A Dolphins-Jets rivalizálás 2. - A párbaj

A Dolphins-Jets rivalizálás emlékezetes momentumai 2. rész

Dan Marino és Ken O’Brien párbaja — 1986. szeptember 21.

A „Mud Bowl”-t követő 1983-as szezon a Jets és a Dolphins történetében egyaránt új fejezetet nyitott. A Jets főedzőségéről lemondó Walt Michaels örökébe Joe Walton lépett, aki játékosként egykoron a Redskinst és a Giantset erősítette, majd edzőként ugyancsak a Washingtonnál dolgozott. Az új főnök az 1983-as drafton új irányítót szerzett. A zöld-fehérekhez a draft első körének 24. pickjével került egy alig ismert egyetem, a UCD (University of California-Davis) QB-ja, Ken O’Brien. Walton húzása nem találkozott a csapat szimpatizánsainak egyöntetű helyeslésével. A hozzáértők úgy látták, hogy a kétségtelenül tehetséges O’Brien megkaparintásával a csapat lemondott egy még ígéretesebb irányítóról. A nevezetes 1983-as quarterback class tagjai közül utolsóként (Elway, Kelly és O’Brien után), az első kör utolsóelőtti pickjével kelt el a Pittsburghi Egyetem QB-ja, Dan Marino, aki ráadásul az ősrivális, Miami Dolphins játékosa lett.

Az 1986-os Miami Dolphins

A Dolphins híveinek nem kellett sokat várniuk Marino bemutatkozására. Az 1983-as szezon harmadik játéknapján a Miami hétfő esti rangadón lépett pályára a Raiders otthonában. A találkozó hajrájában Don Shula lecserélte gyengélkedő irányítóját, David Woodley-t. A mélyvízbe dobott Marino nem vallott szégyent, illusztris karrierje első két TD-passzát adva kozmetikázott az addig a Delfinek számára roppant dicstelen eredményen. Woodley kiegyensúlyozatlan produkcióját Shula a hatodik fordulóra elégelte meg és a Buffalo Bills elleni derbin már újoncát nevezte kezdőnek. Dan Marino első kezdőként végigjátszott mérkőzése után ugyan vesztesként hagyta el a pályát, de a szezont végül 96-os QB-ratinggel zárva az év újonca lett, meghívást kapott a Pro Bowlra és csapatával 12-4-es mutatót elérve eljutott a rájátszásba. A következő idény - az egyéni statisztikák tekintetében - Marino legkiválóbb éve volt. Az ifjú titánt 1984-ben az egész liga legértékesebb játékosának választották, miután hat passz-rekordot megdöntve és sokáig megdönthetetlennek hitt csúcsokat felállítva 14-2-es alapszakasz után a Super Bowlig vezette csapatát. A nagydöntőben ugyan Marino Delfinjei kénytelenek voltak meghajolni a másik nyugat-pennsylvaniai géniusz, Joe Montana irányította 49ers előtt, de az eredmény így is szép reményekre jogosított. A Miami azonban 1985-ben csak a SB kapujáig jutott. Miután az alapszakaszban a domináns Chicago Bearst egyedüliként sikerült legyőzniük, az AFL döntőjében a csoportrivális Patriotstól nagy meglepetésre 31-14 arányú vereséget szenvedtek. (A Hazafiak a Miami 6 labdaeladását 24 pontra váltották és 1966 óta első ízben győztek az Orange Bowl-ban.) Az újabb kudarc dacára a Dolphins-hívek várakozásai az 1986-os idényre sem lanyhultak.

Don Shula edzői kvalitásait dicséri, hogy a változtatástól nem ódzkodva, az új irányítójában rejlő lehetőségeket remekül felmérve és kibontva a Dolphins támadójátékát sikerrel áthangszerelte. Az előző másfél-két évtized futásorientációja után a Marino nevével fémjelzett érában a hatékony passzjátékra helyeződött a hangsúly. A zseniális QB-nak egyedülálló eredményei elérésében az 1980-as években olyan elkapók segédkeztek, mint a „Marks Brothers”. Mark Clayton és Mark Duper az évtized, de talán az egész ligatörténet egyik legkiválóbb elkapó-párosát alkották. Claytont ötször, Dupert pedig háromszor választották be a Pro Bowl csapatba. Az 1986-os idényt követően mindketten ott voltak a honolului Aloha Stadiumban. Mind Clayton, mind Duper 1000 elkapott yard fölé jutott. Marino (aki a szezon során 44 TD-t jegyzett) és elkapóinak remeklése mellett a futóknak csak a másodhegedűsi szerep maradt. A másodéves Lorenzo Hampton 830 futott yardot könyvelhetett el és kilencszer ért el touchdownt.

1986-ra a hajdan legendásan szervezett Dolphins-védelem nimbusza némiképp megkopott. Ebben szerepet játszhatott az, hogy a „Noname Defense”-t és a „Killer B(ee)s”-t ütőképessé tevő védekező guru, Bill Arnsparger az 1983-as idény után távozott Miamiból és az LSU főedzője lett. A defense gyengébb produkciója tagadhatatlanul az egyik oka volt annak, hogy a Dolphins 1983 és 1985 között rendre elbukott a nagy lehetőségek kapujában. A csapatrész ritkán tudott olyan domináns teljesítményt nyújtani, hogy a Marino irányította támadógépezet esetleges akadozása esetén hozni tudja a mérkőzést. A „Gyilkos Méhek” közül a veterán nose tackle Bob Baumhower, a linebacker Bob Brudzinski és Lyle Blackwood maradt meg a kezdőcsapatban. Doug Betters, az 1983-ban a liga legjobb játékosának választott defensive end nagyrészt már csak csereként jutott szóhoz, a Blackwood testvérpár másik tagja, Glenn pedig sérüléssel bajlódott. Az 1986-as szezon üde színfoltját jelentette az újonc linebacker, John Offerdahl teljesítménye, aki a védők közül egyedüliként lett Pro Bowler, és 1990-ig minden egyes évben kiérdemelte ugyanezt a megtiszteltetést.

Az 1986-os New York Jets

A New York Jets történetében az 1983-as edzőcserét és Ken O’Brien draftolását követő legmeghatározóbb esemény az 1984-es stadionváltás volt. A Queens-beli Shea Stadium 1964 óta adott otthont a csapatnak, de a bérleti szerződés lejártával (részint a kedvezőtlen bérleti feltételekkel való elégedetlenség, részint a New York Mets-szel való társbérlet kellemetlenségei miatt) a zöld-fehérek a távozás mellett döntöttek. A klub vezetése végül megállapodásra jutott New Jersey-i Sporthatósággal és újabb társbérletbe, a Giants stadionjába költözött. Az első meadowlandsi idény ugyanolyan (7-9-es) eredményt hozott, mint az utolsó Shea-ben eltöltött szezon. 1984-ben ugyan még a veterán irányítónak, Pat Ryannek szavazott bizalmat Joe Walton, de a szezon végére O’Brien kapta meg a karmesteri pálcát. O’Brien 10 fellépésén (ebből ötször kezdőként) ugyan nem mutatott Marinoéhoz fogható szenzációs játékot, de ígéretesen helytállt. Az ígéret 1985-ben aztán fényesen beteljesülni látszott. Ken O’Brien 96,2-es QB-ratingjével a liga legjobbja és Pro Bowler lett, 25 TD mellett csupán 8 interceptiont dobott. A Jets irányítója vezérletével 11-5-ös alapszakaszt produkálva (amely során egyszer legyőzte a Dolphinst, egyszer pedig vereséget szenvedett tőle; a két meccs során Marino és O’Brien egyaránt 3-3 TD-t jegyzett) 1982 után újra a rájátszásig jutott. A wild card fordulóban, azonban az a New England Patriots ütötte el a továbbjutástól a new yorkiakat, akik utóbb a Delfineket is búcsúztatva a nagydöntőig meneteltek.

Ken O’Brien áttöréssel felérő 1985-ös teljesítményéhez, az irányító kvalitásain túl, megbízható elkapók is kellettek. A Jets elkapógárdája 1986-ra olyan erős lett, mint a Joe Namath, Don Maynard, Georg Sauer és Pete Lammons nevével fémjelzett éra óta sohasem. A kitűnő Wesley Walker volt továbbra is a „long threat”, a nagy játékok specialistája. Az 1985-ös draft első körében megszerzett Al Toon személyében Walker remek kiegészítő partnert kapott. Toontól sem állt távol a nagy játék, de fő erőssége az volt, hogy erős „forgalomban” vagy többszörös coverage-ban is képes volt bravúros elkapásokra, így ideális „possession receiver”-nek számított. A két elkapóéval felérő, kiváló teljesítményt nyújtott a tight end, Mickey Shuler, aki 1985-ben pályafutása legjobb idényével rukkolt elő, csaknem 900 elkapott yardot gyűjtött és 7 TD-vel büszkélkedhetett. Shulert 1986-ban először választották be a Pro Bowl keretbe, majd később a Jets All-Time csapatának is tagja lett. A briliáns passzjáték mellett a Jetsnek futói miatt sem kellett szégyenkeznie. Az 1983-ban draftolt Johnny Hector, akire főként a gólvonal-közeli helyzeteknél számított Walton, legalább olyan veszélyesen kiszámíthatatlan futónak bizonyult, mint Freeman McNeil.

A Jets védelmének pillére változatlanul a legendás „Sack Exchange” volt. A D-line (Mark Gastineau, Joe Klecko, Marty Lyons) évek óta változatlan összeállításban, összeszokott játékkal keserítette meg az ellenfelek irányítóinak életét. 1985-ben Gastineau és Klecko is Pro Bowl évet zárt, s noha az előbbire már lényegesen jobban figyeltek az ellenfelek, mint az előző szezonokban, de így is 13 és fél sack-et jegyezhetett neve mellé. A linebacker sor tengelyében továbbra is Lance Mehl állt, míg a secondaryt Jerry Holmes és Lester Lyles vezette. Minden adott volt ahhoz, hogy a zöld-fehérek újra a sikerek útjára lépjenek.

A párbaj

Az 1986-os alapszakaszt a Dolphins és a Jets is egy-egy győzelemmel és vereséggel indította. A Miami pontgazdag találkozón maradt alul a Chargers-szel szemben, majd könnyedén győzött a Colts ellen. A Jets az első fordulóban a Rich Stadiumban lépett pályára és Jim Kelly buffaloi bemutatkozó mérkőzésén szenzációs csatában győzött 28-24-re. A hazai debütálás már nem sikerült ilyen jól. A Meadowlandsen a Patriots könnyedén iskolázta le a zöld-fehéreket, győzelmét a fullback, Craig James TD-passzával megpecsételve. A harmadik forduló Jets-Dolphins rangadója a szokásoknak és hagyományoknak megfelelően nyíltsisakos, élvezetes küzdelmet ígért.

Az óvatos tapogatózó játék csak egy negyed erejéig tartott. Az első 15 percben Pat Leahy 32 yardos mezőnygóljával a hazaiak jutottak előnyhöz, de a Dolphins azonnal válaszolni tudott. Dan Marino kitűnően osztotta el a disznóbőrt játékostársai között és a gólvonal-közeli helyzetben a sokadszámú elkapó és punt-visszahordó James Priuttot kereste és találta meg egy 6 yardos TD-passzal. (Pruitt fürgeségét kihasználva egy biztos szerelésből kifordulva jutatta be a labdát a Jets célterületére.) 7-3 a Miaminak! A következő negyed még több fordulatot tartogatott. Kemény labdaszerzéseket és néhány nagy játékot követően a Jets percek alatt kétszer is elmasírozott az ellenfél gólvonaláig és Johnny Hector mindkétszer (előbb 1, majd 8 yardról) be is küzdötte magát a Delfinek endzone-jába. 17-7 a Jets-nek. A Miami nem rendült meg, hanem Marino higgadtságában bízva, eredeti gameplan-jénél maradva folytatta a küzdelmet. A vendégek és irányítójuk metodikus játékának meg is lett az eredménye. „Dan The Man” előbb a tight end Dan Johnsonnak osztott ki 1 yardról egy touchdownt érő passzt, majd percekkel az első félidő vége előtt egyik kedvenc célpontját, Mark Dupert találta üresen, aki akrobatikus félfordulattal halászta le Marino 13 yardos passzát a Jets célterületének sarkában. A Dolphins két TD-re két TD-vel válaszolva 21-17-re fordította a mérkőzés állását. Dan Marino brillírozása (a miami irányító már 3 TD-nél járt) O’Brienben is felszította a versenyszellemet, és bizonyítási vágytól hajtott New York-i QB, mint az előtt már oly sokszor, Wesley Walkert keresve próbálta meg újra a hazaiak javára billenteni a mérleget. A nagy játékok specialistája ezúttal sem okozott csalódást. A Jets térfelének közepéről indítva a támadást Ken O’Brien 3 másodpercig balra nézett, majd amikor a jobb oldali oldalvonalnál Walker már vagy 10 yarddal az embere mögé került, felé irányította a bombát. A balra tolódó Dolphins secondary bekapta a horgot és a Jets elkapója úgy sétálhatott be a 65 yardos passzal az endzone-ba, hogy közel, s távol nem volt körülötte védő. A tűzijáték pedig ezzel még nem ért véget, a New York a második negyed végén kapott még egy sanszot előnye növelésére. A félidő záró momentumaiban O’Brien egy újabb hosszú, 50 yardos TD-passzt adott Walkernek, aki könnyedén lerázott egy erőtlen szerelési kísérletet. A negyed során háromszor fordult meg az eredmény és a szenzációs 30 perc után 31-21-es Jets vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.

A szünetet követően Dan Marino felvette a riválisa által elédobott kesztyűt és a Miami harmadik negyedbeli első labdabirtoklására egy 46 yardos, Dupernek adott TD-passzal tette fel a koronát. A vendégek hátránya gyorsan három pontosra olvadt, és a nagy játékokra jobban ügyelő védekező egység jóvoltából a támadók rövidesen újabb pontszerzési esélyhez jutottak. Noha a Delfineknek második támadósorozatuk végén be kellett érniük Fuad Reveiz 44 yardos mezőnygóljával, de a három pont révén 31-31-es döntetlenre alakult az eredmény. A Jets támadóit továbbra is megbénította a magára talált Dolphins védelem. A zöld-fehérek hibáit követően a negyed során Marino immár harmadszorra vezethette csatába játékostársait. Kiegyenlített állásnál a zseniális irányítót már végképp semmi sem sürgette, és megfontolt, jól felépített támadással a harmadik 15 perc végére újra a New York célterületéig masírozott támadóegységével. A kemény futójátékkal felpuhított Jets védelem ráharapott a play action-re és a Delfinek QB-ja 1 yardos TD-passzt adott a tight end, Bruce Hardy-nak. A negyed során 17 pontot szerezve a Miami 21-31-ről 38-31-re fordította az eredményt. Dan Marino 5 touchdownt érő átadásnál járt. Az utolsó játékrészre a hazaiaknak be kellett gyújtaniuk a rakétákat, ha nem akartak leszakadni a lélektani előnybe jutott ellenféltől.

A Jets korábban (Walker elkapásai mellett) sikeresnek bizonyult erőteljes futásaival operálva eredményesen nyitotta az utolsó negyedet, és a második félidő első említést érdemlő hazai drive-ja néhány perc leforgása alatt a Dolphins vörös zónájába jutott. Freeman McNeil sérülése és Johnny Hector fáradtsága miatt szóhoz jutó Dennis Bligen 7 yardos futása aztán meghozta az egyenlítést, és a hajrába megint fej-fej mellett fordultak a csapatok. 38-38! Noha a Miami újabb labdabirtoklása (a félidőben először) idő előtt elakadt, de a találkozó utolsó perceire Wesley Walker drágának ígérkező hibája megint Marino kezébe adta a labdát és a mérkőzés eldöntésének esélyét. A remek elkapó saját térfelének közepén éppen megkapta Ken O’Brien passzát, amikor a hátulról érkező cornerback, Don McNeal hátulról felöklelte. A disznóbőr az ütéstől kiperdült Walker kezéből és a Dolphins linebackereinek könnyű prédája lett. (Vitatható volt, hogy a receiver birtokában volt-e már a labdának az ominózus ütés pillanatában.) Jó és higgadt irányítóhoz méltó módon Marino élt a felkínált lehetőséggel és kisvártatva gólvonalukhoz szögezte a Jets védőit. A „clutch” szituációban ezúttal másik kedvenc célpontját, Mark Claytont kereste és az elkapó egy cornerbackkel a nyakában is meg tudta kaparintani irányítója erős, 4 yardos passzát. 45-38 a Miaminak és már kevesebb, mint egy perc maradt a rendes játékidőből! A hazaiak a kiélezett helyzetben nem latolgathatták lehetőségeiket. Kockáztatniuk kellett! A nagy játékot levédekező Delfinekkel szemben valami váratlant kellett húzni, és a választott játék nem csupán váratlannak bizonyult, hanem fricska is volt a vetélytárs orrára, hiszen legutóbb éppen a Miami vetette be emlékezetes módon. Ken O’Brien saját 30 yardosáról hozta játékba a labdát és a 40 yardosnál álló „short hook” útvonalat futó TE-nek, Mickey Shulernek passzolta azt, aki, mielőtt a hátulról rárontó két DB szerelte volna, lateralt adott a szemből érkező Johnny Hectornak. Hector egy ügyes testcsellel egész a Dolphins 38 yardosáig futott a labdával és a pazar játék megadta azt a lélektani lökést a hazaiaknak, aminek révén elhitték, hogy még mindig van esélyük a végső sikerre. (A „hook and ladder”, helyesebben „hook and lateral”, néven ismeretes trükkös játékot legutóbb a Miami alkalmazta sikerrel az 1981/82-es idényben a San Diego Chargers elleni playoff-találkozón.) A megtáltosodott new yorkiakat azonban 5 másodperccel a vége előtt még mindig 20 yard választotta el a 6 pontot és egyenlítést érő TD-től. Az utolsó snap után Ken O’Brien-t csak három védekező falember rohamozta, így maradt ideje célpontja megválasztására, de mégis óriási bravúr volt, hogy a defensive backek sűrűjében egy mértani pontosságú passzal képes volt megtalálni a középre postot futó Walkert. Az élete meccsét játszó WR-t szinte az elkapott passz puszta ereje röpítette a Miami gólvonala mögé, és ezzel a rendes játékrész utolsó játékával a lelkesen hajrázó Jets hosszabbításra mentette az összecsapást. 45-45! A hosszabbítás nem tartott sokáig. Fortuna jóvoltából az első támadás joga a zöld-fehéreké lett, O’Brien és Walker pedig hamar kenyértörésre vitte a dolgot. A New York már a félpályánál járt, amikor a quarterback előbb Hectornak fake-elt, majd újabb hosszú bombát indított el a jobb szélen „megúszó” Wesley Walker felé. Az érthetetlenül még mindig egy az egyben védett elkapó lerázta McNeilt és a passzt lehalászva véget vetett a két kiélezett rivális végletekig izgalmas és sziporkázó derbijének. 51-45 a Jetsnek! A pazar tűzijátékot kiválóan jellemezte, hogy a két irányító összesen 884 passzolt (net) yardot és tíz TD-passzt (Dan Marino: 448 yard és 6 TD; Ken O’Brien: 479 yard és 4 TD) jegyzett, ami ma is élő ligacsúcs. A Delfinek elkapó-párosa külön-külön is elképesztő teljesítményt nyújtott. Clayton 174, míg Duper 154 elkapott yarddal zárt. A Jets tandemje szintén 100-100 yard fölött végzett. Al Toon hasznos, bár TD-t nem eredményező játékkal 110 yardot „kapkodott össze”, míg Walker 4 touchdown passzt begyűjtve 194 yarddal a mérkőzés egyik egyértelmű hőse lett. A két 1983-ben draftolt QB puskaportól erősen szagló emlékezetes párbaja mai napig a két ősi rivális legpontgazdagabb (96) találkozójaként él az NFL történelemkönyvének lapjain.

A rangadó kiugró ponttermése rámutatott a Dolphins védelmének eredendő gyengeségeire és ezek a gyengeségek voltak a meghatározó okai annak, hogy a miami alakulat 8-8-as mutatóval zárva, 1980 óta először lemaradt a rájátszásról. Az ürömbe némi örömöt vegyített, hogy két hónappal az emlékezetes „párbajt” követően, egy hétfő esti rangadón a floridai gárda méltó revansot vett ellenfelén. 1986. november 24-én a Delfinek 45-3 arányú, megalázó vereséget mértek a Jets-re. Marino 4 touchdown-passzt osztott ki, míg a running back, Lorenzo Hampton 149 futott yarddal és két TD-vel zárt. A kiütésszerű kudarc kis híján végleg lejtőre küldte az addig szárnyaló new york-i együttest. A meghatározó védői (Gastineau, Lyons, Mehl) sérüléseitől is súlytott Jets 5 vereséggel zárva 10-6-os mérleggel fejezte be az 1986-os szezont és „wild card” csapatként éppen, hogy befért a playoff sűrű mezőnyébe. A zöld-fehérek ottani helytállása már egy újabb történet lapjaira kívánkozik.

Dorkó Szabolcs (Szabler)

Kapcsolódó cikkek:
A Dolphins-Jets rivalizálás 1. - A Mud Bowl
Maratoni küzdelem az Erie-tó partján