Kerékpár
22 feliratkozó
9 hónapja
Hivatalos: Május 12-án Gyuláról, az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László szülővárosából rajtol a 2026-os Tour de Hongrie. 🇭🇺
9 hónapja
🏴 Geraint Thomas lett az Ineos versenyigazgatója"Ez a csapat az első naptól fogva az otthonom volt. Természetesnek tartom, hogy betöltöm ezt a szerepet, annyit tanultam a körülöttem lévő emberektől, a többi versenyzőtől és a stábtól, és most a múltbeli sikereinkre alapozva tovább szeretném építeni a jövőt" - mondta a 39 éves walesi ex-bringás, aki 2018-ban nyerte meg a Tourt.
Az Ineos a 2021-es Giro megnyerése óta nem szerzett újabb háromhetes-győzelmet, és most Thomas kinevezésével bíznak abban, hogy ez a sorozat megszakad.
"Geraint megtestesíti, mit jelent grenadiersosnak lenni. Pályafutása során az elit teljesítmény éltette. Mindig nagyon ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, és mindig el is érte azokat" - mondta Dave Brailsford csapatfőnök. "Tudja, miként kell fejlődni, hogy lehet kezelni az élsport hullámhegyeit és -völgyeit, mostantól pedig megosztja ezeket a tapasztalatokat másokkal."
(MTI)
9 hónapja
Jó, a TUSfürdő az eddigi leginnovatívabb cucc, amit kerékpáros csapat kitalált xdd
10 hónapja
Guess we have an answer to why Oier Lazkano deleted his social media, and hasn't raced for Red Bull-BORA since Paris-Roubaix."Oier Lazkano Lopez has been provisionally suspended due to unexplained abnormalities in his Athlete Biological Passport in 2022, 2023 and 2024."
10 hónapja
Dinának szerintem jót fog tenni, hogy félig-meddig magyar csapatban fog tekerni.Peákot viszont nem nagyon értem, hogy mit keres proconti szinten. Ő az elmúlt években elég gyenge szintet hozott ct-ben is.
Takács Zsombinak meg lehet szurkolni, ritka technikás, intelligens, szerintem nagyon szerethető versenyző.
Szerkesztette: balintbaba
https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
10 hónapja
Az Arkea megszűnése és a Lotto-Intermarche merge is hivatalos
10 hónapja
Ez a Wiggins interjú nagyon kemény…És már megint valaki, akinek Lance segített.
www.eurosport.hu/kerekpar/bradley-wiggins-szexualis-bantalmazas-drog-team-sky-nyilatkozat_sto23231408/story.shtml?fbclid=IwdGRjcANeCfRleHRuA2FlbQIxMQABHr8F70DN1jpM97Vg63k3cghjxynTDp8S4DgT9x9g-QcBz9HeX6NgplBNsPL__aem_F1ZUOMtM_tqeXNafUqfVTg
somoskovig
10 hónapja
Ez a Wiggins interjú nagyon kemény…Az..mennyi ilyen ragadózó lehetett a régi időkben, biztos most is van, de olvasni is rossz volt....Sky-s vádat nem értem, csak nem Froomet akarja bedobni a busz alá?
www.eurosport.hu/kerekpar/bradley-wiggins-szexualis-bantalmazas-drog-team-sky-nyilatkozat_sto23231408/story.shtml?fbclid=IwdGRjcANeCfRleHRuA2FlbQIxMQABHr8F70DN1jpM97Vg63k3cghjxynTDp8S4DgT9x9g-QcBz9HeX6NgplBNsPL__aem_F1ZUOMtM_tqeXNafUqfVTg
somoskovig
10 hónapja
Most hogy amúgy az utolsó monument is megtörtént, gondoltam feldobom, szerintetek mikor lesz a Strade Bianche hivatalosan az? Esetleg másik egynapos csatlakozhat az ötöshöz?Túl rövid hozzá. Illetve a hagyományok miatt szerintem nem nyúlnak hozzá a Monumentekhez.
Heisman nádor
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
10 hónapja
📊 Since the start of 2023 Tadej Pogacar has won
— Jonas Creteur (@jonas_creteur) October 11, 2025
62 out of his 166 races (GC's included)
Victory 🏆 percentage = 37,35% 😲 https://t.co/L6s3vBDPIE
10 hónapja
Paul Seixas is the youngest rider in 45 years to finish top ten in a Monument.
— CafeRoubaix (@CafeRoubaix) October 11, 2025
10 hónapja
Most hogy amúgy az utolsó monument is megtörtént, gondoltam feldobom, szerintetek mikor lesz a Strade Bianche hivatalosan az? Esetleg másik egynapos csatlakozhat az ötöshöz?
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
10 hónapja
Ég kék

Red bullnak megint csodálatos taktikája volt. Mi a tosznak mentek szinte végig? A végén a top20-ban sem végzett emberük.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
10 hónapja
Jó hogy történelmet látunk, de remélem nem lesz még egy ilyen idénye Poginak, nincs kedvem leülni nézni a versenyt ha elindul.
11 hónapja
De jó hogy horvát kört kell nézni, amikor megy az eb...éppen pogi megnyeri
11 hónapja
Alexander Kristoff bukás miatt feladta a Langkawit, az utolsó profi versenyét, így zárta le a pályafutását😢🗨️ „Nem így szerettem volna befejezni a pályafutásomat, de úgy lehorzsoltam mindkét kezemet, hogy nem tudtam megfogni a kormányt. A kerékpársport ilyen, néha nagyon kegyetlen tud lenni.”
Nem lett meg neki a 100. 98 győzelemmel zár egy elképesztő karriert. Köszi mindent Alex.
11 hónapja
Wow:Pedig mekkora balhé volt, hogy a Vismához mehessen. (Azért komoly elvándorlás van a hollandoktól)
Cian Uijtdebroeks 2029 végéig aláírt a Movistarhoz.
Szerintem ő és Ayuso össze lett cserélve, mehetne az 1/1 trade, és hozzájuk jobban illő csapatban lenne mindkettő.
zacknorb
11 hónapja
Wow:Cian Uijtdebroeks 2029 végéig aláírt a Movistarhoz.
Szerintem ő és Ayuso össze lett cserélve, mehetne az 1/1 trade, és hozzájuk jobban illő csapatban lenne mindkettő.
11 hónapja
A vasárnapi menet és a hosszú hazaút (Etiópia-Marseille-Valence) után a mai EB-n is tükörsimán nyert Evenepoel. A két olimpia miatt még mindig tartom hogy Cancellara az all time TT top1, de Remco idővel tuti beelőzi. Lassan rápróbálhat az egy órás WR-ra.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
11 hónapja
The 2026 UEC Road European Championships will take place in Ljubljana, Slovenia 🇸🇮, from 3 to 7 October 2026.
11 hónapja
Nem szó szerint, de: "A magyar versenyzők felkészületlenül mentek ki a vb-re. Itt nincsenek csodák. Akkor miért mész ki? Ez a kifogások könyve. Zebrát, zsiráfot, oroszlánt az állatkertben is lehet nézni." Lengyel Tomi, ES Bringa podcast.