Kérdések bármiről

31 feliratkozó

több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Ez csak rajtad múlik.
Én például huszonkétévesen másfél óra alatt végigjártam a British Museumot - mondjuk sokmindenre nem is emlékszem belőle.
Őszentsége Sobri Jóska
az alapos lehetett, megálltál csomó helyen nézelődni meg minden xd
fake.id
Hát a mennyiségre mentem, tagadhatatlan. 😊
De a Sohoban a sztriptízbárban is megvoltam10 perc alatt. (Ami full vicces, mert egy kis színházterem, 200 széken kb. 20 néző, köztük öltönyösök aktatáskával, páran szunyókáltak, és annyi erotika és szexualitás volt a fellépők műsorában, mint egy falunapi kimittud tangóharmónikaszámában.)
De ez van ha az embernek egy London (Róma) méretű városban van 5 napja.
Őszentsége Sobri Jóska
5 nap alatt inkább néznék meg napi 1-2 dolgot, ami tényleg érdekelhet, minthogy sprintben letudjam az egészet, mint vmi teljesítménytúrát. budapesten is csak évtizedek után jártam a bazilika tetején, pedig itt éltem egész életemben és semmi hiányérzet nem lett volna bennem, ha egy totális véletlen nem ezt dobja a gépből. tehát egy idegen városban még kevésbé érdekelne, hogy nem száguldottam végig minden muszáj programon időszűkében. dehát különbözőek vagyunk, más prioritásokkal. mondjuk londonban sztem földrajzilag sokkal nagyobb területre van szétszórva minden turistamágnes v tényleg érdekesnek ígérkező hely, az sokkal nagyobb logisztika 5 nap alatt, mint róma (bár utóbbiban nem voltam még, csak ezt képzelem az alapján amit olvastam)
fake.id
Ha arra utalsz, hogy ma már nem így tennék, akkor eltaláltad.
De akkor jó ötletnek tűnt. És van amire emlekszem is. Pont a British Museumra nem.

több mint 1 éve
fake.id 1 718 — tush push aficionado
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Én annyit tudok, hogy van olyan ismerősöm, aki évek óta telepített idegenvezetőként dolgozott Rómában, de idén inkább hazajött, mert ez a jubileumi év szerinte nagyon durva lesz.
somoskovig
Egyszerre lesz a katolikus meg az ortodox húsvét, ami csak nagyon ritkán fordul elő.
Kampman
jó, de ez a nem vallásosokra is vonatkozik?
fake.id
elképzelhetetlen embertömeg hömpölyög olyankor romában
Kúrfürst briareos
de én nem járok templomba, ez miért kéne engem zavarjon, hogy más mit húsvétozik?
fake.id
mert mondjuk kivülről meg akarod nézni szent péter bazilikát, merthát mégiscsak illik, de már 4 utcával arrébb mozdulni sem tudsz
Kúrfürst briareos
@Kampman
legközelebb hozok majd elemet az iróniadetektorba mindkettőtöknek, ha rómában járok áprilisban és felrugdostam érte pár nyuggert xd
több mint 1 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Én annyit tudok, hogy van olyan ismerősöm, aki évek óta telepített idegenvezetőként dolgozott Rómában, de idén inkább hazajött, mert ez a jubileumi év szerinte nagyon durva lesz.
somoskovig
Egyszerre lesz a katolikus meg az ortodox húsvét, ami csak nagyon ritkán fordul elő.
Kampman
jó, de ez a nem vallásosokra is vonatkozik?
fake.id
elképzelhetetlen embertömeg hömpölyög olyankor romában
Kúrfürst briareos
de én nem járok templomba, ez miért kéne engem zavarjon, hogy más mit húsvétozik?
fake.id
mert mondjuk kivülről meg akarod nézni szent péter bazilikát, merthát mégiscsak illik, de már 4 utcával arrébb mozdulni sem tudsz

több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 713
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Én annyit tudok, hogy van olyan ismerősöm, aki évek óta telepített idegenvezetőként dolgozott Rómában, de idén inkább hazajött, mert ez a jubileumi év szerinte nagyon durva lesz.
somoskovig
Egyszerre lesz a katolikus meg az ortodox húsvét, ami csak nagyon ritkán fordul elő.
Kampman
jó, de ez a nem vallásosokra is vonatkozik?
fake.id
elképzelhetetlen embertömeg hömpölyög olyankor romában
Kúrfürst briareos
de én nem járok templomba, ez miért kéne engem zavarjon, hogy más mit húsvétozik?
fake.id
Nem kell, hogy zavarjon.
Pusztán arra utaltak itt többen is, hogy húsvét idején az embertömeget esetleg kerülni preferáló turista jobb ha kihagyja Rómát.

Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 321 — Saturday Night Lights
Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Ez csak rajtad múlik.
Én például huszonkétévesen másfél óra alatt végigjártam a British Museumot - mondjuk sokmindenre nem is emlékszem belőle.
Őszentsége Sobri Jóska
"Gyorsolvasó tanfolyam után egy nap alatt kiolvastam a Háború és békét. Az oroszokról szól." (Woody Allen)

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
fake.id 1 718 — tush push aficionado
Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Ez csak rajtad múlik.
Én például huszonkétévesen másfél óra alatt végigjártam a British Museumot - mondjuk sokmindenre nem is emlékszem belőle.
Őszentsége Sobri Jóska
az alapos lehetett, megálltál csomó helyen nézelődni meg minden xd
fake.id
Hát a mennyiségre mentem, tagadhatatlan. 😊
De a Sohoban a sztriptízbárban is megvoltam10 perc alatt. (Ami full vicces, mert egy kis színházterem, 200 széken kb. 20 néző, köztük öltönyösök aktatáskával, páran szunyókáltak, és annyi erotika és szexualitás volt a fellépők műsorában, mint egy falunapi kimittud tangóharmónikaszámában.)
De ez van ha az embernek egy London (Róma) méretű városban van 5 napja.
Őszentsége Sobri Jóska
5 nap alatt inkább néznék meg napi 1-2 dolgot, ami tényleg érdekelhet, minthogy sprintben letudjam az egészet, mint vmi teljesítménytúrát. budapesten is csak évtizedek után jártam a bazilika tetején, pedig itt éltem egész életemben és semmi hiányérzet nem lett volna bennem, ha egy totális véletlen nem ezt dobja a gépből. tehát egy idegen városban még kevésbé érdekelne, hogy nem száguldottam végig minden muszáj programon időszűkében. dehát különbözőek vagyunk, más prioritásokkal. mondjuk londonban sztem földrajzilag sokkal nagyobb területre van szétszórva minden turistamágnes v tényleg érdekesnek ígérkező hely, az sokkal nagyobb logisztika 5 nap alatt, mint róma (bár utóbbiban nem voltam még, csak ezt képzelem az alapján amit olvastam)
több mint 1 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 558 — Steelers fan
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Én május közepén voltam (jópár éve) az idő kellemes, kifejezetten tömeg sehol sem volt. A felkapott helyeken ((Colosseum, Szt Péter, stb...) volt hogy várni kellett a belépésre, de csak ilyen 5-10-15 perceket, szóval nem vészes.

3 napot voltunk, arra nyilván nem elég hogy mindent alaposan megnézz, de mi nagyjából elterveztük hogy mit akarunk mindenképp látni, és arra simán elég volt.
több mint 1 éve
fake.id 1 718 — tush push aficionado
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Én annyit tudok, hogy van olyan ismerősöm, aki évek óta telepített idegenvezetőként dolgozott Rómában, de idén inkább hazajött, mert ez a jubileumi év szerinte nagyon durva lesz.
somoskovig
Egyszerre lesz a katolikus meg az ortodox húsvét, ami csak nagyon ritkán fordul elő.
Kampman
jó, de ez a nem vallásosokra is vonatkozik?
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 713
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Én annyit tudok, hogy van olyan ismerősöm, aki évek óta telepített idegenvezetőként dolgozott Rómában, de idén inkább hazajött, mert ez a jubileumi év szerinte nagyon durva lesz.
somoskovig
Egyszerre lesz a katolikus meg az ortodox húsvét, ami csak nagyon ritkán fordul elő.

több mint 1 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
messze kerüld el aprilisban

több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Ez csak rajtad múlik.
Én például huszonkétévesen másfél óra alatt végigjártam a British Museumot - mondjuk sokmindenre nem is emlékszem belőle.
Őszentsége Sobri Jóska
az alapos lehetett, megálltál csomó helyen nézelődni meg minden xd
fake.id
Hát a mennyiségre mentem, tagadhatatlan. 😊
De a Sohoban a sztriptízbárban is megvoltam10 perc alatt. (Ami full vicces, mert egy kis színházterem, 200 széken kb. 20 néző, köztük öltönyösök aktatáskával, páran szunyókáltak, és annyi erotika és szexualitás volt a fellépők műsorában, mint egy falunapi kimittud tangóharmónikaszámában.)
De ez van ha az embernek egy London (Róma) méretű városban van 5 napja.

több mint 1 éve
fake.id 1 718 — tush push aficionado
Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Ez csak rajtad múlik.
Én például huszonkétévesen másfél óra alatt végigjártam a British Museumot - mondjuk sokmindenre nem is emlékszem belőle.
Őszentsége Sobri Jóska
az alapos lehetett, megálltál csomó helyen nézelődni meg minden xd
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Ez csak rajtad múlik.
Én például huszonkétévesen másfél óra alatt végigjártam a British Museumot - mondjuk sokmindenre nem is emlékszem belőle.

több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 321 — Saturday Night Lights
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Becses nejem ma este repül haza, pénteken indultak, a főbb műemlékek és a Vatikán is belefért, a Wizz Air is vállalható áron volt novemberben, mikor foglalt.
Azt mondja, a turistamennyiség is belefér

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
fake.id 1 718 — tush push aficionado
bpn hol lehet érdemes meccset nézni? nem hátrány, ha van kraftsöricilin, lehet látni a meccset és van a közvetítésnek hangja. ja és ne valahol a halál farkán legyen, semmi kedvem taxizgatni
fake.id
Amúgy erre marha jó az, ha Facebookon az események közt keresel rá a Superbowlra, és úgy csemegézel.
zacknorb
azért kérdeztem, hátha valaki tud egy jó kemp helyet. elsősorban tegnapra kellett volna, de így aránylag mindegy is volt, mert a kapott tippeket mind ismertem. a kandallóba vasárnaponként általában már felejtsd el, hogy van még hely, az i55ben úgy sikerült hangot adni a meccsre, hogy voltak húszan és abból vki bejárós, a grund meg televan casual félhülyékkel xd csak vis major volt, ezért megért egy kérdést
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 931 — Kinek mit intézett a kormánya
bpn hol lehet érdemes meccset nézni? nem hátrány, ha van kraftsöricilin, lehet látni a meccset és van a közvetítésnek hangja. ja és ne valahol a halál farkán legyen, semmi kedvem taxizgatni
fake.id
Amúgy erre marha jó az, ha Facebookon az események közt keresel rá a Superbowlra, és úgy csemegézel.

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 931 — Kinek mit intézett a kormánya
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Nagyon sok helyen hallottam/olvastam, hogy mindenki jövőre menjen Rómába, mert idén a Szent Év miatt minden agyfasz.

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 742 — The Mathematician
bpn hol lehet érdemes meccset nézni? nem hátrány, ha van kraftsöricilin, lehet látni a meccset és van a közvetítésnek hangja. ja és ne valahol a halál farkán legyen, semmi kedvem taxizgatni
fake.id
Legutóbb a Score-ban voltunk, vagy ott van pl a Kandalló
warr_b
mi ugye a bills-broncost az i55ben néztük
de sztem a grundon is lehet majd

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 195 — Chiefs GM
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?
warr_b
Én annyit tudok, hogy van olyan ismerősöm, aki évek óta telepített idegenvezetőként dolgozott Rómában, de idén inkább hazajött, mert ez a jubileumi év szerinte nagyon durva lesz.

több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 29 205 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
bpn hol lehet érdemes meccset nézni? nem hátrány, ha van kraftsöricilin, lehet látni a meccset és van a közvetítésnek hangja. ja és ne valahol a halál farkán legyen, semmi kedvem taxizgatni
fake.id
Legutóbb a Score-ban voltunk, vagy ott van pl a Kandalló

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 29 205 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Elvinném pár napra az asszonyt Rómába. Adná magát a tavaszi szünet (könnyebb a gyerekek felügyeletét a magyira bízni, ha nem kell még suliba is hordani őket), de tudom hogy valami jubileumi év van... mennyire vállalhatatlan így húsvét környékén a tömeg? Repjegy, szállás lenne simán... Vagy célszerűbb inkább májusban, ha màr tavasz, vagy akkor inkább az őszi szünet?
Én úgy öt éjszakára gondoltam, de asszony szerint sok az. Kb mennyi idő kényelmesen végignézni a főbb dolgokat?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
fake.id 1 718 — tush push aficionado
bpn hol lehet érdemes meccset nézni? nem hátrány, ha van kraftsöricilin, lehet látni a meccset és van a közvetítésnek hangja. ja és ne valahol a halál farkán legyen, semmi kedvem taxizgatni
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 365 — Cowboys fan
 www.flightradar24.com/HAYCG/38e05348

ez a gép ilyenkor mit csinál???
NB2
Gondolom permetezés ilyenkor nincs, úgyhogy én légi fényképezésre tippelek.

Pláne, hogy valami Aero Média Kft mellett szállt le egy maszek futópályán.