NFL összefoglaló, 10. hét

NFL összefoglaló, 10. hét

Green Bay Packers - Philadelphia Eagles 13-27

Nem megy a Packersnek Aaron Rodgers nélkül, a Nick Foles vezette Eagles viszonylag könnyed győzelmet aratott a Lambeau Fielden. Seneca Wallace erejéből egy drive-ra futotta, ami során ágyéksérülést szenvedett, így Scott Tolzien vette át a karmesteri pálcát Rodgers első számú helyettesétől. Az ő játéka egy fokkal életképesebbnek tűnt Wallace múltheti produktumánál, azonban ez sem volt elég a győzelem kiharcolásához. Az Eagles védelme két alkalommal is lehalászta Tolzien passzát, LeSean McCoy szétfutotta a Packers védelmet, így Folesnak 18 passzkísérlet is elég volt, hogy sikerre vezesse csapatát. A Packers egyre siralmasabb helyzetbe kerül a folyamatos sérülések miatt, az Eagles viszont ezzel a győzelmével komoly lépést tett előre az NFC East trónjáért folytatott harcban.

Tennessee Titans-Jacksonville Jaguars 27-29

Hosszú vergődés után megszerezte első sikerét idén a Jacksonville, miután végig vezetve nyerni tudtak a Titans otthonában. Az első negyedben rögtön magabiztos 10 pontos előnyt gyűjtöttek össze a Jaguárok, majd megsérült az addig pocsékul játszó Jake Locker, és rögtön nyeregben érezhették magukat. A negyedik negyed kezdetén még mindig tíz pont volt a különbség a csapatok között (10-20), mivel a vendégek minden utat lezártak a Tennessee futásai elől. A negyedik negyed elején egy interception után egy TD távolságra zárkóztak a házigazdák, azonban nem sokkal később egy kétes bírói döntés következtében a saját egy yardosukról kellett indítani a támadássorozatot, aminek safety lett a vége. Ekkor úgy tűnt, sima vendégsiker lesz a meccsből, de egy gyors Fitzpatrick TD és egy kikényszerített punt után két pont hátrányban támadhadtak a Titánok 3 perccel a lefújás előtt. Mégsem sikerült a fordítás, ugyanis Fitzpatrick kezéből kicsavarta a labdát Will Blackmon, majd nemes egyszerűséggel bekocogott a célterületre, eldöntve a meccset. Bár egy touchdownnal még szépített a Tennessee, az onside kick sikertelen lett, így a veszett fejsze nyelébe sem kapaszkodhattak a csoportgyőzelmért teperő házigazdák. A Jaguars elkerülte a szégyenteljes 0-16-os mérleget, a Titans pedig nehéz helyzetbe került, ha playoffba akarnak kerülni.

Pittsburgh Steelers - Buffalo Bills 23-10

Az alapszakasz első felében gyengélkedő, egyaránt negatív mérleggel álló Steelers és Bills közül ezúttal előbbinek jött ki jobban a lépés. A kohászok győzelmének kulcsa a védelem feltámadása volt; a Patriots ellen franchise rekordnak számító 610 total yardot és 55 kapott pontot elszenvedő egységgel szemben a Buffalo passz- és futójátéka is eredménytelennek bizonyult. A Steelers támadósora interceptionnel nyitott, amit egy mezőnygóllal bosszultak meg Doug Marrone tanítványai, a vendégek következő 10 drive-jából azonban 9 punttal, egy pedig turnoverrel végződött. A pittsburghiek 23 megválaszolatlan pontot szereztek, a Bills csak 3 másodperccel a lefújás előtt, egy 80 yardos támadássorozat végén elért TD-vel tudott kozmetikázni az eredményen.

New York Giants - Oakland Raiders 24-20

Terrell Thomas interceptionje volt a sorsfordító play ezen a mérkőzésen, a 3-szori ACL-szakadásból visszatérő cornerback kiválóan olvasta Terrelle Pryor passzát és 65 yardon keresztül vissza is hordta a labdát. Ez a játék készítette elő Andre Brown 1-yardos touchdownját, amivel a Giants átvette a vezetést és megszerezte zsinórban a harmadik győzelmét. A két csapat 17-17-ig fej-fej mellett haladt. Az óriások győzelmében nagy szerepe van az idei első meccsén játszó Andre Brownnak, aki 115 yardot futott, valamint a jól teljesítő védelemnek is. Eli Manning ma is jelentkezett egy pick6-szel (Tracy Porter lopta le az átadását), emellett volt egy 5-yardos TD-passza Reuben Randle-nek. Dicséret illeti a speciális egységet is, hiszen egy blokkolt punt után Cooper Taylor ért el egy 21-yardos return touchdownt és a rúgó Josh Brown is megbízhatóan tette a dolgát. A Raiders a Porter-féle TD-n túl még egy 1-yardos Terrelle Pryor futással és két Janikowski-mezőnygóllal szerzett pontokat.

Indianapolis Colts - St. Louis Rams 8-38

A forduló legnagyobb meglepetését hozta a Lucas Oil Stadionban rendezett összecsapás. A Coltsnak gyakorlatilag semmi sem sikerült a mérkőzés során, már az első félidőben olyan hátrányba kerültek, ami után gyakorlatilag formalitássá vált a második félidő. Tavon Austin végre mutatott abból valamit, hogy miért is rá esett a Rams vezetőinek a választása az első körben, három TD-t is szerzett (kettőt elkapás, egyet punt return után), Ellenben az továbbra sem tiszta, miért áldozott 1. körös picket Trent Richardsonra a Colts vezérkar, újabb meccs telt el anélkül, hogy gyakorlatilag bármit is hozzá tett volna a csapat játékához. De ezúttal nem egyedül ő nyújtott gyenge teljesítményt, hanem az egész csapat, jellemző a meccsre, hogy a csereként beállt Hasselbecknek is sikerült interceptiont dobnia mindösszesen öt passzkísérletéből. Ezzel együtt nincs miért szomorodnia a Colts drukkereknek, minden csapat életében van olyan nap, amikor semmi sem sikerül, azonban a Tennessee igen meglepő vereségének köszönhetően továbbra is simán vezetik a csoportot és nehezen elképzelhető, hogy ne foglalják vissza az AFC South trónját. A Rams viszont fölényes győzelme ellenére sincs egyszerű helyzetben, további komoly meglepetéseket kell okozni, ha szeretnének januárban is focizni Zac Stacyék.

Seattle Seahawks – Atlanta Falcons 33-10

Ha a Falconsnál a jövőben szakmai váltást terveznek, akkor ez lesz az egyik első meccs, amit fel fognak hozni a mostani gárdával szemben. Az Atlanta 60 percig alárendelt szerepet játszott, teljes mértékben 2014-re fókuszálnak már, ha eddig nem lett volna világos valakinek. Ellenben a Seattle örömfocizni érkezett a Georgia Dome-ba, és ennek megfelelően náspángolták el a Falconst. Marshawn Lynch az idénye meccsén van túl, míg Russell Wilson különösebb erőfeszítés nélkül találta meg összes célpontját a pályán. Jól mutatja a vendégek dominanciáját, hogy több mint kétszer annyi yardot termeltek, mint az Atlanta, de ha szigorúan csak a pályán mutatott viselkedést nézzük, akkor is egy, már az első perctől lefutott mérkőzés volt ez.

Baltimore Ravens - Cincinnati Bengals 20-17 (hosszabbítás után)

Majdnem sikerült elszórakoznia egy már megnyert mérkőzést a címvédőnek, azonban a hosszabbításban le tudták zárni az összecsapást Joe Flaccoék. Ez azért lehet különösen kellemetlen Marvin Lewis fiainak, mert legutóbbi meccsüket is túlórában veszítették el, és az oly könnyűnek tűnő divíziógyőzelem megszerzése lehet, hogy nehézségekbe fog ütközni. Erről elsősorban a rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtó támadósor tehet, Andy Daltonék az utolsó játékrészig csak egy FG-t tudtak felmutatni, ellenben elveszítették négy alkalommal a labdát, így hiába az utolsó pillanatokban szerzett komikus hail mairy TD, nem tudták behúzni a mérkőzést. A Ravens támadói sem villogtak, azonban jobban sáfárkodtak lehetőségeikkel és a hosszabbításban sem törtek meg - holott ekkor már a Bengalsnál volt a momentum a hihetetlen egyenlítés miatt - így a védelem erőfeszítései elegendőnek bizonyultak a győzelem megszerzéséhez. Flacco-ék másfél meccsre megközelítették a Cincinnatit, azonban játékban jelentősen előrébb kell lépniük, ha komolyan gondolják a rájátszásban való szereplést.

Chicago Bears – Detroit Lions 19-21

Az első drive-ok után úgy gondolhattuk, hogy igazi adok-kapok meccset láthatunk, sok ponttal és látványos támadásokkal, ám különböző okok miatt mégsem lett pontháború belőle. Hazai oldalon komoly felelőssége van az edző stábnak is a vereségben, hisz Jay Cutlert jól láthatóan zavarta a sérülése, ám mégis csak az utolsó pillanatban hozták be Josh McCownt, a játékhívások miatt pedig rendre vakarhatták a fejüket a szurkolók. Hiába szereztek 40 másodperccel a vége előtt TD-t, az Akers féle elhibázott FG-t nem sikerült kihasználniuk, kétszeri próbálkozásból sem érvényesítették a kétpontos extra kísérletük, így nem tudtak egyenlíteni. A Lions védelme most is megmutatatta a „dirty” oldalát, több kései szerelésük volt, amit a bírók viszonylag békésen szemléltek, inkább nekik kedveztek fújásaikkal. A vendégek győzelme (és a Packers veresége) azt is jelenti, hogy most már egy meccses előnnyel vezetik csoportjukat, ráadásul a sok kulcssérülés miatt rég nem látott esélyük van megnyerni az NFC északi csoportját is.

San Francisco 49ers - Carolina Panthers 9-10

Egészen elképesztő védelmi csatát láthattak a Candlestick Parkba kilátogató nézők, amit végül meglepetésre a vendégek tudtak megnyerni. Colin Kaepernick és Cam Newton sem játszott jól, sőt ha igazán őszinték akarunk lenni, elég gyenge produkcióval rukkoltak ki mindketten. A vendégek irányítója a második félidőre valamelyest összekapta magát, ez, valamint a Luke Kuechly által vezetett védelem szükségeltetett ahhoz, hogy Ron Rivera csapata megszerezze a számukra oly fontos győzelmet. A 49ers játékán egyáltalán nem látszott, hogy két hetet készülhettek az összecsapásra, a Carolina védőfala szinte felfalta a hazaiak támadófalát, Kaepernicket 6 alkalommal sackelték Charles Johnsonék és ezen felül is megannyi negatív yardot eredményező játéka volt a 49ers-nek. Ennyire kilátástalan támadójátékkal pedig nem lehet meccset nyerni, akkor sem ha olyan védelme van egy csapatnak, mint a Friscónak.

Arizona Cardinals - Houston Texans 27-24

Hiába Case Keenum sokat ígérő játéka, mérkőzést nyerni ezúttal sem sikerült a Texansnak. Erről leginkább a Cardinals védelme tehet, ismét remek játékot nyújtott a John Abraham vezette egység, de ezúttal Carson Palmerékre sem lehet különösebb panasz, annak ellenére hogy három labdát is elveszített Bruce Arians támadóegysége. Ha minden eddigi meccsen így tudott volna haladni a támadógépezet, előrébb tartana a Cardinals, azonban még így is álmodozhatnak a rájátszásról, 5-4-es mérlegüknek köszönhetően ott vannak a wildcard pozícióért folytatott közvetlen harcban. A Texans számára megadatott a lehetőség az összecsapás végén, hogy három pontos hátrányból a maguk javára fordítsák a csatát, azonban amikor igazán kellett volna nem sikerült Keenuméknak előre haladni, rögtön megállította az utolsó próbálkozást a hazai védelem, rövidre zárva a mérkőzést. Sokkal több van a Texansban, mint a 2-7-es mérleg mutatja, azonban amíg a kulcspillanatokban kudarcot vallanak, nem fognak tudni meccseket nyerni André Johnsonék.

San Diego Chargers - Denver Broncos 20-28

Csak megnehezíteni tudta a Broncos dolgát hazai pályán a Chargers, a győzelmet azonban nem sikerült megszerezni Philip Riverséknek. Peyton Manning ismét remekül játszott 4 TD passzal segítette csapatát, ahol ezúttal nem maradtak egyedül a támadók, a védők is kivették a részüket a csapatmunkából. Bár labdát nem tudtak szerezni, mindösszesen két TD-t engedtek a hazai csapatnak ez pedig bőven elég, ha Peyton Manningnek hívják a csapat irányítóját. Sokáig úgy tűnt, hogy sima lesz a mérkőzés vége, azonban a második félidőben a 22 pontos hátrányát 2 TD-vel 8 pontosra tudta leküzdeni a Chargers, viszont innen már nem volt tovább, elmaradt a meglepetés, főedzője nélkül - John Fox szívműtét után lábadozik - is behúzta a győzelmet a Broncos és készülhet a Chiefs elleni szuperrangadóra. A San Diegón látszik, hogy jó úton jár a csapat, azonban ez a Broncos egyelőre még túl nagy falatnak bizonyult Mike McCoy csapatának.

New Orleans Saints - Dallas Cowboys 49-17

Jobban járt volna a Dallas, ha le sem játsszák ezt az összecsapást és csak beírják a nevük mellé az L betűt. Az eddigi sérülések mellé sikerült elveszíteni a védelem vezérét, Sean Leet, egy másik kezdő linebackert Justin Durantot is combsérülés miatt, emellett akkora verést kaptak, mint amekkora a kivetítő az AT&T Stadionban. Drew Brees kedvére szedte szét a Cowboys sérülésektől tizedelt védelmét, Sean Payton csapata különösebb probléma nélkül masírozott fel és alá a pályán, csak az nem szerzett TD-t, aki nem akart. Jellemző, hogy az eddig alulteljesítő Mark Ingram hozott ösze több mint 150 total yardot, miközben Tony Romoék két drive-ot tudtak felmutatni és egy sikeres onside kicket. Ez természetesen nem csak a győzelemhez kevés, hanem a tisztes helytálláshoz is. A Szentek ezzel a győzelemmel megőrizték egymeccses előnyüket a Párducokkal szemben a divízióban, a Dallas viszont elég nehéz helyzetbe került, hiszen 5-5-ös mérlegével holtversenyben áll a Phillyvel az NFC Keleti csoportjának élén, de nehéz volna azt mondani, hogy lendületben van a csapat. Jót fog tenni a byeweek Garrettéknek, jobbkor talán nem is jöhetne, mint egy ekkor pofon után.