Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 5 éve
Ezt Te sem hiszed el, ugye?Amikor Wentz egészséges volt egyszer nem ült Foles mögött.Igen, de nem nyerte volna meg a versenyt Foles-szal szemben ha nem cserélik el.
tüsi91
Meggyőződésem hogy ha Wentz nem írta volna alá pont előtte a nagy szerződését Foles még most is phillys lenne ő meg már rég nem, azzal a PO teljesítménnyel kijátszotta Wentzet Foles a kezdőből, ezt akkor mindenki tudta, érezte, csak maximum nem vallotta be magának.
Ott abban a pillanatban teljesen logikus volt hogy a jövő QB-ját (aki pár hónapja irta alá az új szerződést) tartották meg mert feltételezték hogy Wenzt-cel is létrejött volna hasonló eredmény. Ma már tudjuk hogy ebben tévedtek.
davemayer
több mint 5 éve
Rendben csak a POban való bizonyításról volt szó 😛 amiben kivételesen nem ludas, az idei évet leszámítva, ahol az esélyt se adta meg magának 😊Halkan tegyük hozzâ, ebben Wentz rohadt szerencsétlen volt, (kösz bohóc Klóni) esélye nem volt POban bizonyítani.....Ok, de az azóta eltelt idő azért sok mindenre rávilágított vele kapcsolatban szvsz, és ez PO-tól független
dande
davemayer
több mint 5 éve
Halkan tegyük hozzâ, ebben Wentz rohadt szerencsétlen volt, (kösz bohóc Klóni) esélye nem volt POban bizonyítani.....Ok, de az azóta eltelt idő azért sok mindenre rávilágított vele kapcsolatban szvsz, és ez PO-tól független
dande
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Halkan tegyük hozzâ, ebben Wentz rohadt szerencsétlen volt, (kösz bohóc Klóni) esélye nem volt POban bizonyítani.....
több mint 5 éve
Amikor Wentz egészséges volt egyszer nem ült Foles mögött.Igen, de nem nyerte volna meg a versenyt Foles-szal szemben ha nem cserélik el. Ugyanez a szitu van most is, csak másodszorra már nem a cseréjét akarják eltradelni félve a verseny eredményétől hanem inkább őt, megkímélve őt a teljes bukástól és ami a franchise szempontjából a legfontosabb, a teljes elértéktelenedéstől. És mindezt azért a súlyos milliókért amit kap...
tüsi91
Meggyőződésem hogy ha Wentz nem írta volna alá pont előtte a nagy szerződését Foles még most is phillys lenne ő meg már rég nem, azzal a PO teljesítménnyel kijátszotta Wentzet Foles a kezdőből, ezt akkor mindenki tudta, érezte, csak maximum nem vallotta be magának.
Ott abban a pillanatban teljesen logikus volt hogy a jövő QB-ját (aki pár hónapja irta alá az új szerződést) tartották meg mert feltételezték hogy Wenzt-cel is létrejött volna hasonló eredmény. Ma már tudjuk hogy ebben tévedtek.
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Amikor Wentz egészséges volt egyszer nem ült Foles mögött.
több mint 5 éve
Én ezek közül egyedül Darnoldnak tudnék örülni, feltételezve hogy nem volt drága. Carr sztem jobb mint Wentz, ha a jags QB-król ilyen véleményen vagy (vagyis a Wentzet gyakorlatilag kiszorító Folesról) akkor Wentz elviekben szóba sem jöhetne. Darnoldról el tudom kepzelni hogy működne Chicagoban.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Egy ideális világban egy rebuild első lépésein már túl lennénk.Mivel nem abban vagyunk ezért vagy piacon vagy a drafton lesz cserekereskedelem.
Wentz: nagyon érdekes sztori, szeretném tudni, hogy kinek mi a legjobb ajánlata eddig. Március 19 még odébb van, de tényleg kíváncsian várom, meddig húzzák. Wentz nem lesz a Philly rosterén 2021-ben, s ezt az egész liga tudja.
Carr: én valahogy benne ezt a stabil közepest, netán picit jobbat látom. Nem tartom jobbnak Wentznél, viszont sokkal drágább lenne. Nem kezeli jól a nyomást, s nem látom benne az extrát. Amit tud azt viszont nehéz lecserélni, s szerintem ez a Raiders és Gruden dilemmája is, hogy szívesen váltananak, de egyrészt drafton sincsenek pozícióban, másrészt nem egyszerű még egy Derék Carr szintű QB-n is túllépni. Picit Alex Smith-Chiefs párhuzamot látok itt.
Darnold: én simán megpróbálnám. A Jetset nem sürgeti az idő, a draft után is túladhatnak rajta. A ritka szar döntései ellenére, azt is mutatta, hogy jóval több van benne, s hát az a környezet, ahol ő játszott... Nem tudom mennyire lehet őt reálisan értékelni. Az biztos, hogy lesz csapat, aki megpróbálja. Egy jó környezetben, jó edzői munkával (ez sem Chicago) az én véleményem, hogy több kihozható belőle. Az más kérdés, hogy 3 év elment a karrierjéből.
Garoppolo: egy jó offense rendszerben nem váltotta meg a világot. Nem látok benne semmit.
Minshew: valahol egy Derek Carr light pályafutás az övé maximum. Mindenesetre az a franchise, amely két Jaguars irányítóért tradelne... A siker kikövezett útja.
Ez az 5 QB, akinek a cseréje még akár reálisnak is tűnhet.
több mint 5 éve
A NAGY QB vadászat szubjektíven kategorizálva és sorrendbe állítva:Álom (Bármit megérnek):
Deshaun Watson, Russell Wilson
John DeFilippo (hátha Ő tud valamit, amit mi nem) emberei:
Wentz, Carr, Minshew
Szerintem valahol ez az a szint, amikor el kellene engedni a dolgot és inkább építsünk OL-t. Ez nem azt jelenti, hogy nem jöhet be, de mi vagyunk a Bears...
Kisebb csoda lenne, ha bármi jó kisülne belőle:
Darnold, Ryan, Garoppolo
I/20 Draft pick
Azt kapod, ami marad vagy kdrága Pace-féle felcsere, ami végleg padlóra vinne minket.
SB MVP Foles, NVP Trub
etc...
Bridgewater, Newton, Fitzpatrick, Taylor, Dalton
több mint 5 éve
Oh baszki én benyeltem 🤣🤣🤣Ez komoly hogy a KC most adott egy 4. kört Trubisky-ért???Persze 😊
davemayer
ESPN's April Foolington is expected to have more details of the trade later on today.
warr_b
Február van...
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Ez komoly hogy a KC most adott egy 4. kört Trubisky-ért???Drog vagy alkohol?
davemayer
több mint 5 éve
Ez komoly hogy a KC most adott egy 4. kört Trubisky-ért???Persze 😊
davemayer
ESPN's April Foolington is expected to have more details of the trade later on today.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Ez komoly hogy a KC most adott egy 4. kört Trubisky-ért???
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
mondjuk a játék a falaknál kezdődik, lehet nem kellett volna első körös futót hozni hanem fiatalítani a falat de akkor pont megvoltak (igaz folyamatosan sérült valaki a falból..) és jöhetett egy luxus pick majd a piacról mellé Bell...Nálam ez egy elég komoly FO hiba.Nem akarom szítani a feszültséget de azt azért a SB-on láthattuk nagyjából hogy Mahomes mekkorát tudna alakítani ebben a Bearsben...Szerintem 15 évig pozícióban lenne a csapat, s úgy kellene támadófalat építeni, hogy a QB megoldott. Aki felé némi respektet mutatnak az ellenfelek.
Örülnék Watsonnak nagyon és ő is legalább olyan mobilis mint Mahomes ha nem jobban az de ő sem tudná stabilan nyerővé tenni ezt a csapatot.
Emiatt pedig szvsz furcsa mód a csapat jövőre szempontjából az OL inkább prioritás mint a QB.
davemayer
Balfasz Chiefs, nem tudták pótolni a 4 kezdőt a falból.
tüsi91
több mint 5 éve
Pettine érkezett a szomszédból assistant dc-nek.
több mint 5 éve
Szerintem falat építeni könnyebb, mint TOP5 irányítót leakasztani és az utóbbi, hosszabb távra szól. Egy QB lenne a prioritás (lehetőleg draftolt, de nekünk az nem szokott összejönni), így jobb, ha megpróbálunk venni egyet. Már csak Watson maradt vagy a rebuild.Azt azert nem is lehet, ebbe elhiszem hogy beletört a bicskája Reidnek.Nem akarom szítani a feszültséget de azt azért a SB-on láthattuk nagyjából hogy Mahomes mekkorát tudna alakítani ebben a Bearsben...Szerintem 15 évig pozícióban lenne a csapat, s úgy kellene támadófalat építeni, hogy a QB megoldott. Aki felé némi respektet mutatnak az ellenfelek.
Örülnék Watsonnak nagyon és ő is legalább olyan mobilis mint Mahomes ha nem jobban az de ő sem tudná stabilan nyerővé tenni ezt a csapatot.
Emiatt pedig szvsz furcsa mód a csapat jövőre szempontjából az OL inkább prioritás mint a QB.
davemayer
Balfasz Chiefs, nem tudták pótolni a 4 kezdőt a falból.
tüsi91
davemayer
több mint 5 éve
Azt azert nem is lehet, ebbe elhiszem hogy beletört a bicskája Reidnek.Nem akarom szítani a feszültséget de azt azért a SB-on láthattuk nagyjából hogy Mahomes mekkorát tudna alakítani ebben a Bearsben...Szerintem 15 évig pozícióban lenne a csapat, s úgy kellene támadófalat építeni, hogy a QB megoldott. Aki felé némi respektet mutatnak az ellenfelek.
Örülnék Watsonnak nagyon és ő is legalább olyan mobilis mint Mahomes ha nem jobban az de ő sem tudná stabilan nyerővé tenni ezt a csapatot.
Emiatt pedig szvsz furcsa mód a csapat jövőre szempontjából az OL inkább prioritás mint a QB.
davemayer
Balfasz Chiefs, nem tudták pótolni a 4 kezdőt a falból.
tüsi91
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Nem akarom szítani a feszültséget de azt azért a SB-on láthattuk nagyjából hogy Mahomes mekkorát tudna alakítani ebben a Bearsben...Szerintem 15 évig pozícióban lenne a csapat, s úgy kellene támadófalat építeni, hogy a QB megoldott. Aki felé némi respektet mutatnak az ellenfelek.
Örülnék Watsonnak nagyon és ő is legalább olyan mobilis mint Mahomes ha nem jobban az de ő sem tudná stabilan nyerővé tenni ezt a csapatot.
Emiatt pedig szvsz furcsa mód a csapat jövőre szempontjából az OL inkább prioritás mint a QB.
davemayer
Balfasz Chiefs, nem tudták pótolni a 4 kezdőt a falból.
Szerkesztette: tüsi91
több mint 5 éve
Nem akarom szítani a feszültséget de azt azért a SB-on láthattuk nagyjából hogy Mahomes mekkorát tudna alakítani ebben a Bearsben... Örülnék Watsonnak nagyon és ő is legalább olyan mobilis mint Mahomes ha nem jobban az de ő sem tudná stabilan nyerővé tenni ezt a csapatot.
Emiatt pedig szvsz furcsa mód a csapat jövőre szempontjából az OL inkább prioritás mint a QB.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 5 éve
Tüsi javíts ki, de én az elmúlt 13-14 évben nem emlékszem közepesnél jobb támadófal teljesítményre (az is pár évig volt), ami vagy pass protectionban működött vagy futásnál, de együtt soha. A többi időszakban trágya volt. Szerintem ez egy világrekord......FO adjusted line rangsorban elfoglalt helyek futásblokkban ill. passzblokkban:
csi77
2020: 25., 15.
2019: 29., 21.
2018: 28., 7.
2017: 28., 23.
2016: 8., 7.
2015: 7., 12.
2014: 15., 18.
2013: 28., 5.
2012: 16., 24.
2011: 24., 31.
2010: 29., 32.
2009: 20., 13.
2008: 26., 11.
2007: 29.,19.
2006: 7., 6.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
Azért az is megér egy misét, hogy ismét (régóta) nem vagyunk vonzó célpont a jelentkezőknek. Ki akar egy folyamatosan süllyedő szigeten kunyhót építeni? Staffordot nyilván nem akarták ideengedni (meg tán ő sem akart jönni), Watson hülye lenne a küblit bilire cserélni, Wentznek sem fűlik a foga szerintem.
Persze sok pénzért bárkinek korpás a haja, de azt sem itt kapja meg.
Watsonnak örülnék egyedül FA, amire vajmi kevés esély van, így inkább draftról találjunk valami gyöngyszemet (nem fogunk).
Wentznél azt érzem, hogy Foles II lesz itt, mert Nagyban sem bízom már, hogy kialakít neki valami működő rendszert.
Tüsi javíts ki, de én az elmúlt 13-14 évben nem emlékszem közepesnél jobb támadófal teljesítményre (az is pár évig volt), ami vagy pass protectionban működött vagy futásnál, de együtt soha. A többi időszakban trágya volt. Szerintem ez egy világrekord......
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
Minél inkább megy az idő, annál kevesebbet kell Wentzért adni. S ha eljutunk oda, hogy nincs benn első kör, akkor Wentből bukni már nem igen lehet. Már persze nem itt, hanem ott, ahol nem ülnek egy kilövésre kész rakétán az illetékesek. Mert ha nincs első kör az árban akkor Wentzet meg lehet próbálni bőven. S ez akkor is így van, ha neked szimpatikus, ha nem szimpatikus.Az legalább bíztató hogy Pace annyira nem desperate hogy házat, kocsit, asszonyt be dobjon csak hogy legyen valami. Az Eagles elvesztette a controlt innentől. Sokat akartak, blöffölt Roseman de úgy néz ki még Pace se ette meg. Wentz menni akar, a Philynek jól jönne ha megszabadulnának a szerződésétől. Én reménykedek hogy első kör nincs terítéken. Ahogy te is mondtad első kör nélkül ki lehet próbálni így azért nem adod el a frenchise jövőjét...
Sok variáció van, de George és Ted döntése alapján Foles nincs köztük. Ő csak a tankoló módban működött volna. Foles jelenleg egy olyan játékos, akiért még a Bears adna akár egy picket is csak vigye el valaki.
tüsi91
Szerkesztette: Tomcsik
több mint 5 éve
Minél inkább megy az idő, annál kevesebbet kell Wentzért adni. S ha eljutunk oda, hogy nincs benn első kör, akkor Wentből bukni már nem igen lehet. Már persze nem itt, hanem ott, ahol nem ülnek egy kilövésre kész rakétán az illetékesek. Mert ha nincs első kör az árban akkor Wentzet meg lehet próbálni bőven. S ez akkor is így van, ha neked szimpatikus, ha nem szimpatikus.Sok variáció van, de George és Ted döntése alapján Foles nincs köztük. Ő csak a tankoló módban működött volna. Foles jelenleg egy olyan játékos, akiért még a Bears adna akár egy picket is csak vigye el valaki.
több mint 5 éve
Állítólag Wentz a Coltsot preferálja nem minket (hallatlan...), remélem minden összejön és ott köt kiKövezzetek meg de egy Wentzért ennyit adni nagyobb hülyeség mint építeni egy elit OL-t (akár trade-del akár drafttal) és nekimenni a szezonnak Foles-szal (vagy más FA QB-val aki tud dobni). Legalább ha nem működik maradna utánuk egy jó OL, ez a jövőre nézve is sokkal kisebb veszélyt hordoz magában. Vagy jöjjön Watson és fusson az életéért.
Szerkesztette: davemayer
BEARS BABY!
Sir Alex immortal