Marv & Dee - Egyszer megjavulok én!

Újabb hét - újabb bepillantás a magányosan álló szófa két állandó vendége, Marv és Dee életébe. Múlt héten Marv csúnyán alulmaradt, így elhatározta hogy visszavág.


Bevezetés

Minden héten a Fény és a Sötétség közötti üresség egy apró szigete életre kel. Egy furcsa páros találkozik itt időről időre, hogy egy sör és némi harapnivaló keretében átbeszéljenek egy kérdést, vagy megnézzenek egy mérkőzést. Kapcsolatuk meglehetősen furcsa, a kölcsönös tiszteletre épül, de belevegyül a düh és némi irígység is. Kettejük közül Marv az idősebb, ő az aki az Égből száll alá a futball eme elzárt kis szigetére. Marv mindig is köztiszteletben álló Angyal volt, nem jártatta feleslegesen a száját, csak tette a dolgát - azt pedig kiválóan. Marv-ot mindenki szereti, mindenkinek van hozzá egy jó szava.
Beszélgetőtársa a jóval mélyebb bugyrokból felkecmergő Dee valaha a legígéretesebb Angyal volt, mindenkit elkápráztatott tehetségével, azonban a hatalom rossz útra térítette, így harcba szállt a Renddel - természetesen nem győzhetett, így kitaszíttatott és örök lenézésre kárhoztattatott. Az erejét persze elismeri mindenki, ám ez nem elég hogy félretegyék az iránta érzett undort és megvetést.
Ez a szokatlan duó jó ideje követi és kommentálja a futball eseményeit, a véleményük pedig homlokegyenest eltér a másikétól. Akárcsak most...


II. Egyszer megjavulok én!

Marv: Szevasz D!

Dee: Marv...

Marv: Hoztam egy kis sört meg egy zacsi Doritost.

Dee: Királyos! A jövő hetit majd én állom...

Marv: Oké, oké.

Dee: De Marv, komolyan, ígérem, megjavulok....

Marv: Ugyan már, nem vagyok én commissioner, nem kell magyarázkodj.

Dee: Ajjajj, érzem rátérünk a heti kis párbajra...

Marv: Valóban, úgy gondoltam ideje lenne beszélnünk kicsit a fegyelmezetlenségről. A játékosok a pályán kívül totálisan elvesztik az önuralmukat. Nyomják a kokszot, részegen vezetnek nőkkel és fegyverekkel...

Dee: Na ehhez, öcsém értek. Többször toltam csutka gázon matt kómásan a Central Avenue-n a figurát minthogy számon tudnám tartani...

Marv: És elmeséled miért kell ehhez részegnek lenni?

Dee: Mert lehet. Van pénzed és az egész életforma gyakorlatilag rádkényszeríti...

Marv: RÁDKÉNYSZERÍTI??? Na ide figyelj apukám, mikor egy újonc aláírja a szerződését senki nem fog a fejéhez fegyvert, hogy "mostantól maximálisan-felelőtlen-saját-hányadékodban-felébredő-hedonista-gigasztár életmódot kell élj". Ez pusztán a józan ész és a felelősségérzet kérdése.

Dee: De ha egyszer ilyen a hangulat? Ha azt várják el tőled az első bulidon, hogy olyan csúnyán betépj hogy utána már négy lábon is nehéz legyen közlekedni - nos, ha nem csinálod könnyen kiközösíthetnek. Tudnék ám olyanokat mesélni még a Vikes-os időkből...

Marv: Dee, ez egy nagyon gyenge dolog. Remélem Te is érzed. Ez az oviban még talán működik, de az Egyesült Államok legjobban finanszírozott professzionális sportjában nem nagyon. Ha akarja az ember akkor tud nemet mondani. A hirtelen jött siker és hírnév nagyon sok fiatalt visz a rossz irányba, ez kicsit a múlt heti fizetéses-témához is kapcsolódik.

Dee: Én hiszek benne hogy minden ilyen napvilágot látott eset mögött van egy racionális magyarázat.

Marv: Oké, szemezgessünk. Az első természetesen Chris Henry, akit NÉGYSZER (!!!) vettek őrizetbe 2005 decembere óta, három fiatalkorú alkohollal kínálásáért, illegális fegyvertartásért, ittas vezetésért és könnyűdrog birtoklásért. Pusztán muszájból, ugye?

Dee: Jó, ebből a csajok itatását nem gondolhatod komolyan, biztosan nem ez volt az első eset. Fűvel is egy csomó ember szaladgál. Az ittas vezetés is elég gyakori dolog.

Marv: Hmm, miért érzem úgy hogy kicsit remeg a hangod magyarázkodás közben? Na mindegy. Másik népszerű név, Tank Johnson. őt is legalább háromszor megcsípték már, legutóbb éppen hat stukkert találtak a lakásában. Ezt mivel magyarázod?

Dee: Biztos sok ellensége van és felkészült egy többirányú ostromra. Vagy csak nem szeret tárat cserélni. Nem tudom. Tank elég nehéz eset.

Marv: Akkor nézzünk még egy Bengals játékost. A.J. Nicholson sikeresen megtörte a Bengals játékosok négy hónapja tartó "börtönkerülési fogadalmát", mikor egy nő feljelentette testi sértés miatt. Előtte szintén volt egy nagy húzása, betört egykori FSU csapattársa, Lorenzo Booker házába és ellopott néhány szórakoztató elektronikai cikket, valamint szétvert ezt-azt. Ebben segítségére volt Fred Rouse, akit a Seminoles még az eset előtt lapátra tett magaviseleti gondok miatt. Na ezt ki kényszerítette ki?

Dee: Passz. Lehet hogy kölcsönadta a cuccokat Bookernek ő meg nem adta vissza?

Marv: ... Akkor jöjjön a két aktuális csínytevő. Pacman Jonest a 2005ös draft óta öt alkalommal tartóztatták le, bár sosem ítélték el. Tizenegy (!!!) bírósági ügyben merült fel a neve, jelenleg is folyik a nyomozás egy utcai lövöldözés ügyében, ahol szintén a gyanúsítottak között van. A commissioner eltiltotta, erre megígérte hogy megjavul, könyörögve ment oda Goodellhez, hogy játszhasson, de akkor beütött ez a lövöldözéses ügy. Erre most mit az álma? Pankrátor szeretne lenni. Lehet hogy inkább az a meló illik hozzá.

Dee: Azért Pacman más tészta. Lassan minden lövöldözésnél a sorozatgyilkosok helyett rá gyanakodnak. Szerintem eléggé túllihegik ezt a Pacman ügyet, Goodell is igazából arra használja az egészet hogy példát statuáljon általa. Nem tartom megfelelő bánásmódnak hogy valakit egy egész szezonra eltiltsanak azért amit a pályán kívül csinál, pláne ha nincs is elítélve. Pacman egy lázadó, igazi tökös gyerek.

Marv: Szokás szerint abszolút nem értünk egyet. Vagy meghajlítod a szabályokat vagy meghajolsz előttük - nincs középút. Tagliabuenál könnyebben ment az előbbi, lehet hogy Goodell is engedékenyebb lesz majd pár év múlva, de egyelőre kemény kézzel irányít, ami szerintem dicséretes. Igenis tanulják meg a focisták hogy nem istenek, nem tehetik mindig azt amit akarnak, sem a pályán sem azon kívül.

Dee: Kezdek álmos lenni, azt mondtad hogy van még valaki...

Marv: Áhh igen. A drága Mike!

Dee: Oké, nem kell folytatnod, nem szép dolog a kutyaviadal, bevallom. De azért szerintem kicsit túl van ez erőltetve. Jó, lehet hogy voltak harci kutyái akik borzalmas körülmények között voltak tartva és nem állatbarát az egész dolog, de nap mint nap pusztítjuk az állatokat és rosszul bánunk velük. Lóverseny, agárverseny, vadászat, sorolhatnám. Tényleg olyan nagy dolog ez?

Marv: Hát bizony hogy az! És szerencséd van hogy ezt nem egy sajtótájékoztatón mondtad, mert a Sötétség rögtön rádtelefonálna hogy hívj össze egy újat ahol bocsánatot kérsz és elítéled. Ez egyszerűen nem így működik. Kétszáz éve lehet hogy marha népszerű volt, de akkor még a rabszolgaság is hétköznapi dolog volt. Most jó ötlet lenne szerinted ezzel előrukkolni? Ugye hogy nem. Amikor meg a mama beviszi a boltba a hatéves kisfiát, aki megkérdezi hogy ki az a bácsi alakú papírtábla, akkor hogy hangzik már, hogy "Kicsim, ő Mike Vick, a Falcons irányítója, az egy szezonban legtöbb yardot futott QB, a Jövő Atlétája, aki mellesleg abban leli örömét hogy egymást kibelező kutyákat néz és ilyen muris versenyeket tart" Szerinted csoda hogy sorra bontják fel a szerződéseket a különböző szponzorai? Ezt már nem nagyon fogja lemosni magáról, még ha nem is bizonyítják rá...

Dee: Jó, eleget hallottam mára a szentbeszédből. Léptem.

Marv: Hé, D! Jössz egy Doritossal!

Dee: Ja, ja...

Dee elbaktatott a közeli alagúthoz és alászállt a Mélységbe, miközben magában morogva szidta a keménykezű Goodellt, és úgy általában a jóerkölcsű embereket, mert nem ízlelik meg az igazi életet, inkább szemellenzősen elzárkóznak előle. Na majd jövő héten visszaadja...
Marv arcán a győzelem mosolya tükröződött, elégedetten rágcsálta el az utolsó néhány földimogyorót. Mielőtt hazarepült volna, még megnézte a másnapi időjárás-előrejelzést - "Derűs idő várható".


- Csordás Gábor (TyR)

(Marv és Dee ezentúl e-mailben is megkereshető a marvndee@gmail.com címen, és szívesen válaszolnak a felmerülő kérdésekre)