Green Bay Packers

78 feliratkozó

több mint 9 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
Szerintem ez helyzetfüggő lesz, mint tavaly is nem egyszer. Egyértelmű passz-szitunál úgy megy majd ki QB-t siettetni, mint a sicc. ha meglesz rá a lehetőség.Gergőbácsi
Valahol olvastam egy összefoglalót az eddigi edzésekről. ILB-ként az A-gap-en keresztül meg majd nyomorgatni az ellen QB-t. Remélem Raji csinál majd neki sok helyet.
több mint 9 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 223 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Nyilván lesznek bőven snappek, amikor megy majd az irányítóra, de sajnos elsődlegesen tackle gyár lesz. Amit klasszisai alapján szintén magas szinten tud űzni, de amihez legjobban ért az az edge rush. Tavaly sikeres volt a Nascar felállás is, amikor pályán volt az összes OLBnk, és mentek az irányítóra. Itt komoly szerepe lesz idén is.

Peppers tavaly is állat volt, szvsz idén se lesz ez másképp, hajtani fog, mert esély van a SBra, amire már nagyon éhes. De azért erősebb lenne az a pass rush, ha a másik oldalon CMIII lenne, aki egy hasonló klasszis (elit pass rusher), míg Perry, csak átlag NFL player. De sajnos láttuk mit műveltek a futók tavaly ellenünk a 8.hétig. Kell bentre Matthews, így viszont Danielsen lesz nagyobb "nyomás". Neki kell majd Papperssel generálnia a nyomást, és persze ő se egy Watt, de a 3-4es DEek közü bőven a jobbak között van (sőt).

Szerintem jobban fogja kezdeni az idényt a védelem mint tavaly. Futás ellen ott lesz egy bizonyítási vágytól fűtött Raji és Matthews is. A pass rush valszeg átlagos lesz, de valamit valamiért.
Persze nem kell csodákat várni. Az Onak kell majd meccseket nyernie, a Dnek a feladata ezt megkönnyíteni.


Liverpool Fc fan
több mint 9 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 912 — Packers Suicide Squad
Szerintem ez helyzetfüggő lesz, mint tavaly is nem egyszer. Egyértelmű passz-szitunál úgy megy majd ki QB-t siettetni, mint a sicc. ha meglesz rá a lehetőség.

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 9 éve
GNG Green Bay Packers 241
Az eddigi edzések alapján Guion 3-4es DEt játszott, míg (sajnos) nem nagy meglepetésre a szörny ILBt. A társa valószínűleg Barrington lesz.balazs799
Amíg ennyire hasznosan játszik azon a poszton,addig nem baj.Tavaly pl. hatalmasat javult a futás elleni védekezés,azzal,hogy ő ILB lett.Nelson87
Matthews helyét nem az határozza meg, hogy milyen jól játszik ILB-t. A pass rush egy passzorientált ligában sokkal fontosabb, de szerencsére elég jó az egészséges pass rush állomány ahhoz, hogy Matthews futókat vigyen a földre. Matthews addig fog középen játszani, amíg az irányító vakoldalán megvan az a nyomás, amitől ő se tudna sokkal többet biztosítani. Ha ez adott Matthews még középről is tud zúzni és akár a QB-ra is nyomást helyezni, de amint a QB vakoldalát az LT egyedül bevédi Matthews képességei a belső falemberek gyömöszkélésére és futó tackelek gyártására pazarlódnának.
több mint 9 éve
Nelson87 Green Bay Packers 730 — Mr. Bigtime-Hotshot
Az eddigi edzések alapján Guion 3-4es DEt játszott, míg (sajnos) nem nagy meglepetésre a szörny ILBt. A társa valószínűleg Barrington lesz.balazs799
Amíg ennyire hasznosan játszik azon a poszton,addig nem baj.Tavaly pl. hatalmasat javult a futás elleni védekezés,azzal,hogy ő ILB lett.
több mint 9 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 223 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Az eddigi edzések alapján Guion 3-4es DEt játszott, míg (sajnos) nem nagy meglepetésre a szörny ILBt. A társa valószínűleg Barrington lesz.


Liverpool Fc fan
több mint 9 éve
James007 Green Bay Packers Wisconsin Badgers 1 827
 www.sbnation.com/nfl/2015/7/28/9059873/packers-alternate-throwback-jerseys-nike-2015-season Szerintetek milyen?Béczkó
Csúnya. Régi szívfájdalmam, hogy sárgában sose játszunk

Kampman
A tavalyinál egy fokkal jobb, de még így is közelebb a csúnyához, mint a széphez. A teljes sárgát én is támogatnám. Ha már sajt legyen kövér!😀mozsár
Sárgaaaaa????

ARANY!!!!
😀
több mint 9 éve
SBL Green Bay Packers 2 148
Viszont örömmel láttam meg ezeket a sorokat a tudósításban:
Former Packers safety Charlie Peprah is spending the summer as an intern in the team’s scouting department.
😊
Igen ez mindenképpen jó, úgy néz ki Abberdaris nem a térdére sérült rá szerencsére.Old Green Bay
(Csak) agyrázkódása van. Remélem most már leszáll róla a balszerencse.
több mint 9 éve
SBL Green Bay Packers 2 148
 www.sbnation.com/nfl/2015/7/28/9059873/packers-alternate-throwback-jerseys-nike-2015-season Szerintetek milyen?Béczkó
Csúnya. Régi szívfájdalmam, hogy sárgában sose játszunk

Kampman
A tavalyinál egy fokkal jobb, de még így is közelebb a csúnyához, mint a széphez. A teljes sárgát én is támogatnám. Ha már sajt legyen kövér!😀
több mint 9 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 13 630
Viszont örömmel láttam meg ezeket a sorokat a tudósításban:
Former Packers safety Charlie Peprah is spending the summer as an intern in the team’s scouting department.
😊
Igen ez mindenképpen jó, úgy néz ki Abberdaris nem a térdére sérült rá szerencsére.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 9 éve
gamerkr Green Bay Packers 10 553 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Abberdaris megsérült a TC-n. Remélem látjuk még játszani.Old Green Bay
és Rollins is sajnos, ő még a TC előtt.

Viszont örömmel láttam meg ezeket a sorokat a tudósításban:
Former Packers safety Charlie Peprah is spending the summer as an intern in the team’s scouting department.
😊

több mint 9 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 13 630
Abberdaris megsérült a TC-n. Remélem látjuk még játszani.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 9 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 79 348 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Nem a Packers lesz a Jaguars londoni ellenfele jövőre, ezt Mark Lamping a Jags elnöke jelentette ma be. Úgyhogy sajna nem láthatjátok majd kedvenc csapatotokat az öreg kontinensen 2016ban, vagy ha jönnek akkor nem a a mi ellenfelünkként.
több mint 9 éve
nesto28 Philadelphia Eagles 286
 www.sbnation.com/nfl/2015/7/28/9059873/packers-alternate-throwback-jerseys-nike-2015-season Szerintetek milyen?Béczkó
Nem értek hozzá,de szerintem ha már Packers ,akkor legyen zöld-citromsárga.Ezek az alternatív mezeitek nem tetszenek, tavaly amikor Packers-Eagles meccs volt,akkor is alternatívban jöttek pályára,és igazából meg nem mondtam volna ,hogy Rodgersék azok és nem is szívesen néztem őket.. Nem illik ez a kékes citromsárgás kombináció a Sajtosokhoz.😛 És még ronda is.

több mint 9 éve
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 993 — Undertaker of the Cleveland graveyard
leszek kivétel, nekem bejön 😊

több mint 9 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 912 — Packers Suicide Squad
Nekem sem jön be, az eddigi pár évben használt kék-keki jobb volt.

Már csak két hét és megyünk a Pats-hez, végre valami focira emlékeztető is lesz.

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 9 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 27 897
 www.sbnation.com/nfl/2015/7/28/9059873/packers-alternate-throwback-jerseys-nike-2015-season Szerintetek milyen?Béczkó
Csúnya. Régi szívfájdalmam, hogy sárgában sose játszunk

több mint 9 éve
GreenTron Green Bay Packers 17
Nekem nem tetszik, de ha ebben a mezben is megnyerjük minden meccsünket akkor telejesen mindegy. 😊
több mint 9 éve
Béczkó 1 264
 www.sbnation.com/nfl/2015/7/28/9059873/packers-alternate-throwback-jerseys-nike-2015-season Szerintetek milyen?
több mint 9 éve
SBL Green Bay Packers 2 148
Jermaine Gresham hozzátok is látogatást tett az éjjel. Azt írogatják nem lenne upgrade nektek a poszton.
Bár, ha egészséges tudna maradni, (szerintem) akár még lehetne is helye a végső rosteren.balentin
Hát, Perillonál esélyes hogy jobb, Quarless meg vagy lesz vagy nem.. Aug 10 azt hiszem a tárgyalása (plusz a liga eltiltása). ElférneLN
CardsLN
Kár!😕
Tényleg elfért volna nálunk is.
több mint 9 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
Jermaine Gresham hozzátok is látogatást tett az éjjel. Azt írogatják nem lenne upgrade nektek a poszton.
Bár, ha egészséges tudna maradni, (szerintem) akár még lehetne is helye a végső rosteren.balentin
Hát, Perillonál esélyes hogy jobb, Quarless meg vagy lesz vagy nem.. Aug 10 azt hiszem a tárgyalása (plusz a liga eltiltása). ElférneLN
Cards
több mint 9 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
Jermaine Gresham hozzátok is látogatást tett az éjjel. Azt írogatják nem lenne upgrade nektek a poszton.
Bár, ha egészséges tudna maradni, (szerintem) akár még lehetne is helye a végső rosteren.balentin
Hát, Perillonál esélyes hogy jobb, Quarless meg vagy lesz vagy nem.. Aug 10 azt hiszem a tárgyalása (plusz a liga eltiltása). Elférne
több mint 9 éve
balentin Dallas Cowboys Michigan State Spartans 281
Jermaine Gresham hozzátok is látogatást tett az éjjel. Azt írogatják nem lenne upgrade nektek a poszton.
Bár, ha egészséges tudna maradni, (szerintem) akár még lehetne is helye a végső rosteren.
több mint 9 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 223 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Guion 3 meccs.


Liverpool Fc fan
több mint 9 éve
GNG Green Bay Packers 241
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/w2qpw77mjrpnarvi7gch
Around The NFL's Pain Rankings
The official source for NFL news, video highlights, fantasy football, game-day coverage, schedules, stats, scores and more.


Az NFL.com-on most fut ez a pain ranking cikksorozat. Szerencsére nem vagyunk érintettek benne, de például csoportunkból a Detroit és a Vikings igen. Amellett, hogy vicces a cikksorozat, főleg, ha nem veszi véresen komolyan (mint sok kommentelő) azért elég elgondolkodtató is. Nekem az jött le belőle, hogy mennyire elképesztően QB centrikus a liga. Hiába sokkal futó központúbb volt a játék, azok a csapatok, akik nem tudtak játékképes franchise QB-kat találni évtizedekre beragadhattak a sikertelenségbe. A siker egyik fő kulcsa a konzisztencia. Ahogy én látom lehet valaki a világ legkiválóbb edzője egy elit, vagy közel elit irányító nélkül maximum egy ígéretes középcsapatot tud faragni bármilyen társaságból. Erre viszont nem kíváncsi senki és ha 3-4 középszerű év után elfogy a türelem, akkor onnantól kezdve egy lefelé tartó spirál indulhat. Akkor jönnek az 1-15-ös szezonok, meg évi 4 Qb és 2 HC, 3 évente meg új GM és ez akár évtizedekig is elhúzódhat. Nem véletlen, hogy Favre összerántott 67 ezer embert. Elképesztő szerencsénk van, hogy két HOF irányító követte egymást.