Hall of Fame 2008 - 5. rész: Andre Tippett

Andre Tippett volt az a játékos, akit Lawrence Taylor mellett, vagy inkább mögött a 80-as évek legjobb pass rusher linebackerének tartottak.


Andre Bernard Tippett 1959. december 27-én született az alabamai Birminghamben. Középiskolai tanulmányait a Barriger High Schoolban folytatta a New York/New Jersey állambeli Newarkban. Nem volt nagy hírneve fiatal korában, nem volt kiemelked? tehetség, és nem figyeltek fel rá a nagy egyetemek. Így az Ellsworth (Iowa) Junior College hallgatója lett. Els? éve azonban annyira sikeres lett itt, hogy az Iowa Hawkeyes bejelentkezett érte, így a Big Ten konferencia egyik kiscsapatához került. Sophomore évében még nem volt kezd?, igazán junior évére vált érett játékossá. Ekkor kezd? DE-t és OLB-t játszott a Hawkeyesnál. Juniorként 20 olyan tacklet mutatott be, amelyeknél az ellenfél yardokat veszített. Összesen ez 153 yardnyi veszteséget jelentett. Senior szezonjában zárta legjobb mérk?zését. Az Iowa State ellen 9 tackle, 2 sack és 4 passz kivédekezése f?z?dött a nevéhez. Végz?s évében az Iowa megnyerte a Big Tent, és a Rose Bowlt is. ? pedig All-American lett több szervezetnél is. Collegebeli 2 kezd? szezonját 141 tackle-lel, 35 sackkel 3 interceptionnel és 2 fumble recoveryvel zárta. Leny?göz? statisztikák ezek.

1982-ben elérkezett az NFL draft, de nem igazán lehetett tudni hol kel el Tippett. DE-nek kicsi volt, LB-nek nagy, és igazán csak 3-4-es csapatokban tudták elképzelni. Végül a második körben, a 41. helyen csapott le rá a Patriots. Ekkor még senki sem tudta, de korának egyik legnagyobb linebackere kötött ki New Englandben. 11 évig volt meghatározó alakja a Pats védelmének. Rookie szezonjában még csak spec. teamer és backup volt. Ekkor a Patriots playoffig jutott, de ebben még nem volt Andrenak olyan nagy szerepe, hiszen csak egy mérk?zésen kezdett a Bills ellen az utolsó fordulóban, és 8 tacklet mutatott fel. 1983-ban már majdnem minden mérk?zésen kezdett strong side OLB-ként. Abban az érában, amikor a legnagyobb pass rusher OLB-k weak sideon mutattak fel hatalmas sack számokat, az ? er?s oldali pályafutása hatalmas teljesítmény. Sokkal nehezebb volt az er?sebb oldalon teljesítményt nyújtani, sackeket gy?jteni. Els? kezd? idényét 8,5 sackkel zárta, ami már igazán elgondolkodtató szám egy OLB esetében. De ekkor jött csak a java. 1984-ben 18,5 sacket ért el, ami szezoncsúcs a Patriotsnál a mai napig. A korábbi rekordot Tony McGee tartotta még 1977-b?l 13,5 sackkel. Ekkor meg is hívták els? Pro Bowljára, amit még kés?bb, 1988-ig további 4 invitálás követett zsinórban. 1985-ben a csapat is hatalmas teljesítményt nyújtott, ehhez pedig kellett az Andre vezette defense kiváló teljesítménye. 16,5 sacket ért el ebben az idényben, és felállított egy rekordot a két év alatt elért 35 sackjével. A csapat playoffbeli menetelésében is nagy része volt. A 6. helyen playoffba jutó gárda védelme leiskolázta a Jetset és a Dan Marino vezette Dolphinst is a Super Bowl felé vezet? úton. Fumbleök, sackek, zseniális véd?játék, ezek voltak Raymond Berry védelmének jellemz?i. A Bears ellen a Super Bowlon azonban nem jött össze ilyen teljesítmény. A csapat csúnya vereséget szenvedett minden id?k legsimább nagydönt?jén. Az év végén All Pronak és az NFLPA szavazása nyomán a legjobb linebackernek választották. De a legnagyobb elismerés a Howie Longgal egyetemben megkapott Defensive Player of the Year díj volt. 1986-ban térdsérülése és m?tétje miatt ki kellett hagynia 5 mérk?zést szezon közben, de így is 9,5 sacket ért el. A csapat playoffba került, de els? mérk?zésén vereséget szenvedett a Broncostól, így korán búcsúzott. Senki sem gondolta volna ekkor, hogy ez lesz Andre utolsó playoff mérk?zése. Ismét megválasztotta az NFLPA a legjobb linebackernek, más díjakat els?sorban sérülése miatt nem tudott besöpörni. 1987-ben végig egészséges volt és 12,5 sackkel zárt. Ekkor ismét megkapta az NFLPA díját, és All Pro lett. 1988-ban ismét sérülései miatt játszott kevesebbet, 11 mérk?zésen 7 sackig jutott. De az igazán komoly sérülés váratott ekkor még magára. 1989. szeptember 1-jén a jobb vállában izomszakadást szenvedett a Packers elleni preseason mérk?zésen. Az egész idényt ki kellett hagynia. Nagyon nehezen ment a visszailleszkedés a következ? évben, amikor csak 3,5 sackig jutott. 1991-t?l azonban visszatalált régi önmagához, utolsó három szezonjában összesen 24 sacket ért el a liga egyik leggyengébb csapatává süllyed? együttesben.

Az 1993-as idény után vonult vissza az aktív játéktól. Sosem vette körül akkora hype, mint LT-t, sosem csüngtek rajta újságírók, mégis az egyik legjobb LB volt a 80-as években. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy olyan nagyságok mellett került be a 80-as évek all-decade csapatába, mint Lawrence Taylor, Mike Singletary, Ted Hendricks és Jack Lambert. Tippett a Pats Halljának tagja, és 2007-ben el?ször t?nt fel a neve a Pro Football Hall of Famebe potenciálisan bejutó játékosok listáján. Tavaly az „el?dönt?ig” jutott, idén pedig be is választották.

Pályafutása alatt 151 mérk?zésen szerepelt, ezeken kereken 100 sacket ért el, ami azóta is a Pats franchise rekordja. 30 olyan mérk?zése volt, amelyeken több mint 1 sacket ért el.
Visszavonulása után maradt a Pats alkalmazásában, illetve sokat foglalkozik küzd?sportok oktatásával. Fiatal kora óta foglalkozott karatéval és cselgánccsal is.

Statisztikái

Gaál Sándor (gsn)