Power Ranking - 6. hét

Ismét új listavezetőt köszönthetünk az egyedüliként veretlenül maradt Titans révén, mivel a címvédő Giants meglepő vereséget szenvedett az eddig gyengélkedő Cleveland otthonában.

 

A szezon egyharmadánál járva lassan érdemes alaposabban boncolgatni a csapatokat. Erre várhatóan jövő héten kerítünk sort, amikor is az aktuális erősorrend alapján az alábbi csoportokba soroljuk az együtteseket: domináns, rájátszásra jó eséllyel pályázó, rájátszásban reménykedő és gyenge. Ennek célja, hogy még áryaltabb, és lehetőleg még kevesebb szubjektivitást tartalmazó képet kapjunk a liga erővonalairól.

 

Természetesen ez továbbra is egy szubjektív lista, és kizárólag a szerző benyomásait tükrözi.

 

Na de nézzük az egyes csapatokat külön-külön:

  

Írta: Gergelics József (Soldados)

 

No.

Csapatnév

Mutató

Komment

+/-

1. Titans 5-0 Bebizonyosodott, amit hetek óta hangoztatok: a Titánok olyan elképesztően fizikális futballt játszanak, hogy a legnehezebben legyőzhető csapat. S mint ilyen, utolsóként maradt veretlen, márpedig ez nem is fog egykönnyen változni. +1
2. Giants 4-1 Nem kell megijedni, mindenkinek lehet rossz napja. A Browns elleni vereségtől nem lett rosszabb együttes a Giants. Manningnek idén ez volt az első olyan meccse, amikor korábbi önmagát idézte, de amíg ez nem válik rendszeressé, addig az Óriások a liga legjobbjai közé tartoznak. A vereség másik oka, hogy a gárda erősségének számító passrush ezúttal csődöt mondott, a liga egyik legjobb támadófala ellen. De ez biztosan nem lesz tendencia. -1
3. Steelers 4-1

A Steelers egyértelműen erősödött a szabadnapján, hisz Keisel visszatér, Fast Willie, Hampton, Corey Davis és Marvel Smith pedig közelebb került ehhez, még ha talán a Cincy elleni csoportrangadót ki is hagyják. A "kohászok" attól jobbak a többi kiemelkedő csapatnál, hogy kiegyensúlyozottabbak, amit tudnak, azt mindig hozzák.

+2
4. Redskins 4-2 A nagy menetelés után egy váratlan nagy pofon talán felkelti Csipkerózsika álmából a Rézbőrűeket, mert bizony nekem az az érzésem, hogy nem mindenki volt ott fejben és csak egy könnyed játszadozásra számítottak egyesek a Rams ellen. Márpedig ez nem megengedhető az NFL-ben, ha viszont a folytatásban ugyanazt a koncentrált és jól összerakott játékot láthatjuk a Skinstől, mint a korábbi meccseken, akkor nem lesz gond. -1
5. Cowboys 4-2

Egy vereség mindenkinél belefér, de a Cards elleni többszempontból is kellemetlen volt. Egyrészről 3 hete érezhető, hogy hullámvölgyben a gárda, másrészről pár hétre kidőlt Felix Jones, a kitűnő újonc futó, egész évre harcképtelen lett a punter, míg Romo eltörte az egyik ujját a dobókezén, ami vagy a játékát vagy annak minőségét teszi kérdésessé ezekben a nehéz időkben. Igazán üdítő pillanat lehetett Roy Williams megszerzése a sok negtívum után. Bár TO is örül neki...?

-1
6. Buccaneers 4-2 A Kalózok most bizonyítottak. Nem azt kell nézni, hogy egy kevésbé fontos meccsen alulmaradnak, hanem azt, ha az igazán fontosat megnyerik. Márpedig a csoportrivális Párducokat imponáló fölénnyel verték el. Jeff Garciának pedig lehet jót tett a kis pihenő, mert nagyon "fel van húzva" és bebizonyította, hogy az ő kezébe való a Bucs irányítása. Erre a csapatra nagyon érdemes lesz odafigyelni, a védelem brutálisan jó! +3
7. Bills 4-1

A legjobbkor jött a Billsnek a pihenő. Edwards kiheverhette agyrázkódását és újult erővel vezetheti tovább a kijelölt úton csapatát, amely már tele volt maródiakkal, így viszont két hét alatt többen visszatérhetnek.

-
8. Chargers 3-3 Az ember ezt várja a Chargerstől, hogy ilyen szinen dominálja a meccseit, mint azt a Pats ellen tette. Cooper visszatérése nagyon jót tett ennek a védelemnek, úgy vélem, Merriman hiányában ő lehet az emocionális vezér, ami eddig nagyon hiányzott ebből az egységből. +2
9. Panthers 4-2 A Párducok a mostani demoralizáló vereség ellenére jó úton járnak és többnyire jól játszanak, de most találkoztak először egy igazán elitkategóriás védelemmel a Bucs ellen, s ebbe (még) beletőrött a foguk. Ugyanakkor azt se felejtsük el azért, hogy ez a meccs bizony a Kalózoknak volt fontosabb. -3
10. Colts 3-2 A Colts visszatért! Ebben az idényben most először láthattuk a Csikók jól megszokott, igazi arcát. A Ravens elitvédelmét ilyen szinten szétverni, több mint impresszív. Kíváncsian várjuk a folytatást, hogy ez egyszeri fellángolás volt, vagy a Colts beszállt az AFC megnyeréséért folytatott küzdelembe. +4
11. Broncos 4-2 Valahonnan elő kellene bányászni a hegyi mormoták közül 11 védőt... Na jó csak tizet, mert Champ Bailey megfelelő. -3
12. Eagles 3-3

Nagyszerű csapat, de a Frisco ellen is látszott, hogy hiányzik belőle valami plusz, ami csak a győztesekre jellemző. Hihetetlen módon el tudják szerencsétlenkedni a megnyert meccseket. Westbrook pedig iszonyatosan hiányzik, s miatta jól is jön a szabadnap, mert így kevesebb csatát kell kihagynia.

-
13. Saints 3-3 Brees! A Szentek irányítója bámulatos szezont produkál eddig és amíg ez nem változik, addig számolni kell ezzel a csapattal, csak ár hogy több meccset hihetetlen módon engednek ki kezükből és ezt nem lehet ellensúlyozni egyetlen embernek. Pedig eddig Bush is végre hozza azt, amiért megszerezték, bár futni nem tud, de totál yardokban idén elképesztően hasznos. +3
14. Jaguars 3-3

Ha megy a futás, akkor Garrard is elképesztően magabiztos. De ettől a sikertől megintcsak nem szabad elájulni, mert ha megnézzük, eddig mindössze a Broncos és a Colts ellen működött a futójáték, márpedig ez a két rivális éppen ebben hihetetlenül gyenge.

+3
15. Patriots 3-2 Négy nagy gond van a Hazafiakkal: 1. nincs passrush, 2. és ebből kifolyólag szanaszét dobálják az amúgy sem túl jó erőkből álló secondary-t. 3. Cassel kifejezetten gyenge, sokszor még a rövid passzai is pontatlanok, 4. ilyen helyzetben egy jó futójáték nagyban segíthetné az irányító dolgát, csakhogy a Pats igazi balszerencséjére Jordan és Maroney sérülésével erre vajmi kevés esélye van jó csapatok ellen. -4
16. Cardinals 4-2 Na ez már megsüvegelndő teljesítmény volt. Warnert minden héten csak dícsérni lehet, de ezúttal a védelem és a speciális csapatrész is nagyon odatette magát. Végre nagy meccset is tudtak nyerni, de a további feljebb kapaszkodáshoz további bizonyítékok és ehhez hasonló értékes győzelmek kellenek. +6
17. Ravens 2-3 Ilyen méretes zakóba ritkán fut bele a Ravens, ezúttal azonban megsemmisítették a védelmét. Viszont senki ne gondolja, hogy ez rendszeres lesz, mert ez ritka mint a fehér holló. Viszont azt is látni kell, hogy Flacco jelenleg nem képes rájátszásba vezetni a csapatot. Nagyon beszédes adat az 1TD/7 INT mutatója... Ha a jövő héten is kikapnak a Hollók, akkor kijelenthetjük, hogy az előző 2 szoros vereség megtörte őket. -4
18. Jets 3-2 Még messze vannak a jótól, de az idő nekik dolgozik, ennél csak jobbak lesznek. Thomas Joneson például máris látszik a javulás, rég volt ilyen jó szezonja, dehát mit tesz egy Faneca és egy Richardson. Na meg persze egy Favre-val jól működő passzjáték. -
19. Packers 3-3 A Seahawks legyőzése idén nem túl nagy fegyvertény, így ezt nem szabad túlértékelni. Rodgers nagyszerűen játszik, de ami nagyot lendíthetne a Sajtfejűeken az, ha Harris és Bigby visszatérne a védelembe -
20. Falcons 4-2 Két fantasztikus siker egymás után! Azt már az első hetekben megállapíthattuk, hogy Ryan a jövő nagy irányítója lehet, ő - Flaccóval ellentétben - már most kész van egy NFL-csapat irányítására. Múlt héten Turnert dícsértük, mint az év szabadügynök igazolását, de akkor tegyük hozzá, hogy Elam is megmutatta miért csábították el Denverből. A 4-2-es mérleg ellenére mégis azért vannak hátul, mert egy igazán jó védelem, simán megzavarhatja a rutintalan QB-t, mint azt például a Bucs vagy a Panthers tette. +1
21. Bears 3-3 Eddig 4 szoros meccsük volt, ebből hármat elvesztettek, így viszont nehéz lesz rájátszásba kerülni, pedig sokkal több potenciál van ebben az együttesben, mint azt a helyezése mutatja.. -6
22. Vikings 3-3 Nagyon gyenge ez a Vikings. Mindent elmond róla, hogy a mások által tönkrevert Lions ellen mindössze 10 pontra voltak képesek a támadók és csupán Longwell utolsó másodperces mezőnygóljáva nyert a csapat. Ez nagyon kevés. -2
23. Dolphins 2-3 A mostani vereség ellenére haladnak a kitűzött úton. Ez a Fins igenis nagyon sok csapatra veszélyes lehet. Azt hiszem, az újjáépítés következő nagy lépése a secondary megerősítése lesz. -
24. Browns 2-3 Éledezni látszanak a Barnák is! Végre a tavaly megszokott támadójátékot láthattuk, ráadásul nem akárki, hanem a bajnok ellen. Remélhetőleg Winslow is visszatér a pályára és akkor tovább javulhat az offense, azaz habár hátránnyal is, de újra versenybe száll a csapat a rájátszásért. +2
25. Texans 1-4 Hetek óta hangoztatom, hogy sokkal több van ebben az együttesben, mint azt a mérlege mutatja és végre nem hibáztak a döntő pillanatban. Azt gondolom, hogy a Texans fog még feljebb is kerülni, nagy lökést adhat nekik ez a siker, még ha így is keserűen veheik tudomásul az 1-4-es mérleget, ami akár 3-2 is lehetne. +2
26. Seahawks 1-4 Amíg nem tér vissza Hasselbeck, addig nem sok sikerrel kecsegtet ez a szezon a Seattle-nek. De ami a legnagyobb csalódás velül kapcsolatban, az a védelem. -2
27. 49ers 2-4 O'Sullivanen látszik a tapasztalatlanság. Persze nem jó irányító ő, de talán senki nem is várta tőle, hogy rögtön kiemelkedőt nyújtson és vzére legyen a gárdának, viszont azt ő is tudja, amit a nagy tehetségként beharangozott Alex Smith nyújtott korábban. -2
28. Raiders  1-4 Méretes zakóval kezdett az új vezetőedző. Ahogy ezt korábban is jeleztem, Kiffin alatt elindultak pozitív változások, s ezek akár meg is rekedhetnek a távozásával. Persze egy meccsből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, főleg hogy a jobb erőkből álló Saints volt az ellenfél. -
29. Chiefs 1-4 Ezen a héten ki lesz éppen az irányító? De most új kérdést is feltehetünk: ki lesz a futó, merthogy Larry Johnsont 1 mérkőzésre eltiltották, s ezzel tulajdonképpen a Chiefs egyetlen méregfogát is kihúzták. Tony Gonzalez megtartása viszont pozitívum a csapat számára, még ha a játékos nem is örül neki. +1
30. Rams 1-4 Csodaszámba menő győzelmet arattak az eddig remeklő Washington felett. Míg a Raidersnél az első jelek negatívak az edzőváltással kapcsolatban, addig itt pozitívak. Ez a siker pedig nagy lökést is adhat a gárdának. +2
31. Bengals 0-6 Amíg Palmer nem játszik, addig ne várjunk szinte semmi értékelhetőt a Bengalstól. Fitzpatrickkal nem sok esélyét látom egy győzelemnek, főleg nem a Steelers ellen. -2
32. Lions 0-5 Kitna után Orlovsky visszalépés a QB poszton, plusz Roy Williams eladása bár hosszútávon hasznos lehet az érte kapott pickeknek köszönhetően, de idén ettől tovább gyengült a Lions. -1

(+/- oszlopban az előző heti Power Rankinghoz képest történt változás mértéke szerepel. '+' előjelű számoknál előrébb lépés, '-' előjelűeknél pedig hátrébb csúszás)