Kérdések bármiről

31 feliratkozó

több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 21 020
Van egy életkor mikor már olvastál eleget, és azt a kevés kis időt—ami még hátravan—
inkább könyvek között válogatva töltenéd el.
Van olyan is aki inkább a konnektort keresve veszekedne bárkivel.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Az e-bookok nem drágák, és eléggé hasonló az áruk is, nincs olyan nagy szórás köztük, mint sok elektronikai árucikknél.
Egyik se rossz vagy szar (legalábbis amikről hallottam), de nekem minden ismerősöm végül a Kindlenél kötött ki, nekem is az van már vagy 7-8 éve és a maga nemében tökéletes. Telefonnál, laptopnál, de még hűtőszekrénynél is lehet sokféle szempont, ár, teljesítmény, méret, külalak, és lehet sakkozgatni, hogy kinek mi az optimális, de e-booknál szerintem felesleges, a Kindle mindent tud, mindenben a legprofibb és érdemben nem drágább, vagy csak picit, mint bármelyik másik, így azt választani tipikus no question kategória.

A formátumhoz meg annyit, hogy ha legálisan veszel hozzá könyvet, az értelemszerűen kompatibilis, olvasható, ha meg ingyé letöltesz, akkor azt úgyis gépen csinálod, ahol valóban pikk-pakk megvan az átkonvertálás, én 10-15 könyvet szoktam egyszerre, és az pár masodperc, és már lehet is áttolni és olvasni.

több mint 1 éve
YoungZeeZee 9 511
Nem rég szóba került a Kindle Paperwhite.
Számít, hogy melyik generációt veszi az ember? Mekkora belső memóriával érdemes kezdeni? Illetve ilyen kütyüt érdemes használtat keresni?
Fontos_Vidra
Méretben, felbontásban meg kijelzőfelbontásban különböznek csak többnyire.
Belső memóriával nem érdemes foglalkozni, amúgy is, minél több könyv van benne, annál gyorsabban merül

Egy átlag e-könyv kb. 5 Mb helyet foglal, ha színes-szagos borító is van benne akkor 10-15 Mb.
16 Gb = 16348 Mb / 10 =~1500 könyv.

Itt van összehasonlítás:
 comparisontabl.es/kindle-e-readers/

Amúgy van ezenkívül több másik olvasó is, van amelyik olcsóbb.
Lúdas Solymi
Köszönöm szépen! Azok közül tudtok ajánlani?
Fontos_Vidra
PocketBook, Kobo, Onyx

Igazából ezeknek tényleg utána kell olvasni, hogy melyik miben különbözik, bemenni MediaMarktba, megtapogatni, stb.

Eltérések minimálisak, szerintem egyikkel se fogsz mellé.

Nekem amúgy egy régebbi Alcor van otthon (hazai "gyártó"), olvasáshoz nekem az is teljesen ok, de emezeknek biztos szebb a kijelzője.

Egyébként a korábban linkelt oldalon össze tudod hasonlítani az összeset, szűréssel együtt:
 comparisontabl.es/e-readers/

De itt van még pár összehasonlító oldal:
 www.the-ebook-reader.com/ebook-reader-comparison.html
 versus.com/en/ereader
 ewritable.com/ereaders/search-comparison-table/
 www.techradar.com/best/best-ereader
 www.pcmag.com/picks/the-best-ereaders
Lúdas Solymi
no meg a kindle MOBI-t olvass be leginkabb (persze mas fajlt is), ellenben sok helyen EPUB talalhato es a nem kindle kutyuk epub-ot olvasnak siman, MOBI/t nem.
az atkonvertalas kb par masodperc pl a calibre porgrammal, de en egy online konvertalot hasznalok
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 993
Nem rég szóba került a Kindle Paperwhite.
Számít, hogy melyik generációt veszi az ember? Mekkora belső memóriával érdemes kezdeni? Illetve ilyen kütyüt érdemes használtat keresni?
Fontos_Vidra
Méretben, felbontásban meg kijelzőfelbontásban különböznek csak többnyire.
Belső memóriával nem érdemes foglalkozni, amúgy is, minél több könyv van benne, annál gyorsabban merül

Egy átlag e-könyv kb. 5 Mb helyet foglal, ha színes-szagos borító is van benne akkor 10-15 Mb.
16 Gb = 16348 Mb / 10 =~1500 könyv.

Itt van összehasonlítás:
 comparisontabl.es/kindle-e-readers/

Amúgy van ezenkívül több másik olvasó is, van amelyik olcsóbb.
Lúdas Solymi
Köszönöm szépen! Azok közül tudtok ajánlani?
Fontos_Vidra
PocketBook, Kobo, Onyx

Igazából ezeknek tényleg utána kell olvasni, hogy melyik miben különbözik, bemenni MediaMarktba, megtapogatni, stb.

Eltérések minimálisak, szerintem egyikkel se fogsz mellé.

Nekem amúgy egy régebbi Alcor van otthon (hazai "gyártó"), olvasáshoz nekem az is teljesen ok, de emezeknek biztos szebb a kijelzője.

Egyébként a korábban linkelt oldalon össze tudod hasonlítani az összeset, szűréssel együtt:
 comparisontabl.es/e-readers/

De itt van még pár összehasonlító oldal:
 www.the-ebook-reader.com/ebook-reader-comparison.html
 versus.com/en/ereader
 ewritable.com/ereaders/search-comparison-table/
 www.techradar.com/best/best-ereader
 www.pcmag.com/picks/the-best-ereaders
több mint 1 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 621
Nem rég szóba került a Kindle Paperwhite.
Számít, hogy melyik generációt veszi az ember? Mekkora belső memóriával érdemes kezdeni? Illetve ilyen kütyüt érdemes használtat keresni?
Fontos_Vidra
Méretben, felbontásban meg kijelzőfelbontásban különböznek csak többnyire.
Belső memóriával nem érdemes foglalkozni, amúgy is, minél több könyv van benne, annál gyorsabban merül

Egy átlag e-könyv kb. 5 Mb helyet foglal, ha színes-szagos borító is van benne akkor 10-15 Mb.
16 Gb = 16348 Mb / 10 =~1500 könyv.

Itt van összehasonlítás:
 comparisontabl.es/kindle-e-readers/

Amúgy van ezenkívül több másik olvasó is, van amelyik olcsóbb.
Lúdas Solymi
Köszönöm szépen! Azok közül tudtok ajánlani?
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 993
Nem rég szóba került a Kindle Paperwhite.
Számít, hogy melyik generációt veszi az ember? Mekkora belső memóriával érdemes kezdeni? Illetve ilyen kütyüt érdemes használtat keresni?
Fontos_Vidra
Méretben, felbontásban meg kijelzőfelbontásban különböznek csak többnyire.
Belső memóriával nem érdemes foglalkozni, amúgy is, minél több könyv van benne, annál gyorsabban merül

Egy átlag e-könyv kb. 5 Mb helyet foglal, ha színes-szagos borító is van benne akkor 10-15 Mb.
16 Gb = 16348 Mb / 10 =~1500 könyv.

Itt van összehasonlítás:
 comparisontabl.es/kindle-e-readers/

Amúgy van ezenkívül több másik olvasó is, van amelyik olcsóbb.
több mint 1 éve
YoungZeeZee 9 511
Nem rég szóba került a Kindle Paperwhite.
Számít, hogy melyik generációt veszi az ember? Mekkora belső memóriával érdemes kezdeni? Illetve ilyen kütyüt érdemes használtat keresni?
Fontos_Vidra
az enyem kb 11eves. talan a kettes.
tavaly csinaltam rajta az elso updatet.
semmi baja nem volt tole.
az aksija gyorsabban merul, de nem telefon szinten.heteket akar tobb honapot is kibir toltes nelkul.persze attol fugg h mikent hasznalaod
több mint 1 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 621
Nem rég szóba került a Kindle Paperwhite.
Számít, hogy melyik generációt veszi az ember? Mekkora belső memóriával érdemes kezdeni? Illetve ilyen kütyüt érdemes használtat keresni?
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 29 206 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Lego kiegészítőket a hivatalos oldalról érdemes rendelni vagy van valami jobb oldal?
Matthew99
Én múltkor itt vettem, mert sokkal olcsóbb volt, mint bárhol máshol

 kockavilag.hu/
r.baggio
Viszont itt ha jól látom csak készletek vannak. Én fejeket, testeket, hajakat, sisakokat válogatnék össze.
Matthew99
Bricklink.com

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 879 — no es importante

Akkor meg ajánlom személyesen a kockaparkot a Camponában, össze lehet kötni egy lego-s kiállítással a vásárlást

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 291 — Invisible man
Lego kiegészítőket a hivatalos oldalról érdemes rendelni vagy van valami jobb oldal?
Matthew99
Én múltkor itt vettem, mert sokkal olcsóbb volt, mint bárhol máshol

 kockavilag.hu/
r.baggio
Viszont itt ha jól látom csak készletek vannak. Én fejeket, testeket, hajakat, sisakokat válogatnék össze.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 879 — no es importante
Lego kiegészítőket a hivatalos oldalról érdemes rendelni vagy van valami jobb oldal?
Matthew99
Én múltkor itt vettem, mert sokkal olcsóbb volt, mint bárhol máshol

 kockavilag.hu/

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 291 — Invisible man
Lego kiegészítőket a hivatalos oldalról érdemes rendelni vagy van valami jobb oldal?

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 366 — Cowboys fan
Amúgy ez most hogy van? Ha mondjuk ellopják az ember telefonját, vagy tönkremegy, netán simán cseréli mert már két éves (😀), akkor b*szhatja? Mehet be a kormányablakba újra megcsináltatni ezt a fost?
warr_b
App regisztralasnal szemelyirol kell fenykep + pin + adatokat kiolvassa, igy sztem semmi ilyesmi nem kell.
Beki
Nekem kormányablaknál azt mondták regisztrációnál, hogy telefonhoz van kötve, így ha lecserélem/elhagyom újra be kell majd menni
kapitnono
Ha ez igaz, akkor kurva gaz.
Beki
Nekem ezt mondták ott, ha nem így van akkor sorry, nem próbáltam még másik telón
kapitnono
Szerintem telefonhoz plusz biológiai azonosítóhoz (arc, ujjlenyomat, szem stb) van kötve a belépés - jó esetben pin-kódhoz, de még nem próbáltam.
Szóval ha a régi teló műxik, akkor célszerű az új üzembe helyezése előtt megváltoztatni a használt eszköz mac addressét, esetleg ujat felvinni valahogy. Ha a régi eszköz kuka, akkor ellenőrzött körülmények között kell bemászni a rendszerbe, és oda azért el tudom képzelni a kormányablakot, merthogy admin oldalról tudnak belépni.

Valami hasonlót tudok elképzelni, mint ami a MS Authenticatorral volt nekem, ami ugye a céges tufához kellett. Okos módon az sms-t kiírtam belőle (ami ugye nem a mac addresshez vagy imei kódhoz kötődik, hanem a sim kártyához), és amikor lecseréltem a telefont - mert megmakkant a memóriahiánytól a google play, meg úgy en bloc minden alkalmazás -, akkor a régin már nem tudtam push üzenetet fogadni, az újon meg még nem. Kicsit nehezen állítottam helyre a tufát.

Long story short, ha bekrepál a regisztrált teló, vagy ellopják, akkor simán elképzelhető szerintem, hogy be kell menni, és személyes azonosítás mellett megoldani.
több mint 1 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 879 — no es importante
Én is így tudom

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 180 — WHO DAT!!!!
Amúgy ez most hogy van? Ha mondjuk ellopják az ember telefonját, vagy tönkremegy, netán simán cseréli mert már két éves (😀), akkor b*szhatja? Mehet be a kormányablakba újra megcsináltatni ezt a fost?
warr_b
App regisztralasnal szemelyirol kell fenykep + pin + adatokat kiolvassa, igy sztem semmi ilyesmi nem kell.
Beki
Nekem kormányablaknál azt mondták regisztrációnál, hogy telefonhoz van kötve, így ha lecserélem/elhagyom újra be kell majd menni
kapitnono
Ha ez igaz, akkor kurva gaz.
Beki
Nekem ezt mondták ott, ha nem így van akkor sorry, nem próbáltam még másik telón

több mint 1 éve
Beki New York Jets 2 427

Nincs benne olyan opció, hogy átteszed egy másik telefonra?
Cseheknél a digitális bérlet app működött így, hogy telóhoz volt kötve, de amikor cseréltem, akkor beregeltem a másik telefont is, aztán az előző hozzáférést megszüntettem.
több mint 1 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 180 — WHO DAT!!!!
Amúgy ez most hogy van? Ha mondjuk ellopják az ember telefonját, vagy tönkremegy, netán simán cseréli mert már két éves (😀), akkor b*szhatja? Mehet be a kormányablakba újra megcsináltatni ezt a fost?
warr_b
App regisztralasnal szemelyirol kell fenykep + pin + adatokat kiolvassa, igy sztem semmi ilyesmi nem kell.
Beki
Nekem kormányablaknál azt mondták regisztrációnál, hogy telefonhoz van kötve, így ha lecserélem/elhagyom újra be kell majd menni

több mint 1 éve
Beki New York Jets 2 427
Amúgy ez most hogy van? Ha mondjuk ellopják az ember telefonját, vagy tönkremegy, netán simán cseréli mert már két éves (😀), akkor b*szhatja? Mehet be a kormányablakba újra megcsináltatni ezt a fost?
warr_b
App regisztralasnal szemelyirol kell fenykep + pin + adatokat kiolvassa, igy sztem semmi ilyesmi nem kell.
több mint 1 éve
YoungZeeZee 9 511
Amúgy ez most hogy van? Ha mondjuk ellopják az ember telefonját, vagy tönkremegy, netán simán cseréli mert már két éves (😀), akkor b*szhatja? Mehet be a kormányablakba újra megcsináltatni ezt a fost?
warr_b
van nem mobilos lehetoseg
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 29 206 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Amúgy ez most hogy van? Ha mondjuk ellopják az ember telefonját, vagy tönkremegy, netán simán cseréli mert már két éves (😀), akkor b*szhatja? Mehet be a kormányablakba újra megcsináltatni ezt a fost?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 366 — Cowboys fan
Igazából kérdés nélkül tudta, hogy a fater nevén van az autó és én vagyok az üzembentartó.
kittli
Az meg a robotzsaru rendszer, ami évek óta megy, amiatt nincs már régóta az a tipikus "jogosítványt és forgalmit kérek" féle igazoltatás, max szűrőpróbaképp, útközben is le tudják kérni az autó és az üzembentartó adatait.
r.baggio
És akkor pont amiről beszéltünk

 m.hvg.hu/itthon/20241231_Valtoznak-az-igazoltatas-szabalyai
r.baggio
„ha az igazoltatott ezt választja, a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényben meghatározott digitális okmányának adatai vagy adattároló kódja hozzáférhetővé tételére szólítja fel”
Valami emberi nyelvre lefordítva?
Tőlem nem kértek kódot.
Vagy csak nyilatkozok, hogy belenézhetnek a digitális mappámba?
kittli
gondolom meg kell mutatnod a telefonodon a DÁP applikációban, ami - megint csak gondolom - ugyanúgy tárolja az adataidat/kártyáidat, mint mondjuk a Google Wallet.
több mint 1 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 842 — Steelers fan
Igazából kérdés nélkül tudta, hogy a fater nevén van az autó és én vagyok az üzembentartó.
kittli
Az meg a robotzsaru rendszer, ami évek óta megy, amiatt nincs már régóta az a tipikus "jogosítványt és forgalmit kérek" féle igazoltatás, max szűrőpróbaképp, útközben is le tudják kérni az autó és az üzembentartó adatait.
r.baggio
És akkor pont amiről beszéltünk

 m.hvg.hu/itthon/20241231_Valtoznak-az-igazoltatas-szabalyai
r.baggio
„ha az igazoltatott ezt választja, a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényben meghatározott digitális okmányának adatai vagy adattároló kódja hozzáférhetővé tételére szólítja fel”
Valami emberi nyelvre lefordítva?
Tőlem nem kértek kódot.
Vagy csak nyilatkozok, hogy belenézhetnek a digitális mappámba?

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.