Baltimore Ravens
47 feliratkozó
több mint 2 éve
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 2 éve
lucio
329
Én úgy fogalmaznék hogy kijött a rutin. Mahomesèk zsinórban hatodszorra játszanak itt. Nem látom annyira borusnak a dolgokat, bár az igaz hogy idén osszalltunk és a sérülésekkel is szerencsénk volt. (Ennyi járt a korábbi evekert) De tegye szívére a kezét mindenki. Az idény elején ezzel a kerettel ilyen erős sorsolás.mellett mertetek volna AFC döntőt josolni? Én biztos nem. Én sikernek értékelem az èvet összességében mèg úgy is hogy ha ez most piszkosul fáj. Most kell igazán varázslat EDC-tol és jövőre.mar az alapszakaszban vissza lehet nekik vágni.Egyrészt egyetértek, mert a korábbi évek alapján pl. én egy lesérülő LJ-t és hektikus játékot vártam. Ehhez képest jók voltunk. De éppen ezért fáj is ez a mai meccs, nekünk nincs Mahomes-unk, hogy ide rendszeresen visszajussunk, lehet, újabb 12 év kell hozzá. Ilyen vereségekért nincs visszavágó, ez elment.
Benibácsi
De az nem lenne rossz, ha úgy sikerülne varázsolni, hogy tartsuk ezt a szintet, tán mégis összejön egyszer, hamarabb, mint tizenix év. LJ hat éve van velünk - ő az eddigiek alapján nem fog stabilan AFC döntőbe vinni minket. De ha legközelebb odajutunk, remélem nem akarja azt átélni, amit ma.
több mint 2 éve
Én úgy fogalmaznék hogy kijött a rutin. Mahomesèk zsinórban hatodszorra játszanak itt. Nem látom annyira borusnak a dolgokat, bár az igaz hogy idén osszalltunk és a sérülésekkel is szerencsénk volt. (Ennyi járt a korábbi evekert) De tegye szívére a kezét mindenki. Az idény elején ezzel a kerettel ilyen erős sorsolás.mellett mertetek volna AFC döntőt josolni? Én biztos nem. Én sikernek értékelem az èvet összességében mèg úgy is hogy ha ez most piszkosul fáj. Most kell igazán varázslat EDC-tol és jövőre.mar az alapszakaszban vissza lehet nekik vágni.
több mint 2 éve
A formaidozitesunk majdnem tokeletes volt. Az alapszakasz vegere idozitettuk, de a sok pihi utan a kozepszerunel alig jobban jottunk vissza. Mondjuk O# szinten. Ma is a D tette a dolgat, az O ados maradt. Mikor az eredmenykovetoben savaztak a D-t csak lusta voltam vitatkozni veluk, hogy majd a masodik felidoben lehuzzuk a rolot meglatjatok. Futast keveselltem en is.
A pontatlansagokat es turnovert nem... Flowers labdavesztese a golvonal elott = Hunley tavalyi qb sneakje a cicak ellen. A fajdalom maga...
Azert... Jo kis szezon volt.
Jovore, jol lerabolva... nem lesz konnyebb.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 2 éve
lucio
329
Repülni kell valakinek nincs mese ez gyalázat volt amit ma este mutatott az offenseAzért egy elődöntő után nem feltétlenül kell fejeknek hullani...(Mit kelelne akkor a többi 28-nak csinálni?) Azt gondolom, sajnos ilyen meccsek kb. semmire se jók. Mert vagy nyerünk, és akkor OK, vagy nem, akkor jön a duma, hogy tanulunk belőle-de ide visszajutni akármennyi tanulással nagyon nehéz - hacsak nem Mahomes vagy Brady az irányítód. Nekünk nem, LJ egy top NFL irányító, de nem Mahomes polc. Eljuthatunk vele újra ide, SB-t is nyerhetünk, de ennek a záloga nem (csak) ő, hanem az őt körülvevő stáb. Én éppen ezért óvatosan nyúlnék hozzá, akármekkora fsznak tűnik is a mai alapján Monken. Örüljünk, hogy itt vagyunk, tán lesz sanszunk jövőre is (eddig mindig volt, ha LJ nem sérült meg) - de SB-t nyerni, ahhoz szerintem több nyerő karakter kell elsősorban támadó oldalon.
FloresR
Ha valamihez, akkor én a falunkhoz nyúlnék hozzá, mert LJ ma rossz volt, de a falunk is, és utóbbi gyengeségeit LJ egész jól elfedte egész idényben.
több mint 2 éve
FloresR
360
Több ilyen esély nem lesz Sbre, főleg ha elviszik az egyetlen értelmes kordinátort Mcdonaldot
több mint 2 éve
Tök ugyanúgy gondolom hogy egyszerűen panikoltunk mint 2019-ben. Most is próbáltuk a screeneket meg minden.mast de nem futottunk. Miért? Mèg a negyedikben is tudtunk volna futni. Nem értem.Még nincs vége a meccsnek, de épp most adta el LJ a labdát.meccs előtt írni akartam, hogy ha vigyázunk a labdára nyerünk. nem sikerült. jól kezdett a chiefs és ez benyomta a pánikgombot az o-nál, pedig csak szép konzervatívan kellett volna haladgatni. nem tudom lesz-e még ekkora esélyünk az sb-re.
Ilyenkor mindenki idiótának tűnik, a gameplan, Monken, LJ, Flowers.
De nem azok, csak...míg korábban, RayLewis idején úgy lehetett mecscet nézni, hogy szorult helyzetben majd valahogy jönnek az extrák, most ha nem megy, akkor sorozatban hibázik bele ez is, az is. Míg anno volt több karakter, aki jó versenyző típus volt, most kevés (nincs?) ilyen a csapatban. Ha megy, ha nyerünk, nagyon nyerünk. Ha nem megy, remegnek a kezek - mindenkinél.
lucio
gedam
több mint 2 éve
gedam
6 506
Még nincs vége a meccsnek, de épp most adta el LJ a labdát.meccs előtt írni akartam, hogy ha vigyázunk a labdára nyerünk. nem sikerült. jól kezdett a chiefs és ez benyomta a pánikgombot az o-nál, pedig csak szép konzervatívan kellett volna haladgatni. nem tudom lesz-e még ekkora esélyünk az sb-re.
Ilyenkor mindenki idiótának tűnik, a gameplan, Monken, LJ, Flowers.
De nem azok, csak...míg korábban, RayLewis idején úgy lehetett mecscet nézni, hogy szorult helyzetben majd valahogy jönnek az extrák, most ha nem megy, akkor sorozatban hibázik bele ez is, az is. Míg anno volt több karakter, aki jó versenyző típus volt, most kevés (nincs?) ilyen a csapatban. Ha megy, ha nyerünk, nagyon nyerünk. Ha nem megy, remegnek a kezek - mindenkinél.
lucio
több mint 2 éve
itt az idő harbs
több mint 2 éve
FloresR
360
Repülni kell valakinek nincs mese ez gyalázat volt amit ma este mutatott az offense
több mint 2 éve
Sikerült majdhogynem a szezon sok szempontból legergyább teljesítményét összehozni.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
lucio
329
Még nincs vége a meccsnek, de épp most adta el LJ a labdát. Ilyenkor mindenki idiótának tűnik, a gameplan, Monken, LJ, Flowers.
De nem azok, csak...míg korábban, RayLewis idején úgy lehetett mecscet nézni, hogy szorult helyzetben majd valahogy jönnek az extrák, most ha nem megy, akkor sorozatban hibázik bele ez is, az is. Míg anno volt több karakter, aki jó versenyző típus volt, most kevés (nincs?) ilyen a csapatban. Ha megy, ha nyerünk, nagyon nyerünk. Ha nem megy, remegnek a kezek - mindenkinél.
több mint 2 éve
FloresR
360
Ilyen nincs de mégis van, folyamatosan lábon lövi magát a Ravens
több mint 2 éve
Ha megnyernenk akkor 99.9% hogy szerveznem az utat a dontore. Viszont egyszeruen elvezhetetlen. A winter S es Falcon-t nezem a meccs meg megy alatta.
több mint 2 éve
gedam
6 506
nem futottunkés ezbosszantó.
több mint 2 éve
Time M. egyszeruen csodas
több mint 2 éve
Monken egy fasz
több mint 2 éve
Esni most mindenesetre epp nem esik. Szaraz himnusz volt. 😊
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 2 éve
After a positive workout pregame, #Ravens All-Pro CB Marlon Humphrey (calf strain) will play today, per me and @RapSheet source said. A pre-game workout was necessary. All positive and no issues. Humphrey is a go. @NFLMedia
— Sherree Burruss (@SherreeBurruss) January 28, 2024

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Ha Andrews nem csak lesz hanem kesz is, aqkkor nalam johet a 2 TE felallas. Szerintem ez a ketto a legjobb D, de meg igy is szopatva lesznek.
Persze el lehet izgulni, buntetesek, egyeni hibak stb ki is lokhetik a dolgokat a mederbol.
több mint 2 éve
Mark Andrews jatszani fog.Hivatalos. 👍😌
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 2 éve
A D mindig kovetni fog. Az O ujjit ews a D kovet. Amig a szabalyokat nem egyenlitik ki addig igy is marad. Es mar surolja az elvezhetetlenseget, bar a nep az O-t akarja latni gyozni.
Hamar a KC, akkor elvezhetop volt hogy a D eselytelen volt a futas ellen? Es akkor is az lenne ha meg 3 hetig tartana a meccs. Es ez nem hozzanemertes, gyenge jatekosok vagy sema. Personnel problema.
Browns/Dallas D a POban. Gyalazat. Hogy nem is probaltak valtani az megbocsathatatlan, de a kezunket a szivunkre teve kijelenthetjuk hogy akkor se lett volna eselyuk.
A D-ek kiegeszitoi mar az O-nek es ennyi, magaban nem tudnak ero lenni. De a kiegyensulyozott csapatok a legjobbak.