Baltimore Ravens
47 feliratkozó
több mint 2 éve
Én ezért a teljesítményért semmiképp nem hibáztatnám a HC-t. Agyba-főbe lettünk verve az első félidőben és kész csoda volt, hogy ennyi labdaejtés miatt nem 3 TD van közte.nyilvan nem
Nyilván vannak hibái, kinek nincsenek, de szerintem a Ravens esetében a HC-nek nagy a hozzáadott értéke. Nyilván nem látok minden meccset, meg más szemüveggel is nézem. Azért amikor a támadófal rendben van, akkor megy a támadás is, a védelemmel meg önmagában nincsen gond.
Klaci79
több mint 2 éve
gedam
6 506
azt is tegyük hozzá, hogy azért kap 20milliót, hogy oldja meg az 1-1-et.Pressures allowed by the #Ravens OL;Itt azért tegyük hozzá, hogy ő végig 1-1-ben volt hagyva a védővel és az sem mindegy, hogy a pressure mennyi idő után érkezett így oda
9 - Ronnie Stanley
3 - Kevin Zeitler
2 - Mekari, Faalele, Hill
1 - Linderbaum, Simpson
ezt a rokkant szart vágnák má ki
gedam
TJ Watt az RT-től szedte szét a védelmet pedig ott duplázva volt szinte végig
KeyG
több mint 2 éve
A hívás ha jól emlékszem befejett elkapás volt az oldalvonalnál. Ezzel szemben elkapás volt aztán fumble. Vagy fordítva, öregszem hülyülök. Tehát nem az volt az elkapással kapcsolatban amit ítéltek. És mivel az elkapást vitatta és igaza volt, mert nem ott és úgy volt ahogy ítéltek ezért nem vesztett időkérést. A szabály egyébként nem változott . Azon ha közben azt látják hogy húzzák a sisakrácsot vagy hasonló nyilván nem változtattak volna.Én úgy tudtam, hogy csak a vitatott kérdésben hozhatnak változtatást a challenge következtében, ezek szerint rosszul. vagy változott az elmúlt kb 15 évben.btw amikor a challenge után a steelers visszakapta az időt, az valami új szabály vagy én tudok valamit rosszul?Az nézheti vissza jó volt e az ítélet. Nem volt jó tehát megnyerte a challenget. Nem vették el az idökérést.
Én úgy szocializálódtam, hogy ha a csapat challengel egy szituációt akkor CSAK a kifogásolt helyzetet nézik vissza, de egyéb dolgot amit "véletlen" észrevesznek a bírók közben azt már nem.
Hogy lehet, hogy completed catch-rae ment a piros, de a bírók végül azt nem változtatták, de a fumbllel korrigálták a playt + visszaadták az időkérést a Stelersnek??? O_o
Snagal
G.P.
Snagal
Szerkesztette: G.P.
több mint 2 éve
Én úgy tudtam, hogy csak a vitatott kérdésben hozhatnak változtatást a challenge következtében, ezek szerint rosszul. vagy változott az elmúlt kb 15 évben.btw amikor a challenge után a steelers visszakapta az időt, az valami új szabály vagy én tudok valamit rosszul?Az nézheti vissza jó volt e az ítélet. Nem volt jó tehát megnyerte a challenget. Nem vették el az idökérést.
Én úgy szocializálódtam, hogy ha a csapat challengel egy szituációt akkor CSAK a kifogásolt helyzetet nézik vissza, de egyéb dolgot amit "véletlen" észrevesznek a bírók közben azt már nem.
Hogy lehet, hogy completed catch-rae ment a piros, de a bírók végül azt nem változtatták, de a fumbllel korrigálták a playt + visszaadták az időkérést a Stelersnek??? O_o
Snagal
G.P.
több mint 2 éve
LJ pff: 94.6Kb itt (is) bukik a pff èrtèkelèsènek èrtèke (no offense Lamar 😉)
a hét legjobb támadója az nfl-ben
😁
gedam
több mint 2 éve
egy ilyen meccs utan mindig elgondolkodom minek nezek NFL-t mert egy ilyen L utan 100x jobban felszokik a vercukrom, mint amennyi pozitiv hozadeka van egy W-nekÉn még vereség után nem voltam ennyira szar állapotban mint tegnap, pedig az utóbbi években folyton magunkat verjük meg de a tegnapi jobban fájt, mint a Bengals elleni playoff meccs vagy a Pats elleni Cundiff által kihagyott FG a konf döntőben.
Morfil
Egy dolog nyugtasson, Lamar aki csak egy rb illetve a neve Láma ő kurva jó a második tény, meg hogy a wr corps nem mindig fog 100%-os labdákat elejteni, ilyen nincs.
+1 a passzjáték sokkal jobban mutat mintha futnánk és eljutottunk ide is de ez csak a személyes véleményem. 😊
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 2 éve
egy ilyen meccs utan mindig elgondolkodom minek nezek NFL-t mert egy ilyen L utan 100x jobban felszokik a vercukrom, mint amennyi pozitiv hozadeka van egy W-nek
NFL Comeback Player of the Year 2023 odds, via DraftKings:
• Damar Hamlin: -150
• Joe Flacco: +100
It's a tough race here folks, they both make good cases
Joe Flacco - sucked last year, doesn't suck this year
Damar Hamlin - died, is not currently dead
több mint 2 éve
Irtam egy kiba hosszu hsz-t.Aztan veletlenul droppoltam.
Nem erdemes ujrairnom.
Drop lenne ujra. 😕
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 2 éve
Pressures allowed by the #Ravens OL;Itt azért tegyük hozzá, hogy ő végig 1-1-ben volt hagyva a védővel és az sem mindegy, hogy a pressure mennyi idő után érkezett így oda
9 - Ronnie Stanley
3 - Kevin Zeitler
2 - Mekari, Faalele, Hill
1 - Linderbaum, Simpson
ezt a rokkant szart vágnák má ki
gedam
TJ Watt az RT-től szedte szét a védelmet pedig ott duplázva volt szinte végig
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 2 éve
gedam
6 506
Pressures allowed by the #Ravens OL;9 - Ronnie Stanley
3 - Kevin Zeitler
2 - Mekari, Faalele, Hill
1 - Linderbaum, Simpson
ezt a rokkant szart vágnák má ki
több mint 2 éve
btw amikor a challenge után a steelers visszakapta az időt, az valami új szabály vagy én tudok valamit rosszul?Az nézheti vissza jó volt e az ítélet. Nem volt jó tehát megnyerte a challenget. Nem vették el az idökérést.
Én úgy szocializálódtam, hogy ha a csapat challengel egy szituációt akkor CSAK a kifogásolt helyzetet nézik vissza, de egyéb dolgot amit "véletlen" észrevesznek a bírók közben azt már nem.
Hogy lehet, hogy completed catch-rae ment a piros, de a bírók végül azt nem változtatták, de a fumbllel korrigálták a playt + visszaadták az időkérést a Stelersnek??? O_o
Snagal
több mint 2 éve
btw amikor a challenge után a steelers visszakapta az időt, az valami új szabály vagy én tudok valamit rosszul?Én úgy szocializálódtam, hogy ha a csapat challengel egy szituációt akkor CSAK a kifogásolt helyzetet nézik vissza, de egyéb dolgot amit "véletlen" észrevesznek a bírók közben azt már nem.
Hogy lehet, hogy completed catch-re ment a piros, de a bírók végül azt nem változtatták, de a fumbllel korrigálták a playt + visszaadták az időkérést a Stelersnek??? O_o
Szerkesztette: Snagal
több mint 2 éve
Nem tudom hova tenni a tegnapit.A legnagyobb bajom talán az, hogy érzésre be tudnám copyzni a tavalyi kommentemet egy-egy meccsről kb változtatás nélkül. Új OC, fejlődött a wr gárda, még is kezdem azt érezni, hogy érdemben nem tudtunk tavaly óta előrelépni.
Védelmet érheti kevesebb kritika, mert 17 pont az nem szégyellni való. De, ahogy más is kiemelte, ott tartunk, ahol tavaly, amikor nagyon kell akkor megáll a tudomány és BÁRKI képes lehet egy game winning drive-ot tolni ellenük. Az már csak az én fantazmagóriám, hogy ha 24 pont kellett volna a győzelemhez akkor azt is benéztük volna. És ne felejtsük el, hogy a papíron jó defensünk egy olyan O-nak nem tudott megálljt parancsolni akiknek a saját szurkolói fogják a fejüket szégyenkezve, és küldik el az O kordinátort a halál f-ra.
+Bántóan nem tudunk nyomást generálni.
O oldalon az elkapóknál ismét arról beszélünk, hogy "jó most mindenki kifogott egy rossz napot, ilyen többet úgysem lesz" ... ez tavaly is elhangzott itt sajnos. Ez a rengeteg drop a meccsbe került most. Nem igazán tudom hova tenni, hogy egy elit Browns D ellen tudtunk adaptálódni, de itt nem sikerült egy használható tervvel előállni mikor nagyon kellett. Pedig Falele mindkét meccsen volt... (nem hiszem el, hogy nem tudnak neki megtanítani annyit, hogy legalább lassítsa le a védőt, ne csak nézze bambán ahogy megkerülik...)
LJ persze 45 percig zseniálisan játszott, de ennek ellenére nem tudok elmenni amellett, hogy az utolsó percekben mennyire nem találta el az embereket (megint screen passz ami még az elkapóig sem ment el), buta endzone int.
Nem az a bajom, hogy Jackson nem tud 20ból 20at pontosan dobni, hanem, hogy szétesik kritikus pillanatokban és a csapatot sem tudja felhúzni, vagy lelkesíteni. Ez nagy gondom volt vele, a fizetési mizéria körül is. Örülök, hogy maradt, de mint látható, top fizetéstől nem lesz valaki rögtön vezér is. Jackson meg láthatóan már nem is fog ebbe belenőni.
És mivel nálunk a pálya szélén sincs vezér (Haribo inkább az ovóbácsi aki megsimogattja a buksijukat, de nem gatyábarázza őket, amikor észhez kell térni és egy kis vért kellene inni...)
Azt gondolom D oldalon egy komolyabb fenyegetés hiányzik a front7-be, hogy valóban jól nézzen ki ez a D, ne csak papíron.
Az O oldalon viszont nagyobb a gond, amikor jobb kerettel is hasonló meccseket tudunk produkálni mint tavaly. Ott szerintem kell egy mentális vezető, akinek van hangja. LJ sokba került, de nem lesz ez az ember, így ha csak nem találunk egy SSsr -t egy kő alatt valahol (vagy edc véletlen belebotlik a drafton .. haha 😀) akkor ezt csak egy OC felfogású vezetőedzővel tudom elképzelni, aki lent van a pálya szélén és megrázza a letargiába süllyedt csapatot, vagy gatyába rázza Jackson-t mikor elengedi a meccset.
Haribo meg mehet valami játékos simogató menedzsernek, az való inkább neki.
Ha nem lesz valami kardinális változás mint amilyen tavaly RS érkezése is volt akkor idén is csak a sorsolás adta illúziónak tartom a PO-t, de ha el is jutunk oda, akkor egy ilyen banális teljesítménnyel fogunk hazamenni, ahogy eddig is.
több mint 2 éve
Én ezért a teljesítményért semmiképp nem hibáztatnám a HC-t. Agyba-főbe lettünk verve az első félidőben és kész csoda volt, hogy ennyi labdaejtés miatt nem 3 TD van közte.Nyilván vannak hibái, kinek nincsenek, de szerintem a Ravens esetében a HC-nek nagy a hozzáadott értéke. Nyilván nem látok minden meccset, meg más szemüveggel is nézem. Azért amikor a támadófal rendben van, akkor megy a támadás is, a védelemmel meg önmagában nincsen gond.
több mint 2 éve
mint kiderült, az első félidő végén ugratás volt a terv, de linderbaum azt látta, hogy beugrott az egyik steelerses, ezért feladta a snapetSajtótájékoztatón meccs után azt hiszem a második kérdés ez volt. Ezzel két bajom van, tuti beugratásra játszottak viszont ha úgy alakul beugrik az ellenfél arra nincs koncepció? Mi értelme beugratásra játszani akkor?
gec, ilyen van? 😀
rkstzz
Egyébként szépen ráijesztett, mert nem ugrott be a védő, de Linderbaum megnyalta szépen.
Szerkesztette: KeyG
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 2 éve
mint kiderült, az első félidő végén ugratás volt a terv, de linderbaum azt látta, hogy beugrott az egyik steelerses, ezért feladta a snapetgec, ilyen van? 😀
több mint 2 éve
Ha lehetne tobbszor lajkolnam😀Lassan ptsdm van Haribo nyitott szaju bamba fejetol😀
Morfil
gedam
NFL Comeback Player of the Year 2023 odds, via DraftKings:
• Damar Hamlin: -150
• Joe Flacco: +100
It's a tough race here folks, they both make good cases
Joe Flacco - sucked last year, doesn't suck this year
Damar Hamlin - died, is not currently dead
több mint 2 éve
Lassan ptsdm van Haribo nyitott szaju bamba fejetol😀D ismet megmutatta hogy jo tud lenni statisztikailag de amikor legjobban kene a stop olyankor megegnek, mint minden evben. Lasd po-t eluto bengals meg a Vörössel, titans stb stb
Nem rajtuk ment el mert az O volt a ludas, ott a droppok nyilvan a legrosszabbkor jottek. Flowerst nem temetnem mert utana o fogta a labdakar, meg az utolso percben is.
Andrewsban mindig benne van 1 1 ilyen de o is osszeszedi tobbnyire magat.
OBJ-Duv-agholor-Batemen a szokasos Ravens wr corps... mindegyik a sajat egyeni deficitjevel.
Passrush meg egy vicc
NFL Comeback Player of the Year 2023 odds, via DraftKings:
• Damar Hamlin: -150
• Joe Flacco: +100
It's a tough race here folks, they both make good cases
Joe Flacco - sucked last year, doesn't suck this year
Damar Hamlin - died, is not currently dead
több mint 2 éve
1. Amióta leírtam, hogy elit D van, azóta nem először írják azt, hogy “itt a nr1 D” nem azt írtam, hogy nr1 ezt csak azért teszem hozzá, mert nem szeretem ha kiforgatják a szavaim 😁Egyébként a D tegnap is jó volt, NFL csapatot tartottak megannyi ST és WR bénázással 17 ponton, 4 emberes nyomás nélkül, HA lenne egy Crosby akkor ez máshogy nézett volna ki. Marcus Williamst nyugodtan küldhetjük is érte, mert Stone legalább nem fél ütközni
2. Én még ilyen szinten csalódott és ideges nem voltam. LJ-nek konkrétan ez egy 158.3 rating meccs volt ha a WR-ek hozzák azt, amit bármelyik fotelszurkoló elkap olyan forintos labdái voltak.
3. Ami megnyugtató Lamar ő jó és szintet lépett talán ez a legfontosabb illetve a WR-ek folyamatosan üresen tudnak lenni az útvonalak miatt, amit tegnap Buday is kiemelet, hogy az útvonalak nem össze-vissza egymástól függetlenül vannak, persze a WR minőség is más.
4. A WR corpsra a TE-vel kiegészülve nem volt jellemző a droppolás ennyi végképp nem, szóval biztató hogy ezután sem lesz legalábbis ennyi.
5. OBJ csak a pénzt felvenni van itt ettől féltem, egy kis esés és megy is röntgenre egy félidőig, őt LJ akarta de eddig hibás döntés volt
6. Egy normális futó kell a drafton, mert Hill-ben folyamatosan fumble veszély van évek óta, Edwards passzban használhatatlan, Dobbins meg egészségtelen, Mitchellt látni akarom.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 2 éve
Küldeni kell a picket Chase Youngért, sürgősen kell egy edge játékos.
több mint 2 éve
Ugyan srácok. Ha ennyi drop van, akkor ott megvannak a játékok és nem az edzői kart kell(ene) szidni. Bárcsak nálunk is ennyi drop lett volna, de Canada ezt nem engedi. 😀 😀 A negyedik negyedben az vesse az utolsó követ Monkenre, aki egy OBJ-rookie kapcsolatot nem tesztelt volna meg az end zone-ban. Az már más kérdés, hogy ezzel a fade játékkal Portert lebecsültétek és pláne egy sérült OBJ-vel ez valóban rossz hívás volt és rossz dobás is LJ-től. OBJ hiba volt, ezt leírtam már itt és főleg azért is, mert a jövőt is égetitek vele. Pontosan lehetett tudni, hogy a sérülés benne van nála, de annak Én örülnék, hogy végre második körben találtatok használható elemet (Flowers) és bőven jó lesz ez a Bateman és Agholor duóval együtt. Ezt a meccset az első félidőben meg kellett volna nyernetek és akkor menne az örömködés. Szerintem egyetlen gond, amin lehet keseregni az az, hogy a money time-ban nem jött semmi extra Lamartól, sem senkitől. EZ kell az SB-hez pedig.
több mint 2 éve
gedam
6 506
ahogy irtam nem lattam vegig.monken szerencsétlensége, hogy kiknek dobál lj: wr1 obj, aki már akkor sérült kiegészítő ember volt, amikor ide került. flowerstől remélem csak egy kivétel volt ez a meccs. andrews kezd egy kicsit gronkra hasonlítani, hanyatlik, belassult, de ez van. egy kicsit. bateman teljes vakvágány, mint ahogy duv kelletlen pofáját is rossz nézni, ő nem visszahordó akar lenni. agg olort hagyjuk is, ő a ki-be járkáló vészmegoldások egyike. ja meg likely, aki teljes homály.
Sajnos EDC es JH nem lesz kirugva. Nem lettek ahogy felremenedzseltek LJ rookie eveit, most vegkeppen nem lesznek.
Most legalabb probalkoznak. Igaz annyi eselyuk van mint tacskonak egy dan dog orgian.
Monkennek kell ido meg de igy ha nem toljuk vegig eredmenytol fuggetlenul a "jovo jatekat" akkor rohadt hosszu ido kell. Meg mindig mondom nincs nagy kulonbseg, mint az elmult evekekben. Fel ala masirozunk a palyan kenyunkre kedvunkre, de eddig a RZ hatekonysag volt oriasi kulonbseg es LJ passzolasi hatekonysaga. Tegnap ez elbukott mert egy nem lehet tartani es ketto sok volt a drop. A jo hir LJ megnyerte, a tobbiek nem akartak. De a ket csapat kozul mi vagyunk a jobb palyan hiaba kaptunk ki. Nem lesz ennyi hiba ( mar nem 4 TO volt 😊 ) , JH is kerulhet IR-re, osszeszoknak az O-ben, es Monkentol is miutan a timing, spacing es kemia rendben van utana mar sokkal tobb kell felterkepezes, felkeszules es jatekhivas szempontjabol is. Jelen pillanatban egy vagyon ( kenyszerbol nem a legjobban ) lett most az O-re szanva es ez meg igy is latszik, megha nem tul nagyon.
Ilyen utemben meg kell 4-5 meccs de utana a magam reszerol nem lesz tobb turelem.
no
én most meg próbálnám likelyt és batemant elcsereberélni vkivel, amíg lehet, amíg elhiszi vki ezekről, hogy kompetensek. obj-vel gondolom nem lehet mit kezdeni. stanleyt azonnal ki kéne tenni, mert ez hogy kezd 2 meccset aztán visszajön ez nagyobb kár, mint amikor sezon végivel költi a 20 millát, amit kapott. egy igazi wr1 és egy épkézlább lt-ért kell azonnal tradelni.
Szerkesztette: gedam
több mint 2 éve
ahogy irtam nem lattam vegig. Sajnos EDC es JH nem lesz kirugva. Nem lettek ahogy felremenedzseltek LJ rookie eveit, most vegkeppen nem lesznek.
Most legalabb probalkoznak. Igaz annyi eselyuk van mint tacskonak egy dan dog orgian.
Monkennek kell ido meg de igy ha nem toljuk vegig eredmenytol fuggetlenul a "jovo jatekat" akkor rohadt hosszu ido kell. Meg mindig mondom nincs nagy kulonbseg, mint az elmult evekekben. Fel ala masirozunk a palyan kenyunkre kedvunkre, de eddig a RZ hatekonysag volt oriasi kulonbseg es LJ passzolasi hatekonysaga. Tegnap ez elbukott mert egy nem lehet tartani es ketto sok volt a drop. A jo hir LJ megnyerte, a tobbiek nem akartak. De a ket csapat kozul mi vagyunk a jobb palyan hiaba kaptunk ki. Nem lesz ennyi hiba ( mar nem 4 TO volt 😊 ) , JH is kerulhet IR-re, osszeszoknak az O-ben, es Monkentol is miutan a timing, spacing es kemia rendben van utana mar sokkal tobb kell felterkepezes, felkeszules es jatekhivas szempontjabol is. Jelen pillanatban egy vagyon ( kenyszerbol nem a legjobban ) lett most az O-re szanva es ez meg igy is latszik, megha nem tul nagyon.
Ilyen utemben meg kell 4-5 meccs de utana a magam reszerol nem lesz tobb turelem.
