Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Seattle Seahawks

62 feliratkozó

több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy míg az említett csapatoknál az elmúlt néhány évben a pozitív szezon lehetett a max célkitűzés, itt rendre SB reményekkel vágtunk neki az adott évadnak.

Most pedig ugyanoda vagyunk taksálva.
Nadal17
Csak mi:
- elbasztuk 12 óta az 1. köreinket.
- nem tartjuk meg az értékeinket sem (PR elengedése a bűn kategóriája)
- van egy DC-nk aki semmit sem bizonyított ebben a szerepkörben
- van egy OC-nk akinek a 4. negyedes playhívásai a legendás mehhh kategóriába esnek.
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy míg az említett csapatoknál az elmúlt néhány évben a pozitív szezon lehetett a max célkitűzés, itt rendre SB reményekkel vágtunk neki az adott évadnak.

Most pedig ugyanoda vagyunk taksálva.
Nadal17
A Texans 2015-ben és 2016-ban is PO-ban volt, 2017-ben meg végre megtalálták az irányítójukat is. Ha nem hal le MINDENKI a csapatból, nem kizárt, hogy jók lesznek. A 49ersre akkor sajna kicsi az odds, pedig megraknám jó pénzért 😕

több mint 8 éve
Nadal17 Seattle Seahawks 587
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy míg az említett csapatoknál az elmúlt néhány évben a pozitív szezon lehetett a max célkitűzés, itt rendre SB reményekkel vágtunk neki az adott évadnak.

Most pedig ugyanoda vagyunk taksálva.
több mint 8 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊
Nadal17
tavaly mennyi volt a phillyre? Na ugye 😊
több mint 8 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 937 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Én 4 csoportba sorolnám a 32 csaaptot.

1. Bajnokesélyes, top tier
2. Erős roster, de még kell pár apró dolog, hogy contender legyen
3. Kell pár apró dolog, hogy erős roster legyen
4. Reménytelen

Tavaly egy jó kickerre voltunk a PO-tól, szerintem az a 2. kategória volt. Idén a visszavonulások/sérülések/stábváltás annyi ismeretlent hoz, hogy visszavet minket a 2.-3. közé. Szerintem a Houston és a frisco is ott van, szóval helyénvaló az odds.
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊
Nadal17
túl vagyunk értékelve
több mint 8 éve
Medvepapa Seattle Seahawks Washington Huskies 3 430
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊
Nadal17
Mindhárom csapatnál van QB.

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 8 éve
Nadal17 Seattle Seahawks 587
Ha már offseason...Unibetnél ugyanannyi az odds a jövő évi SB győzelmünkre, mint a Texansnak vagy a 49ersnek 😊
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Hallottatok arról a "hatalmas trade cunamiról valamit, amit prognosztizálnak páran?
Helmut Zimmer
Azaz?
akdestroyer
Igen azaz, az lesz az. 😀
több mint 8 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 916
Hallottatok arról a "hatalmas trade cunamiról valamit, amit prognosztizálnak páran?
Helmut Zimmer
Azaz?

több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Norwellért hatalmas rush lesz, amit nem fogunk tudni megfizetni, de ha kell guard az FA piacról, akkor lett egy Josh Sitton, akit kivágott a Bears, érdekelhet ez minket? Kb annyiba kerülne mint Joeckel.
Nincs draftunk se, ahol nagyon erősíthetnénk, én lájkolnám.
akdestroyer
Nem tudom milyen állapotban van.
Hallottatok arról a "hatalmas trade cunamiról valamit, amit prognosztizálnak páran?
több mint 8 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 916
Norwellért hatalmas rush lesz, amit nem fogunk tudni megfizetni, de ha kell guard az FA piacról, akkor lett egy Josh Sitton, akit kivágott a Bears, érdekelhet ez minket? Kb annyiba kerülne mint Joeckel.
Nincs draftunk se, ahol nagyon erősíthetnénk, én lájkolnám.

több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Végképp beköszöntött az offseason

 seahawkswire.usatoday.com/2018/02/19/michael-bennett-on-seahawks-tackling-we-watch-a-lot-of-rugby/
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Nem tudom elképzelni, hogy valaki ebben a topikban elolvas egy olyan cikket ami Wilson trade ről szól.. ..
gordon
Mégis mennyit ér Wilson? 1/ nagyon koránt vagy 2 db 1. Kör. Középtájt? Buffalo nem hiszem, hogy ad érte 2 1-t, pedig elnézegetném, Taylor helyén,p. Mondjuk dobálni nem lenne kinek.
Ahhoz tülzottan kedvelemWilsont, , hogy másik olyan csapatnál lássam, aki a kings ramsomot témyleg ki tudja, és ki akarja fizetni.

A tények makacs dolgok, az árak menmek fel, ez adottság a qnk nál. Nem lehet minden esetben előre menekülni.
több mint 8 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Nem tudom elképzelni, hogy valaki ebben a topikban elolvas egy olyan cikket ami Wilson trade ről szól.. ..
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
 sportspressnw.com/2238829/2018/thiel-is-it-time-for-seahawks-to-deal-wilson

Provokatív cikk Wilson cseréléséről, bár az tény, hogy ha marad és majd lejár a szerződése, valószínűleg több mint évi 30 millióért fog újat kötni, lehet hogy még többért, ami meg már a csapat kárára válhat - senki nem lehet nagyobb a klubnál.
Hiszen Alex Smith és Jimmy Garoppolo is nagy pénzeket fognak leakasztani, és persze Cousins is valószínűleg nagy szerződést fog kapni, aztán majd később hosszabbítani kellene Wilson előtt még Matt Ryannel és Aaron Rodgersszel is, akik minden bizonnyal emelni fogják a tétet, (esetleg Goff és Wentz is) majd ezután jöhetne Wilson, és addigra az árak már lehet hogy az egekben lesznek.
Aguirre
Nincs véleményem!

Érdekes, de számomra az érveléssel sokkal inkább azt erősíti, hogy Wilson-ra kell építeni. Amúgy a cap is emelkedik évente, 2 év múlva nem azt jelenti majd 30 millió, mint most.

Gyerekként azt mondtam anyámnak ha felnövök, rocksztár leszek. Anyám erre azt mondta: "Fiam, a kettő együtt nem megy!"
több mint 8 éve
Aguirre Seattle Seahawks 341
 sportspressnw.com/2238829/2018/thiel-is-it-time-for-seahawks-to-deal-wilson

Provokatív cikk Wilson cseréléséről, bár az tény, hogy ha marad és majd lejár a szerződése, valószínűleg több mint évi 30 millióért fog újat kötni, lehet hogy még többért, ami meg már a csapat kárára válhat - senki nem lehet nagyobb a klubnál.
Hiszen Alex Smith és Jimmy Garoppolo is nagy pénzeket fognak leakasztani, és persze Cousins is valószínűleg nagy szerződést fog kapni, aztán majd később hosszabbítani kellene Wilson előtt még Matt Ryannel és Aaron Rodgersszel is, akik minden bizonnyal emelni fogják a tétet, (esetleg Goff és Wentz is) majd ezután jöhetne Wilson, és addigra az árak már lehet hogy az egekben lesznek.
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Stop pass rushers?
Wyatt
Rasszista vagy!
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Stop pass rushers?

több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Brown-Norwell-Britt féle OL baloldalt lájkolnék erősen.
akdestroyer
Én egy szociáldemokratát (semmi liberális szemfényvesztés) 😀
több mint 8 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 916
Senki másnak nincs véleménye Helm felvetéseivel kapcsolatban?

Kérdezek mást akkor:
Az új OC vel (illetve a PC féle váltással) mi változhat az OL terén?
Mennyire lesz felforgatva, mind emberileg, mind gameplanben, várható-e változás a draft és FA policyben?

Zárójelben: Norwellért kéne licitálni a Carolinától, egy Brown-Norwell-Britt féle OL baloldalt lájkolnék erősen.

*Russel Wilson likes this post*

több mint 8 éve
akdestroyer Seattle Seahawks 4 916
Lökdösés nem volt, de azért meg lehet nézni a Brady vs. BoB és vs. JMD esetet (mindkettővel volt egy nagyon hangsúlyos). Ott konkrétan csak nem kurvaanyázták egymást fél méterről ordibálva egymással, de nem baszta ki azért Bradyt 😊
Wyatt
Tudod vannak az egyenlők meg az egyenlőbbek. 😊
Más meg pakolhatja a motyót, mert mondjuk késett az edzésről.

több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Lökdösés nem volt, de azért meg lehet nézni a Brady vs. BoB és vs. JMD esetet (mindkettővel volt egy nagyon hangsúlyos). Ott konkrétan csak nem kurvaanyázták egymást fél méterről ordibálva egymással, de nem baszta ki azért Bradyt 😊

több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Én konkrétan arra az esetre gondoltam amikor lökdösni kezdte Cablet az oldalvonal mellett.
Szerintem ha valaki egy középvezetőt így megaláz egy vállalatnál, annak repülnie kell, akármenyire is ő a hónap dolgozója.
Mi azt mondtuk túlpörgött a meccs miatt, de egy Belicsek szerintem jóeséllyel még aznap kibaszta volna.

akdestroyer
Szerintem meg nem. Fegyelmi vétséget gyakran keverik ovóbácsi típusú vezetők, a tűzgyújtással.
Tipikus esete annak, hogy ott helyben elfogyott a cérna.
Azt tényleg ne akard, hogy éles helyzetben, miután 32-szer játszódott le ugyanaz, még 33-szorra is jelezze, "kérlek Tom, ma nem annyira adekvát a fal blokkolása".
Carroll, szerintem ezt spec megoldotta. Ha kicsit előbb oldja meg, akkoridáig el sem jutott volna a helyzet.
Ezért nem raknám ki Baldwint. Ha megtudnám, hogy lázít, akkor viszont azonnal.