükből élnek meg, ami Harrisre sosem volt jellemző. Igaz, hogy pont sebességgel verték őt meg többször, ami 2-3 éve lehet nem történt volna meg, de akkor is lehet adjustálni a szerepét ehhez egy gyors CB társsal.
Fiatalításra persze szükség van, de amíg jól ment a csapatnak ezeket a fiatalításokat úgy oldotta meg Elway, hogy időben gondoskodott az utánpótlásról. Ahhoz tavaly Fant helyett egy CB-nek kellett volna jönnie, hogy most elfogadjam, hogy a kora miatt Harrisnek mennie kell. Mert lehet Yiadom fiatalabb nála, de sosem lesz kezdő CB, sőt sosem kap 2. szerződést tőlünk (vagy akkor Heuerman mellé kerül a neve a maró gúnnyal átitatott soraimban), így számolva meg akár kevesebb ideje van mint Harrisnek lenne.
Alapvetően egy lényeges dolgot látunk különbözően. Szerinted CHJ nem ér annyit - nekünk - amennyit kér. és ezzel még 1. körben egyet is értek. Sőt, szerintem az a 3 év 37 milliós ajánlat egy korrekt ajánlat. Nyilván a garantált tartalomban van elásva a lényeg, de a sapka ellen nagjából jól van beárazva.
Ugyanakkor nem tudjuk jobb árérték arányban pótolni, mert Bouye valójában nem őt pótolja hanem a mellette lévő csillagrendszer méretű lyuk betöltésére érkezett. Akár jobb is lehet mint tavaly CHJ volt, de ez azért vágyvezérelt gondolkozás és akkor se a legnagyobb problémát szüntetted meg a poszton.
Tudom, hogy elfogult vagyok. De Baileynél, DT-nél, | Tebow-nál | megértettem a csapatérdeket a szentimentális nézettel szemben. Most viszont van 2 üres poszt a 3 fős CB sorban, az egyikre CHJ lenne messze a legjobb megoldás, és akkor is megérne 15 milliót, ha a teljesítménye alapján nem, mert ellenkező esetben nem egy 15-ös Roby, nem egy 12-s Carter fog a helyén játszani, hanem kb egy 158.3-mas defensive QB rating.
Wolfe (és Shelby) távozása pont azért (is) lenne eggyel könnyebben emészthető, mert az ő posztjukon kisebb lyuk ékeskedik. CB poszton nem látom mi a terv. Callahannel számolni most óriási hiba szerintem, rookiera számítani szintén az. Főleg ha emiatt az 1. körös WR pickről le kell mondani, de akkor sincs a kezünkbe, hogy kicsúszik le hozzánk ki nem. Szóval vagy meg kell fizetni még egy CB-t az FAn vagy nagyon ügyesen kell kukázni. Ha meg megfizetünk valakit, miért ne Harrist?
De még azt sem mondom hogy feltétlen nekem van igazam. Lehet hiba lenne odaadni neki a 15-öt. De az elmúlt 3 évben azért koránt sem makulátlan Elway GM döntési statisztikája, az eredmények meg amik mögé be lehet bújni egyre messzebb vannak. Akkor se fogok örülni Harris távozásának, ha ez bizonyul a jó lépésnek, de el fogom ismerni ha Elwaynek volt igaza. A legfontosabb a Broncos sikere. Csak a Broncos sikereit illetően is vannak kételyeim.
Lehet hülyeség, de ha jövőre nem jutunk PO-ba, akkor inkább CHJ-vel ne jussunk POba, legalább az ő játékának lehessen örülni. Márpedig szerintem jelenleg az esélyeink semmivel nem jobbak a 15 millióval, mint Vele.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Először is üdv újra mindenkinek 😊Hát üdv újra itt!😊
Másodszor szvsz kissé eltolódtunk az érzelmek hullámain itt az FA előtt. Ez eredendően az európai felfogásunkból ered: az öreg kontinensen tucatszám vannak Maldinik, Giggsek, Zanettik, Gerrardok, az USA-ban ezzel ellentétben fehér hollók az ilyen játékosok | valszeg még Brady sem a peccben fejezi be!, | mert egyszerűen más a felfogás a ligákban: a cél a folyamatos esélykiegyenlítés ami nem teszi lehetővé h egy csapat irracionális döntéseket hozzon (vagy legalábbis a fizetési sapka megbünteti azokat a csapatokat, akik az erőforrásaikat érzelmi alapon eltékozolják).
A CHJ kommenteket olvasva az az érzésem h sokatokban az a kép van h Elway besértődött rá, ezért inkább elüldözi a f.szba csakhogy megmutassa h ki az úr a háznál.
Szerintem ennél kevés dolog van távolabb az igazságtól:
- az elmúlt két évben kétszer emeltük meg egyoldalúan, hosszabbítás, vagy trükközés nélkül a fizetését;
- tavasszal (az azóta kirúgott ügynökének felülve) kiülte az alapozás jórészét, miközben hülye tweetekkel szórakoztatta a nagyérdeműt;
- belementünk egy olyan szerződésmódosításba, hogy nem taggelhetjük;
- az ősszel (kb. a rookie szezonja óta a leggyengébb idénye közepén, 30 éves létére) ajánlott neki Elway egy 3 éves 37 millás szerződést;
- arról nem beszélve h Vic védelmi sémájába egyáltalán nem illik, tekintve h az inkább zoneheavy, míg CHJ inkább press-man (slot) corner (mivel valóban elit corner -volt-, így nyilván itt is hozott egy erős ligaátlag szintet, de egyszerűen itt nem jönnek ki az erényei);
- CHJ sose volt | elit | CB1, mondom ezt úgy h szerintem is az elmúlt évtized 10 legjobb CB-jének egyike, de a csúcson lévő Talib és a csúcson lévő CHJ közül nem véletlen h előbbi fogta a WR1-eket;
- 31 éves lesz a nyáron és a cornereknél drasztikus és hirtelen romlás következik be a korai harmincas éveiknél (lehet h idén már ennek voltak a jelei, lehet h csak egyszerűen a séma és a CB1 poszt nyomta rá a teljesítményére a bélyegét).
Összegezve nekünk, ebben a sémában messze nem ér annyit, mint amennyit ki lehet belőle hozni például egy WP féle védelemben. És itt az NFL-ben pont kerül a mondat végére, mert nem teheted meg h érzelmi alapon túlfizess valakit, és Elway pont amiatt kiváló GM, mert nem hagyja h a fanbase, vagy az érzelmek döntési szemponttá váljanak.
Am félreértések elkerülése végett szerintem is legenda, RoF-er, és megérdemelné h a HoF-be is bekerüljön, | erre sajnos nagyon kicsi esélyt látok | , de piaci alapon már a Bouye trade előtt lejárt nálunk az ideje, amit el kell fogadnunk.
| ui.: igyekszem majd felvenni a fonalat és máshoz is érdemben hozzászólni, de elsőre ez kívánkozott ki belőlem. |
Általános Doktor
Jó olvasni itt is a kommentjeited!😊
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Először is üdv újra mindenkinek 😊Másodszor szvsz kissé eltolódtunk az érzelmek hullámain itt az FA előtt. Ez eredendően az európai felfogásunkból ered: az öreg kontinensen tucatszám vannak Maldinik, Giggsek, Zanettik, Gerrardok, az USA-ban ezzel ellentétben fehér hollók az ilyen játékosok | valszeg még Brady sem a peccben fejezi be!, | mert egyszerűen más a felfogás a ligákban: a cél a folyamatos esélykiegyenlítés ami nem teszi lehetővé h egy csapat irracionális döntéseket hozzon (vagy legalábbis a fizetési sapka megbünteti azokat a csapatokat, akik az erőforrásaikat érzelmi alapon eltékozolják).
A CHJ kommenteket olvasva az az érzésem h sokatokban az a kép van h Elway besértődött rá, ezért inkább elüldözi a f.szba csakhogy megmutassa h ki az úr a háznál.
Szerintem ennél kevés dolog van távolabb az igazságtól:
- az elmúlt két évben kétszer emeltük meg egyoldalúan, hosszabbítás, vagy trükközés nélkül a fizetését;
- tavasszal (az azóta kirúgott ügynökének felülve) kiülte az alapozás jórészét, miközben hülye tweetekkel szórakoztatta a nagyérdeműt;
- belementünk egy olyan szerződésmódosításba, hogy nem taggelhetjük;
- az ősszel (kb. a rookie szezonja óta a leggyengébb idénye közepén, 30 éves létére) ajánlott neki Elway egy 3 éves 37 millás szerződést;
- arról nem beszélve h Vic védelmi sémájába egyáltalán nem illik, tekintve h az inkább zoneheavy, míg CHJ inkább press-man (slot) corner (mivel valóban elit corner -volt-, így nyilván itt is hozott egy erős ligaátlag szintet, de egyszerűen itt nem jönnek ki az erényei);
- CHJ sose volt | elit | CB1, mondom ezt úgy h szerintem is az elmúlt évtized 10 legjobb CB-jének egyike, de a csúcson lévő Talib és a csúcson lévő CHJ közül nem véletlen h előbbi fogta a WR1-eket;
- 31 éves lesz a nyáron és a cornereknél drasztikus és hirtelen romlás következik be a korai harmincas éveiknél (lehet h idén már ennek voltak a jelei, lehet h csak egyszerűen a séma és a CB1 poszt nyomta rá a teljesítményére a bélyegét).
Összegezve nekünk, ebben a sémában messze nem ér annyit, mint amennyit ki lehet belőle hozni például egy WP féle védelemben. És itt az NFL-ben pont kerül a mondat végére, mert nem teheted meg h érzelmi alapon túlfizess valakit, és Elway pont amiatt kiváló GM, mert nem hagyja h a fanbase, vagy az érzelmek döntési szemponttá váljanak.
Am félreértések elkerülése végett szerintem is legenda, RoF-er, és megérdemelné h a HoF-be is bekerüljön, | erre sajnos nagyon kicsi esélyt látok | , de piaci alapon már a Bouye trade előtt lejárt nálunk az ideje, amit el kell fogadnunk.
| ui.: igyekszem majd felvenni a fonalat és máshoz is érdemben hozzászólni, de elsőre ez kívánkozott ki belőlem. |
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 6 éve
twitter.com/Derek_Wolfe95/status/1235571613426302979
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Egyre kíváncsibb vagyok, hogy Elway hova tervez beruházni. A kezdeti számolgatásokkal ellentétben sztár iOL szinte biztosan nem jön (ha McGovern nem számít annak), illetve ha A.J. Bouye lesz a CB1, akkor ott is jelentős sporólás történt a kezdeti várakozásokhoz képest. Főleg akkor, ha egyből átstruktúrálják a szerződését, amibe lehet bele is menne a garantált pénzek hiánya miatt, és évi 10 milliót keresne. Emellett ott van Simmons is, aki a taggel idén kb 3 millióval kevesebbet visz el, mintha most adnának neki új szerződést. Na meg a még mindig levegőben lógó Flacco szerződés, aminek a feloldásával kvázi Bouye szerződését spórolnánk meg.Ha Shelby-t úgy engedjük el, hogy hozunk nála egy jobb játékost a falba, emellett jön egy ligaelit ILB, plusz visszahozzuk McGovernt és Wolfe-ot, akkor felőlem jöhet Elwaynek bármilyen kattanása, csak a kötelező erősítések legyenek meg. A legideálisabb persze az lenne, ha a maradékból a védelem rotációja lenne kiépítve (+QB2, ST), a draft első négy körében pedig lehetne hozni két kimagasló targetet, egy futót, és két falembert Locknak. Ha Elway mindenképp a piacról akar futót hozni, akkor remélem Drake lesz az, és nem Gordon.
több mint 6 éve
Leary megy
több mint 6 éve
Csak addig amíg ezt Elway meg nem látja. 😛Ő a ministránsfiú lehet a városban...Jokic?Na ácsi... De Ezt a számsort három Legenda hozza össze, és ha hozzáadod ezt a 3-at a 12-höz, akkor kijön, ki az igazi LEGENDA itten az univerzumban... 😊 Tudjukki !!!! Ne kelljen videókat csatolgatnom. 😊Derek Wolfe – LEGENDAés ha elvégzed a műveletet 95 - 25 - 58 = 12 meg is kapod Paxton Lynch mezszámát, na Ő az igazi LEGENDA.
Chris Harris – LEGENDA
Von Miller – LEGENDA
Így fogunk rájuk emlékezni, és így fogunk róluk anekdotázni.
95 – 25 – 58
Zalán
Black_Adder
Zalán
Negritis
Zalán
twitter.com/minakimes/status/1234292149161578496
több mint 6 éve
Ő a ministránsfiú lehet a városban...Jokic?Na ácsi... De Ezt a számsort három Legenda hozza össze, és ha hozzáadod ezt a 3-at a 12-höz, akkor kijön, ki az igazi LEGENDA itten az univerzumban... 😊 Tudjukki !!!! Ne kelljen videókat csatolgatnom. 😊Derek Wolfe – LEGENDAés ha elvégzed a műveletet 95 - 25 - 58 = 12 meg is kapod Paxton Lynch mezszámát, na Ő az igazi LEGENDA.
Chris Harris – LEGENDA
Von Miller – LEGENDA
Így fogunk rájuk emlékezni, és így fogunk róluk anekdotázni.
95 – 25 – 58
Zalán
Black_Adder
Zalán
Negritis
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Jokic?Na ácsi... De Ezt a számsort három Legenda hozza össze, és ha hozzáadod ezt a 3-at a 12-höz, akkor kijön, ki az igazi LEGENDA itten az univerzumban... 😊 Tudjukki !!!! Ne kelljen videókat csatolgatnom. 😊Derek Wolfe – LEGENDAés ha elvégzed a műveletet 95 - 25 - 58 = 12 meg is kapod Paxton Lynch mezszámát, na Ő az igazi LEGENDA.
Chris Harris – LEGENDA
Von Miller – LEGENDA
Így fogunk rájuk emlékezni, és így fogunk róluk anekdotázni.
95 – 25 – 58
Zalán
Black_Adder
Zalán
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Na ácsi... De Ezt a számsort három Legenda hozza össze, és ha hozzáadod ezt a 3-at a 12-höz, akkor kijön, ki az igazi LEGENDA itten az univerzumban... 😊 Tudjukki !!!! Ne kelljen videókat csatolgatnom. 😊Derek Wolfe – LEGENDAés ha elvégzed a műveletet 95 - 25 - 58 = 12 meg is kapod Paxton Lynch mezszámát, na Ő az igazi LEGENDA.
Chris Harris – LEGENDA
Von Miller – LEGENDA
Így fogunk rájuk emlékezni, és így fogunk róluk anekdotázni.
95 – 25 – 58
Zalán
Black_Adder
Szerkesztette: Zalán
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Nem akarok kotozkodni, de az igazi legenda az Will Smith ☹️Derek Wolfe – LEGENDAés ha elvégzed a műveletet 95 - 25 - 58 = 12 meg is kapod Paxton Lynch mezszámát, na Ő az igazi LEGENDA.
Chris Harris – LEGENDA
Von Miller – LEGENDA
Így fogunk rájuk emlékezni, és így fogunk róluk anekdotázni.
95 – 25 – 58
Zalán
Black_Adder
több mint 6 éve
Derek Wolfe – LEGENDAés ha elvégzed a műveletet 95 - 25 - 58 = 12 meg is kapod Paxton Lynch mezszámát, na Ő az igazi LEGENDA.
Chris Harris – LEGENDA
Von Miller – LEGENDA
Így fogunk rájuk emlékezni, és így fogunk róluk anekdotázni.
95 – 25 – 58
Zalán
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Black: En CHJ-rol nem beszeltem. Azert nem, mert o nalam nem legenda, de azert tobb joval, mint pusztan iparos munkas. Ot nem tudom besorolni, bar ennek az is az oka, hogy o nagyon alulertekelt volt mindig is. Pedig evekig elit szinten jatszott. De valahogy legendanak megsem tudom sorolni. Viszont ha valaki eseteben, akkor az oveben mondjuk lehet csunyan nezni, bar ebben szerintem mar erosen benne van, hogy ugye tavaly honapokat hisztizett uj szerzodesert, gondolom Elway szemeben ez mar gaz volt. Megerdemelte pedig, de GM-fuggo, van, akinek az ilyen szituk szurjak a szemet.Akkor ok, az hittem az Ok, csak hasznos „iparosok” az rá és Wolfera vonatkozott.
Stez
Abba hogy a legenda és a jó iparos között van, abba nem kötöttem volna bele.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Black: En CHJ-rol nem beszeltem. Azert nem, mert o nalam nem legenda, de azert tobb joval, mint pusztan iparos munkas. Ot nem tudom besorolni, bar ennek az is az oka, hogy o nagyon alulertekelt volt mindig is. Pedig evekig elit szinten jatszott. De valahogy legendanak megsem tudom sorolni. Viszont ha valaki eseteben, akkor az oveben mondjuk lehet csunyan nezni, bar ebben szerintem mar erosen benne van, hogy ugye tavaly honapokat hisztizett uj szerzodesert, gondolom Elway szemeben ez mar gaz volt. Megerdemelte pedig, de GM-fuggo, van, akinek az ilyen szituk szurjak a szemet.Ez itt egy szurkolói fórum. Akár lehetünk elfogultak. Egy olyan csapaté, amely háromszor nyert Super Bowlt, és nem is olyan régen, nyerte el azt a harmadikat. Akik itt vagyunk, átéltük, és az a csapat számunkra halhatatlan. Ez tök rendben van így. Azt írtam, legenda. Pontosítok, helyi legenda. Denverben, Coloradóban. Egy közösségnek a legendái ők hárman. Akik maradtak. Mert DT is legenda itt. Hogy a liga többi szurkolója hogyan minősíti őket, őszinte leszek számomra oly mindegy... Mi itt velük értünk fel a csúcsra, és ők olyan broncók, akik itt nevelkedtek, akikből itt lett játékos, évről évre egyre jobb és akik egész eddigi pályafutásukat itt töltötték, és itt töltenék továbbra is. Akik nem szálltak el anyagilag akkor, amikor maradtak, és hosszabbítottak. Rengeteget tettek a csapatért, nem csak a pályán, az öltözőben is, és az egész Broncos közösségért, és a városban is. Ők ténylegesen kötődnek emocionálisan a Denver Broncos franchise-hoz. Épp fut egy szavazás a tiltólistás MHR-en, hogy akarod-e, hogy Wolfe maradjon, jelenleg 90 százaléka az olvasóknak, akarja. A tíz százalék az Elway trollkodik és szavaz minden létező eszközről... És ha bárkit leszólítasz Denverben, mi a véleménye Derek Wolfe-ról, vagy Harrisról, mindenki tisztelettel fog beszélni róluk, mindenkinek ugyanazt jelenti, mint Von, és mindenki azt szeretné önző módon, hogy a csapat tagjai legyenek játékospályafutáséletükvégéig.
Stez
Szóval...
Derek Wolfe – LEGENDA
Chris Harris – LEGENDA
Von Miller – LEGENDA
Így fogunk rájuk emlékezni, és így fogunk róluk anekdotázni.
95 – 25 – 58
És ezt illik itt tiszteletben tartani.
😊
Szerkesztette: Zalán
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Black: En CHJ-rol nem beszeltem. Azert nem, mert o nalam nem legenda, de azert tobb joval, mint pusztan iparos munkas. Ot nem tudom besorolni, bar ennek az is az oka, hogy o nagyon alulertekelt volt mindig is. Pedig evekig elit szinten jatszott. De valahogy legendanak megsem tudom sorolni. Viszont ha valaki eseteben, akkor az oveben mondjuk lehet csunyan nezni, bar ebben szerintem mar erosen benne van, hogy ugye tavaly honapokat hisztizett uj szerzodesert, gondolom Elway szemeben ez mar gaz volt. Megerdemelte pedig, de GM-fuggo, van, akinek az ilyen szituk szurjak a szemet.