CFB BCS Bowlok: a SUGAR BOWL

Nyer-e idén nem BCS csapat BCS Bowlt? Ez a legnagyobb kérdése a harmadik csúcs bowl-nak. Beharangozónkban az Sugar Bowl esélyeit latolgatjuk, amit az Alabama és Utah csapatai vívnak.

 

Allstate Sugar Bowl : Superdome, New Orleans

Alabama Crimson Tide-Utah Utes



Történelem
1935-óta tartják meg minden évben New Orleans-ban a 4 tradicionális nagy Bowl meccs egyikét, a Sugar (Cukor) Bowl-t. 1974-ig a Tulane Stadion adott otthont az eseménynek, azóta pedig a Superdome. Egyetlen kivétel a 2006-os év, amikor a Katrina hurrikán miatt megrongálódott csarnok helyett, Atlantában, a Georgia Dome-ban rendezték a Dél nagy meccsét. Azért a Dél meccse, mivel az egyik résztvevője mindig az SEC győztese, illetve a BCS rendszer bevezetése óta SEC legjobb, nem bajnoki döntőt játszó csapata, amely idén az Alabama Crimson Tide gárdája. Ellenfelük az a Utah Utes lesz, aki a két veretlen FBS csapat egyike volt az alapszakasz lezárulta után, így a legjobban rangsorolt nem BCS csapatként kaphatott meghívót. A BCS bevezetése óta ők már játszottak nagy bowl, méghozzá 2005-ben a Fiestát, amin simán megverték Alex Smith vezetésével a Pittsburgh Panthers együttesét, így elmondhatják magukról, hogy nekik már van BCS Bowl győzelmük, míg a fantasztikus múlttal rendelkező Crimson Tidenak még nincs. Egyébként a Sugar Bowl történetében 13.-szor lép fel a Bama (8 győzelem, 4 vereség), míg a Utes először. A bíborvörösök legutóbb 1993-ban kaptak meghívást, amikor a meccs végén magasba is emelhették a „Cukor Tálat”. MWC csapat legutóbb 1971-ben szerepelt a new orleans-i meccsen, amikor is, az Air Force Falcons szenvedett vereséget, a Tennessee ellenében, bár ekkor még nem létezett ez a konferencia.. Győzelmet legutóbb a TCU szerzett, még 1939-ben, de természetesen még akkor sem a Mountain West Conference reprezentánsaként. A legutóbbi meccsen is egy SEC csapat találkozott egy nem BCS csapattal, nevezetesen a Georgia Bulldogs, a Colt Brennan vezette Hawaii Warriorsszal, és megalázó 41-10-es verést mért a BCS Busternek tartott szigetlakókra. Sokan most is ezt várják, de ezzel át is léphetünk a következő pontra, az előzetes esélylatolgatásra

 

Esélyek:
A Nick Saban vezette Alabama végig dominált a szezonban az SEC-ben, éppen csak a döntőt vesztette el a Florida ellen, és jutott emiatt a bajnoki döntő helyett csak a Sugar Bowl-ra. A Gator elleni veresén kívül igazán megszorongatni sem tudták őket, pedig két top10-es csapattal is találkoztak (1. forduló: #9 Clemson, 5. forduló: #3 Georgia).  Összesen egyszer kaptak 20-nál több pontot, éppen Bulldogs ellen 30-at, tehát egy nagyon stabilan védekező gárdáról van szó, míg 7 alkalommal is 30-nál több egységet írhattak fel a támadó oldalon, szóval a támadóikra sem lehet panasz, pedig az NCAA legerősebb konferenciájában játszanak. Éppen ez a legfőbb érv amit felhoznak a szakemberek a Bama oldalán, illetve a Utah ellen. Mármint, hogy a Utes egy sokkal gyengébb konferenciában, sokkal gyengébb csapatok ellen érte el a 12-0-s mérlegét. Ez részben igaz, mert volt jó pár könnyű meccsük, de néhány olyan is amikor igen komoly ellenfelekkel kellett megvívniuk a harcot, és mégis nyertek. Itt elsősorban a BYU és a TCU elleni győzelmekre gondolok, de említésre méltó, hogy simán legyőzték a Rose Bowlt azóta besöprő USC-t verő, Oregon Statet és másik két Bowl résztvevő gárdát, a Colorado Statet, és az Air Forcet, valamint az idén ugyan nagyon gyenge, de igazi nagycsapatnak számító Michigant is. Támadó soruk parádézott végig. Kilenc alkalommal érték el a 30 pontos határt, míg a védelmük hatszor nem engedte 20 pont fölé az ellenfeleit. Ezek a mutatók persze rosszabbak, mint a Crimson Tide esetében, de láthattuk már, hogy egy Bowl meccs mindig más. Minden csapat nagyon felszívja magát, és meglepő lenne egy hatalmas Bama siker. Természetesen a puszta számoknál többet mond ha megnézzük a két csapat eltérő taktikáját, ami mindjárt szolgál egy-két érvvel a Utah mellett…

 


Taktika és játékosok:
Urban Meyer. Hogy mi köze a Gators jelenlegi főedzőjének az Alabama és a Utah közötti Sugar Bowl-hoz? Az hogy, mind a két csapatot ő jutatta ide közvetetten. A Bama esetében ez kevésbé közvetett, mert arról van szó, hogy a Meyer által vezetett Gator verte el az Elefántokat az SEC döntőben, és taszította őket a bajnoki cím helyett erre a meccsre. A Utah esetében pedig az, hogy azt a rendszert, amit játszanak, még éppen a Utah edzőjeként, Meyer dolgozta ki és ezzel vezette őket 2005-ben Fiesta Bowl győzelemre, majd ugyan ezt vitte tovább Floridába. Ugyan Meyer ment a Fiesta győzelem után, de stábjának egy része, és a Spread rendszere maradt. Utódja Kyle Whittingham a jól működő offensehez összerakta a kiváló, kifejezetten sebességre épülő védelmet. Éppen ez két dolog (spread offense, és gyors védelem) volt az, amivel le tudta győzni a Florida a tuscaloosaiakat, tehát elviekben akár a Utah is gondokat okozhat Sabanéknak. Ami igaz az egyik oldalra, az igaz a másikra is. A Utah dolgát éppen az teheti nehézzé amit az Alabama játszik, méghozzá, a legtipikusabb Pro-Style offenset, amivel nem nagyon találkozhat a Utes, a Spread és Option csapatoktól hemzsegő MWC-ben. Nick Saban tökéletesen összerakta ez a fiatal csapatot, építve Coffe és Ingram futójátékára, valamint briliáns freshman elkapóra, Julio Jones-ra, levéve ezzel a terhet a kicsit gyengébb, de megbízható John Parker Wilson hátáról. Ami komoly nehézség lehet, hogy a potenciális top 3 draft picknek jósolt bal oldali tackle, Andre Smith kénytelen kihagyni a mérkőzést a délieknél, mivel megszegte a csapat szabályzatát. Smith szerepe a mind a két támadásnemben óriási, tehát nem lesz könnyű pótolni, de van akkora taktikus Saban, hogy ki fog találni valamit. A legvalószínűbb, hogy az eddig left guard, Mike Johnson megy ki a szélre Smith helyére és David Ross kezd majd az ő helyén guard poszton. Johnsonnak nem lesz könnyű dolga, mivel a Utah legjobb pass rushere, a hihetetlenül gyors Paul Kruger lesz majd vele szembe, aki idén már 7,5 sacket regisztrált. Alapvetően ez egy miss match, mert a guardok nem szoktak hozzá a gyors pass rusherek megfogásához, így tehát kénytelen lesz több futást hívni a Bama, ami Coffe és Ingram képességeit ismerve, illetve az erőteljesen alulméretezett Utah front seven erejét tekintve, nem biztos, hogy hátrány. A futás mellett még a rövid passzok jöhetnek szóba, bár nem lesz egyszerű dolga JP Wilsonnak, mert fő célpontja, Julio Jones, egy nagyon jó párt kap a meccsen, a magas és gyors Sean Smith személyében, aki a Utah legjobb secondary játékosa. Összeségében kijelenthető, hogy az Alabama támadásainak sikere, a futáson fog múlni. A Utah támadásai ugye a sok elkapóra és a read option futásokra épülnek. Az irányítójuknak, Brian Johnsonnak nagyon fekszik ez a játékrendszer. Tud futni ha kell, de rengeteget passzol is. 2600 yardot és 24 TD-t ért el idén passzolva, ami nagyon szép, és ha hozzávesszük, hogy csak 9-szer dobott interception, akkor bátran állíthatjuk, hogy ő a kulcsa a Utah offensenek. Bár nem fut túl sokat, remekül játssza el, az optiont, nagy helyet engedve ezzel Matt Asiatanak, aki az első számú RB. A másik nagy fegyver, hogy Johnson mellett sokszor Courbin Louks, a csere QB, de az RB-k is kapnak jó pár direkt snappet. Az elkapók közül Freddie Brownt érdemes kiemelni, aki idén már 7 TD-t szerzett, de nagy erőssége a mormonoknak, hogy sok elkapójuk kap passzt, így jó megosztják a védők figyelmét. Ami komoly nehézség lehet a Utahnak, hogy mennyire tudják megtartani a gyilkos alabamai defensive line-t. Ha nem sikerül elnyomni őket, akkor a nagyon jó LB-k, Roldando McClain és Donta Hightower megölheti az option futásokat, és így passzokra kényszerítenék Johnsont, ahol az Arenas és Rashad Johnson által vezérelt secondary levadászhat pár dobást, ami el is döntheti a meccset. A nagy esély az lehet, hogy erőltetik a futást az elején, még akkor is ha nem sikerül, mert akkor fenn tudják tartani a pályán a Bama DL legnagyobb fegyverét, az embertelen méretű Terrence Cody-t, aki ha sokat kell játszania az első félidőben, akkor a végére teljesen használhatatlan lesz erőnléti gondjai miatt, és akkor sokkal hatékonyabb lehet a Utah támadása. Ami még nagyon fontos lehet, az a special teamek csatája. Az egyik oldalon a nagyon jó visszahordó Javier Arenas, míg a másik oldalon az NCAA idei legjobb rúgója, a punter és kicker poszton is zseniális Louie Sakoda jelenti a fő ST fegyvert.

Tálosi Tibor(haromt)