A párbaj (2008) - XIII. rész

1. A Baltimore elleni találkozón megtörtént az eddig elképzelhetetlennek tartott eset: pocsék játék, és 2 interception után Andy Reid leültette a padra Donovan McNabbet, és Kevin Kolb állt be az Eagles támadójátékát irányítani. Ugyan Kolb sem szerepelt jobban, ám már az a tény, hogy McNabb-et, a Philadelphia egyik legnagyobb egyéniségét (és Reid egyik nagy kedvencét) meccs közben lehozzák, rendkívül meglepő és sokat sejtető. Vajon a 2009-es évadot McNabb a Philadelphia csapatánál fogja kezdeni, vagy pedig a QB valahol másutt próbál szerencsét?

Lang Péter (Igor): Máshol köt ki
Donovan McNabb hosszú éveken át az Eagles franchise QB-je, és legjobb játékosainak egyike volt, mindent megtett a csapatért, amit tehetett, még egymást követő NFC  főcsoportdöntőkbe, sőt egy Super Bowl-döntőbe is elvezette a gárdát - ezt pedig nem sokan mondhatják el magukról. Azonban a legjobb évei múlóban vannak, McNabb egy 32 éves, sérülékeny irányító és az elmúlt négy évben csak egyszer jutott a rájátszásba a csapat, Jövőre Donovan McNabb már más csapatnál fogja dobálni a labdát (legvalószínűbbnek az NFC North tűnik, a Detroit vagy a Minnesota is minden bizonnyal adna első/második kört a nagyszerű játékosért).
McNabb ugyan remek játékkal tért vissza a Cardinals ellen, és továbbra is kiváló irányítónak számít, ám az elmúlt évek viszonylagos sikertelensége, az Eagles szurkolók türelmetlensége és a tény, hogy Kevin Kolb egyre több meccsen kap szerepet (idén már 3 találkozón lépett aktívan pályára, tehát nem csupán a Ravens elleni benchelésnél próbálkozott vele Reid), arra utal hogy a Sasok megpróbálják felmérni, vajon Kolb mire is képes. Egyelőre az ifjú irányító nem mutatott sokat, ám ez intő jel kell hogy legyen McNabb számára, akiről már tavaly azt rebesgették, hogy távozik Phillyből. Jelenlegi szerződése alapján az Eagles akár még a játékos kirúgását is könnyen megtehetné - igaz, ez nem tűnik túl valószínűnek egy olyan irányítónál akiért bármikor 20 NFL csapat szállna versengésbe. Ha az Eagles komolyan gondolja az elkezdett újjáépítési folyamatot, a leglogikusabb lépésnek McNabb eltradelése tűnik, és ha megnézzük, hogy az elmúlt években milyen irányítókat tradeltek, és milyen draftjogokért, akkor akár azt is kijelenthetjük, hogy McNabb többet ér az Eaglesnek a zöld asztal mentén és egy másik csapathoz tradelve, mintha esetlegesen megtartanák. Brett Favre gyakorlatilag egy 2. körös pickért cserélt gazdát, illetve ha a Jets a Super Bowlba jut, ez elsőkörössé változik, Roy Williams egy első és harmadik körös draftjogért váltott csapatot, Jason Taylor és Jeremy Shockey pedig 2. körös draftjogért költözött új városba.
Azt az érvet sem tartom elfogadhatónak, miszerint egy NFL ikont, és franchise QB-t nem tradelne el az adott csapat: mindenkinek megvan az ára: láthattuk ezt tavaly Brett Favre, vagy néhány éve Joe Montana esetében is, sőt még Herschel Walkert is elcserélték anno. Ráadásul az Eagles sosem volt ijedős nagynevű játékosait elcserélni (Darwin Walker), vagy éppen cutolni (Terrell Owens), nem hinném tehát, hogy McNabb esetében ijedősebbek lennének. A QB piacon ugyan sok szolid QB lesz jövőre, ám elit irányítóból nem lesz túl sok elérhető, és ha valamelyik csapat nagy meglepetést kíván okozni és egy nagy igazolást behúzni tavasszal, McNabb elsőszámú célpont lehet.
Ahogy már említettem, ez a döntés talán leginkább a Lions vagy Vikings számára érné meg, akik ezzel a húzással a rájátszás közelébe juthatnának (Oroszlánok), vagy akár Super Bowl-esélyes csapattá is előléphetnének (Vikingek) - míg az Eagles Kevin Kolbbal és 2-3 fontos draftpickkel folytathatná az újjáépítést a rendkívül erős NFC Eastben.

Gaál Sándor (gsn): Marad Philadelphiában
A sajtó nagyon szereti az olyan történeteket, amelyekben szerepel az öregedő és a fiatal feltörekvő irányító. Ezekkel lehet eladni a legtöbb lapot, hogyha felmerül egy csapatnál egy ilyen jellegű versenyhelyzet a legfontosabbnak tartott játékos posztján. Most sem csinál mást a média, mint amit akkor tett, amikor Brett Favre-ot a nagy hercehurca után nyáron mégis visszahelyezte a Packers, és Favre megérkezett Green Baybe… Jajj, mi lesz szegény Aaron Rodgers-szel, ha Brett Favre is edzhet mellette, ki fogja szorítani a legenda? Most ez így szól: jajj mi lesz szegény Donovan McNabbel, ha már benchelni kell, és Reid inkább Kolb kezébe adja a karmesteri pálcát? Annyi a különbség, hogy kicsit fordított a szituáció, de a lényeg ugyanaz, találjunk ki egy olyan sztorit, amire ráharapnak az emberek…
Kétségtelen, az Eagles szezon eleji játékát nem idézte az elmúlt hetekben, McNabb teljesítménye is visszaesett, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy McNabbnek távoznia kellene Philadelphiából.
A tényleges események sokkal egyszerűbbek, mint amit a sajtó elénk varázsol. Menjünk vissza egy kicsit a történelemben. 1994-ben vagyunk, a 49ers meglehetősen gyengén kezdi a szezont. A Frisco az Eagles ellen játszik és az egész csapat fényévekkel tudása alatt teljesít, élen a Montana távozása után a csapat egyik elsőszámú vezéregyéniségévé váló QB-val, Steve Younggal. A harmadik negyedben George Seifert, a csapat edzője lehívja QB-ját a pályáról, majd látva, hogy ez sem igazán használ, fokozatosan ülteti le a padra a legnagyobb fizetéssel rendelkező sztárokat. Ezzel értésükre adva, hogy nem játszanak úgy, ahogy tudnak, fejben nincsenek ott, mintha nem is érdekelné őket a mérkőzés. A csapat végül 40-8-as vereséget szenved, és frusztrált sztárok hada hagyja el a stadiont. Mindeközben a szurkolók az edző menesztését követelik… A következő 10 mérkőzését a 49ers megnyeri, több mint 20 pontos átlaggal múlják felül ellenfeleiket, és megnyerik a Super Bowlt is a playoffmenetelés végén… Az akkor történt benchelés nem volt más, mint mesterséges mentális fordulat generálása az edzői stáb részéről. Ugyanez zajlott az elmúlt héten Philadelphiában. Tudatosította Reid McNabbel, hogy igenis többet kellene produkálnia, nem elég, amit mostanában nyújt. Nem vagy elég jó, nem érdemled meg, hogy a csapat kezdő QB-je legyél, hogyha így szerepelsz, ennyire egyszerű a dolog.
Egyetlen pillanatra sem volt szó arról, hogy a következő mérkőzésen ne McNabb kezdjen, ez azért van, mert Kolb még nem kész az NFL-ben kezdő irányító szerepére, és Donovan McNabb az, aki nagyobb esélyt ad a franchisenak a győzelemre. Ez jelentősen a következő évre sem fog megváltozni. Kolb közelebb kerülhet a kezdőséghez, de még mindig McNabb lesz az, akivel nagyobb esélye lesz a csapatnak arra, hogy eredményt érjen el. Donovan szerződése a következő évben elég érdekessé teheti a szituációt, ha csak a pénzügyi oldalt nézzük. Franchise QB-hez illően 10,3 millió dollárt tesz zsebre, ebből 9,2 millió base salary, 1,1 millió aláírási pénz. Ez nagyon könnyűvé tenné az esetleges cutot/tradet, hiszen csupán 1,1 millió dollárnyi salary cap büntetést jelentene, míg a 9,2 millió felszabadulna. Azonban a cut/trade jelenlegi helyzetben felelőtlenség lenne, ugyanis McNabb a legjobb QB a csapat rosterén. És ha az Eagles jövőre győzni akar, nem engedheti meg ezt a döntést magának. Elveszítene egy ikont, egy vezéregyéniséget, egy olyan játékost, aki már minden helyzetben bizonyított… Ezen tényezőket összességében figyelembe véve úgy gondolom, hogy McNabb még 2009-ben is a Philadelphia Eagles rosterén szerepel majd, mi több, ő lesz a kezdő irányítója a csapatnak.

2. Nyilvánosságra hozták a Hírességek Csarnokába bejutásra jogosultak idei listáját, vagyis pontosabban annak 25 főre szűkített változatát (ezen felül a senior committee két megnevezett jelöltje Bob Hayes és Claude Humphrey lesznek). A legtöbb nagy név továbbra is ott szerepel a listán (többek közt Bruce Smith, Rod Woodson, Shannon Sharpe, Roger Craig, Art Modell, Cris Carter, Richard Dent, Derrick Thomas, Ray Guy vagy Paul Tagliabue). Idén is több méltó név jutott a legjobb 25-be, mint ahány játékos/edző/sportvezető bejuthat az elit társaság tagjai közé (maximum 7 ember). Ha csak azokat a játékosokat nézzük, akiknek az idei az első lehetősége és próbálkozása a bejutásra, még így is négy méltó embert találunk: John Randle (DT), Shannon Sharpe (TE), Bruce Smith (DE) és Rod Woodson (CB/S). Négyőjük közül ki az, aki a legjobban megérdemli, hogy már a legelső évben bejusson a Hall of Fame falai közé, és a Hírességek Csarnokának tagja lehessen?

Lang Péter (Igor): Bruce Smith
Mind a négy játékos a Hall of Fame tagja lesz előbb vagy utóbb, sőt három játékosnak arra is reális esélye van, hogy már első évében bekerüljön a liga halhatatlanai közé: Sharpe, Smith és Woodson is rendkívül népszerű USA-i és szurkolói berkekben, nem lenne meglepő, ha 2010-re mindannyian bent lennének a cantoni Hall of Fame-ben. Hármójuk közül nehéz választani, véleményem szerint mindhárman teljes joggal formálnak igényt egy első éves beiktatásra. Ha mindenáron tippelnem kell, akkor Bruce Smithre voksolnék - részben a Billsnél töltött hosszú pályafutás, másrészt pedig a DE pozíció viszonylagos népszerűsége miatt, amikor a Hall of Fame választásra kerül a sor, harmadrészt pedig egy nagyon egyszerűen megfogalmazható adat miatt: Smith az a játékos, aki pályafutása alatt a legtöbb sacket szerezte (pontosan 200-at).
Nem állítom, hogy hármójuk, sőt inkább négyük közül (hisz Randle sem akárki volt - érdekes módon, ő a DT-k között sackrekorder egy nem akármilyen 137.5-es karriercsúccsal). Bruce Smith a legjobb játékos - ezt amúgy is lehetetlen megítélni. A legtöbb Hírességek Csarnokában azonban mindenképpen “illik” (és véleményem szerint muszáj) beválasztani azokat a játékosokat, akik valamilyen jelentős rekordot értek el. A legtöbb szerzett gól jéghokiban, a legtöbb szerzett pont kosárlabdában, a legtöbb HR a baseballban, vagy a futott, elkapott vagy passzolt yard amerikai futballban, vannak olyan rekordok, amelyeket az adott sportoló felállít, és azzal rögtön első évében jegyet vált a HoF-be kerülésbe. A sackrekord elérése véleményem szerint hasonlóan nagy teljesítményt, ráadásul egy olyan játékos érte el ezt a rekord, aki pályafutása legnagyobb részét egy klubnál szolgálta le - és egy olyan csapatnál, amely 4 egymás követő Super Bowl döntőt bukott el - ez példa nélküli az összes amerikai profi sport történetében. Bruce Bernard Smith ezek után is a csapat egyik kulcsfontosságú figurája maradt, és olyan pályafutást futott be, amelyre sokan büszkék lehetnek.
Lehet, hogy egyesek fintorognak majd és azt mondják: Bruce Smith a fénykorában sosem volt olyan jó, mint Reggie White (ne feledjük, Smithnek is volt 19 sackes szezonja) - és egyesek majd arra is hivatkoznak, hogy Smith csupán hosszabb pályafutása miatt szerezte meg a sackrekordot. Lehet, hogy igazuk van, ám ugyanezt a példát fel lehet hozni Lawrence Taylor és Derrick Thomas, Tony Gonzalez és Shannon Sharpe, vagy pedig Dick Lane/Paul Krause és Rod Woodson esetében is (ráadásul Gonzalez és Night Train Lane kevesebb meccsen produkált jobb statisztikákat mint Sharpe és Woodson.) Azért mert valaki egy hosszabb pályafutás “segítségével” képes egy fennálló rekordot megdönteni, az sosem szabad, hogy hátrányként szerepeljen az adott illető pályafutásában: ha valaki képes arra, hogy fizikálisan formában tartsa magát relatíve több éven át (lásd Jerry Rice) akkor teljesen jogosan érdemli meg az adott rekord megdöntését és az azzal járó dicsőséget.
Bruce Smith jelenleg (és várhatóan jó néhány évig még) az NFL sackkirálya - csakis ezen a tényen, alanyi jogon megérdemelné az elsőéves bekerülést. Emlegethetném azt is, hogy egy kedves, jótét lélekről van szó, aki a pályán és pályán kívül mutatott viselkedésével is példaképként szolgált az elkövetkezendő nemzedékek számára - kedves, aranyos ember: hátha a Humanitárius Hall of Fame-be is beválasztják - ilyen szempontból és nem teszek különbséget. (Terrell Owens vagy Barry Bonds is teljesen jogosan kerül majd be a Hírességek Csarnokába, holott emberként nem biztos hogy mintaképként szolgáltak.) De a rekord az rekord: Bruce Smith, 200 sack a pályafutás során, jelenleg is érvényes rekord - Smithnek már az első potenciális évben a Hall of Fame-ban a helye.

Gaál Sándor (gsn): Rod Woodson
Mind a négyen megérdemlik azt, hogy ott legyenek a Hall of Fameben. Az, hogy mikor, az az igazán nagy kérdés. Nem mindegy, hogy egy adott évben kikre lehet szavazni. Olyan ez, mint a draft, van olyan év, amikor nem túl erős az „újonc” class. Ilyenkor könnyebben bekerülhet egy korábban még be nem iktatott játékos, de van olyan év is, amikor az első jelöltek uralják a beiktatást. És igaz ez fordítva is, ha sok olyan van, akik korábban kimaradtak, de már itt lenne az ideje a bekerülésüknek, kiszoríthatnak elsőéveseket. Másrészt sajnos a Hall of Fame szavazás sem arról szól manapság, amiről szólnia kellene, a szavazók kedvelnek valakit, másokat viszont nem. Paul Zimmerman (Dr. Z) például éveken keresztül hangoztatta, hogy Art Monknak nincs helye a Csarnokban, és még most is azt teszi Kenny Stablerrel kapcsolatban. Természetesen minél nagyobb tekintélyű az újságíró, annál többen állnak mellé… Monkkal kapcsolatban tavaly meglágyult a szíve, és a mellette állók is a beválasztásra szavaztak, míg Stablerről még most is tartja, hogy amíg él, a volt Raiders QB nem lesz Hall of Famer. Olyan ez tehát, mint a Pro Bowl választások jószerivel, az elfogultság jelentősen közrejátszik benne, így nem is lehet jósolgatni igazán. Ezért szerencsés a kérdés, mert arra irányul, hogy ki érdemli meg legjobban. Az viszont mindenképpen megjegyzendő, hogy ez nem teszi könnyebbé a választást, hiszen mind a négyen zseniális játékosok voltak, a 80-as, 90-es évek meghatározó egyéniségei posztjukon. John Randle a DE méretével DT poszton játszott a ligában, és ő tudhatja magáénak a legtöbb sacket az NFL történetében DT-ként (137,5), ezzel a számmal az összes pass rushert tekintve is top 10-ben található. Shannon Sharpe visszavonulásakor szinte minden TE rekordot birtokolt, igaz, ezek nagy részét mára Tony Gonzalez átadta a múltnak. De mindkét posztról viszonylag nehéz bekerülni az elmúlt választásokat figyelembe véve. DE-khez képest kevés DT van a Hallban, a TE-ek közül pedig még senkit sem választottak be első adandó alkalommal. Kiváló játékosok voltak, de a négy emberből őket zárnám ki elsőként, mint az első körben bejutás esélyeseit. (Érdemes megjegyeznünk azt is, hogy a szavazók nem szeretik, ha egy játékos nem csupán a játékkal foglalkozik a pályán, és azon kívül a nyilatkozataiban. Márpedig Randle szája se pályán, se pályán kívül nem volt zárva, ő az NFL történelem legnagyobb trashtalkere, akit saját csapattársai is kerültek, őrültnek tartották, féltek tőle. Sharpe szintén a nagyszájú játékosok közé tartozott, szoros második a kategóriában.)
Bruce Smith és Rod Woodson maradt számomra, de nagyon nehéz dönteni kettejük között. Smith tartja a sackrekordot, 200-szor terítette le a QB-ket sacket érően pályafutása alatt. Ő azok közé a DE-k közé tartozott, akik inkább a gyorsaságukra, a gyors mozdulataikra támaszkodva helyezték nyomás alá a QB-kat. Tehát inkább atletikusság, mintsem erő volt a fegyvere. De, ha belegondolunk, a 80-as és 90-as évek legdominánsabb QB siettetői közül mindenképpen elé kell sorolnunk Reggie White-ot és Lawrence Taylort is. Ők dominánsabbak voltak Smithnél, ha erre az időszakra gondolunk, ők jutnak elsőre eszünkbe. Emellett sokan felróják Smithnek, hogy addig játszott, amíg meg nem előzte Reggie Whiteot a sacklistán (19. szezonjában sikerült ez, ekkor lépte át a 198 sacket, White-ot a második helyre taszítva, aki „csupán” 15 éven át profiskodott). White és LT elsőre bekerült dominanciájuk miatt, Bruce Smith a felsorolt érvek miatt maradhat le az első jelöléses bejutásról. De hangsúlyozom, nagyon szoros, akár ő is bekerülhet.
Aki szerintem - ha csak egyet választhatok - a leginkább megérdemli, az tehát nem más, mint Rod Woodson. A jelenleg az NFL Networkon sokat látott Woodson az, akivel kapcsolatban egyáltalán nem tudunk felhozni negatívumokat. Komplett defensive back volt, aki kiváló volt emberfogásban, labdaszerző készsége bámulatos volt, zónavédekezésben is megállta a helyét, ha kellett, és remekül is ütközött. Nem hiába játszott CB és S poszton is. Ha a 80-as, 90-es évek legjobb CB-jéről vitatkozunk, általában odáig jutunk, hogy Deion Sanders és Rod Woodson volt a két legnagyobb. Woodson 71 interceptionjével harmadik az NFL történetében, mindezt 17 év alatt érte el. Interception return yardban viszont első (1483 yardjával Deion Sanderst előzi meg a listán), és szintén első a 12 int return TD-jével. Emellett interceptionönként több mint 20 yardot futott vissza átlagban. Ő az egyetlen a felsorolt négyesből, aki bekerült 1994-ben az NFL 75. születésnapjakor elkészített álomcsapatba. Pályafutását a Ravens-szel nyert Super Bowl győzelme koronázta meg (rajta kívül a négyesből csak Sharpe nyert Super Bowlt, igaz ő hármat is), ez is fontos tényező, és figyelembe veendő a beiktatásnál, ez sem akadályozhatja meg Rod Woodson Cantonba kerülését.

3. Matt Cassel sorozatban két mérkőzésen át 400 passzolt yard felett zárt. A Tom Brady sérülése miatt New Englandben kezdő QB egyre jobb teljesítménnyel rukkol elő. Remek játéka és év végén lejáró szerződése már sokak fantáziáját megmozgatta.
Két egymást követő 400 yard feletti mérkőzésre legutóbb szintén egy csere QB, Billy Volek volt képes. 2004-ben, amikor Steve McNair megsérült, Volek vette át az irányítást tőle a Titansnél. Azonban hiába nyújtott remek teljesítményt a QB, nem lett belőle csupán egy olyan játékos, aki egész karrierje során csereként tevékenykedett/tevékenykedik. Ez a sors vár Casselre is, vagy az ő pályafutása más fordulatot vesz, és kezdőként is bizonyíthat Brady felépülése után is az NFL-ben, akár a Pats, akár más csapat színeiben?

Lang Péter (Igor): Csere QB marad, Volek sors
Matt Cassel utóbbi hetekben mutatott remeklése ellenére nem megváltó, és nem elit QB. Ugyanakkor pocsék és gyenge irányítónak sem szabad nevezni - valahol a kettő közt helyezkedik el az NFL QB-univerzumában: valahol Tom Brady és Tarvaris Jackson között. Hogy pontosan hol is, és hogy pontosan mire képes Matt Cassel, azt még ma sem tudjuk pontosan megmondani, de annyi szerintem bizonyos, hogy jövőre továbbra is New Englandben marad, és csere QB-ként, valamint biztosítékként kezdi az évet Tom Brady mögött.. ám ha a Super Bowl-győztes QB térdszalag-sérülése nem jön rendben, ki tudja mit hoz a jövő?
Egyvalami bizonyos: a New England Patriots túlságosan nagy rizikót vállal, ha nem próbálja megtartani, hanem inkább elengedi Matt Casselt. A jelenlegi QB szituáció ugyanis több mint kétséges, a harmadik számú irányító szerepköréért jelenleg Kevin O‘Connell, a San Diego State egyetemről idén érkező újonc, és Matt Gutierrez egy másodéves, egykori Idaho State QB - ráadásul egyikük sem bizonyított eddig. Lehet ugyan fanyalogni, hogy Cassel sem játszott sokat az elmúlt években, azonban két hatalmas különbség van Cassel és a Gutierrez/O’Connell duó között.
Egyrészt Cassel mindig is második számú QB-nek számított, és a korábbi években, edzéstáborokban rendre elégedett volt a csapat vele, ráadásul az edzői stáb teljese bizalmát élvezte. Gutierrez azonban állítólag nem brillírozott az edzéseken, és az ő helye mindig is kérdésesebb volt harmadik irányítóként, így nem csoda, hogy a nyakára hozták O’Connellt - igaz, a harmadik körös pick lehet, hogy kissé sok volt egy negyedik számú QB-ért. A másik nagy különbség, hogy Cassel már a középiskolából kikerülve elismert és tehetséges játékosnak számított, nem véletlen, hogy a USC hívta meg csapatába egyetemi szinten dobálni. Az már az ő balszerencséje volt, hogy Carson Palmer és Matt Leinart mögött sosem jutott szóhoz, de így is négy évet töltött egy olyan közegben Norm Chow és Pete Carroll mellett, ahol pro-style offenset játszottak (tehát az NFL világára rendkívül hasonlított a playbook és sok csapatformáció), és mindez rendkívül nagy hasznára vált. Ugyan az első meccseken lehetett látni, hogy Cassel játéka még némileg rozsdás kissé, de ahogy belemelegedett egyre jobb meccseket produkált, és mára már odáig jutottunk a két 400 yardos meccset követően, hogy egyes szakértők félkomolyan már Cassel megtartást, és a harmincas éveibe felkúszó Brady eltradelését emlegették.
Nos, ezt talán nem kell komolyan venni, de egyvalamit azért mégiscsak érdekes megemlíteni: Drew Bledsoet a Hazafiak 2001-ben 10 éves, rekordot jelentő 103 milliós szerződéssel kötelezték a klubhoz.. hogy a történet hogyan folytatódik, gondolom sokan ismerik. A szezon második meccsén Bledsoe megsérült, egy bizonyos Tom Brady ugrott be a helyére, aki kiválóan helytállt, és bár Bledsoe még az egyik rájátszásbeli meccsen vissza is ugrott a sérült Bradyt helyettesítenie (közben a Patset győzelemre is vezette a Steelers ellen), a kezdőpozíciót sosem sikerült visszaszereznie.
Nem gondolnám, hogy Tom Bradyre is ilyen drasztikus sors várna jövőre.. de egy lassan 32 éves irányítóról van szó, aki kettős térdszalag-szakadást szenvedett (gondoljunk csak Daunte Culpepperre), és egyelőre nem lehet tudni, hogy zajlik a rehabilitáció, az sem biztos még, hogy Tom Brady felgyógyul training camp idejére, és vajon olyan lesz-e mint új korábban. Képzeljük el, hogy jövőre Brett Favre visszavonul, és a Jets irányító nélkül marad: jó kis AFC Eastes szokáshoz méltóan pedig megpróbálnak divízióriválistól játékost szerezni: Matt Cassel elorzása nem kis fegyvertény lenne.
A Patriots számtalan okból nem engedheti meg magának Cassel elengedését: szinte biztos vagyok benne, hogy megpróbálnak majd “Hazafiságára” apellálni (lásd Troy Brown), megígérnek neki fűt-fát (a training campben valódi QB battle lesz, és lesz esélye elnyerni a kezdőpozíciót), és végül ott tartják egy rövid (valószínű 1-2) éves szerződéssel, ami azonban azt jelenti, hogy backup marad a csapatnál. Hogy a pályafutása azután hogyan alakul, még nehezebb kérdés, de egyelőre nem látom reális esélyét annak, hogy jövőre az FA piacot tesztelje a nagy nevek mellett (McNabb, Vick, Kurt Warner, Culpepper, Carson Palmer(?)). Számtalan olcsóbb, ugyanakkor tapasztaltabb irányító is elérhető a lesz piacon (Garcia/Simms, Boller, Garrard, Kerry Collins, Batch, Grossman…) - nem lesz akkora kereslet tehát Cassel iránt, mint egyesek gondolnák - a USC történetének legfőbb padmelegítője jövőre ezt a szerepet fogja betölteni, ezúttal Foxboróban.

Gaál Sándor (gsn): Bizonyíthat kezdőként is
Aki látta Matt Casselt a preseasonben és az elmúlt két mérkőzésen, az pontosan tudja, hogy mennyit fejlődött a középiskola végétől az idei évig kezdőként pályára nem lépő játékos. Ég és föld a különbség a két produkció között, Cassel mérkőzésről mérkőzésre otthonosabban mozog a pályán. Volekkel is így volt ez annak idején, de Cassel esetében gyorsabb fejlődést tapasztalok. Oka lehet ennek a Patriots rendszere, de az is, hogy Cassel magabiztosabbá válik minden egyes maga mögött tudott mérkőzéssel. Amikor rá gondolok, és arra, hogy lehet-e kezdő ezen a szezonon túl is az NFL-ben, nemcsak Volekre lehet gondolni (igen, ő sohasem lett több csere QB-nál, jelenleg is Rivers backupja San Diegoban), hanem olyan backupokra is, akik megkapták a lehetőséget a bizonyításra. Itt van például az elmúlt évekből Matt Schaub, aki Michael Vick mögül került a Houston Texanshoz és franchise QB-nak kijáró fizetésben részesítették a Texans vezetői a szerződés aláírásakor. Schaub a mai napig a csapat kezdő QB-je, ha egészséges.
Cassel passzai általában 10 yardon belüliek, esetleg 15 yardosak, de a 25 yardot nem nagyon haladják meg. A rendszer, amiben most játszik teszi lehetővé azt a számára, hogy kiemelje erősségeit, és elfedje gyengeségeit. Erősségei a rövid passzok, gyengesége viszont, hogy a hosszú passzoknál nincs meg a dobáspontossága, és a karja sem elég erős minden dobás végrehajtásához. Cassel képességei Kyle Ortont idézik. Hasonló játékos, aki 2005-ben kezdett a Bearsben, utána másfél évre elfelejtődött, idén pedig kivívta a kezdő szerepkört, és játékán látszódnak a fejlődés jelei, az, hogy akár többre is képes lehet a game manager szerepkörnél. Cassel esetében a fejlődés sokkal, de sokkal gyorsabb, mint Ortonnál, de játékuk, képességeik igencsak hasonlóak.
Természetesen a most látott 400 yardos teljesítmények köszönhetőek a rendszer mellett annak is, hogy milyen remek elkapó állomány áll a csapat rendelkezésére, annak is, hogy két igencsak jó futás ellen védekező csapat ellen játszottak az elmúlt két hétben, illetve annak is, hogy a Patriots RB depthje igencsak foghíjas. De ettől még nem kell Cassel érdemeit elvitatnunk, remekül végzi dolgát.
Egy dolgot leszögezhetünk, hogyha Cassel jövőjét vizsgáljuk. Igen kicsi annak az esélye, hogy New Englandben fog maradni. Brady felépülésével ugyanis esélye sem lenne kezdőként szóhoz jutni, mostani remeklése viszont egy-két franchiset biztosan el fog gondolkodtatni. Az, hogy free agent lesz rögtön a szezont követően, nagyon sokat segít neki, ezt például Volek nem kapta meg (egy évvel később tradelték a Chargershez). Segít neki a gyenge senior QB class is, magyarul az, hogy végzős egyetemi QB-k között nincs igazán kimagasló tehetség. Emiatt is van free agencyben esélye arra, hogy egy QB hiányposzttal rendelkező csapat megkeresse. És ő miért ne menne? Esélye lenne arra, hogy többre vigye, mint Brady mögött a Patriotsban, és ha nem is sikerülne a kezdő pozícióját huzamosabb ideig megtartania, akkor is elmondhatná, hogy több pénzt keresett, mint New Englandben, márpedig a profi futballban ez is fontos szempont.
Az, hogy mi válik belőle, sikerül-e hosszú időn keresztül kezdenie a ligában, csak rajta múlik. Ismerve a hozzáállását, azt, hogy milyen keményen dolgozik, nem elképzelhetetlen a hosszú távú helytállás sem. De abban egészen biztos vagyok, hogy nem marad New Englandben, és lesz legalább egy-két olyan csapat, aki free agencyben meg akarja majd keresni, és potenciális kezdő QB-jeként tekint majd rá.