Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 10 éve
Dalton miatt nagyon kell a valid WR2. A "kicsit gyengébb, mint MJ" már nem biztos, hogy elég lesz. Sajnos a gyenge draft matéria és az FA WR-gyengesége szvsz brutálisan felnyomja majd Jones árát. Sanu más tészta, nagyon bírom, lehetett vele trükközni, de sokkal könnyebben pótolható.DLben elég mély az idei draft, 3-4. körben is lehet majd jókat húzni, és ne felejtsük el azt sem, hogy idén Peko is faszán nyomta, ott van a "kinevelős projekt"-ben Hardison, Clarke és Hunt helyére pedig rosszabb úgysem jöhet.
Nekem leginkább a CB-sor szúrja a szemem. Pacman visszahozatala must, Hall észszerű összegért maradjon, Dre évi 7 misijétől pedig égnek áll a hajam.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Olvasgatva a draft prospect-et, ott tartok, hogy elkell engedni Sanut és MJ-t is. Mivel úgyis csak 2-3-as Wr.-ek voltak, simán tudnánk oda behozni tehetséget. Lehet én látom rosszúl, de Eifert mellé elhoznám még Huntert ha bent marad addig. Így elől lenne egy Elit Wr. és egy 2. célpont aki nem biztos hogy eléri MJ szintjét, de jobb mint Sanu. Mellettük pedig lenne két igazán jó Te. Lehet hogy túlgondolom az egészet. Megpróbálnám a Safetyket megtartani inkább. És ahova mindenkép hiányolnék valami megoldást az a futás elleni védelem. Ha nem kezdünk valamit vele, előreláthatólag a rozsdások szét fognak minket futni. Ti mit gondoltok? Nagyon elvetemült ötlet?Az idei WR draft közel sem olyan mély mint a tavalyi... Legalább az egyiket meg kéne tartanotok szerintem...A D line viszont mélynek tűnik idén, tehát a futás elleni védelmen nagyobb eséllyel lehet javítani, mint jó WR-t találni a ti pozíciótokban...
meme
több mint 10 éve
Olvasgatva a draft prospect-et, ott tartok, hogy elkell engedni Sanut és MJ-t is. Mivel úgyis csak 2-3-as Wr.-ek voltak, simán tudnánk oda behozni tehetséget. Lehet én látom rosszúl, de Eifert mellé elhoznám még Huntert ha bent marad addig. Így elől lenne egy Elit Wr. és egy 2. célpont aki nem biztos hogy eléri MJ szintjét, de jobb mint Sanu. Mellettük pedig lenne két igazán jó Te. Lehet hogy túlgondolom az egészet. Megpróbálnám a Safetyket megtartani inkább. És ahova mindenkép hiányolnék valami megoldást az a futás elleni védelem. Ha nem kezdünk valamit vele, előreláthatólag a rozsdások szét fognak minket futni. Ti mit gondoltok? Nagyon elvetemült ötlet?
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
Elkezdtem ismerkedni az első-második körös WR jelöltekkel és Fullert akarom 😊Érdemes figyelni Goodberry twitterét, nagyon fasza és részletes elemzéssel szolgál majd a prospectekről, vine - okkal sűrűn fűszerezve.
nasheem
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
overthecap.com igen hasznos oldal.Köszi
gabokocka
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
overthecap.com igen hasznos oldal.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
Szóval mivel nem kaptam meg a válaszokat az alábbi kérdésemre, így ismételve magam, hol tudnék ezeknek az infóknak utánalesni?Hello! Hogy állunk a kalap alatti lével? Mit gondoltok kit tudunk belőle megtartani milyen konstrukcióval? Ki az akit kitennétek a csapatból? Mivel nem beszélek angolul, kiváncsi lennék a morzsákra amit innen-onnan csíptek fel 😊
meme
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
Nem tudom, hogy mennyit jelent valójában, de Marvin Jones és Sanu is leszedett minden Bengalsos tartalmat a twitteréről.Áh, csak valami átrendezés vagy frissítés lehet, mert mindketten gyerekkoruk óta Bengals szurkolók 😊
megyerikrisz
Meg különben is. Dalton akkora király, hogy jövőre bárkiből Jerry Ricet csinál 😊
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Vinny Reynek viszont 3 évre 15 milliót adnának.Hogy mivan?
megyerikrisz
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 10 éve
Nem tudom, hogy mennyit jelent valójában, de Marvin Jones és Sanu is leszedett minden Bengalsos tartalmat a twitteréről. Eközben az a hír járja, hogy a vezetőség sokallja MJones ~7 milliós igényét, Vinny Reynek viszont 3 évre 15 milliót adnának. Hihetetlen. Az FA-k nélkül Alford a WR2, Burkhead a WR3.
Szerkesztette: megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Hello! Hogy állunk a kalap alatti lével? Mit gondoltok kit tudunk belőle megtartani milyen konstrukcióval? Ki az akit kitennétek a csapatból? Mivel nem beszélek angolul, kiváncsi lennék a morzsákra amit innen-onnan csíptek fel 😊
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
...egy első körős RB (Elliott, v. Henry) nagyot dobhatna a futójátékunkon. Előttünk csak a Texasnak lesz RB pickje nagy valószínűséggel. Hill katasztrófa volt az egész szezonban, és nekem rajta ment el a PO meccs is.Ennek a világon semmi létjogosultsága és esélye sincs. Mindkét futót korán húztuk, Hill ugyan idén nem találtam magát, de katasztrófának sem mondanám (már csak a TDk miatt sem), Marvinék pedig nem fognak idén lemondani egyikről sem, ha már Huntokat meg Will Clarke-okat is évekig próbálnak gatyába rázni.
Szipeter
Ugyanakkor Hillnek a legfontosabb szezonja következik, mert Bernard szerződése le fog járni, arra pedig nincs pénz, hogy mindkettővel hosszabbítsunk.
Szerkesztette: megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Ha sikerül megtartani MJ-t, de főleg persze a Def ből is a kulcs FA kat, akkor egy első körős RB (Elliott, v. Henry) nagyot dobhatna a futójátékunkon. Előttünk csak a Texasnak lesz RB pickje nagy valószínűséggel. Hill katasztrófa volt az egész szezonban, és nekem rajta ment el a PO meccs is.
több mint 10 éve
szerintem kicsit jobb játékos, mint pl Emmanuel Sanders, úgyhogy az a 7 milla valóban nem a földtől elrugaszkodott elképzelés.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
A cap alá egyébként még akár a 7M is beférne, ha nélkülözhetetlennek gondolnák őt, bár előbb jó lenne a secondaryben látni, hogy ki marad és az mennyibe kerül. Egy gyors wide out-ot a drafton is be lehet rántani, idén papíron nincsenek nagyon nagy sztárok, de lesz egy nagyon masszív csoport, akikből akár még a harmadik körben is meg lehet valakit csípni, tehát, ha nem sikerül megtartani Marvin Jonest, akkor azért nem olyan nagy kihívás helyettesíteni. De persze, ha normális pénzért itt lehet tartani, akkor maradjon 😊
több mint 10 éve
"Remember fans when folks like the Enquirer say "League Sources Say" that just means they have no information and are trying to force a story. Never have I or anyone I am affiliated w/ told any "source" any information about what I want so don't look for info where there isn't any. " - Marvin JonesEnnyit a no discountról, meg a konkrét 7 misiről. Érdekes sztori lesz.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
A Denver lépése, amikor kirúgták Foxot mindenképpen bátor volt. A Bengals esetében az elmúlt években is állandóan téma volt, hogy ML mennyiben akadálya a továbblépésnek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Zim' és Hue esetében perspektivikus HC jelölteket engedtünk el.Bár évek óta mondogatjuk, de szerintem a következő szezon lesz a döntő, hiszen idén megmutatta Dalton, hogy képes elit szinten játszani.
Ami a draftot és az FA piacot illeti, Brown, illetve a lánya biztos, hogy nem fog all in-t mondani, de azért jó lenne ha egy-két tökös lépéssel sikerülne azonnali erősítést is hozni. Évek múlva a tavalyi draftnak például lehet, hogy örülni fogunk, de azért az fájó volt, hogy az első négy körben húzott játékosok közül csak egy (Kroft) kapott szignifikáns snap számot, ráadásul ő is leginkább Eifert sérülése miatt.
több mint 10 éve
Ha baráti, már-már családi a viszony a tulajdonos, és a HC között, akkor nem lesz Elway féle döntés. Lewis csak akkor fog menni, ha meglesz a PO győzeleme. Akár egy PO nélküli szezon se lenne elküldési ok, mivel 5 éve mindig ott voltunk.
több mint 10 éve
www.cincinnati.com/story/sports/nfl/bengals/2016/02/08/10-bengals-thoughts-super-bowl-week-sf/80024120/minden szavával egyetértek.
két fontos pont: az Elway féle move, Fox kirúgásával kicsit átrendezi remélem az arcokat nálunk is, mindannak ellenére, hogy igazán nagyon közel voltunk (sőt) a Denverhez McCarronnal is.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
Az nem egy horror összeg, elég ha csak a néhány napja köttetett Curry dealre nézünk.Így van, a képességeihez viszonyítva nem nagy pénz, de nem tudjuk, hogy áll a csapat prioritási listáján. Érdekesség, hogy mindössze 5 csapat van a ligában, ahol 2 elkapó is minimum évi 7 misit keres.
gabokocka
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Az nem egy horror összeg, elég ha csak a néhány napja köttetett Curry dealre nézünk.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
MJones állítólag évi 7 misit szeretne. Inkább neki adnék ennyit, mint Kirkpatricknek.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Azért Burfict igazi úriember Johnny Focihoz képest.Úgy érzem, szerencsétlen AB nem épült fel 100 százalékosan az agyrázkódásból.
Emberünk AB akarta megölni, Manziel meg a csaját (a sértettek szerint).
Máshonnan nézve, Brown, a kőkemény és férfias Vasas ikonja, pont úgy hüppög a médiában, mint egy Johnny barátnője.
nasheem
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Azért Burfict igazi úriember Johnny Focihoz képest.Emberünk AB-t akarta megölni, Manziel meg a csaját (a sértettek szerint).
Máshonnan nézve, Brown, a kőkemény és férfias Vasas ikonja, pont úgy hüppög a médiában, mint Johnny barátnője.
Szerkesztette: nasheem
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."