Ole Miss Rebels
5 feliratkozó
több mint 8 éve
Ezt szépen benéztem.. 😊 Freeze az állami egyetemnél volt Arkansasben és nem a Razorbacks-nél.Matt Luke a megbízott vezetőedző. Csiripelik a madarak, hogy a - valószínűleg - elveszett idény miatt Shea is szépen lelép... 😕
Hotty Toddy!
több mint 8 éve
A fenének kell saját számról kurvákat hívnia... A másik, hogy nem értem a lényeget. Mi köze van ehhez Houston Nutt-nak? Tudtommal őt váltotta Freeze és együtt vitték bajnoki címre anno az "varacskosokat". Még a Szív bajnokai című filmben is együtt vannak, amikor Michael Oher felvételét nézik videóról...azóta már közel sincsenek olyan jóban, Freeze többször is lejárató megjegyzéseket tett Nuttra, a program pedig az NCAA vizsgálat során a főbb szabályszegéseket megpróbálta rákenni még a korábbi stábra, ami miatt Nutt becsületsértés okán beperelte az egyetemet, és ezen jogi procedúra során derült fény a telefonhívásra...
juz3r
plusz ha ehhez hozzávesszük még az Oherrel azóta történteket, a Blind Side 2: The Dark Side igen adná magát 😊
szerk.: (az Arkansas mondjuk elég messze volt a bajnoki címtől, 2006-ban játszottak SEC-döntőt, ahol kikaptak a későbbi bajnok Floridától, Freeze és Nutt pedig nem is dolgozott együtt sehol)
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
A fenének kell saját számról kurvákat hívnia... A másik, hogy nem értem a lényeget. Mi köze van ehhez Houston Nutt-nak? Tudtommal őt váltotta Freeze és együtt vitték bajnoki címre anno az "varacskosokat". Még a Szív bajnokai című filmben is együtt vannak, amikor Michael Oher felvételét nézik videóról...
Hotty Toddy!
több mint 8 éve
nagy eséllyel Hugh Freeze állásába fog kerülnibaggiomeg is történt
twitter.com/SBNationCFB/status/888369127647318016

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
1-2 évente fordul elő ilyen (vagyis a rossz nyelvek szerint mindenhol így működnek a dolgok, csak a lebukási arány ez), és nagy eséllyel Hugh Freeze állásába fog kerülni. A "failure to monitor" szabályszegés felett már szinte csak a death penalty van, az ilyen ügy negatív hatása programonként változó; a Miami majd' egy évtizede próbál kilábalni belőle, a USC-nél is el kellett telnie néhány csalódást keltő szezonnak, az Ohio State egy átmeneti évvel megúszta, bár ahhoz persze kellett Urban Meyer személye istwitter.com/ESPNCFB/status/834529264733212672Köszi a linket, sajnos nem túl vidám... Hasonló esetek mennyire gyakoriak az NCAA-ben? Egy ilyen ügy mennyire vetheti vissza a programot?
baggio
Baba Yaga

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
twitter.com/ESPNCFB/status/834529264733212672Köszi a linket, sajnos nem túl vidám... Hasonló esetek mennyire gyakoriak az NCAA-ben? Egy ilyen ügy mennyire vetheti vissza a programot?
baggio
több mint 8 éve
twitter.com/ESPNCFB/status/834529264733212672

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
Üdv. Mindenkinek.Aki még nem látta:
www.youtube.com/watch?v=q3UOMto-hlw
Hotty Toddy!
több mint 9 éve
twitter.com/ralphDrussoAP/status/795415894067388416

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Jordan Wilkins nélkül kell lejátszani ezt a szezont:

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
www.youtube.com/watch?v=FpiQLnpk0oE

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
elkészült az új kosáraréna, ma az Alabama ellen lesz a hivatalos megnyitówww.olemisssports.com/forwardtogether/pavilion-overview.html

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
cdn0.vox-cdn.com/thumbor/89pR2-HPhlrhTWjC5eZJ7o85OYA=/1000x0/filters:no_upscale()/cdn0.vox-cdn.com/uploads/chorus_asset/file/5868197/olepie.0.gif

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Minden jegy elkelt már a meccsre amúgy

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Egy kis hangulatkeltő! 😊twitter.com/OleMissFB/status/675336662252044290
Szerkesztette: MirrMurr
több mint 10 éve
Sugar Bowl az Oklahoma State ellen január 1-jén, 45 év után tér vissza New Orleansba a RebelsHaza is visszük a kupát!!! 😊
baggio
több mint 10 éve
Sugar Bowl az Oklahoma State ellen január 1-jén, 45 év után tér vissza New Orleansba a Rebels

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Az Egg Bowlról sajnos nem tudtam írni beharangozót, de amint azt a fanok láthatták ezt is behúzta a csapat, amivel kvalifikálta magát a Sugar Bowlba 😊 Azt is be kellene húzni! 😊
több mint 10 éve
Ha valaki olvassa ezt a topicot: Szombat este 21:30 Magnolia Bowl!!!!A két csapat először 1894. december 03. napon találkozott egymással, amely 26-6-os Ole Miss győzelemmel zárult. Ettől kezdve számolhatjuk a két csapat rivalizálását.
A két csapat rivalizálásában az egyik nevezetesebb mozzanata az 1959. október 31. napján esett "Cannon's Halloween Run" volt, amikor Billy Cannon egy 89 yardos punt visszahordás során 7 tackle-t rázott le magáról. Akkor az LSU nyert 7-3 arányban, majd később a Billy Cannon Heismann trófeát nyert. Az LSU pedig Sugar Bowl-t a Clemson ellen.
Másik nevezetesebb esemény a "The Night The Clock Stopped"-ként vált ismertté, amikor a Rebels 16-10 arányban vezetett, miközben a meccsből már csak 4 másodperc volt hátra, a labda pedig az Ole Miss 10 yardos vonalán volt. Bret Jones egysikertelen passzal találta meg a gólvonalon Jimmy LeDoux-ot, amikor is az órán már csak 1 másodperc maradt. Ezt követően Bret Jones sikeres átadást hajtott végre a futó Brad Davis felé, amelynek köszönhetően elkerülték az akkor rangsorolatlan Rebels elleni vereséget és az upsetet, nyertek 17-16 arányban. A hazai óra adta előny ihlette a feliratot Louisiana és Mississippi határán: "You are now entering Louisiana. Set your clocks back four seconds."
LSU - Ole Miss futball rivalizálás elnevezést a két iskola diáktestületeinek közös döntése alapján, a mind két államban "állami virágnak számító magnólia virág után Magnolia Bowl-nak kereszteltek. A győztes jutalma pedig a Magnolia Bowl Trophy.

Ezt az első évben 2008. november 22.-én Baton Rougeban a Rebels hódíthatta el, miután otthonában győzte le a tigriseket 31-13 arányban.
Az egymás elleni mérleg jelenleg 58-40-4 az LSU javára.
A legutóbbi mérkőzés eredménye: 2014. október 25.-én 10-7-es LSU győzelem.
Remélem ezzel a kis írással sikerült kedvet csinálnom a meccshez, nem csak az Ole Miss illetve az LSU drukkereinek.
Előre, hogy 58-41-4-re módosuljon az összesített állás! Beat LSU! 😊
Szerkesztette: MirrMurr
több mint 10 éve
twitter.com/SECNetwork/status/666810926679617541?s=09
több mint 10 éve
fel is került már a condensed verziówww.youtube.com/watch?v=7t2y3DhNNG0

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
