Heti körkép - AFC West, 3. hét

Nézzük mi történt a harmadik héten az AFC Westben!

 

Denver Broncos

 

Bár előzetesen nem sok esélyt adtak a Broncosnak a Colts ellen, végül leginkább saját hibáiknak köszönhetően maradtak alul az AFC tavalyi győztesével szemben, abszolút nyerhető meccset buktak el Ortonék. Bár a puszta számokat tekintve akár azt is hihetnénk, hogy Orton még jobb teljesítményt nyújtott, mint a múlt héten, amikor szinte hibátlanul játszott a Seattle ellen. A puszta számokat tekintve igen extrém adatokkal találkozhatunk: 57 kísérletből 481 yardot ért el az irányító, de a mennyiséghez most nem párosult hatékonyság, így akár múltheti teljesítményének ellentettjeként is tekinthetünk a vasárnapira. A mindig kulcsfontosságú harmadik kísérleteknél csupán három first downt ért el 12 próbálkozásból, emellett a red zone-ban 14 passzból csak 4 ért célba 20 yardért, és egyszer sem sikerült first downt elérnie. Ezzel együtt nem Orton nyakába kell írni a vereséget, bizony az edzői döntéseket is meg kell kérdőjelezni. 5 red zone "kirándulásból" két field goalt elérni szinte biztos recept a vereséghez, háromszor nem sikerült 4. kísérletre megcsinálni az újabb first downt, vagy a TD-t.

A Denver nélkülözte második számú CB-jét, Andre Goodmant, és ez meg is látszott Austin Collie teljesítményén, a másodéves elkapó karrierje legjobb napját zárta, 12 elkapásból 171 yardot ért el, a létező összes Denver defensive backnek, beleértve Champ Bailey-t is, meggyűlt vele a baja. A 4. negyedben az egyébként rookie-hoz képest elfogadhatóan teljesítő Perrish Coxon volt két kulcsfontosságú elkapása összesen 71 yardért a negyedik negyedben, ezzel adva meg a kegyelemdöfést a Broncosnak. Pozitívumként kell elkönyvelni, hogy a futásokat kiválóan ölte a Denver frontja, alig két yardos átlagra voltak képes Addaiék.

Érdekesség, hogy Tim Tebow visszacsúszott harmadik számú QB-nak, és nem töltött egy percet sem a pályán. Ennek oka McDaniels elmondása szerint az volt, hogy nem volt szükség a gameplanben külön csomagokra most Tebow számára a Colts defense elemzése után, emiatt került inaktív státuszba az újonc QB. Elképzelhető, hogy a red zone-beli gyengélkedést látva Tebow-t ismét megpróbálják beépíteni a játékba.

A hétvégén Tennesseebe látogat a Denver, a Titans egyelőre egy kétarcú csapat benyomását kelti, ha Chris Johnson elkapja a fonalat, akármire képesek, ha az ellenfél defense leveszi a pályáról CJ2K-t, akkor viszont sebezhetőek. Ez tehát a legfontosabb a Denver számára, természetesen a red zone hatékonyság növelése mellett. Nagyon fontos lenne ez a győzelem a Vadlovak számára, 1-3-ról már igen nehéz lenne visszakapaszkodni.

 

Kansas City Chiefs

 

A Chiefs az AFC meglepetés csapata idén. 3-0-val magabiztosan vezetik az AFC Westet, erre talán még a legelvadultabb KC drukkerek sem számítottak. Legutoljára az offseasonben az NFC West egyértelmű trónkövetelőjének kikiáltott 49erst verte meg lenyűgöző magabiztossággal Todd Haley csapata.

Két kulcsa van a Kansas City sikerének: a futójáték, és a defense. Thomas Jones leigazolása nagyon hasznos volt, egyelőre nagyszerűen egészítik ki egymást Jamaal Charlesszal, bár hozzá kell tenni, szerintem Charlesnak sokkal több labdát kellene kapnia. Charles minden labdaérintése életveszély, elkapásban és futásban is kiváló fegyvere a Chiefs offense-nek. 12 futásával elképesztő, 8,1 yardos átlagot ért el, emellett 57 yardot elkapásból is összehozott. Rendkívül jellemző hatékonyságára, hogy egy 3. és 20-as szituációnál egy draw futásból 24 yardot, és ezzel first downt ért el. Bár mint említettem, egy ilyen játékost jobban ki lehetne használni, ha a csökkentett terhelés hozzájárul ahhoz, hogy Charles tovább maradjon egészséges, akkor nem biztos hogy kiszúr a csapattal Haley. Bár Matt Cassel a felszínen kiválónak tűnő teljesítményt mutatott, nagyban segítette őt a tény, hogy passzolt yardjainak több mint a felét elkapói hozták az elkapás után. Jó példa erre Dexter McCluster TD-je, amikor a levegőben 6 yardot tett meg a labda, 25-öt már a rookie játékos hozott. Persze nem Casselnek kell megnyernie a meccseket, amíg a védelem és a futójáték ilyen effektíven darálja az ellenfeleket, Charlie Weis OC-nek az a feladata, hogy ne hozza őt nehéz szituációkba, és ne hagyja hogy túlvállalja magát.

A védelem motorja az a Tamba Hali volt, aki végre megkapta az őt már régóta megillető elismerést, három sackje és egy forced fumble-je a hét legjobb védőjátékosa díját hozta meg neki az AFC-ben. A védelem egésze kiválóan működött, nem csak Hali randalírozott a rookie tackle Anthony Davis kárára, a két CB, Flowers és Carr levette a pályáról a két kezdő Frisco elkapót, Michael Crabtree-t és Josh Morgant, ketten együtt nem érték el az 50 yardot. Flowers egy interceptiont is elért. Egyedül Frank Gore tudott pozitív játékokkal előrukkolni, de ő se futásokból, inkább elkapásokból tudott élni, 100 yard fölé jutott ebben a kategóriában.

Jó hír a tökéletes mérleg mellett, hogy Tyson Jackson a héten már tudott edzeni, igaz limitáltan. A defensive end az elmúlt két mérkőzést kihagyta térdsérülés miatt, úgy tűnik a bye week után vissza tud térni a tavalyi elsőkörös. Ha jöhet rosszul bye week egy csapatnak, akkor a KC esete ilyen, félő, hogy megtörik a lendülete a csapatnak. Todd Haley fő feladata a 13 napos pihenő alatt az, hogy ne hagyja kialudni a csapat lelkesedését, és ne engedje, hogy a fejükbe szálljon a siker.

 

Oakland Raiders

 

Sebastian Janikowski lábában maradt Glendale-ben a Raiders győzelme. A tavaly élete legjobb szezonját futó rúgónak idén nagyon nem megy, 13 mezőnygólt-kísérletéből 5-öt hagyott ki, ebből hármat a legutóbbi meccsen. Igaz ezek között volt egy 58 yardos is, de a másik kettő "chip shot" volt, amit egy évi 4 milliót kereső kickernek nem szabad kihagynia semmilyen körülmények között.

Az is igaz, hogy a Raidersnek számtalan lehetősége lett volna, hogy biztosan hozza a meccset, és ezekkel nem tudtak élni Gradkowskiék. A legkomolyabb hibát talán akkor követték el, amikor a Cardinals 1-yardosán belül indíthatták volna a labdát, de a TD-t érő QB sneak semmisnek bizonyult egy delay of game miatt, és TD helyett így field goallal kellett beérnie a csapatnak. Az egész meccs hibákkal volt tarkítva, mindkét csapat égbekiáltó ostobaságokat követett el. Az Arizona például kétszer adta vissza a labdát Raiders punt után, de pass interference hegyek is születtek mindkét oldalon. A Raiders offense a számok alapján jól teljesített, ismét 20 first down fölött zárt a csapat, egymás után régen hoztak össze Cable-ék két ilyen meccset. Bruce Gradkowski vezeti az NFL-t passzonként a passz által a levegőben töltött yardok átlagában, több mint 10 yardot haladnak passzai átlagosan, mielőtt elkapóihoz érnek. Kedvenc célpontja Louis Murphy, akinek idén még nincsen dropja, és 100 yard fölött zárt a múlt héten. Murphy mellett Heyward-Bey is kezd alakulni, sokkal konzisztensebb tavalyi önmagánál. Ha visszatér Chaz Schilens - ezt a 6-7. hétre prognosztizálják jelenleg -, akkor Zach Millerrel karöltve egész korrekt elkapósora lehet a csapatnak. Vegyük hozzá, hogy Darren McFadden a 3. legtöbb yardot hozta eddig az NFL-ben, és láthatjuk, itt-ott már pislákolnak a szikrák, és előbb-utóbb összeállhat egy rendes offense Oaklandben.

Nnamdi Asomugha és Larry Fitzgerald párharcát előbbi nyerte meg, Fitzgeraldnak mindössze egy elkapása volt a kiváló CB-ről, illetve egyszer pass interference-t dobtak rá, de a TD-jét másról szerezte az NFL egyik legjobb elkapója. A Cardinals fő fegyvere az idén először játszó Beanie Wells volt, aki kiválóan futott, 5 yard feletti átlagot ért el a meccsen. Ezzel együtt az Arizona nem tudott konzisztens játékkal előrukkolni, Derek Anderson 2 TD passza ellenére, épphogy csak életben tudta tartani csapatát. Janikowski nem elég hogy három mezőnygólt is kihagyott, LaRod Stephens-Howling a kezdő kickoffját TD-re hordta vissza, végül ez bizonyult a mérleg nyelvének.

A Raiders egyelőre nem tart ott, hogy buta hibákat elkövetve is meccseket tudjon nyerni. Minden adott volt, hogy évek óta először pozitív mérleget érjen el a csapat, végül mégsem tudtak élni az Arizona által folyamatosan felkínált lehetőséggel, és ez nem csak Janikowski hibája, számtalan apró butaság adódott össze, ami a vereségben kulminálódott.

Szomorú hír, hogy a héten elhunyt a Raiders legendája, a QB/kicker Geroga Blanda, akinek számtalan emlékezetes pillanatot köszönhet a Raider Nemzet. Blanda minden idők legidősebben pályára lépett NFL játékosa volt, nem sokkal 49. születésnapja előtt játszott utoljára. Visszavonulása után sem szakadt el a csapattól, Al Davis belső körének tagja lett, rendszeresen feltűnt a csapat háza táján. Nyugodjék békében.

 

San Diego Chargers

 

A Chargers special teamjei idén egészen katasztrofálisan teljesítenek, ismét elveszítettek egy mérkőzést speciális egységeik miatt. Hiába állnak összyardok tekintetében az NFL-ben első helyen offense-ben, negyedik helyen defense-ben, ha az egyik héten a punt csapat, a másik héten a kickoff csapat csődöl be.

Most az utóbbira volt példa, a második félidőben a katasztrofális lábsérüléséből visszatért Leon Washington két kirúgást is TD-re hordott vissza. Az első a félidő nyitó kickoffja volt, ezt nem sokkal utána kiegyenlítette a Chargers egy Rivers-Naanee kooperáció végén, de erre rögtön érkezett az újabb válaszcsapás; a következő kickoffból is TD született. Philip Rivers karrierje legtöbb yardját passzolta, mindezt úgy, hogy a Seattle szinte folyamatosan két safety-t tartott a mély zónákban, így rövidebb 10-12 yardos route-kat lehetett inkább alkalmazni. Érdekes, hogy a red zone-ban kilenc kísérletéből mindössze 2-szer ért célba, de azok egyaránt TD-k lettek. A negyedik negyedben több lehetősége is volt a Chargersnek a kiegyenlítésre, de a legkritikusabb pillanatokban bekeményített a Seattle defense-e. Rivers vakoldali protektora, Brandyn Dombrowski most nem tudta hozni eddig mutatott megfelelő produkcióját, harmadik kísérleteknél rendre megverte Chris Clemons, a Seattle fő pass rush specialistája, két sacket is róla kapott Rivers.

Ezért is örömteli esemény az egész San Diego offense számára, hogy Marcus McNeill feladta az értelmetlen harcot, és aláírt a csapathoz. Több mint 3 millió dollárt vesztett a valószínűleg az ügynöke által sugallt holdouttal a kiváló LT, aki a 6. hétől állhat ismét csatasorba. Várhatóan Dombrowkski helyett Jerome Clary fog kikerülni a kezdőből, és az eddigi beugró LT a 6. héttől már RT lesz. Komoly veszteséget is szenvedett a csapat, a jobb guard Luis Vasquez legalább két hetet ki fog hagyni MCL húzódása miatt, helyén Tyronne Green fog kezdeni. Folytatódik a már abszurd mértéket öltött long snapper-mizéria, kidőlt az elmúlt két meccsen kezdő Ryan Neill, így immáron egy hónapon belül a negyedik LS-t igazolta le a csapat, ezúttal a veterán, 16 éve az NFL-ben játszó Ethan Albrightot hozták el.

Aki esetleg elkezdené temetni a San Diegot az 1-2-es mérleg miatt, azt gyorsan emlékeztetném arra, hogy két idegenbeli meccsen kaptak ki, és mindkét esetben kis híja volt csak, hogy ne egyenlítsenek ki a negyedik negyed végén. A számadatok azt mutatják, hogy mind az offense, mind a defense nemhogy gyengébb, de kevéssel a tavalyi szint fölött is vannak három meccs után. Ha a special teameket helyre tudják rakni, nem sok gondjuk lesz.

Írta: Demeter Ádám