AFC heti körkép - 13. hét

AFC North:

    Visszapillantó:
A Cincinnati Bengals újabb módját találta meg a vereségnek, így ezúttal hazai pályán 34-30-ra maradt alul a címvédő New Orleans Saints ellenében. A Cleveland Browns viszont kiszenvedte az újabb sikert, miután egy utolsó másodperces mezőnygóllal 13-10-re legyőzte a vendég Miami Dolphins együttesét. A Pittsburgh Steelers szintén 13-10-re győzött a nagy rivális Baltimore Ravens otthonában a két csapatra jellemző igazi, fizikális, jó értelemben vett futballháborúban.

    Power Ranking:
    Pittsburgh Steelers:
Ez a csapat a túlélésre termett. Na jó ez kissé túlzó (főleg az előző idényt figyelembe véve), de ez az idény tényleg a túlélésről szól. Az első négy meccsen a kezdő irányító Ben Roethlisbergert kellett nélkülöznie a csapatnak - 3-1, köztük olyan skalpok, mint a Falconsé, vagy a Buccaneersé. Ezt követően a 6. meccsre az együttes elvesztette mindkét kezdő DE-jét, Aaron Smith ráadásul a rájátszásig vissza sem tér. Ennek ellenére kiemelkedően a legjobb védelem maradt futás ellen és sackekben is vezeti a ligát a Steelers. A két kezdő DE nélkül 4-2. A 10. héten sérültlistára került az amúgy is gyengécske támadófal legfontosabb embere, Max Starks LT. Azóta 3-1. A Steelers nem játszik (mindig) meggyőzően, sokkal inkább utolsó leheletéig küzd, és a végén kiszenvedi győzelmet, többször (például a Dolphins vagy a Bills ellen) igen nagy szerencsével. De az elvitathatatlan, hogy megdolgozik a szerencséjéért. A lényeg maga a küzdés, és az ezzel begyűjtött győzelmek. A képlet változatlan az acélvárosban: a védelem meccsben tart és amikor közeleg a vég, akkor megembereli magát a támadósor és megnyeri a meccset. Talán Ryan Clark FS szavai tükrözik legjobban a helyzetet: "nem mindig játszunk jól, sokszor szerencsénk van, rengeteg sérülés hátráltatja a csapatot, de 9-3 a mérlegünk. Vannak csapatok, amelyek kiválóan játszanak és Super Bowl-esélyesként emlegetnek, de mégsincsen ilyen mérlegük, sőt, akár jelenleg rájátszást érő pozícióban sincsenek. Hogy cserélnének-e velünk a sok gond ellenére? Igen..."
    Tipp: 12-4 - AFC 2. hely a Patriots mögött.

    Baltimore Ravens:
Kétségtelenül kiváló csapat. De egy kicsi plusz hiányzik belőle. Ed Reed FS visszatérésével váltak igazán jó gárdává, hiszen attól kezdve jöttek a nagy játékok a védelemben is. De egész egyszerűen nem elég hatékonyak, mind a védelemből, mind a támadókból hiányzik egy pici valami megfoghatatlan. Emiatt van, hogy a csapat nem képes 60 percen át jól játszani, ami nem azt jelenti, hogy 60 percen át dominálni kellene, de teljes negyedeket, rosszabb esetben félidőket átalszik hol egyik, hol másik egység. Ez megengedhetetlen, így nem lehet Super Bowlba menetelni, de így még csoportot sem lehet nyerni. Egy pici plusz, ennyi hiányzik. Hiába javult a támadósor, ugyanennyit romlott a védelem, így nem érzékelhető különbség a csapat erejét tekintve az előző két évhez képest. Ami a legnagyobb baj, hogy amikor üt az óra, akkor Joe Flacco - egy-két kivételtől eltekintve - továbbra sem képes vezérként végigmasíroztatni a pályán a csapatát. Enélkül pedig nagyon nehéz lesz, figyelembe véve, hogy ez a védelem már nem az, amely 2-3-4 évvel ezelőtt a rendelkezésre állt. Bárkit legyőzhetnek, de bármikor ki is kaphatnak, márpedig így nehéz Super Bowlról álmodozni. Éppen a nagy rivális Pittsburgh-től kellene megtanulni a győzelem tudományát, a győzelmet érő támadássorozatok levezénylését, a kulcspillanatok nagy játékait, a meccsfordító momentumokat. Ez hiányzik, az alapanyag megvan, már csak meg kellene fűszerezni.
    Tipp: 11-5 - AFC 5. hely a Jets előtt.

    Cleveland Browns:
Vitathatatlanul a legtöbbet fejlődött gárda. Ebbe most nem mennék bele részletesebben, elvégre az idény során sokszor leírtam ebben mekkora szerepe van az újoncoknak, sokszor méltattam Peyton Hillist, a Traktort. Sokkal inkább érdekes kérdés, hogy miként tudnak még feljebb kúszni a Barnák. Az jól látszik, hogy eszméletlen nagy potenciál van a csapatban, hiszen a címvédő Saintset és a mostanra legnagyobb favoritnak számító Patriotsot legyőzni nem mindennapos esemény és legfőképpen nem véletlen. A bravúrgyőzelmek után a következő lépés a Barnák számára mostanság teljesen szokatlan esélyesség terhének elviselése és a nagyobb tudás érvényre juttatása. Ezzel még vannak gondok. Emiatt nem a rájátszásért van harcban a csapat, hanem csak a középmezőny markáns tagja. Mondok 5 vereséget a szezonból: Buccaneers, Chiefs, Ravens, Jets és Jaguars. Valamennyi meccsen 1 TD-n belül volt a különbség. A Bucs, a Chiefs és a JAX kb azonos képességű és erősségű csapat, mégsem sikerült nyerni. A Ravens és a Jets előrébb jár, mégis majdnem összejött. Ezzel két dolgot szeretnék sugallni: egyrészt nagyon kevésen múlt, hogy a Browns most nem a rájátszásért van harcban, másrészt a Bengals vagy éppen a Panthers elleni szenvedős győzelem pedig azt mutatja, hogy a gárda még maga sem hiszi, de legalábbis nem tudja érvényesíteni a nagyobb játékerejét a gyengébbekkel szemben. Ha ezek a kötelező győzelmek magabiztossá válnak, megjön az önbizalom és az előbb említett ötösfogatból is legalább háromszor győztesen jönnek ki. Ez most 8-5-t érne... A Browns jobb csapat, mint azt az 5-7-es mérlege mutatja.
    Tipp: 7-9 - 10-15. pick.

    Cincinnati Bengals:
Sokan kérdezik, hogy a Bengals tényleg ennyire rossz? Én erre két válaszom van. Az első, hogy nem. Elvégre az utolsó percben is vlt győzelmi esélyük olyan kiváló csapatok ellen, mint a Steelers, a Colts, vagy éppen legutóbb a címvédő Saints. Ez nem éppen azt mutatja, hogy a liga három leggyengébb csapata között lenne. A másik válaszom ennek ellenére az, hogy de igen, ennyire rossz a Bengals. Akkor mégis miért? A Lions arról híres évek óta, hogy a legkülönfélébb módokon tud kikapni. Ebben legyőzhetetlen volt. De most a Bengals komolyan versenyre kelt vele. Az NFL meccseinek 90%-a szoros. Aki ebből szinte egyet sem tud behúzni, ott komoly bajok vannak. Hol Chad Ochocinco hisztizik, hol Terrell Owens nem hajlandó visszasietni a huddle-be, hol Carson Palmer dobja az ellenfél kezébe a meccset, hol a fiatal elkapók ejtik ki a labdákat, hol Cedric Benson hagyja el útközben a disznóbőrt, hol a tavaly tündöklő védelemre nem lehet ráismerni, hol pedig a büntetésekkel végzi ki magát a csapat. Ennyi véletlen nincs, ennyire gyenge csapat a Bengals. No nem kvalitásokban, hanem a totális dekoncentráltság miatt, mert ezek többsége könnyedén elkerülhető probléma minimális odafigyeléssel. Tehát a Bengals nem játékban marad alul, hanem kivégzi magát. Jobb csapat, mint mérlege mutatja, másrészt pontosan ennyit érdemelt ebben az évben.
    Tipp: 3-13, 3. pick a Panthers és a Lions után
    Az idény háromnegyedén túlvagyunk, így sok újat már nem lehet írni a csapatokról, nagy megújulás és összeomlás innen már nem lehet(séges), úgyhogy ezzel a mindig változó rovatunkat egy állandó rovat váltja fel, a rájátszás és draftpick figyelő. Ennek oka, hogy a Steelersnek már ezen a héten megvan az esélye, hogy matematikailag is biztosítsa részvételét az utószezonban, de most még ezt nem ismertetném, mert saját győzelmén kívül további három meccsnek is megfelelően kellene ehhez alakulnia, de jövő héttől erre vetjük figyelmünket.

    A hét támadója:
Ben Roethlisberger QB, Steelers: Nem csinált semmi különöset. 38 kísérletéből 22 volt sikeres, nem nagy szám. Ebből 1 TD és 1 INT volt, nem nagy szám. Ezzel összesen 253 yardot hozott csapatának, ez sem nagy szám. De aki látta, az tudja, hogy fantasztikusan játszott, törött lábfeje és a meccs első támadásában Haloti Ngata által eltört orra ellenére végigküzdötte a meccset. Hiába hátráltatták a sérülései, ugyanúgy játszott, mint mindig, nem feküdt le, hiába rontott rá rendre Terrell Suggs, ő életben tartotta a játékot, megmentette a támadássorozatot. A végén pedig vezetett egy gyztes drive-ot, passzolt TD-vel a végén. Ilyen egy vezér, ilyen egy kiváló QB.

    A hét védője:
Troy Polamalu SS, Steelers: A vasárnap esti rangadó 56. percében még biztos voltam benne, hogy Terell Suggs lesz a választottam. Csakhogy hiába játszott kiválóan addig, hiába döngölte földbe többször is Big Bent, hatalmas hibát követett el. Ha nem akar fumble-t kiharcolni, hanem szimplán újabb sacket ér el, majdhogynem véget vet a meccsnek. Így viszont Big Ben kiszabadult és dobott egy sikertelen passzt, sok-sok yardot mentve a hátralévő 2 kísérletre, mely elég is lett a győztes TD-re. Ezért a választottam olyan lett, aki nem játszott végig rivaldafényben, de amikor kellett, megcsinálta a nagy játékot. Tőle nem szokatlan módon, Troy Polamalu. Mindössze 5 szerelése volt, de a 4. negyedben bemutatott sackje szabadlabdát eredményezett, melyet LaMarr Woodley szerzett meg, ezzel kiváló mezőnypozícióhoz juttatva a támadókat, akik innen be is vitték a győztes TD-t.

    A hét újonca:
Carlos Dunlap DE, Bengals: Persze nem szerencsés, ha egy újonc rögtön a kezdőben kap helyet. Na de ha egy csapatnak annyira nincs passrusha, mint a Bengals-nek, akkor csak hamarabb ki kellett volna próbálni a 2. körben választott DE-t. Mióta ő pályára került a védelemben, hirtelen képes a csapat, pontosabban ő, sackeket elérni. Hétvégén 1,5-et gyűjtött be.

    Extrapont:
A Bengals sorozatban 9 vereségnél jár... Erre legutóbb 1998 volt példa a csapat történelmében. A rekord 11 meccses kudarcszéria még 1992-93-ból. Hogy jó hírt is mondjak, Jermaine Gresham 47 elkapásával a legjobb újonc a gárda históriájában. De a derbiről is essék szó: TJ Housmandzadeh átlépte a 7000 elkapott yardot, Rashard Mendenhall sorozatban második idényében fut legalább 1000 yardot, továbbá 2006 óta nem nyert a Ravens a Steelers ellen, ha Big Bennel a fedélzeten volt, azaz csak akkor győztek a Hollók a nagy rivális ellen, ha az nélkülözte a kezdő irányítóját.

    Előretekintő:
A Cleveland Browns tovább küzdhet a nem negatív szezonért, ezúttal favoritként lép pályára a Buffalo Bills vendégeként. A megtépázott, de a derbi győzelmétől feltüzelt Pittsburgh Steelers a csoportutolsó Cincinnati Bengals gárdáját látja vendégül, s habár ezen a találkozón a papírforma egyértelmű, azért nem szabad előre odaadni a győzelmet a Kohászoknak, mert a sérülések előbb-utóbb könnyen a vesztüket okozhatják, továbbá a vendégeknek idénre már csak egyetlen feladatuk maradt: borsot törni a nagy rivális orra alá, ahol csak tudnak. Parázs ütközet lehet belőle. A Baltimore Ravens a hétfő esti rangadón nyalogathatja - elsősorban lelki - sebeit a Houston Texans otthonában, de mindezt azzal a tudattal, hogy nem hibázhatnak, mert akkor veszélybe kerül a wild card-pozíció is.

    Az AFC North állása:
1. Pittsburgh Steelers 9-3
2. Baltimore Ravens 8-4
3. Cleveland Browns 5-7
4. Cincinnati Bengals 2-10

Gergelics József (Soldados)

 

AFC West

 

Denver Broncos

A Broncos hivatalosan is átvette a legfejetlenebbb AFC West franchise legkevésbé sem kitüntető címét a Raiderstől. A Kansas City Chiefs elleni meccsen bár csak 10 pontot kaptak, mindösze 6-ot csináltak, és a vereség végül ahhoz vezetett, hogy Pat Bowlen meggondolta magát múlt heti álláspontjához képest, és mindössze 28 meccs után hétfőn kirúgta Josh McDanielst. Valószínűleg a szezon után ígyis-úgyis elküldték volna McDanielst, de miután már matematikai esélye sem maradt a Broncosnak a playoff elérésére, jobbnak látta a tulaj, ha már most lezárja a McDaniels érát.

 McDaniels nem egészen másfél évvel ezelőtt még az egyik legfelkapottabb sztáredző, "csodagyerek" volt, mindenki úgy beszélt róla, mint a következő edzőzseniről. A Pats OC-i posztjáról egyenes út vezetett a vezetőedzősködéshez, első 6 meccsét megnyerte vele a Broncos - tartott még a Shanahan-korszak lendülete? -, de ezután szabályos zuhanórepülésbe fogott a franchise, az érthetetlenebbnél érthetetlenebb húzások nagyon gyorsan eredménytelenséghez vezettek. A 6-0 után 5-17-et mutatott be a csapat, és ami még rosszabb, a számos elkótyavetyélt játékos újabb csapatánál szinte kivétel nélkül meghatározó, és produktív tag lett. Elég csak Peyton Hillisre gondolnunk, akinek Clevelandben 38 yard hiányzik ahhoz, hogy 1985 óta az első 100 yardos fehér RB legyen, ő McDanielsnek még FB-ként sem kellett... De Alphonso Smith, akiért egy első körös picket áldozott be 2009-ben, hogy aztán továbbadja őt egy 5. körösért, is átlagon felüli kezdő lett Detroitban. Nem soroljuk fel az összes ballépést, de a támadóstratégiákban kétségkívül penge mester személyi kérdésekben még rengeteg kivánnivalót hagy maga után, most már nyugodtan mondhatjuk, amit kinevezésekor csupán pár józanabb hang emlegetett: Josh McDaniels egyelőre nem érett meg arra, hogy NFL vezetőedző legyen, és ennek a tapasztalanságnak a Denver itta meg a levét; félő, hogy hosszú évekig nyögi majd a csapat a következményeket (lásd: Matt Millen - Detroit).

A Chiefs elleni idegenbeli meccs talán egyetlen pozitívuma Knowshon Moreno játéka volt, az elmúlt hetek káoszában teljesen elsikkadt a fiatal RB nagyszerű játéka, pedig a legutóbbi meccsen is nagyjából és egészében véve ő volt a Broncos offense-e egyszemélyben. 23 futásból 161 yard bármelyik backnek a becsületére válna, és nagyon fontos, hogy Morenonak nem volt 2 yardnál rövidebb futása, viszont volt neki hat 10-nél hosszabb az ellen a Chiefs védelem ellen, amely a liga legjobb futás elleni alakulatai közé tartozik. Sajnos Moreno kiváló napját nem tudta kihasználni Orton és a passzjáték, az irányító talán leggyengébb meccsét produkálta denveri pályafutása során. Ortonnak az egész második félidőben ugyanannyi first downt sikerült elérnie, mint sacket benyelni, 2-t. Ebből az egyiknél teljesen nyilvánvaló volt, hogy a bal tackle Ryan Cladynek iszonyatosan hiányzik a kiesett ofseason, Tamba Hali úgy verte meg a láthatóan szenvedő Cladyt, hogy annak esélye nem volt a strip-sack megakadályozására. A meccs egésze lényegében inverze volt a 2010-es Broncos meccseknek; kiváló futójátékhoz pocsék passzjáték társult, a védelem - amely október 3. óta először tudott 24 pont alatt tartani egy csapatot - is keményen játszott. Ez utóbbi egységben külön dicséret illeti Champ Bailey-t, aki 32 évesen még mindig képes elit teljesítményre, a liga legjobb formájában lévő elkapóját, Dwayne Bowe-t lényegében leradírozta a pályáról. A defense szemére talán azt lehetne vetni, hogy a pass rush a meccs nagy részében hiányzott, de ezt kiváló secondary-játékkal sikerült feledtetni.

 A Broncos Eric Studesville running back edzőt helyezte ideiglenesen a vezetőedzői posztra, neki ez az első ilyen megbízatása, és személyében a Denver történetének első afro-amerikai HC-jét is köszönthetjük. Érdekes módon a Denver stábjában nincsen egy edző sem, akinek akár egyetemi szinten lenne vezetőedzői tapasztalata, így nem nagyon lehetett minőségi jelöltek közül válogatni. Azt kész tényként kezelhetjük, hogy amennyiben nem történik valamilyen csodás pálfordulás a hátralévő 4 meccsen, Studesville-ből nem lesz állandó HC a szezon után. A csapat a hétvégén Arizonába utazik, ahol az aránylag erős szezonkezdés után igencsak szétesett Cardinals fogadja majd őket. Katasztrofális az irányítóhelyzet a sivatagban, minden valószínűség szerint újabb rookie QB-t fog bevetni a Cards John Skelton személyében. Ez mindenféleképpen a Denver malmára kell hogy hajtsa a vizet, egy győzelem most jót tenne a csapatmorálnak.

Kansas City Chiefs

A Chiefs magabiztosan vezeti a csoportot, bebiztosították maguknak a nemnegatív mérleget 8. győzelmükkel, innentől saját kezükben van a sorsuk.

A Denver elleni meccs a szurkolókon kívül nem sok néző számára volt izgalmas, egy TD született összesen, Matt Cassel Leonard Pope-nak adott TD-passzt. A meccs legjobbja ismét Jamaal Charles volt Chiefs oldalon, aki az egész szezonban elképesztően játszik, 6,3 yardos futásonkénti átlaga toronymagasan ligaelső. Ennek ellenére nagyjából 50 %-ban osztoznak a futásokon Thomas Jonesszal, aki szintén effektíven játszik, ha Charles szintjét nem is éri el. Kérdés, hogy mikor fogja megkapni a feature back szerepét a harmadéves játékos, akinek Todd Haley szerint még blokkolási képességein kell fejlesztenie ahhoz, hogy igazán kiteljesedjen running backként. A Chiefs nem kevés hat falemberes, és két TE-s felállást használ, hogy támogassák futóikat, és létszámbeli problémákat okozzanak a védelemnek, de leginkább az ún. stretch playek segítségével hozza yardjai javát Charles. A stretch nem más, mint a ligában szinte minden csapat által használt külső zone blocking futás, ez a séma Charles iszonyatos sebességével és kis területeken is gyors irányváltásaival nagyon működik. A következő ellenfél, a Chargers ellen a szezon első meccsén az ilyen futásokból 9,2 (!) yardos átlagot tudott hozni. Érthető hát, hogy amíg a csapatok nem találják meg az ellenszert ezekre a playekre - ami egyébként nem igényel bonyolult védekezési szisztémákat, "mindössze" az egyes futás elleni felelősségeik iszonyatosan fegyelmezett betartását a védők részéről -, addig tolni fogják Charlest. Amennyiben tartja az átlagát, akkor ő lesz az első játékos az NFL történetében, aki eléri Jim Brown emberfeletti 1963-as szezonjának számait; Brownon kívül még soha egy futó sem tudott egy NFL szezonban 1100 futott yard fölött 6,2-es átlaggal zárni. Charles még mindig hihetetlenül alulértékelt játékos, elég ha ránézünk a Pro Bowl szavazásra, és tudomásul vesszük, hogy az egyetlen AFC West RB az első ötben nem ő, hanem Darren McFadden...

A lehető legrosszabbkor érkezett a hír, hogy szerda reggel Matt Casselen sürgős vakbélműtétet kell végrehajtani, a beavatkozás azt jelenti, hogy az utóbbi időben egyre jobban magára találó QB szinte bizonyosan nem fog játszani a hétvégén. Az elmúlt 10 évből nem akad példa játékosra, aki egy ilyen műtét után ne hagyott volna ki legalább egy meccset, tehát nagyjából biztosra vehetjük, hogy Brodie Croyle veszi át az offense vezetését ideiglenesen. Croyle az előző rezsimnél a jövő franchise QB-jának volt szánva, aztán Pioliék érkeztével ez semmissé vált, és Matt Cassel kapta meg az irányítást. Azóta Croyle-t jobbára előszezon meccseken láthatjuk csak, alapszakaszban utoljára 2009 decemberében játszott. Croyle még soha nem nyert meg mérkőzést amelyen kezdő volt, 9 ilyen meccsen 9 L virít a neve mellett, de ezt részben betudhatjuk a 2007-2008-as katasztrófálisan gyenge Chiefs csapatoknak is. Az ex-Alabama QB az idény végeztével szabadügynök lesz, számára ezért ez a lehetőség mennyei mannaként jött. Amennyiben jó teljesítményt nyújt a kiváló Chargers védelem ellen, azzal jelentősen megnövelheti az esélyét annak, hogy rendes szerződést kap 2011-ben új csapatától.

 Ha a Chargers elleni meccset megnyeri a Chiefs, lényegében megnyerte a csoportot, ha kikapnak, feljön egy meccsre a San Diego. Érezhető hát, hogy milyen komoly tétje lesz ennek a csoportrangadónak, nyilván utolsó lehelletéig fog küzdeni a KC, de az irányítómizéria azért a Chargers felé billenti a mérleget.

 

Oakland Raiders

Talán nincs is inkonzisztensebb csapat idén az NFL-ben a Raidersnél. Miután az elmúlt két héten egészen elborzasztó játékkal két vereséget is begyűjtöttek, nem volt ember, aki arra mert volna fogadni, hogy pont a szárnyaló Chargerst fogják meg idegenben.

Pedig pontosan ez történt, sőt, a Raiders az elejétől kezdve dominálta a meccset, talán a negyedik negyed elején lehetett érezni, hogy van némi esélye a felzárkózásra a Chargersnek. A legfontosabb tényező az volt a meccsen, hogy a Raiders mindkét fala dominálni tudta a Chargers megfelelő alakulatát, főleg a 2 hétig szabadságukat kivevő támadó-falemberek tettek ki magukért, a rövidebb ideig Antonio Garayt is elveszítő Chargers frontot fizikalitásban maximálisan felülmúlták. Mivel a Raiders szerezte meg a vezetést, azt őrizve folyamatosan volt lehetőség futni, nem Jason Campbell karjában kellett bízni. Hue Jackson remekül hívta a playeket, Campbellre pontosan akkora terhet rakott, amennyit elbírt, elsősorban a futásokra alapozott, mint idén minden egyes Raiders győzelem alkalmával. A futások túlsúlya persze nem volt meglepő, az már annál inkább, hogy a play action passzokat mennyire hatékonyan tudta ráépíteni ezekre a játékokra Jackson. Két olyan bootleget is bemutatott a Raiders, amelyek külön is elképesztően sikeresek voltak, de az hogy egy meccsen belül kétszer is úgy sikerült végrehajtani azokat, ahogy, az már mindenképpen említésre méltó. Az első ilyennél Jason Campbell lényegében begyalogolt az end zone-ba 8 yardról, az ő oldalán lévő szélső védő, akinek elősődleges felelőssége lett volna, csak akkor vette észre, hogy nem Michael Bushnál van a labda, amikor már rég elment mellette a QB. A második ilyen megmozdulás során pedig még az operatőr is teljesen elszállt a futásra, ami NFL-közvetítések során fehér holló gyakoriságú, ekkor 3. és 1-nél adott Louis Murphynek 37 yardos passzt Campbell. Mindezeket azért emeljük ki, mert a futball legmagasabb szintjén teljességgel szokatlan, hogy a play actionök ennyire menjenek, amatőr mérkőzéseken látni ehhez hasonlóan "megevett" játékokat. A két running back hajszál híján maradt le a 100 yardos "álomhatárról", az inkább első félidőben villogó Michael Bush 95, a második játékrészben nagy futásokat hozó McFadden 97 yarddal zárt. Összesen 251 yardot futott a csapat, ebből 137 belül sikerült (az eddigi legtöbb idén a San Diego ellen 69 volt az első Raiders meccsen). A nagy örömködés közepette viszont el kell azon is gondolkozni, hogy a WR-ek megint nagyon kevés részt vállaltak a győzelemből, már ami eredeti feladatukat illet; összesen három elkapás és 40 yard fűzödik a nevükhöz. Darrius Heyward-Beynek már több mint egy hónapja nincs elkapása...

A védelem felébredt kéthetes Csipkerózsika-álmából, a védőfal kiválóan teljesített, elég megemlíteni a 21 engedett futott yardot, amiből hetet egyébként is egy Rivers scramble hozott. Persze nem is nagyon próbálkozott a futójátékkal a Chargers, az első meccs tapasztalataiból kiindulva ismét Malcom Floydot kereste Philip Rivers, most jóval kevesebb sikerrel.

Visszatérve a futójátékra, egészen elképesztő a csoporton belüli dominancia ebben a kategóriában, a csoportellenfelek ellen 802 yardot és 9 TD-t ért el a csapat, ezeken a meccseken az ellenfelek 291 yardot és 1 TD-t szereztek... 4-0-val áll a csoportban a Raiders, kisöpörték a Chargerst, ami utoljára 2001-ben sikerült. Ez még jól fog jönni a végelszámolásnál, esetleges azonos mérleg esetén a Raiders javára fog szólni szinte az össze tiebreaker.

A csapat összes hátralévő meccse életbevágóan fontos, a maradék négy mérkőzésből legalább hármat kell nyernie a Raidersnek, hogy biztosan meglegyen a rájátszás, és ekkor még a Chiefsnek is buknia kell. A következő találkozó a Jaguars ellen lesz, a két csapatban nagyon sok a közös pont. A 6-6-os mérleg is ilyen, a bukás mindkettejük dolgát nagyon megnehezítené, végletekig kiélezett meccsre van kilátás Floridában.

 

San Diego Chargers

 

2005 óta először kapott ki decemberben a Chargers, ez természetszerűleg hozza magával azt a tényt is, hogy a 2006 óta kezdő Philip Riversnek ez az első veresége ebben a a hónapban. A jelek abszolút nem mutattak arra, hogy most szakad meg ez a sorozat, egy mélyponton lévő Raiderst látott vendégül a Chargers.

Miután már azt hittük, hogy rendbe tette a speciális egységeit a Chargers, ismét két komoly hibát láthattunk tőlük; bár most ezekből nem következett egyenesen a vereség, mint októberben a blokkolt puntokból, elkövetésük nélkül egészen biztos máshogy alakul a meccs képe. Az első, és komolyabb hiba Darren Sproles muffolt puntja volt, a Hiram Eugene által visszaszerzett labdából érte el első TD-jét a Raiders a ma már említett Campbell bootleg során, amelyet Antwan Applewhite olyan szinten nézett el, hogy ahhoz hasonlóra példát talán csak középiskolai meccseken látahttunk eddig. A második hiba többrétű, Nate Kaedinggel rúgattak meg az első félidőben egy 50 yardos mezőnygólt, de a még bevallottan nem 100 %-osan felépült lovaglóizma nem tette lehetővé, hogy rendesen megrúgja a labdát, nagyjából 45 yardot haladt mindössze a labda. Azért nem Kaedinget hibáztatjuk elsősorban, mert állítólag a meccs előtt elmondta az edzőknek, hogy abba az irányba 47-48 yard a hatótávja jelenleg, így nem teljesen világos, hogy miért erőltették a field goalt. Bár a végelszámolásnál semmit nem számított ez a hiba, azért elgondolkodtató, hogy újra képesek voltak elszállni a speciel teamek. Philip Rivers az első félidőben abszolút nem találta magát, tőle szokatlan módon rendkívül pontatlan volt, sokszor érezhető volt rajta egyfajta görcsösség, ami főleg abban nyilvánult meg, hogy szinte folyamatosan az első meccsen kirobbanó teljesítményt nyújtó Malcom Floydot kereste, most jóval kevesebb sikerrel. A második félidőre valamennyire megtalálta az összhangot elkapóival, főleg a hihetetlen kitartásról tanúbizonyságot tévő, két sérült lábbal is a játékot vállaló Antonio Gatesszel hoztak össze pár szép pillanatot; az egyetlen Chargers TD is az ő nevéhez fűződik.

A Chargers védelméből a meccs elején sérülések miatt Brandon Siler és Antonio Garay is kivált, a meggyengült front nem is nagyon tudta állni a sarat a Raiders futójátéka ellen, főleg Samson Satele center és a tőle balra lévő társai, Robert Gallery, illetve Jared Veldheer keserítették meg Shaun Phillipsék életét. Bár a két sérült a második félidőre vissza tudott térni, és ez valamennyire stabilizálta a védelmet, a támadók nem tudták már visszahozni a meccset, így 18 decemberi győzelem után vesztesen voltak kénytelen elhagyni a Qualcomm gyepét, amely ekkorra szinte a Raiders hazai pályájának tűnt, jóval több ezüst-fekete szurkolót fedezhettünk fel a negyedik negyedben a lelátón.

Bár a San Diego megnehezítette a saját dolgát, még nincs minden veszve, viszont innentől kezdve nincs hibázási lehetőség, vasárnap délután kötelező megverniük a Chiefset. Amennyiben ez nem történik meg, a csapat gyakorlatilag kiszáll a playoff-küzdelmekből, mivel a Chiefst megelőzni már fogják tudni, a wild cardhoz pedig a csillagok nagyon szerencsés együttállására lenne szükség.

 

AFC South

 

Indianapolis Colts – Dallas Cowboys                       35 – 38

 

A Dallas ellen elszenvedett hosszabbításos vereséggel 2002 után első alkalommal 3 egymás utáni meccset veszített el a Colts. Manning igazán kétarcú volt a meccsen. Láthattuk az elmúlt hetek buta hibákat elkövető interception gyárosát, de a remek 4-szeres MVP irányítót is. Igazából az az ember érzése, hogy elhatározza mit fog csinálni és azt végrehajtja akkor is, ha a védelem máshogy védekezik és 3 védő is pont a kiszemelt elkapó mellett van. Manning 2 interceptionje is a rookie Blair White irányába ment, de azokat sem nagyon lehet az összeszokottság hiányára fogni, mivel mindkettő nagyon rossz passz volt. Ezen kívül Reggie Waynenek szánt passzból is lett interception, pedig a meccs többi részében megmutatkozott, hogy nagyon egy hullámhosszon voltak. A Waynenek szánt interceptionnél látszott, hogy volt egy jó elképzelés, ami meghiúsult, de ennek ellenére Manning mindenképp Waynenek akart passzolni. Annál a playnél a safety Ball hátra húzódott, ezért egy az egyben maradt Wayne és a cornervackje Jenkins. Wayne próbált kifelé vágni, de Jenkins egy jó jameléssel bent tartotta Wayne, így a Waynenek szánt labdára könnyen érkezhetett a hátul maradt Ball és sikerült is megszereznie a labdát Wayne előtt.

A falban ezúttal ismét Mike Pollak játszott az előző meccseken katasztrofális Linkenbach helyett, ami a futások segítésében nem hozott változást, de a pass protection jelentősen javult a Chargers elleni meccshez képest. Érdekesség, hogy Manning sokkal többet hibázott, amikor nem volt rajta nyomás. Amikor nyomás volt Manningen, akkor 1 kivételével az összes passz sikeres volt, míg extra nyomás hiányában az átadásainak csak a 2/3-a ért el a kívánt célponthoz.

Szinte már hihetetlen, de a secondary még mindig hétről hétre tovább tud gyengülni a Coltsnál. Az előzőhéten Hayden esett ki, a Cowboys elleni meccsen pedig a másik kezdő cornerback Powers sérült meg. Powers sérülése annyira súlyos volt, hogy már IRre tették tehát idén már semmiképp se játszhat. Ennek ellenére a Cowboys nem a levegőben, hanem a földön gyilkolta a Colts védelmét. Choice és Jones több mint 200 yardott futott. Hiába tért vissza a meccsre a kezdő MLB Gary Brackett a védelem teljes átjáró ház volt a futóknak középen is és a széleken is.

A 3 Manning turnoverből szerzett 17 pont ellenére a Coltsnak sikerült visszajönnie a meccsbe, hála annak, hogy Pierre Garcon elkezdett magára találni és hogy Taj Smith bekerült a Colts special teamjébe. Smith a negyedik negyed elején blokkolt egy puntot ráadásul a labdát sikerült TDre visszahordania, amivel a meccsen már első alkalommal a Colts tudott vezetni. Ezt követte egy 10 perces Cowboys drive, amiben a meccsen addig jól játszó Eric Foster végzetes hibát követett el. A Coltsnak sikerült 3 alkalommal is megállítani a Cowboyst a saját 1 yardos vonalukon, ezért a Cowboys csak mezőnygóllal próbálkozott, hogy megszerezze a vezetést, de Foster a field goal kísérlet közben rámászott egy dallasi falember hátára, ami szabálytalan és a Cowboys újabb 4 kísérletet kapott a pontszerzésre. Ezt követően a Cowboys játékosai már nem hibáztak és touchdownt szereztek, ráadásul egy sikeres két pontos variációval 7 pontos előnyre tettek szert kevesebb, mint 3 perccel a lefújás előtt. A hátralévő idő azonban még így is sok volt Manningnek, aki vezetett egy 80 yardos driveot úgy, hogy 1 alkalom kivételével csak Waynenek passzolt. Jöhetett a hosszabbítás, amit a Colts kezdhetett. Az első driveból egyik csapatnak sem sikerült pontot szereznie. A második Colts driveban viszont Manning passzába Jenkinsnek sikerült beleütni és a labda a rookie linebacker Sean Lee kezében kötött ki. A jó mezőnypozícióból pedig a Cowboys már könnyedén megnyerte a meccset.

A vereség ellenére nem túl borús a Colts helyzete, mivel még mindig a saját kezükben van a sorsuk, és ha a hátralévő összes meccsüket megnyerik, akkor biztosan ők fogják megnyerni a csoportot.

 

Houston Texans – Philadelphia Eagles                   24 – 34

 

Ismét a gyakori vereséghez vezető receptet követte a Texans. Nagy előnyt adtak az ellenfelüknek, de a második félidőben így is megszerezték a vezetést, hogy aztán pár rövidzárlatnak köszönhetően még fájóbb legyen a vereség. A meccset lehengerlően kezdte az Eagles offense és úgy tűnt, hogy a Texans már azzal elvesztette a meccset, hogy az egyik labdabirtoklásából nem tudott pontot szerezni. A második negyedben azonban kezdtek beindulni a Texans sztárjai Andre Johnson és Arian Foster és Johnson gyönyörű double movejával előkészítette az első Texans TDt. Ezután még egyenlíteni is lett volna lehetőségük, de Schaub egy nagyon buta interceptiont dobott és még a szerencse is elpártolt a Texanstól, mivel Fosternek hiába sikerült kiütnie a labdát a visszahordó játékos kezéből az pont egy másik philadelphiai elé pattant. A félidő végére még maradt egy vicces jelenet. 1 másodperccel a félidő vége előtt Schaub csúnyán beverte a fejét a földbe és átmenetileg le kellett cserélni, ezért Dan Orlovskynak kellett beállni az utolsó playre. A korábban az NFL egyik legviccesebb safetyjét elérő Orlovsky most is tartogatott egy mosolyogtató jelenetet, mivel annyira meglepte, hogy be kéne állni, hogy nem találta a saját sisakját. Ezért kénytelen volt a csere TE Garrett Graham sisakját elkérni, ami jóval nagyobb volt a fejénél.

A mókás jelenet jó hatással volt a Texansra és egy negyed alatt megfordították a meccset. Foster először elkapás után, majd futva szerzett touchdownt, a kettő között pedig a Kareem Jackson helyét átvevő Jason Allen vadászta le Vick egyik passzát. Érdekes, hogy az egyik leggyengébb secondary volt, aki a ligában idén a második alkalommal tudta kierőszakolni, hogy Vick rossz passzt adjon. A fontos turnovert viszont nagy védelmi hibák követték. Az Eagles csak 3 ponttal vezetett, de 2 play megpecsételte a meccs kimenetelét. Először McCoy kapott egy rövid passzt a saját 20 yardosa környékén majd végigszlalomozott 4-5 védő között és meg sem állt a Texans 30 yardosáig. Ezután még reménysugár gyúlt, mivel az Eagles két büntetéssel 3&19-et hozott össze magának, de Brent Celeknek pont annyi helyet hagytak, hogy meg tudja csinálni a first downt. Az ezt követő Eagles TD után már tudni lehetett, hogy a Texans nem fogja megfordítani a meccset, ami a szokásos módon egy sack fumblelel végződött.

A mérkőzést az döntötte el, hogy hiába sikerült nyomást gyakorolni Vickre, a védők rendre nagyon rossz szögeket választottak és nem sikerült befejezni a playeket. A támadóknál jó volt egy a széleken domináns Andre Johnsont látni és Arian Foster még sok szép pillanatot fog okozni a Texansnak, de idén a csapatnak csak az a kérdés, hogy sikerülni fog-e 50% mérlegre menteni az évet.