SEC
7 feliratkozó
több mint 13 éve
gsn
3 548
A Yahoo írta, hogy Newtonnak a játékra való jogosultsága körül kérdések merültek fel, most már az NCAA is hivatalosan elismerte. De mivel nem szankcionálják egyelőre, így papíron játszhat. Akkor van a baj, ha később bebizonyosodik minden ellene felhozott vád. A UNC nagyon sok játékosát önhatalmúlag vonta ki a forgalomból az ügynök ügy nyomozási ideje alatt, igyekeztek úgy meghozni ezeket a döntéseket, hogy később emiatt ne vehessenek el győzelmeket, és minél jobban elszigeteljék a dolgot a pályán zajló eseményektől. Az Auburn nem ezt az utat választotta, nekik most az egész szezon a döntésen múlik. Az lenne az NCAA-re nézve igazán szánalmas (ha az nem az, hogy január óta tudnak a dologról, és még mindig nincs lezárva az ügy...), ha Newton játszhatna végig, és az Auburn Nat. Champot nyerne. Na aztán utólag elvennének mindent. 😂 Heismant, Nat. Champ titlet, veretlen szezont, és persze ösztöndíjakat. 😀Egyébként belegondolva az is mennyire rossz, hogyha letudod az egész regular seasont vele, és a Nat. Champra új QB kell, vagy mondjuk Bama meccs vagy SEC döntő előtt. 😀 Illetve hogyan is lehet az, hogy az Auburn Newton nélkül esetleg ilyen meccsek lejátszására jogosult...
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
gsn
3 548
ACC: Georgia Techszakikáim!nem. Túl sok csapat eleve nem játszik 3-4et talán csak ti, a bama és TAMU. Na meg a GT.
az Auburn játszott már 3-4 -es védelem ellen idén?BillsFan
bár lehet hogy akad még valami kisebb csapatharomt
Big East: -
Big Ten: - (De az Ohio State és a Michigan State is sokat játszik.)
Big12: Texas A&M, Texas Tech
Pac-10: Cal, Stanford
SEC: Alabama, Georgia
C-USA: Houston, SMU
MAC: -
MWC: BYU, Air Force
Sunbelt: -
WAC: -
Függetlenek: Army, Navy, Notre Dame
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
kösz 😊innen is látszik hogy csak most olvastam el a SEC figyelőt 😛
NFL/NCAA/BOWL tippjáték győztes 2006/2007/2011 and retired 😊
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
szakikáim!nem. Túl sok csapat eleve nem játszik 3-4et talán csak ti, a bama és TAMU. Na meg a GT.
az Auburn játszott már 3-4 -es védelem ellen idén?BillsFan
bár lehet hogy akad még valami kisebb csapat
több mint 13 éve
szakikáim!az Auburn játszott már 3-4 -es védelem ellen idén?
NFL/NCAA/BOWL tippjáték győztes 2006/2007/2011 and retired 😊
több mint 13 éve
gsn
3 548
Nem kapott ő semmit, éppen hogy adott különböző, meg nem engedett formákban jelenlegi UNC játékosoknak.Hol tart a Newton-család pénzmozgatási ügye? Cam játszik a hétvégén, stb.?Dzsokijuingkezdeni fog, de hogy Heismant nem fog nyerni, az szinte biztos...
közben Hakeem Nicksről is kiderült, hogy komoly "ajándékokat" kapott, míg a UNC-n játszott, lassan annyira kiborul a bili, hogy teljesen ellepi az ürülék az NCAA-t, ideje is voltJJ Tiller
Az "adakozók" listája és az adott dolog értéke pénzben kifejezve:
Hakeem Nicks ex-UNC játékos $3,300
Omar Brown ex-UNC játékos $1,865
Mahlon Carey ex-UNC játékos $140
Vernon Davis ex-Maryland játékos $20
Egy meg nem nevezett játékos, aki a U-ra járt: $323
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
twitterre RT-zet Graham Watson egy ilyetnem játszik Newton a Georgia ellen.ezt honnan?JJ Tiller
fuckHöri
@greide RT @SECFootballGuy: BREAKING: Sources w/i AU Athletic Dept say Chizik will announce at pc this afternoon, Newton will not play vs. UGA
de most megnéztem újra és azóta már törölte.
valaki hazudik.
több mint 13 éve
nem játszik Newton a Georgia ellen.ezt honnan?
fuckHöri
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Ez így nem áll össze. Vagy tiltsák el és akkor ugrott a Heisman, vagy engedjék játszani és ha megérdemli, adják oda neki. Igaz, ezzel később Reggie Bush 2-őt csinálhatnak a srácból.Hol tart a Newton-család pénzmozgatási ügye? Cam játszik a hétvégén, stb.?Dzsokijuingkezdeni fog, de hogy Heismant nem fog nyerni, az szinte biztos...
JJ Tiller
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Hol tart a Newton-család pénzmozgatási ügye? Cam játszik a hétvégén, stb.?Dzsokijuingkezdeni fog, de hogy Heismant nem fog nyerni, az szinte biztos...
közben Hakeem Nicksről is kiderült, hogy komoly "ajándékokat" kapott, míg a UNC-n játszott, lassan annyira kiborul a bili, hogy teljesen ellepi az ürülék az NCAA-t, ideje is volt
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Hol tart a Newton-család pénzmozgatási ügye? Cam játszik a hétvégén, stb.?
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
JoePa mint ikon érdekes ebben a dologban. Amit írsz, mind igaz, én arra a jelenségre gondolok, amikor képesek "átélhetővé" tenni az egyetemista sportolók számára, hogy egy két lábon járó legenda él közöttük. Persze egy részük magasról tesz erre, de remélhetőleg nem mindenki. Az az ESPN-összeállítás, amit belinkeltem a Big Ten topikba, elképesztő és a fiatal Paternót is testközelbe hozhatja a játékosok számára.JoePa esetében egyébként szép-szép ez a nagy mérföldkő, de túlléptünk már szerintem azon az időszakon, amikor egy személyben ő volt a felelős ezért a csapatért. Sajnos a kor senkinél sem előny. Lehet az illető akármilyen friss szellemileg, lehet képben a játékosokkal, nézegetheti a filmeket... De egészen jól látszottak a gondok pár évvel ezelőtt, amikor JoePa már nem tudta kezelni a dolgokat. Egy ilyen idős ember már nem tud több generációval alatta felnövő fiatalokkal és problémáikkal foglalkozni, fogalma sincs arról, hogy milyen most Amerikában egyetemistának lenni, nem tudja, miket csinálnak ma a fiatalok, így pedig kezelni is nehéz őket. Ő maga mondta, hogy számítógépet nem használ, e-mailt még sosem küldött, nem tudja mi az az sms, stb... Szóval, amikor kezdett összeomlani a program a sok letartóztatás miatt, biztos vagyok benne, hogy nagyon sok feladatát mások kezébe adták. Bowdent sokkal látványosabban tették partvonalra, de szerintem JoePa szerepe is eléggé limitálva van mára.gsn😀 😀Mert JoePa túl sokat volt a filmszobában 😊
az elmúlt években a Big Ten-es csapatok közül messze a Penn State-nél volt a legtöbb balhé 😀JJ Tiller
A példája adott, én az esélyről beszéltem, aztán valaki vagy él vele, vagy nem.Dzsokijuing
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
gsn
3 548
JoePa esetében egyébként szép-szép ez a nagy mérföldkő, de túlléptünk már szerintem azon az időszakon, amikor egy személyben ő volt a felelős ezért a csapatért. Sajnos a kor senkinél sem előny. Lehet az illető akármilyen friss szellemileg, lehet képben a játékosokkal, nézegetheti a filmeket... De egészen jól látszottak a gondok pár évvel ezelőtt, amikor JoePa már nem tudta kezelni a dolgokat. Egy ilyen idős ember már nem tud több generációval alatta felnövő fiatalokkal és problémáikkal foglalkozni, fogalma sincs arról, hogy milyen most Amerikában egyetemistának lenni, nem tudja, miket csinálnak ma a fiatalok, így pedig kezelni is nehéz őket. Ő maga mondta, hogy számítógépet nem használ, e-mailt még sosem küldött, nem tudja mi az az sms, stb... Szóval, amikor kezdett összeomlani a program a sok letartóztatás miatt, biztos vagyok benne, hogy nagyon sok feladatát mások kezébe adták. Bowdent sokkal látványosabban tették partvonalra, de szerintem JoePa szerepe is eléggé limitálva van mára.Mert JoePa túl sokat volt a filmszobában 😊Csak egy friss példa az edzői példamutatásra: JoePáról szólt a múlt hét szombat, megtehette volna, hogy végigcipelteti magát az összes tévéstúdión, ehhez képest vasárnap reggel az Ohio State-et nézte a filmszobában. Mert ez így van rendjén. Ahol a játékosok ilyen mintát látnak maguk előtt, több esély van a megfelelő sportolói értékrend kialakítására.Dzsokijuing😀 😀
az elmúlt években a Big Ten-es csapatok közül messze a Penn State-nél volt a legtöbb balhé 😀JJ Tiller
A példája adott, én az esélyről beszéltem, aztán valaki vagy él vele, vagy nem.Dzsokijuing
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Mert JoePa túl sokat volt a filmszobában 😊Csak egy friss példa az edzői példamutatásra: JoePáról szólt a múlt hét szombat, megtehette volna, hogy végigcipelteti magát az összes tévéstúdión, ehhez képest vasárnap reggel az Ohio State-et nézte a filmszobában. Mert ez így van rendjén. Ahol a játékosok ilyen mintát látnak maguk előtt, több esély van a megfelelő sportolói értékrend kialakítására.Dzsokijuing😀 😀
az elmúlt években a Big Ten-es csapatok közül messze a Penn State-nél volt a legtöbb balhé 😀JJ Tiller
A példája adott, én az esélyről beszéltem, aztán valaki vagy él vele, vagy nem.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Csak egy friss példa az edzői példamutatásra: JoePáról szólt a múlt hét szombat, megtehette volna, hogy végigcipelteti magát az összes tévéstúdión, ehhez képest vasárnap reggel az Ohio State-et nézte a filmszobában. Mert ez így van rendjén. Ahol a játékosok ilyen mintát látnak maguk előtt, több esély van a megfelelő sportolói értékrend kialakítására.Dzsokijuing😀 😀
az elmúlt években a Big Ten-es csapatok közül messze a Penn State-nél volt a legtöbb balhé 😀
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
ahol a játékosok között is nagyon durva ellentétek vannak, nemhogy az edzők és a játékosok között -> nagy szerepe van ebben az ESPN-nek) Kavartak már idén az MLB-ben, az NBA-ben és a college kosárban is, miért ne lehetne akkor a college fociban is. 😐Ahol az edzői stábnak hiányzik az a tekintélye, hogy rendet tartson a játékosok fejében és távol tartsa őket a firkászoktól és irományaiktól, az a franchise/program meg is érdemli a sorsát.
gsn
Tudjuk, hogy a sztárolt playák nem Nobel-díjasok, de a médiahype-ot és a lényeges dolgokat ketté kell választani a fejükben.
Csak egy friss példa az edzői példamutatásra: JoePáról szólt a múlt hét szombat, megtehette volna, hogy végigcipelteti magát az összes tévéstúdión, ehhez képest vasárnap reggel az Ohio State-et nézte a filmszobában. Mert ez így van rendjén. Ahol a játékosok ilyen mintát látnak maguk előtt, több esély van a megfelelő sportolói értékrend kialakítására.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
gsn
3 548
Nem erről van szó. Minden egyes alkalmat megragadnak a nagy sztorira, sokszor szeretnek ők maguk a kiindítói lenni bizonyos botrányoknak. TO Dallasból való elzavarásában nagy szerepük volt, a Packers vezetését is majdnem elsöpörtették a népharag által, mikor Favret elküldték Rodgers miatt, Minnesotában is kavartak rendesen Favre miatt, illetve a legutóbbi Moss-Childress szituáció kapcsán. (Vicces, hogy a két csapat, amely körül hosszabb távon megjelentek, és ahol nagyon tudtak kavarni, a Cowboys és a Vikings, gyakorlatilag a két legdiszfunkcionálisabb franchisenak tűnik jelenleg, ahol a játékosok között is nagyon durva ellentétek vannak, nemhogy az edzők és a játékosok között -> nagy szerepe van ebben az ESPN-nek) Kavartak már idén az MLB-ben, az NBA-ben és a college kosárban is, miért ne lehetne akkor a college fociban is. 😐most éppen azzal hozakodtak elő a Newton ellendrukkerek, hogy Floridában 3x is elkapták amint puskázott 😊Hörivan egy olyan érzésem, hogy az espn-nél egyesek nagyon utálják az Auburnt... 2004-ben, mikor a 13-0-ás mérlegük se volt elég a nagydöntőhöz, akkor is ők kevertek beJJ Tiller
Legújabb:
Two sources who recruit for Mississippi State said that Cecil Newton and his son, quarterback Cam Newton, admitted in separate phone conversations to a pay-for-play plan while Newton was being recruited late last year.
Mississippi State compliance officials relayed the alleged conversations to Southeastern Conference compliance officials in January, according to two other sources close to the football program.
Prior to Newton's commitment to Auburn, one of the recruiters said Cecil Newton told him it would take "more than a scholarship" to bring his son to Mississippi State, a request the source said the school would not meet. Cecil Newton also referred the recruiter to a third person that would provide more specifics, the source said.
After Newton committed to Auburn, another source said an emotional Cam Newton phoned another recruiter to express regret that he wouldn't be going to Mississippi State, stating that his father Cecil had chosen Auburn for him because "the money was too much."
Erre pedig azt mondom megint csak: Ha volt róla információ január óta és ez be is bizonyosodott, akkor mit keresett Cameron Newton a pályán augusztus végén, és mit keres jelenleg? :rolleyes: Számomra itt valami nagyon nem tiszta ezekkel a vádakkal kapcsolatban.
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
most éppen azzal hozakodtak elő a Newton ellendrukkerek, hogy Floridában 3x is elkapták amint puskázott 😊Hörivan egy olyan érzésem, hogy az espn-nél egyesek nagyon utálják az Auburnt... 2004-ben, mikor a 13-0-ás mérlegük se volt elég a nagydöntőhöz, akkor is ők kevertek be
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
most éppen azzal hozakodtak elő a Newton ellendrukkerek, hogy Floridában 3x is elkapták amint puskázott 😊
több mint 13 éve
sok helyre be lehetne írni.A címét majd kölcsönkéri Stallonétól: Over the Top.
jövő áprilisban jelenik meg Tebow önéletrajzi könyve.Höri
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
sok helyre be lehetne írni.névnapom lesz. köszi hogy megveszed 😊
jövő áprilisban jelenik meg Tebow önéletrajzi könyve.Höri
több mint 13 éve
sok helyre be lehetne írni.jövő áprilisban jelenik meg Tebow önéletrajzi könyve.
több mint 13 éve
gsn
3 548
Nemcsak eltiltás lenne, ha bebizonyosodik hogy ő is benne volt. Egészen biztos, hogy véget érne az egyetemi pályafutása, mert ez a tett az amatőr státuszának végét jelenti az NCAA szerint. Ez sokkal súlyosabb dolog, mint az ügynökös szál, ez a Reggie Bush félére hajaz inkább. Éppen ezért nem is értem, hogy miért játszhat Newton, ha már szeptember végén nyomozott az ügyben az NCAA az ESPN-es cikk alapján, az ügynök ügy szereplői meg el voltak tiltva (bár részben az egyetem által). Éppen az eltiltás hiánya miatt hiszen azt, hogy nem áll túl erős lábakon ez a vád most Newtonék és az Auburn ellen.eltiltják egész évre, ez alap.ne kúrjál fölmilyen következménye lehet hogyha kiderül valami turpisság?Joci
RT @PeteThamelNYT: BREAKING NEWS: We have on-record confirmation the NCAA is investigating the recruitment of Cameron Newton.Höri
lehet jövőre is pár meccsre.
nyilván nem kap Heismant.
a csapatnak meg minimum pénzbírság, győzelem elvételek, ilyesmi.Höri
A csapatot akár USC-hez hasonló szankciókkal is sújthatnák.
Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
eltiltják egész évre, ez alap.ne kúrjál fölmilyen következménye lehet hogyha kiderül valami turpisság?Joci
RT @PeteThamelNYT: BREAKING NEWS: We have on-record confirmation the NCAA is investigating the recruitment of Cameron Newton.Höri
lehet jövőre is pár meccsre.
nyilván nem kap Heismant.
a csapatnak meg minimum pénzbírság, győzelem elvételek, ilyesmi.