Chicago Bears

52 feliratkozó

több mint 3 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Minden elismerés mellett, de Khalil Mack itt egy jó játékos volt. Bizonyos meccseken nagyon jó, de egy szezonban elit és nem 4-ben.

Teljesen jó döntés, és a maximum közel kihozva.

Ahogy mortirolo írta ezt egy évvel korábban kellett volna. Ez Georgek döntésének eredménye, hogy a tavalyi átstruktúrálás megduplázta idénre a dead moneyt.

Ami Quinnt illeti. Picit nehezebben képzelem el, hogy őt is elpasszolják most márciusban, viszont nálam Quinn az a játékos így, aki szezon közben a trade deadline előtt mehet majd.

Az NFC top QB-kből kiürült. Ha Fieldsből az lesz, akit itt sokan remélnek, akkor pozícióban lehetünk akár már 2023-ban, de inkább egy évvel később. S ehhez Khalil Mack biztosan nem lett volna a kulcs. Az érte kapott draft pick viszont lehet.

Szerkesztette: tüsi91
több mint 3 éve
ricsiii83 Chicago Bears 1 378
Ez után a trade után akkor remélem Poles érzi, hogy Quinnt
pedig kötelező lesz eltradelni. Akkor nyeljük be idénre a 4m free
capet, s a 12 millió DMt. Ő is szar szerződéssel, öregen…. 5-6 kört hátha megér valmelyik csapatnak vagy a legjobb esetben egy 4. kört

több mint 3 éve
mortirolo Chicago Bears 1 255
Ez így mindenkinek jó, és még jobb lett volna ha már tavaly megtörténik.

Jelenleg ennyi van:
2 kör: 39 és 48
3 kör: 71

Ha sikerülne lemozogni a 39-essel, akkor már egész jól állnánk.

Szerkesztette: mortirolo
több mint 3 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 227
Hát ha oda adták ennyiért akkor Poles nem indít túl jól nálam. Millerért tavaly egy 2. és 3. kört kapott a Broncos. Egy rakat dead money marad utánna. Én akkor már inkább megtartottam volna mint hogy eladjam szotyiért…
Tomcsik
Ez uzlet, nem szeretetszolgalat. Egy 31 eves jatekos mar potencialis forras, felig ugymond kiurult tank. Ebben a korban mar igen keveseket becsulnek meg, leginkabb az iranyitokat, vagy korszakos jatekosokat. Macknek ebben a korban, ilyen szerzodessel, raadasul egy epp alakulo csapatban semmi ertelme sincs. Neki sem jo, mert nem mehet gyuruert, neked sem, mert a csapatod a felkesz szintjen sincs, es igy is gigaszerzodessel futkoraszik benne egy 31 eves jatekos, akiben nem tudhatod, hany jo ev van meg. Valoszinuleg nem sok.

Es ismetlem, a csapat felkesz, igy pedig Mack nem fog hianyozni. Vele es nelkule sem a gyuru a cel. Mire a Bearsnel az lesz az, addigra Mack mar sok hasznot nem hoz.

Jo dontes volt, meg most kellett elcserelni, amig a leheto lrgnagyobb ellenerteket kaphatod erte. Persze, nem nez ki jol elsore egy szaros 2. kor, de igazabol jo csere ez a Chicagonak. Hamarosan majd a capben is erezni lehet, aztan johet az erosites. A GM nem egyeves tavlatban gondolkozott. Jol tette.
Stez
Mondjuk az kiderült hogy a Chargers átveszi a teljes szerződését, így azért annyira nem rossz. Mondjuk az a jövő évi 6. lehetne inkább egy idei 4. és akkor elégedettebb lennék…
Tomcsik
Attól sajnos a chicagoi DM még jelentős, az összes maradék garantáltat a Bears fizeti. (26 millió asszem)
Hulkeinstein
Az idei évben igen. 30 milla lett volna a cap hit és 24 misi a dead money. 6 millió szabadult fel idénre. Jövőre meg 28…Ha így nézzük akkor nem olyan rossz ez.

Szerkesztette: Tomcsik

több mint 3 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 927 — Eagles & Seahawks fan
Hát ha oda adták ennyiért akkor Poles nem indít túl jól nálam. Millerért tavaly egy 2. és 3. kört kapott a Broncos. Egy rakat dead money marad utánna. Én akkor már inkább megtartottam volna mint hogy eladjam szotyiért…
Tomcsik
Ez uzlet, nem szeretetszolgalat. Egy 31 eves jatekos mar potencialis forras, felig ugymond kiurult tank. Ebben a korban mar igen keveseket becsulnek meg, leginkabb az iranyitokat, vagy korszakos jatekosokat. Macknek ebben a korban, ilyen szerzodessel, raadasul egy epp alakulo csapatban semmi ertelme sincs. Neki sem jo, mert nem mehet gyuruert, neked sem, mert a csapatod a felkesz szintjen sincs, es igy is gigaszerzodessel futkoraszik benne egy 31 eves jatekos, akiben nem tudhatod, hany jo ev van meg. Valoszinuleg nem sok.

Es ismetlem, a csapat felkesz, igy pedig Mack nem fog hianyozni. Vele es nelkule sem a gyuru a cel. Mire a Bearsnel az lesz az, addigra Mack mar sok hasznot nem hoz.

Jo dontes volt, meg most kellett elcserelni, amig a leheto lrgnagyobb ellenerteket kaphatod erte. Persze, nem nez ki jol elsore egy szaros 2. kor, de igazabol jo csere ez a Chicagonak. Hamarosan majd a capben is erezni lehet, aztan johet az erosites. A GM nem egyeves tavlatban gondolkozott. Jol tette.
Stez
Mondjuk az kiderült hogy a Chargers átveszi a teljes szerződését, így azért annyira nem rossz. Mondjuk az a jövő évi 6. lehetne inkább egy idei 4. és akkor elégedettebb lennék…
Tomcsik
Attól sajnos a chicagoi DM még jelentős, az összes maradék garantáltat a Bears fizeti. (26 millió asszem)
több mint 3 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 927 — Eagles & Seahawks fan
Mack értéke márciusban nem gondolnám, hogy egy 2. kör közepe + 5. körnél több lenne.
tüsi91
Milyen szép tipp, le a kalappal!

Twitteren tucatjával látom naponta az irreálisabbnál irreálisabb trade javaslatokat és mindig megmelengeti a szívemet ha valaki (főleg ez eladó fél részéről) ennyire reálisan tud becsülni.
több mint 3 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 227
Hát ha oda adták ennyiért akkor Poles nem indít túl jól nálam. Millerért tavaly egy 2. és 3. kört kapott a Broncos. Egy rakat dead money marad utánna. Én akkor már inkább megtartottam volna mint hogy eladjam szotyiért…
Tomcsik
Ez uzlet, nem szeretetszolgalat. Egy 31 eves jatekos mar potencialis forras, felig ugymond kiurult tank. Ebben a korban mar igen keveseket becsulnek meg, leginkabb az iranyitokat, vagy korszakos jatekosokat. Macknek ebben a korban, ilyen szerzodessel, raadasul egy epp alakulo csapatban semmi ertelme sincs. Neki sem jo, mert nem mehet gyuruert, neked sem, mert a csapatod a felkesz szintjen sincs, es igy is gigaszerzodessel futkoraszik benne egy 31 eves jatekos, akiben nem tudhatod, hany jo ev van meg. Valoszinuleg nem sok.

Es ismetlem, a csapat felkesz, igy pedig Mack nem fog hianyozni. Vele es nelkule sem a gyuru a cel. Mire a Bearsnel az lesz az, addigra Mack mar sok hasznot nem hoz.

Jo dontes volt, meg most kellett elcserelni, amig a leheto lrgnagyobb ellenerteket kaphatod erte. Persze, nem nez ki jol elsore egy szaros 2. kor, de igazabol jo csere ez a Chicagonak. Hamarosan majd a capben is erezni lehet, aztan johet az erosites. A GM nem egyeves tavlatban gondolkozott. Jol tette.
Stez
Mondjuk az kiderült hogy a Chargers átveszi a teljes szerződését, így azért annyira nem rossz. Mondjuk az a jövő évi 6. lehetne inkább egy idei 4. és akkor elégedettebb lennék…

több mint 3 éve
Stez SMU Mustangs 47 565 — Whoops, looks like something went wrong.
Hát ha oda adták ennyiért akkor Poles nem indít túl jól nálam. Millerért tavaly egy 2. és 3. kört kapott a Broncos. Egy rakat dead money marad utánna. Én akkor már inkább megtartottam volna mint hogy eladjam szotyiért…
Tomcsik
Ez uzlet, nem szeretetszolgalat. Egy 31 eves jatekos mar potencialis forras, felig ugymond kiurult tank. Ebben a korban mar igen keveseket becsulnek meg, leginkabb az iranyitokat, vagy korszakos jatekosokat. Macknek ebben a korban, ilyen szerzodessel, raadasul egy epp alakulo csapatban semmi ertelme sincs. Neki sem jo, mert nem mehet gyuruert, neked sem, mert a csapatod a felkesz szintjen sincs, es igy is gigaszerzodessel futkoraszik benne egy 31 eves jatekos, akiben nem tudhatod, hany jo ev van meg. Valoszinuleg nem sok.

Es ismetlem, a csapat felkesz, igy pedig Mack nem fog hianyozni. Vele es nelkule sem a gyuru a cel. Mire a Bearsnel az lesz az, addigra Mack mar sok hasznot nem hoz.

Jo dontes volt, meg most kellett elcserelni, amig a leheto lrgnagyobb ellenerteket kaphatod erte. Persze, nem nez ki jol elsore egy szaros 2. kor, de igazabol jo csere ez a Chicagonak. Hamarosan majd a capben is erezni lehet, aztan johet az erosites. A GM nem egyeves tavlatban gondolkozott. Jol tette.

több mint 3 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 227
Hát ha oda adták ennyiért akkor Poles nem indít túl jól nálam. Millerért tavaly egy 2. és 3. kört kapott a Broncos. Egy rakat dead money marad utánna. Én akkor már inkább megtartottam volna mint hogy eladjam szotyiért…

több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 326 — buhloone mindstate
Mack bye bye. Irany Los Angeles.
Toto21
Trevis Gipson szn!

chemicals keep me under control

több mint 3 éve
davemayer Chicago Bears 15 470 — "Grammar maci"
Mack bye bye. Irany Los Angeles.
Toto21
Jol jartunk, egy 2nd és egy 6th. Sajnalom hogy ilyen időszakban volt ő Bear.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 3 éve
Toto21 Chicago Bears 7 911
Mack bye bye. Irany Los Angeles.
több mint 3 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 255 — Bears & Illinois fan
Azért ha mellé tesszük a wilson trade mellé azt hogy mi mennyiert szereztük meg Fieldset... jó hogy tavaly ilyen mély volt a qb draft 😁
davemayer
Mondjuk várjunk még a szummázással, egyelőre egyik projektről sem derült ki semmi.....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 3 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
Mack értéke márciusban nem gondolnám, hogy egy 2. kör közepe + 5. körnél több lenne.
több mint 3 éve
ricsiii83 Chicago Bears 1 378
Mackért egy winnow csapat 2. és 3. kört minimum kell adnia, de én egy nagyon kényszerbe lévőnél (Cardinals, Bengals, Titans, Bills?) első kört is eltudnék képzelni..Quinnt is whatever mennyi a DM, ha egy 4. körért el lehet psszolni akkor el küldeni kell. Ha Montyt eltradelik, akkor en úgy érhem hoznak maguknak RBt kezdőt.
Jackson, Landry… lehet probálkozni 😀

több mint 3 éve
mortirolo Chicago Bears 1 255
Úgy látszik vége az eszetlenségnek:

Poles:
Csak a második és harmadik körben szállunk be a free agency-be.
Nem érdeklik a nagy nevű, hype-olt játékosok.
Az első kör a bajnoki címért menőknek való.
Motivált játékosokat szeretne hozni, rövidtávú szerződésekkel, akiket aztán piacra lehet dobni.

Röviden: Gazdálkodni szeretne, majd a tőkét a draft-ba fektetni, így felépítve egy hosszútávon is sikeres magot.
mortirolo
Hát nem tudom ez mennyire jó. Most valamennyi pénz azért lesz tehát 1 nagyobb nevű WR vagy OL azért jöhetne. Inkább legyen 1-2 jó mint 4-5 szar. Illetve mivel csak 5 draft pick van azért is kéne a nagy needekre 1-2 ember ( OL, WR, CB )

Amúgy Pace is azt mondta át elején hogy draftról akar építkezni… Bánom is én hogyan csak csinálja jól Poles…
Tomcsik
Draft tőke nincs és a pénz is csak látszólagos, mert nagyon kevés a szerződéssel rendelkező játékosunk. ARII helyett hozni kellene egy magas, erős embert, mint pl: Mike Williams, de szerintem azzal vége is lesz "költekezésnek". Gazdálkodás szempontjából, kb. a harmadik legrosszabb helyzetben lévő csapat vagyunk jelenleg. Ezt helyrehozni nem egy év munkája lesz.
mortirolo
Hát nem azt mondom hogy dúskálunk a lóvéba, de azért messze nem a 3. legrosszabb helyzetben lévő csapat vagyunk. Amúgy cutokkal (ami lesz bőven) 50 milla körül. leszünk nem olyan vészes. Williams az egyik top WR nem éppen az FA 3. hullámában fog el kelni…
Tomcsik
ARII helyett Mike Williams-et vagy más WR1-et megfizetni nem túl nagy "költekezés". Meggyőzni valakit, hogy idejöjjön, na az a nem egyszerű. Figyelembe véve a nemlétező draft tőkét és a jelenleg szerződéssel rendelkezők számát és hiányokat, akkor bizony kb. "3. legrosszabb helyzetben lévő csapat vagyunk". Fields-ben és az új szakmai stábban ugyan lehet bízni, de a háttér jelenleg katasztrófális. Remélem Poles egy igazi varázsló.
mortirolo
Boys állitólag kifogja vágni Coopert, na ő nagy fogás lenne
ricsiii83
4-5 meccsét láttam mostanában és azok alapján én nem örülnék neki. Szerintem Ő nem jobb, mint ARII, sem játéktudásban, sem mentalitásban. Remélem, hogy Poles állja a szavát és motivált embereket hoz.
mortirolo
Williams mar nem fog jönni. Marad a Chargersben.
Toto21
Gondoltam, hogy nem lesz nekünk akkora szerencsénk. Irány a a draft. Muszáj egy hasonló felépítésű WR-t szerezni. Kellene még egy Jó CB is JJ mellé, mert a tulajdonos Úr még legalább 4 évig marad.
több mint 3 éve
davemayer Chicago Bears 15 470 — "Grammar maci"
Azért ha mellé tesszük a wilson trade mellé azt hogy mi mennyiert szereztük meg Fieldset... jó hogy tavaly ilyen mély volt a qb draft 😁

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 3 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 255 — Bears & Illinois fan
Rodgers marad, remélem megfingatjuk. Csak olyan visszavonulást kívánok neki mint Favre-nak.
davemayer
Ez így jó. Kell a motíváció. Elég, ha évente egyszer győzzük le innentől, de azt a PO-ban tegyük! 😊

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 3 éve
Toto21 Chicago Bears 7 911
Úgy látszik vége az eszetlenségnek:

Poles:
Csak a második és harmadik körben szállunk be a free agency-be.
Nem érdeklik a nagy nevű, hype-olt játékosok.
Az első kör a bajnoki címért menőknek való.
Motivált játékosokat szeretne hozni, rövidtávú szerződésekkel, akiket aztán piacra lehet dobni.

Röviden: Gazdálkodni szeretne, majd a tőkét a draft-ba fektetni, így felépítve egy hosszútávon is sikeres magot.
mortirolo
Hát nem tudom ez mennyire jó. Most valamennyi pénz azért lesz tehát 1 nagyobb nevű WR vagy OL azért jöhetne. Inkább legyen 1-2 jó mint 4-5 szar. Illetve mivel csak 5 draft pick van azért is kéne a nagy needekre 1-2 ember ( OL, WR, CB )

Amúgy Pace is azt mondta át elején hogy draftról akar építkezni… Bánom is én hogyan csak csinálja jól Poles…
Tomcsik
Draft tőke nincs és a pénz is csak látszólagos, mert nagyon kevés a szerződéssel rendelkező játékosunk. ARII helyett hozni kellene egy magas, erős embert, mint pl: Mike Williams, de szerintem azzal vége is lesz "költekezésnek". Gazdálkodás szempontjából, kb. a harmadik legrosszabb helyzetben lévő csapat vagyunk jelenleg. Ezt helyrehozni nem egy év munkája lesz.
mortirolo
Hát nem azt mondom hogy dúskálunk a lóvéba, de azért messze nem a 3. legrosszabb helyzetben lévő csapat vagyunk. Amúgy cutokkal (ami lesz bőven) 50 milla körül. leszünk nem olyan vészes. Williams az egyik top WR nem éppen az FA 3. hullámában fog el kelni…
Tomcsik
ARII helyett Mike Williams-et vagy más WR1-et megfizetni nem túl nagy "költekezés". Meggyőzni valakit, hogy idejöjjön, na az a nem egyszerű. Figyelembe véve a nemlétező draft tőkét és a jelenleg szerződéssel rendelkezők számát és hiányokat, akkor bizony kb. "3. legrosszabb helyzetben lévő csapat vagyunk". Fields-ben és az új szakmai stábban ugyan lehet bízni, de a háttér jelenleg katasztrófális. Remélem Poles egy igazi varázsló.
mortirolo
Boys állitólag kifogja vágni Coopert, na ő nagy fogás lenne
ricsiii83
4-5 meccsét láttam mostanában és azok alapján én nem örülnék neki. Szerintem Ő nem jobb, mint ARII, sem játéktudásban, sem mentalitásban. Remélem, hogy Poles állja a szavát és motivált embereket hoz.
mortirolo
Williams mar nem fog jönni. Marad a Chargersben.
több mint 3 éve
davemayer Chicago Bears 15 470 — "Grammar maci"
Rodgers marad, remélem megfingatjuk. Csak olyan visszavonulást kívánok neki mint Favre-nak.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 3 éve
mortirolo Chicago Bears 1 255
Én is mennék lefelé 2db 2. körért és Fields-en kívül bárkit odaadnék pickért cserébe.
több mint 3 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
A 40 yardos futás egy nagyon szép, faszán mérhető, de a legsemmit mondóbb mérőszám egy játékos számára. Főleg egy defensive tacklenél nagyon lényeges ez a mérőszám.

Én is lemennék 2. körben, de inkább továbbadnék olyan játékosokon a draft pickek reményében, akik jó eséllyel 23-ban már nem lesznek itt. S ebben benne van Quinn, nálam Mack is és akár Montgomery is. Egyrészt Herbertet jobb fitnek látom egy OZ sémába, másrészt bármennyire is szeretem Montgomeryt, de nem egy korszakos futó, akit feltétlen megkellene fizetni.

Szerkesztette: tüsi91
több mint 3 éve
Tomcsik Chicago Bears Michigan Wolverines 8 227
Atletikusságban nincs hiány az idei drafton. 350 fontos D line emberke rohangál 4.78 40 yardot. Olave eddig se volt sanszos a 2. körben a 4.26 repesztés után meg főleg nem.
Minden esetre TE és QB ami idén gyengébb felhozatal. Minden más poszton még a 2. körben is lesznek bent Star potenciál prospectek.
Én próbálnék le tradelni több pickért hacsak valami kihagyhatatlan prospect nem csúszik le…