Már a Giants sem nyeretlen

Írta: gabokocka — 2013. október 22., 12:01

New York Giants - Minnesota Vikings 23-7

Nem hozott parádés játékot a hetedik játékhét hétfő esti rangadója. Rengeteg hibát követett el mindkét csapat, a Giants szerencséjére ebben a műfajban inkább a vendég Vikingek jártak az élen, így Eli Mannigék első győzelmüket ünnepelhették a szezonban. A hazaiak irányítója először tudott labdavesztés nélkül lehozni egy mérkőzést az idény folyamán, persze ehhez kellettek a vendég védők is, hiszen akadt azért olyan passza Manningnek, amit picit nagyobb koncentrációval lehalászhattak volna. A Giants legújabb futója, Peyton Hillis sem tündökölt, azonban azzal, hogy egy TD-t tudott szerezni, már kiemelkedett a mezőnyből. A vendégek egyetlen alkalommal tudtak csak pontot szerezni Marcus Sherels punt utáni visszahordását követően, azonban a vendégek speciális egysége ennek ellenére sem dicsérhető, hiszen két alkalommal is elvesztették a labdát (egyszer Sherels, egyszer pedig Floyd!!!!) így nagyon jó mezőnypozíciót adva az amúgy nem sziporkázó hazai támadóknak.  Azonban még ezt is alul lehetett múlni, Josh Freeman bemutatkozása katasztrofálisra sikeredett, a legritkább esetben találta el elkapóit, 53 passzkísérletéből csak 20 volt jó, nem értette meg magát az elkapóival, így nem okozna különösebb meglepetést, ha a következő meccsen már újra Ponder irányítaná a Vikingek hajóját. Ennyi gyatra teljesítmény után azért emlékezzünk meg a hazaiak védelméről, akik pontot sem engedtek a Minnesotának, Adrian Petersont 28 futott yardon tartották, egyértelműen ők nyújtották a legjobb teljesítményt ezen a kifejezetten alacsony színvonalú összecsapáson.


Hozzászólások

több mint 10 éve
Blitzerkrieg Detroit Lions 12 — Lions fan
Semmi bajom Freemannel, és nyilván nincs könnyű helyzetben, hiszen idő kellene neki, hogy összeszokjon a társakkal... de ilyen statot egy gyengébbik formáját mutató Tim Tebow bármikor összerakna. Nem is értem miért kellett Freemannel kezdeni... szerintem eltaktikázták magukat, arra számítottak, hogy a gyengécske Giants-t az veri meg aki akarja, így jó bemutatkozó meccse lesz ez az ex-tampásnak... Ezek szerint mégsem nagyon akartak egy W-t bevésni az évkönyvbe- Biztos lesz még jobb is. Rosszabb már aligha lehet,..

Simply the BEST!
több mint 10 éve
Toca Minnesota Vikings 12 — Vikings fan
1. Mi a pöcsért kell minden rossz QB teljesítménynél Tebowt felhozni ? 😀 53 passzt nem is tudna eldobni egy meccsen olyan lassú a dobása 😀
2. Eltaktikázva minden meccsünk el van mert egy kretén az OC és a liga legjobb futójával 13 x fut míg a 2 hete ott lévő QBval 53 x dob...
3.Cassel vagy Ponder sem hozott volna semmi pluszt.
több mint 10 éve
Ezzel a meccsel büntetni lehetne, kikötőzöl valakit és nézd meg ba*d meg 😀
A vicc az, hogy még így is partiban lehetett volna a vikings, ha nem bénázza el, több mezőnygólt is rúghattak volna.