Minden, ami fashion

5 feliratkozó

5 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 391 — Saturday Night Lights
ugyan nem a világ legkényelmesebb cipői, ha napi 10+ km gyaloglást vesszük alapul, de sztem külsőre inkább egy tisza, mint vmi random boltban kapható nb/nike/adidas és tényleg csak a viselőjén múlik mennyi idő alatt vágja haza normál utcai körülmények között. a superstar pl ugyanennyibe kerül és azok 1.5-2 év után mind full tropára mentek nálam
fake.id
Ez az egyetlen ok, hogy nem veszek Tiszát, pedig nagyon tetszik.
Hétköznap szinte mindenhova gyalog járok, sajnálnám, ha tönkremenne.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
5 hónapja
fake.id 1 240 — tush push aficionado
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
amikor 300 körül volt az euró, 32k körül volt az m4esem. intenzív 3.5 év hordás alatt egyszer kellett cipészhez vinni, mert a varrás és a ragasztás is elengedett a sarkánál, ahol a talp van összeillesztve a felsőrésszel, de azon kívül teljesen jól bírja a mai napig. csak már nem hordom olyan sokat
fake.id
300 koruli euro? Mikor volt az, 15-20 eve? 😀
Lúdas Solymi
9-10

A feleségem Tiszája lassan húszéves, kertészkedéshez még hordja, mert egyszerűen nem akar szétszakadni.
Dzsokijuing
volt egy compakt deluxom még ennél régebben, azt is csak azért vágtam ki, mert én belépegetős vagyok és ezzel totálisan szétbombáztam a sarkának a belső részét. úgyhogy ezt gazdagon el tudom hinni. sztem semmi kiugró nincs a mostani árában sem ár-érték arányban. ugyan nem a világ legkényelmesebb cipői, ha napi 10+ km gyaloglást vesszük alapul, de sztem külsőre inkább egy tisza, mint vmi random boltban kapható nb/nike/adidas és tényleg csak a viselőjén múlik mennyi idő alatt vágja haza normál utcai körülmények között. a superstar pl ugyanennyibe kerül és azok 1.5-2 év után mind full tropára mentek nálam

Szerkesztette: fake.id
5 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 391 — Saturday Night Lights
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
amikor 300 körül volt az euró, 32k körül volt az m4esem. intenzív 3.5 év hordás alatt egyszer kellett cipészhez vinni, mert a varrás és a ragasztás is elengedett a sarkánál, ahol a talp van összeillesztve a felsőrésszel, de azon kívül teljesen jól bírja a mai napig. csak már nem hordom olyan sokat
fake.id
A feleségem Tiszája lassan húszéves, kertészkedéshez még hordja, mert egyszerűen nem akar szétszakadni.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
5 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 8 854

Mert itthon készül. Drága alapanyag, drága munkaerő, drága rezsi, és akkor még keresne is a szemét vállakozó 😊 hogy lenne olcsó?

Ez lenne a globális kapitalizmus nem sok jó tulajdonságából ez egyik. Csinálja mindenki azt amihez van alapanyaga, tudása, szakértelme, népessége, környezeti megfelelősége stb. Európa, inkluzive kis hazánk nem arra rendezkedett be, hogy fast fashiont gyártson, az egyszerű meló, erre van a fejlődő világ, Törökország, Vietnam, Indonézia stb. Nem véletlenül gyártat itt a fast fashion 90%a. De például hand made öltönyt meg már megéri Európában csinálni, ahogy hand made cipőt is.

Ezért az ilyen Tisza típusú dolgok szükségszerűen háromféleképpen végződhetnek, vagy felvásárolja egy multi és lesz ami lesz, vagy csődbe megy, vagy megmarad egy színes, kicsi helyi marginális szereplőnek, ami ki van téve az adott ország aktuális gazdasági viszonyainak, legyen az jó vagy rossz.
MC12
Persze ez mind tiszta sor, csak úgymond meglepő, hogy ekkora a különbség.
Még ha itthon is gyárt, nem gondolom h a külföldi gyártás+logisztika költsége közötti eltérés ekkora.

Szvsz ez branding is nem csak onkoltseg, Tisza nemhiszem hogy a Dorkoval akar versenyezni. Ez egy reteg marka amit tudatosan magasabbra pozicionalnak. Ma egy cipo 40 ezerert nem szamit draganak sajnos.
JéBé
Én is ilyesmire gondoltam inkább, bár a 40k akkor is "sok".
Igaz, ha a cipők alapárához nézem, akkor valóban reális a 40k, mert egy divatmárka is ekörül van.
5 hónapja
JéBé Green Bay Packers 7 663
Szvsz ez branding is nem csak onkoltseg, Tisza nemhiszem hogy a Dorkoval akar versenyezni. Ez egy reteg marka amit tudatosan magasabbra pozicionalnak. Ma egy cipo 40 ezerert nem szamit draganak sajnos.
5 hónapja
warr_b Washington Commanders 27 744 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
Én ott engedtem el őket, mikor a hátizsák volt 30e, cipőért még nem is olyan vészesen magas összeg a 40.
r.baggio
Hát, 30 alatt manapság már semmilyen normális cipőt nem kap az ember sajnos. De lassan már 40.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
5 hónapja
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 116 — no es importante
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
Én ott engedtem el őket, mikor a hátizsák volt 30e, cipőért még nem is olyan vészesen magas összeg a 40.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
5 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 239
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
Mert itthon készül. Drága alapanyag, drága munkaerő, drága rezsi, és akkor még keresne is a szemét vállakozó 😊 hogy lenne olcsó?

Ez lenne a globális kapitalizmus nem sok jó tulajdonságából ez egyik. Csinálja mindenki azt amihez van alapanyaga, tudása, szakértelme, népessége, környezeti megfelelősége stb. Európa, inkluzive kis hazánk nem arra rendezkedett be, hogy fast fashiont gyártson, az egyszerű meló, erre van a fejlődő világ, Törökország, Vietnam, Indonézia stb. Nem véletlenül gyártat itt a fast fashion 90%a. De például hand made öltönyt meg már megéri Európában csinálni, ahogy hand made cipőt is.

Ezért az ilyen Tisza típusú dolgok szükségszerűen háromféleképpen végződhetnek, vagy felvásárolja egy multi és lesz ami lesz, vagy csődbe megy, vagy megmarad egy színes, kicsi helyi marginális szereplőnek, ami ki van téve az adott ország aktuális gazdasági viszonyainak, legyen az jó vagy rossz.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
5 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 8 854
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
Ha 15k lenne mar nem letezne a marka.
JéBé
Jó, hát annyira nem számítok, de egy 25-35k körülre gondolnám max.
Ott a Dorko, az normális árazásban van, mondjuk sztem azok átcímkézettek és azért.
Na nem mintha a Tisza nem tűnne annak, csak lehet azt itthon gyártják vagy nemtom miért ennyire mocsok drága.
5 hónapja
JéBé Green Bay Packers 7 663
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
Ha 15k lenne mar nem letezne a marka.
5 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 391 — Saturday Night Lights
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
Lúdas Solymi
Magyar Péter túlárazta a brandet.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
5 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 8 854
Azt valaki meg tudja nekem mondani, hogy mi a retek kerül egy Tisza cipőben 40k-ba?
Értem én h ne világmárka meg ellátási lánc, ilyesmi, de akkor is.

Meg legalább strapabíró?
6 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 693 — capitaine du château de Vienne 1487
“A lap szerint a Rolex Datejust a legdrágább modellek egyike, amit csak rendelni lehet, és 8 millió forintot ér. “

Az első szimpatikus Tiszás!
A mondatból annyi igaz, hogy létezik ilyen modell és van olyan, ami 8 millió 😊 a többi elég nagy baromság. Btw minden rossz híre ellenére a datejust talán a tökéletes óra. Nem a legjobb, nem a legszebb, nem a legkomplikáltabb, de arányaiban, anyaghasználatban, minőségben nehéz jobbat mondani nála. Ha egy órám lehetne életem végig az biztos, hogy egy DJ lenne.

 index.hu/belfold/2025/05/31/tisza-part-kepviselo-rolex-luxus-ora-kozgyules-vagyonbevallas/
MC12
Imadom ezeket a proli hergelo cikkeket. Luxus, luxus!!!! Multkor valami 10-15 millios autora ment a luxusautozas.
Hendrix
De a panellal meg az autóval ellentétben az óra tényleg haszontalan dolog, érted, a lakásban tudsz lakni, az autó elvisz A-ból B-be, az óra, főleg egy mechanikus mit tud? Még az időt is képtelen pontosan megmondani, ha pár napig nincs rajtad 😊

Szóval abszolút órabuziként mondom, hogy az óra tényleg luxus cikk, nopláne egy DJ 8 milláért, nem is beszélve a YM-ról.
MC12
Ésha a reptérre kell rohanni? A dubajhotelbe csak leadod a recepción és vársz a virzsinsziketeki ügyvédre, hogy doktrományána kezelje a kurva mobilját....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
6 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 239
“A lap szerint a Rolex Datejust a legdrágább modellek egyike, amit csak rendelni lehet, és 8 millió forintot ér. “

Az első szimpatikus Tiszás!
A mondatból annyi igaz, hogy létezik ilyen modell és van olyan, ami 8 millió 😊 a többi elég nagy baromság. Btw minden rossz híre ellenére a datejust talán a tökéletes óra. Nem a legjobb, nem a legszebb, nem a legkomplikáltabb, de arányaiban, anyaghasználatban, minőségben nehéz jobbat mondani nála. Ha egy órám lehetne életem végig az biztos, hogy egy DJ lenne.

 index.hu/belfold/2025/05/31/tisza-part-kepviselo-rolex-luxus-ora-kozgyules-vagyonbevallas/
MC12
Imadom ezeket a proli hergelo cikkeket. Luxus, luxus!!!! Multkor valami 10-15 millios autora ment a luxusautozas.
Hendrix
De a panellal meg az autóval ellentétben az óra tényleg haszontalan dolog, érted, a lakásban tudsz lakni, az autó elvisz A-ból B-be, az óra, főleg egy mechanikus mit tud? Még az időt is képtelen pontosan megmondani, ha pár napig nincs rajtad 😊

Szóval abszolút órabuziként mondom, hogy az óra tényleg luxus cikk, nopláne egy DJ 8 milláért, nem is beszélve a YM-ról.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
6 hónapja
Hendrix Utah State Aggies 2 912
Meg 100 milliós ingatlanra, mikor az infláció miatt már panelt is vettek annyiért 😊
r.baggio
Lakhatnanak hajlektalan szallon a szolidaritas jegyeben.

I know that when you shine they wish some days will be dark

Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
6 hónapja
r.baggio New York Giants North Texas Mean Green 64 116 — no es importante
Meg 100 milliós ingatlanra, mikor az infláció miatt már panelt is vettek annyiért 😊

Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
6 hónapja
Hendrix Utah State Aggies 2 912
“A lap szerint a Rolex Datejust a legdrágább modellek egyike, amit csak rendelni lehet, és 8 millió forintot ér. “

Az első szimpatikus Tiszás!
A mondatból annyi igaz, hogy létezik ilyen modell és van olyan, ami 8 millió 😊 a többi elég nagy baromság. Btw minden rossz híre ellenére a datejust talán a tökéletes óra. Nem a legjobb, nem a legszebb, nem a legkomplikáltabb, de arányaiban, anyaghasználatban, minőségben nehéz jobbat mondani nála. Ha egy órám lehetne életem végig az biztos, hogy egy DJ lenne.

 index.hu/belfold/2025/05/31/tisza-part-kepviselo-rolex-luxus-ora-kozgyules-vagyonbevallas/
MC12
Imadom ezeket a proli hergelo cikkeket. Luxus, luxus!!!! Multkor valami 10-15 millios autora ment a luxusautozas.

I know that when you shine they wish some days will be dark

Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
6 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 9 983 — WHO DAT!!!!
“A lap szerint a Rolex Datejust a legdrágább modellek egyike, amit csak rendelni lehet, és 8 millió forintot ér. “

Az első szimpatikus Tiszás!
A mondatból annyi igaz, hogy létezik ilyen modell és van olyan, ami 8 millió 😊 a többi elég nagy baromság. Btw minden rossz híre ellenére a datejust talán a tökéletes óra. Nem a legjobb, nem a legszebb, nem a legkomplikáltabb, de arányaiban, anyaghasználatban, minőségben nehéz jobbat mondani nála. Ha egy órám lehetne életem végig az biztos, hogy egy DJ lenne.

 index.hu/belfold/2025/05/31/tisza-part-kepviselo-rolex-luxus-ora-kozgyules-vagyonbevallas/
MC12
pláne h shadl egyből überelte a 15-18millás yacht master II-vel. pedig a datejust a legdrágább!!!!
Kúrfürst briareos
Kevés rusnya Rolex van de a Sea-dweller meg a YM II méltán pályázhatna a címre.
MC12
Azért a deep sea, a dblue számlappal nekem az egyik kedvencem. Nyilván jó súlya van, de kinézetre szerintem semmiképpen sem a legcsúnyább.
kapitnono
Volt a kezem, olyan mint egy krumpli 😊 a számlap nyilván gyönyörű, de egyszerűen ormótlan. Értem, hogy Cameronnak kellett az Árokba, de na, bármikor látok egyet heves mosolygás fog el.
MC12
Én is szoktam nézni amikor Van Gerwen azt hordja a kezén darts közben, eléggé húzza neki is 😁

Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life