2011 Fiesta Bowl

TOSTITOS FIESTA BOWL

 

Mikor?

A találkozóra január 2-án, vasárnap 02:30-tól kerül sor, a mérkőzést az Egyesült Államokban az ESPN, hazánkban pedig az ESPN America élőben közvetíti. Az ESPN America 13:00-tól meg is ismétli.

 

Hol?

A Fiesta Bowlt Glendale-ben, a University of Phoenix Stadiumban rendezik meg, amely 2006 óta az Arizona Cardinals NFL csapat otthona. 2007-ben minden idők legjobb bowl meccsét láthatta itt a közönség, a Boise State Broncos 43-42-re győzte le a most is pályára lépő Oklahoma Sooners csapatát az azóta legendássá vált találkozón.

 

Miért?

A Bowl alapítása annak köszönhető, hogy az 1960-as évek végén a WAC konferencia bajnokának nem sikerült meghívást kapnia az akkoriban még jóval kevesebb számú bowl valamelyikére. 1971-től kezdve a WAC konferencia bajnoka automatikus meghívást kapott a találkozóra. Amint a két arizonai csapat átlépett a Pac-10-be, megszűnt a WAC automatikus meghívója, de innen indult csak felfelé a bowl elismertség terén. A 80-as években több igazi klasszikus mérkőzés helyszíne volt a bowl, ennek is a következményeként a bowl presztízse egyre inkább megnövekedett. A 90-es években az elismertséget tökéletesen jelezte az, hogy a Bowl Coalition, majd a Bowl Alliance tagjai lettek, ezáltal a college football bowl mérkőzéseinek elitjébe került a Fiesta Bowl. 1998-ban, 2002-ben (amikor még nem volt külön National Championship Game) ez a mérkőzés döntött a National Championshipről. 1996 óta a Tostitos chipset gyártó vállalkozás, a Frito-Lay a találkozó főszponzora és mint minden BCS Bowl, így a Fiesta is 17 millió dolláros kifizetést garantál. A játékosok részére felállítanak egy úgynevezett gift suite-ot, ami annyit jelent, hogy tetszés szerint válogathatnak egy különféle termékekkel, ajándéktárgyakkal megtöltött szoba kínálatából. Emellett egy Fossil órát, egy sapkát és egy Ogio Cooper hátizsákot is kapnak.

 

 

A résztvevők

Dávid és Góliát küzdelme lesz ez a Bowl, ez már a két csapat történetét figyelembe véve is megállapítható. A Connecticut 1997-ben döntött úgy, hogy az elsőosztályú college football világába lép, és 2000-től lettek az akkor még Division I-A névre hallgató első liga tagjai. 2004-ben csatlakoztak a Big East konferenciához és lettek BCS tagok a négy évnyi függetlenség után. Mindössze négy bowl mérkőzésen vett részt eddig a csapat, amelyekből hármat megnyert, de magasan a mostani Fiesta Bowl szereplés kivívása a UConn eddigi futball történetének csúcsa. A másik oldalon az az Oklahoma szerepel, amely az egész NCAA egyik leghíresebb programja futballt tekintve. Hét National Championshipet, 43 konferenciagyőzelmet, öt Heisman győztest mondhatnak magukénak, és állandó bowl résztvevők. Az elsőosztályú futball résztvevői1895 óta. Eddig 43 bowl mérkőzésen szerepeltek, amelyből 25-öt nyertek meg. A volt Sooners sztárok nevét órákon át lehetne sorolni, eközben a UConn részéről alig lehet egy-két nagyobb nevet mondani. A két csapat eddig még sohasem mérkőzött meg egymással.

 

Út a Fiesta Bowlig

A Connecticut Huskies igazi sötét lóként kezdett neki a 2010-es szezonnak a Big Eastben. Sokan vártak tőlük kiemelkedő évet, de voltak, akik túlzottnak tartották az elvárásokat. Abban mindenki egyetértett, hogy a top 4-5 csapatban találhatóak, de hogy a Big East élén végeznek majd, azt nagyon kevesen látták előre. Pláne azok után, ahogy a UConn elkezdte a szezont. A Michigantől kaptak ki a Big Houseban az első héten, ez még belefért, hiszen egészen biztosan meglepte a csapatot Denard Robinson parádés játéka. A harmadik héten azonban ismét belefutottak egy, már ennél sokkal kínosabb vereségbe, ezúttal Philadelphiában, a Temple vendégeként. A konferencián kívüli meccseiket a Buffalo és a Vanderbilt legyőzésével fejezték be.

A Big Easten belüli hét meccses sorozatuk nem kezdődött jól. Előbb a Rutgerstől kaptak ki idegenben, amely a konferencia legrosszabb mérlegével zárt idén. Nevetséges dolog, de a ligautolsó Rutgers csupán a UConnt volt képes idén legyőzni a Big Eastben. Egy hét pihenő után aztán kikaptak 26-0-ra a Louisville vendégeként, Charlie Strong együttese megsemmisítette őket. Ekkor már a csapat összeomlásáról cikkeztek sokan, és ez nem volt túlzás, annyira kilátástalan játékot nyújtottak.

 

Aztán október vége egy hatalmas fordulatot eredményezett. Fogadhatták az akkor a Big East legjobban teljesítő csapatát, a West Virginiát. Hosszabbításban sikerült nyerniük 16-13-ra, azok után, hogy az első negyed felénél 10-0-ra vezetett az ellenfél. Ezen a mérkőzésen kezdődött a nagy sorozat, amelyet Randy Edsall „mágiájának” és a szerencse ajándékának is nevezhetünk, de leginkább a támadófal remeklése és Jordan Todman klasszis játéka, valamint a védelem összeállása volt a fordulat oka, és a döntő szituációkban való remeklés. Azok után, hogy kihasználva a WVU sok labdavesztését, megszerezték első Big Eastbeli győzelmüket, következhetett a másik Big East favorit, a Pittsburgh. Todman 222 yardos teljesítménye mellett nyertek két ponttal. Ezek után legyőzték az akkoriban még remeklő Syracuset, majd nyertek otthon a Cincy ellen is. A mindent eldöntő mérkőzésen pedig ismét a legfontosabb pillanatokban szerepeltek jól, és győztek Tampában a USF ellen 19-16-ra egy utolsó perces 50 yard feletti FG-lal. Randy Edsall szavait kölcsönvéve én is csak azt mondhatom, hogy „nem kell ahhoz feltétlenül a legjobb csapatnak lenni, hogy Big Eastet nyerjünk holtversenyben, és BCS Bowlon szerepelhessünk. Elég az, ha valamilyen módot találunk arra, hogy nyerjünk.” Legyen az egy utolsó másodperces FG (USF), legyen az egy hosszabbításban megszerzett labda (WVU), vagy egy 4. és 1-es szituáció saját térfélen (Pitt). Elég ennyi, nem kell a legjobbnak lenni. És bizony a BCS rangsor végeredménye is azt mutatja, hogy a UConn nem a legjobb csapat volt a Big Eastben, hiszen a West Virginiát rangsorolták, a Connecticut viszont a top 25-be sem került be. Azonban ha 8-4-gyel is, a tie breaker szabályok nekik kedveztek, így ők képviselhetik a Big East konferenciát a Fiesta Bowlon.

 

Az Oklahoma Sooners első hónapja nem alakult a várakozásoknak megfelelően. Szépen mutatott a 4-0-ás mérleg, de a játék és az eredmények szorossága nem sok jót sejtetett a szezon további részére. A Florida State ellen remekeltek, de az akkor még nem túl sokra tartott Air Force, a Utah State, és az alulteljesítő Cincy ellen éppen csak győztek. Októbert a Red River Rivalryval nyitották a Texas ellen, és egy szokatlanul sok hibával tarkított mérkőzésen végül éppen csak nyertek. Mindezt azok után, hogy a félidőben és a harmadik negyed után is biztosan vezettek. Egy hét pihenő után 52-0-ra kiütötték az Iowa State-et, és az első alkalommal publikált BCS lista élére ugrottak. A vezetés azonban nem tartott sokáig, Missouriban a gyenge negyedik negyedbeli teljesítményüknek köszönhetően alulmaradtak, első vereségüket elszenvedve. Ryan Broyles fantasztikus napjának (208 elkapott yard, 3 elkapott TD) köszönhetően legyőzték a Coloradot, majd ismét kikaptak, ezúttal a Texas A&M vendégeként. Ryan Tannehill és Cyrus Gray vezetésével az Aggies a harmadik negyed elejére már 19-0-ra vezetett. Innen még a Sooners visszajött 19-17-re, és megfordulni látszott a mérkőzés, azonban ismét egy gyenge negyedik negyed következett, és végül simán, 33-19-re nyert az A&M.

 

A két vereség után már mindenki temetni kezdte a Soonerst, azonban korán tették. A Big12 Déli csoportját ekkor a rivális Oklahoma State vezette, de a Bedlam Series aktuális mérkőzése még hátra volt. A Texas Tech és a Baylor ellen simán győzött az Oklahoma és az utolsó alapszakasz találkozón játszhattak az Oklahoma Statetel a Big12 döntőért. Stillwaterben őrült mérkőzést vívott a két gárda. A szünetben hét ponttal a Sooners vezetett, a harmadik negyed végén már döntetlen volt az állás. És ezzel el is érkeztünk abba a szakaszba, amikor általában idén a Stoops csapat összeomlott szoros meccseken. Ezúttal azonban leszámoltak démonaikkal, és egy elképesztő adok-kapok után 47-41-es győzelmet arattak. Így képviselhették a Déli csoportot a Big12 Championship Game-en, amelyet a Nebraska ellen vívtak. A félidei Nebraska vezetés után a második félidőben megfordították a mérkőzést, és ezzel megnyerték a Big12-et 2010-ben. A Big12 megnyerésével kvalifikálták magukat az idei Fiesta Bowlon.

 

A játékoskeretek

 

Connecticut Huskies

 

A UConn legjobb játékosa Jordan Todman. A kiváló RB idén 1574 yardig és 14 futott TD-ig jutott, ráadásul úgy, hogy egy mérkőzést ki is hagyott. Todmant idén csupán LaMichael James előzte meg az FBS-ben mérkőzésenként futott yardok terén, és az RB bebizonyította azt is, hogy komplett játékos, mind külső, mind belső futásoknál használható vékonynak tűnő testalkata ellenére. Ha fel tud gyorsítani, akkor életveszélyes. Azonban nem lehetne ilyen fantasztikus Todman a Big East legjobb fullbackje, Anthony Sherman és a kiváló támadófal nélkül. Az O-Line azon kevés pont egyike, ahol a Huskies erősebb a Soonersnél. A fal legjobbja az RG, Zach Hurd, aki egyértelműen NFL tehetség, remek futássegítő. Mellette a két OT, a bal oldalon és jobb oldalon is megfordult, újabban LT-t játszó Mike Ryan és az RT Adam Masters is kimagasló éven van túl. A falat a szintén említésre méltó Moe Petrus (C) és Mathieu Olivier (LG) teszi teljessé. Érdekesség, hogy nemcsak a futás segítésében jók Hurdék, 2010-ben mérkőzésenként csupán egy sacket engedélyeztek, amivel magasan a Big East legjobbjai voltak. Ez sem volt azonban elég segítség az irányítónak. Zach Frazer, a Huskies QB-je idén nagyon gyatrán teljesített, alig volt jó időszaka, sok rossz döntést hozott, pedig ideje volt a remek fal mögött. Nem túlzás a UConn passzjátékát az első osztály egyik legrosszabbjának sem tartani (természetesen ennek oka részben a remek futás is). Ennek fényében kisebb csoda, hogy eljutottak idáig. Az elkapógárda legveszélyesebb játékosa Michael Smitt, mellette még figyelnünk érdemes Kashif Moore-ra, és a játékba sokszor bevont TE-re, Ryan Griffinre.

 

A védelemből elsősorban az LB sor tűnik ki. Lawrence Wilson, a jelenlegi MLB a Big East konferencia egyik legjobb linebackere. Komplett LB, ösztönös, passz és futás ellen is jól használható. Mellette szerepel Sio Moore, az idei év felfedezettje, aki a West Virginia elleni mérkőzés hőse volt kiharcolt fumble-jeivel. A szezon kezdetén ő még nem volt a kezdőcsapat tagja, az ACL szakadásból visszatérő Greg Lloyd Jr. kezdett ekkor MLB poszton és Moore helyén Wilson szerepelt WLB-ként. De Randy Edsallt rákényszerítette Lloyd sérülés utáni gyenge teljesítménye a változtatásra. Erős oldalon a college foci egyik legösztönösebb LB-je, a sérülékenységéről is ismert Scott Lutrus szerepel. A védőfal legjobb játékosa Jesse Joseph, aki először vágott neki úgy az idénynek, mint a csapat első számú DE-je. Tavaly a 11 sacket jegyző Lindsey Witten mellett még csak tanulgatott, de már freshmanként letette névjegyét. Az idei 8,5 sackje főleg annak fényében parádés, hogy rajta kívül két potenciális kezdő DE-t is elveszített a csapat, és a másik oldalon a DE hiány miatt éppen valamelyik DT kezd, aki kevésbé veszélyes az ellenfél irányítójára, vagy a pehelysúlyú Trevardo Williams. A DT-knél ha minden ideális, akkor a csapat győzelemsorozatakor remeklő Kendall Reyes és az idén sérüléssel küszködő, korábban All-Big East csapattag Tywon Martin a kezdő, hiányukban, vagy DE-ként feltűnhet Shamar Stephen is. Várhatóan Joseph-Reyes-Martin-Trevaro Williams felállásban lép pályára a csapat ezúttal. A secondaryben Blidi Wreh-Wilsonra érdemes figyelni, akinek játékstílusa (figyelem, nem a játékszínvonala) Asante Samuelét idézi. Szívesen kockáztat, és bizony edzője sokszor nem örül ennek... Idén mindenesetre Wreh-Wilson rizikózása négy interceptionhöz, két visszafutott TD-hez volt elég pozitív oldalon. Mellette Dwayne Gratz szerepel, aki valamivel megbízhatóbb corner, kevesebbet kockáztat, de kevesebb nagy playt is láthatunk tőle. A safetyk közül Jerome Junior állja meg a helyét jobban passz ellen, de négy idei interceptionje ellenére ő sem egy virtuóz. Harris Agbor inkább a futás ellen hatékony, őt idén sokszor hozták nehéz helyzetbe passzokkor, így nem csoda, hogy Mike Langgel egy ideje már osztoznak a másik safety poszton.

 

A special teamben leginkább Nick Williamst érdemes megemlítenünk. A sophomore WR idén két kickoffot vitt vissza TD-ig, és bár nem állandó returnerekkel dolgozik a csapat (ketten-ketten kapnak általában lehetőséget minden mérkőzésen a kickoff és punt returnöknél is), de a visszafutásokról és a jó special team munkáról évek óta híres a csapat. Dave Teggart nem tartozik a legpontosabb rúgók közé, de többször is bebizonyította, hogy kulcsszituációban is lehet rá számítani, még akár 50 yard feletti FG-ok esetén is. Cole Wagner, a UConn puntere Teggarthoz hasonlóan remekelt a USF elleni döntő mérkőzésen, de nem tartozik a kiemelkedő punterek közé college szinten.

 

Oklahoma Sooners

 

A Sooners támadóegysége a futást favorizáló Huskies-szal szemben a QB-vel és a passzjátékkal kezdődik. Landry Jones Sam Bradford helyét vette át tavaly a csapatban a későbbi 1/1-es sérülésekor. Második idényében az egész NCAA egyik legjobb passz O-jának alappillére volt a másodéves QB. 4289 yardig és 35 TD átadásig jutott, úgy, hogy bizony eléggé sokat kellett menekülnie, mivel a fal feltűnően sokat hibázott idén az Oklahomától megszokotthoz képest. Jones-szal kapcsolatban az egyetlen negatívum az lehet, hogy sok labdát adott el a negyedik negyedben, és sokszor képtelen volt a mérkőzés végén szoros állásnál jó játékot nyújtani. Az első számú célpont nem más ebben az offenseben, mint Ryan Broyles, aki átlagban 9 elkapást produkál meccsenként, és idén 1452 elkapott yarddal és 13 TD-vel fejezte be az alapszakaszt. Justin Blackmon mögött a Big12 legproduktívabb WR-e volt 2010-ben. Persze, ez senkit sem lepett meg a tavalyi remeklése után. Broyles mellett a freshman Kenny Stills, és a végzős Cameron Kenney emelhető ki a WR állományból. Fontos elkapó a TE, James Hanna, akire különösen redzoneban számít Jones. Azonban általában nem ő kezd, hanem a jobban blokkoló Trent Ratterree. Nem említettük még DeMarco Murrayt, pedig talán ő a legbiztosabb célpont ebben az offenseben Broyles után. Murray a Sooners kezdő RB-je, aki mind futásban, mind elkapásban remekelt ebben az idényben. A végzős RB class legkomplettebb futójáről beszélünk. 1121 futott yardja és 14 futott TD-je mellé került még 595 yard és 5 TD elkapásban. Nem mindennapi, hogy egy RB 69 elkapást jegyezzen egy egyetemi idényben. Az idei szezonja után kicsit sajnálhatjuk, hogy annyit volt sérült az előző szezonokban Murray. RB és FB poszton is bevethető a nagy jövő előtt álló freshman, Roy Finch, akit a szezon második felében dobott be a mélyvízbe az edzői stáb. Mellette, a kezdő FB, Trey Millard is előszeretettel kapott labdákat goalline szituációban, de szezon vége felé Finch már elvette tőle ezeket a lehetőségeket. Finch sérülése miatt kihagyja a bowlt, és Mossis Madu, a korábbi csere RB és returner pótolja majd, aki az elmúlt két évben kis kitérőt tett a WR-ekhez. Térjünk vissza a már említett támadófalra. Nem rossz az egység összességében, de nem Oklahoma szintű. Nincsenek a kezdőben ezúttal Trent Williams, Phil Loadholt, Duke Robinson tehetségű játékosok. Elfogadható teljesítményt nyújtott a Donald Stephenson vagy Jarvis Jones (rotált LT-k), Gabe Ikard (LG), Ben Habern (C), Tyler Evans (RG), Eric Mensik (RT) összetételű fal, de kissé sok volt a mentális és a kommunikációs hiba a tagok között. Ez eredményezte sokszor azt, hogy Landry Jonesnak az életéért kellett rohanni. Futássegítésben átlagos teljesítményt nyújtott az egység.

 

A védelem nagyon megérezte Gerald McCoy NFL-be távozását, a Sooners D futás ellen nagyon visszaesett. A mélység megvan DT poszton, hiszen a két kezdő, JaMarcus McFarland és Stacy McGee mögött szereplő játékosok máshol könnyedén kezdők lehetnének, de akárhogy ügyeskedik Brent Venables defenzív koordinátor, egy igazi őserő hiányzik középről. A szélen viszont találunk egy igazi klasszist, Jeremy Bealt, aki a Big12 egyik legjobb védőjátékosa volt a 2010-es idényben. A DE immár három éve a Sooners elsőszámú QB siettetője, 28 sacknél és 9 kiharcolt fumblenél jár három kezdő évét figyelembe véve. A másik oldalon általában rotációt alkalmaz a Sooners, legtöbbször Frank Alexander kap szerepet. Az LB sor sztárja a WLB Travis Lewis, akiért több NFL scout és draftelemző is rajong. Ő zárt idén a legtöbb szereléssel a csapatban. Mellette Austin Box szerepel MLB poszton, a kezdő SLB általában Joseph Ibiloye, de Ronnell Lewis is komoly szerepet kap. A secondaryben a FS Quinton Carter emelhető ki, akire szintén szép jövő várhat a profik között. A cornerek közül Jamell Fleming robbant be idén a köztudatba, nagyszerű játékot nyújtott 2010-ben a junior játékos, különösen a Texas A&M elleni teljesítménye marad emlékezetes. Carter és Fleming 4-4 interceptiont ért el az idényben. Fleming mellett Demontre Hurst a másik kezdő CB, nickelben pedig legtöbbször Tony Jefferson játszik. A secondary leggyengébb játékosa a SS, Jonathan Nelson. Sok szerelést ért el, de sokszor ez annak volt köszönhető, hogy gyorsasága révén utolért valakit. Hatalmas sprintjére biztosan sokan emlékeznek DJ Woods után a Cincinnati elleni mérkőzésen. Nelson elsősorban nem a játéktudásának, sokkal inkább a szívósságának, küzdeni tudásának köszönheti kezdő helyét.

 

Kickoffokkal általában DeMarco Murray és Mossis Madu fut vissza, a punt returnök pedig Ryan Broyles-ra maradnak. A jól hangzó nevek ellenére a nagy playek idén elmaradtak a return gameben. A punter, Tress Way az NCAA jobb nevű játékosai közé tartozik posztján. Idén 44 yard feletti átlaggal zárt. A Sooners gyengeségei közé tartozik a kicker poszt, Jimmy Stevens ugyan idén keveset hibázott, de 40 yardos távolságon kívülről nem túl megbízható, karrierje leghosszabb sikeres FG-ja 42 yardról született.

 

 

Az edzők

 

Randy Edsall 1958-ban született Glen Rockban, Pennsylvaniában. A Syracuse egyetemre járt, az Orange QB-je volt 1976 és 1979 között. 1980-tól helyet kapott a Syracuse stábjában graduate assistantként, és 1990-ig itt is maradt. Különböző egységekért volt felelős előbb támadóoldalon, majd utolsó három évében a DB-kel foglalkozott. 1991 és 1993 között szintén ezt a pozíciót töltötte be a Boston Collegenál, majd a Jacksonville Jaguars DB edzője lett négy éven át. 1998-ban tért vissza az egyetemi foci világába, a Georgia Tech defenzív koordinátora lett. Egy évvel később vette át az akkor még másodosztályú Connecticut irányítását, amelyet 12 év alatt BCS Bowl részvételig juttatott. 2007-ben és 2010-ben holtversenyben nyerte csapata a Big Eastet, idén az év edzője lett a konferenciában. Nagyon sok egyetem csábítgatta idén is, azonban egyelőre úgy döntött marad annál a programnál, amelyet ő épített fel. Éves fizetése: $ 1,3 millió, Bowl mérlege: 3-1, BCS Bowl mérlege: 0-0.

 

Bob Stoops 1960-ban látta meg a napvilágot Youngstownban, Ohio államban. Stoops 1979 és 1982 között az Iowa egyetemen játszott defensive backként, egy ízben tagja volt az All-Big Ten csapatnak is. Miután négy éve letelt, ő is maradt graduate assistantként, majd 1989-ben a Kent State-nél tűnt fel. Egy év múlva már a Kansas Statenél lett DB edző, majd 1991-től defenzív koordinátor. 1996-ban került a University of Floridához, ahol Steve Spurrier defenzív koordinátora lett. 1999-ben lett az Oklahoma Sooners főedzője. 2000-ben National Championshipet nyert, és ekkor az év edzőjének választották több szervezetnél. A Soonersnél töltött 12 éve alatt hétszer nyerte meg csapata a Big12-et, és minden évben bowl résztvevő volt. Éves fizetése: $ 4,3 millió, Bowl mérlege: 5-6, BCS Bowl mérlege: 2-5. Testvérei szintén az egyetemi fociban dolgoznak. Mike az Arizona főedzője, Mark pedig a Florida State defenzív koordinátora.

 

A taktika

 

A UConn tradicionális futásorientált pro style offenset játszik, és emellett a védelem 4-3-at védekezik. Érdekesség, hogy amikor spread ellen szerepelnek, általában nem jön be újabb játékos a secondarybe, hanem a linebackerek húzódnak ki az elkapókra. A Cincinnati ellen idén Sio Moore a WLB, és Scott Lutrus az SLB védekezett a két CB mellett a négy elkapós felállások esetén. Ezt egészen biztos nem bírná el a csapat ezúttal, túl jók a WR-ek Sooners oldalon, ráadásul Broyles a slotban játszik a sok WR-es felállásokban.

 

Az Oklahoma hihetetlenül változatos offenset játszik. Megtalálunk itt mindent spread elemek, pro style elemek, I-formation, option playek, pistol offense, tökéletesen kidolgozott screen playek, szinte bármi előfordulhat, amit csak el tudunk képzelni. A Sooners defense alapvetően 4-3-at védekezik, azonban rendszeresen módosít a felálláson Brent Venables, a defenzív koordinátor. Láthatunk passzoló csapatok ellen 4-2-5-öt visszahúzódott SLB-vel vagy nickelbackkel, a line of scrimmage közelében felhúzódó linebackereket néhanapján. És ami szinte általános, az az LB méretű, robbanékony Pryce Macon, mint third down pass rusher a védőfal közepén vagy szélén.

 

 

Mire számítsak?

 

A Connecticut valószínűleg mindent meg fog tenni azért, hogy lassítsa a játékot, a pálya szélén tartsa a Sooners kiváló passzoffensét. Sok-sok Jordan Todman futásra számíthatunk, de ha a UConn meccsben akar maradni, kevés lesz arra hagyatkozni. Bár eddig idén kevés csapat tudta limitálni Todmant, a Sooners mind játékosállományban, mind remek koordinátora révén képes lehet erre, még akkor is, ha idén eléggé gyengék voltak futás ellen. Szükség van arra, hogy Zach Frazer valami olyasmit nyújtson, amit idén még nem láttunk tőle, és beinduljon a Huskies passzjátéka is. Papíron az Oklahoma támadóinak és a UConn védőinek összecsapása eléggé egyoldalúnak tűnik, nehéz elképzelni, hogy a Huskies limitálni tudja Landry Jonesék hatékonyságát. Az egységek összehasonlításából az derülhet ki számunkra, hogy csupán a támadófal és a kicker poszt az, ahol nyilvánvaló előnyben van a Huskies, illetve a returnerek produkáltak idén jobb teljesítményt. Így pedig nagyon nehéz lesz nyerni.

 

Nem is meglepő, hogy a mérkőzés toronymagas, 17 pontos favoritja az Oklahoma Sooners, hiszen mind tehetségben, mind játéktudásban ellenfelük fölé magasodnak. Motivációban azonban nagy különbségek lehetnek a két résztvevő között. A Connecticut története legnagyobb sikerét érte el a Fiesta Bowl részvétellel, és ha már eljutottak idáig, nyerni szeretnének, mi több, nem esik nekik jól az sem, hogy a Soonerst ilyen egyértelmű esélyesnek tartja mindenki. Emellett emlékeznek még a Huskies játékosai a CB, Jasper Howard tavalyi meggyilkolására, akinek az emlékének ajánlották idei menetelésüket. A tragédia emléke is képes még plusz motivációt adni. Az Oklahoma számára minden év kisebb csalódás, amely nem National Championship Game részvétellel vagy győzelemmel zárul. A minimális elvárást, a BCS Bowlt teljesítették, de az elmúlt BCS Bowljaik tökéletesen mutatták, hogy Bob Stoops csapatai hajlamosak félvállról venni ezeket a mérkőzéseket. Stoops vezetésével az Oklahoma az elmúlt öt BCS Bowl mérkőzését elveszítette, és köztük volt két kínos vereség, amit Glendaleben a Fiesta Bowlon sikerült elszenvedniük. Elsőként a Boise State győzte le az Adrian Peterson vezette Sooners 2007 januárjában, majd egy év múlva a West Virginia ütötte ki őket. Abban biztosak lehetünk, hogy az elvesztett BCS Bowlok emléke kísért az Oklahoma Sooners öltözőjében.

 

 

Gaál Sándor (gsn)