Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 10 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
csak McCarronnak nincs igazán ritmusa, ami ehhez a gyors passzhoz kellene és vele így az O-nak sincs. vagyis eddig nem volt. pont ezek a közepes, ritmuspasszok nem mennek, és az anticipáció, hogy lássa, hogy open lesz az a WR, de már most meg kell dobja, nem nagyon megy (ezt bevallotta, hogy nem látja még olyan gyorsan a dolgokat), de ez is lehet annak az eredménye, hogy az elsőszámú feladata hogy ne adja el a labdát. presnapről írtam korábban.

WR-eket megfogtuk legutóbb is és most lesz Pacman is, viszont Millerre meg a 10 elkapására nem volt válasz, rengeteg harmadikat oldott meg. Burficttól megint nagy meccs kell.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 449 — Keep pounding
Én sztem ahol nyerhettek azok a rövid passzok, csak McCarronnak meg kell találni a jó matchupokat, illetve jó játékokat kell hívni. Gio, Eifert, a három WR, mindenkire nem lesz válasza ennek a Steelers védelemnek, csak jó döntéseket kell hozni. Nyilván az elején egy-két játéknál meg kell nyújtani a pályát hosszú passzkísérletekkel, hogy ne tömhessék a boxot, de utána gyors rövid passzokkal hosszú driveokat lehetne vezetni, lenn tartva Big Benéket. És ebben nem a passzok megdobása lesz a kulcs, hanem hogy a play elindítása előtt a védelmet olvasva megtalálja McCarron azt a célpontot, akire a legfogalmatlanabb védő jutott. Mert, hogy lesz druva missmatch, az biztos.

A védelemnek meg az segíthet, hogy futójáték az nem lesz, hiába lép esetleg pályára DeWill, olyan bokával cutback, érdemi kitámasztás nem fog működni, max néhány cipelést kap majd. Ergo mehet a passrush, Brownt lehet duplázni, Big Ben az elmúlt hetekben erősen fixálódott rá, ha most is így lesz szépen ki lehet használni néhány okos coverrel. Érdekes meccs lesz, én ezt várom a legjobban a wild card körből.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 10 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
na keressük a reményt ebben az egy hétben:

 www.pro-football-reference.com/players/D/DaltAn00/gamelog/post/
igazából ennél rosszabbul nem igen tud McCarron és vele együtt a passzjáték teljesíteni.

ha már McCarron felhozta korábban, beidézném Tom Brady első három PO meccsét:
vs Raiders: 61.5% 312 yard 0 TD 1 INT 16-13 win
@ Steelers: 66.7% 115 yard 0 TD 0 INT 24-17 win
vs Rams (SB) 59.3% 145 yard 1TD 0 INT 20-17 win

baszó D, erős futójáték, pontképes DST. csak ennyi kell. csak ennyi.
gabtsi
Brady egyrészt valóban a game manager QB iskolapéldája, másrészt ezt a számhalmazt annyiban árnyalnám, hogy a Raiders meccs tökig érő hóban és hidegben volt, a Steelers ellen meg az elején lesérült. S összehozott 2+1 GW drive-ot. Ez kelleni fog a képletedbe.
Btw erős futójáték meglesz? 😊
tomi-tomi
nem akartam én TB eredményességét lebecsülni, csak példának hoztam, hogy nem feltétlenül kell a QB-nak egyedül nyerni, ha a DST szállítja a TD-ket sorban. illetve van egy biztos rúgód (nekünk ez sincs ugye feltétlenül). persze ez már egy másik liga, mint 2001-ben volt. de ahogy Mikey is írta van egy halom jó játékosunk, akiknek az összteljesítménye inkább elvárható magas szinten, mintsem hogy McCarron megnyerje a meccset. ne adja el, neki ez a dolga.

futójáték nemtom, Ravens ellen nem nézett ki rosszul, Denver ellen is volt, hogy ment, 49ers ellen meg egyáltalán nem. Kell ahhoz is, hogy kicsit azért tartsanak McCarrontól. de a Steelers front7 közepe azért elég kemény. inkább Gio élhet sztem.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 109
A Miami és a San Francisco interjúra hívja Jacksont.

Azért az sem lenne ideális, ha a jövő évnek négy év alatt a harmadik OC-val vágna neki a csapat.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
na keressük a reményt ebben az egy hétben:

 www.pro-football-reference.com/players/D/DaltAn00/gamelog/post/
igazából ennél rosszabbul nem igen tud McCarron és vele együtt a passzjáték teljesíteni.

ha már McCarron felhozta korábban, beidézném Tom Brady első három PO meccsét:
vs Raiders: 61.5% 312 yard 0 TD 1 INT 16-13 win
@ Steelers: 66.7% 115 yard 0 TD 0 INT 24-17 win
vs Rams (SB) 59.3% 145 yard 1TD 0 INT 20-17 win

baszó D, erős futójáték, pontképes DST. csak ennyi kell. csak ennyi.
gabtsi
Brady egyrészt valóban a game manager QB iskolapéldája, másrészt ezt a számhalmazt annyiban árnyalnám, hogy a Raiders meccs tökig érő hóban és hidegben volt, a Steelers ellen meg az elején lesérült. S összehozott 2+1 GW drive-ot. Ez kelleni fog a képletedbe.
Btw erős futójáték meglesz? 😊

A 15. hétig biztos a Steelers-re tettem volna, de amit az utolsó két meccsen műveltek... Szvsz az fog nyerni, aki többet fog focizni vérengzés helyett.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
ami szerintem mindannyiunknak megnyugvást adhat, hogy az elmúlt években megszokott (?) Dalton performanszokat aligha fogja alulmúlni AJ. ha nem szórja el a labdákat, már sokkal beljebb lesz a csapat.

persze ez önmagában semmi, kellene a potens futójáték is, ami idén kvázi nem létezett. én emiatt jobban aggódom mint AJ miatt.

na meg kellene hogy az O-line ne holdingoljon és false startoljon négyszázszor a 60 perc alatt.

vagy az hogy Dunlap és Atkins egy rájátszás meccsen is konstansan az ellenfél irányítóját kergesse-fektesse.

vagy hogy Dre felnőjön a feladathoz és konstans jó játékot hozzon 60 percen át, lehetőség szerint idióta DPI-k nélkül.

vagy Nugent ne hagyja ki sima előnyben a FG-t.

lehet én bagatellizálom el AJ szerepét, de a fentiek miatt jobban aggódom, mert ezek visszatérő problémák, és egyáltalán nem vagyok biztos egyikben sem, hogy működni fog.

míg AJ eddig kezdett három meccsen, és tény hogy olykor körülményes és túl óvatos volt, de az elmúlt években a két kezem összetettem volna, ha egy az eddigi AJ-hez hasonlóan labdabiztos Daltont láthattam volna a rájátszásokban.

itt a csapat többi tagjának, sztárjának kell virítani, nem McCarronnak. szerintem.
Mikey
Van abban valami, hogy a többieknek kéne virítani, de hiába szakad el Zöld ha nem jön a laszti. Szerintem idén van 3 sőt nagy duzzogva 4 /Sanu/ olyan játékosunk aki képes a nagy labdákat is elkapni. A vasas sec-je pedig fele olyan sincs mint a mienk. Ha eltudjuk érni, hogy dobópárbaj legyen, akkor szerintem abból mi jövünk ki jól, és nem fog hiányozni a futás. Az o-ban egy poszt van szerintem amiben a vasas jobban ál, Big Ben. Ha nyomás alá tudnánk helyezni, akkor nem lenne ideje. Márpedig Ben akkor qrva jó, ha van elég ideje. Ő nem Dalton típus akinek 2-3 mp elég, Ő inkább a tökéleteset akarja megdobni.
És szerintem nem a futás, hanem ez lesz a kulcs! Ha Dunlap, Geno, Taz nem ad időt Óratoronynak akkor el is dölt.
Igen a momentumok kellenek a többiektől is, de akkor is ezen fog múlni. Ha nincs nyomás, akkor semmi esélyünk, mert 10-15 mp alatt még a mi kis tuti sec-ünket is szétszedik. Ha megnézzük az idei 2 meccsünket akkor tökéletesen tükrözi a fentieket.
meme
Egyébként annyira igaz amit írsz, hogy tavaly a Ravens ellen pontosan ezért kapott ki a Steelers. Nem tudták a két OLB-t megfogni és Big Ben folyamatosan nyomás alatt volt. Ha ez sikerül a Bengalsnak, akkor persze vége a dalnak. Na de ugye ez leírva nyilván egyszerű, kivitelezni viszont idén kevés csapatnak sikerült...
több mint 10 éve
meme Cincinnati Bengals 2 143
ami szerintem mindannyiunknak megnyugvást adhat, hogy az elmúlt években megszokott (?) Dalton performanszokat aligha fogja alulmúlni AJ. ha nem szórja el a labdákat, már sokkal beljebb lesz a csapat.

persze ez önmagában semmi, kellene a potens futójáték is, ami idén kvázi nem létezett. én emiatt jobban aggódom mint AJ miatt.

na meg kellene hogy az O-line ne holdingoljon és false startoljon négyszázszor a 60 perc alatt.

vagy az hogy Dunlap és Atkins egy rájátszás meccsen is konstansan az ellenfél irányítóját kergesse-fektesse.

vagy hogy Dre felnőjön a feladathoz és konstans jó játékot hozzon 60 percen át, lehetőség szerint idióta DPI-k nélkül.

vagy Nugent ne hagyja ki sima előnyben a FG-t.

lehet én bagatellizálom el AJ szerepét, de a fentiek miatt jobban aggódom, mert ezek visszatérő problémák, és egyáltalán nem vagyok biztos egyikben sem, hogy működni fog.

míg AJ eddig kezdett három meccsen, és tény hogy olykor körülményes és túl óvatos volt, de az elmúlt években a két kezem összetettem volna, ha egy az eddigi AJ-hez hasonlóan labdabiztos Daltont láthattam volna a rájátszásokban.

itt a csapat többi tagjának, sztárjának kell virítani, nem McCarronnak. szerintem.
Mikey
Van abban valami, hogy a többieknek kéne virítani, de hiába szakad el Zöld ha nem jön a laszti. Szerintem idén van 3 sőt nagy duzzogva 4 /Sanu/ olyan játékosunk aki képes a nagy labdákat is elkapni. A vasas sec-je pedig fele olyan sincs mint a mienk. Ha eltudjuk érni, hogy dobópárbaj legyen, akkor szerintem abból mi jövünk ki jól, és nem fog hiányozni a futás. Az o-ban egy poszt van szerintem amiben a vasas jobban ál, Big Ben. Ha nyomás alá tudnánk helyezni, akkor nem lenne ideje. Márpedig Ben akkor qrva jó, ha van elég ideje. Ő nem Dalton típus akinek 2-3 mp elég, Ő inkább a tökéleteset akarja megdobni.
És szerintem nem a futás, hanem ez lesz a kulcs! Ha Dunlap, Geno, Taz nem ad időt Óratoronynak akkor el is dölt.
Igen a momentumok kellenek a többiektől is, de akkor is ezen fog múlni. Ha nincs nyomás, akkor semmi esélyünk, mert 10-15 mp alatt még a mi kis tuti sec-ünket is szétszedik. Ha megnézzük az idei 2 meccsünket akkor tökéletesen tükrözi a fentieket.

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
meme Cincinnati Bengals 2 143
Sajnos egy valamiben vagy csak biztosabb, mint McCarron közepes játékában. Abban, hogy a futójátékunk még szarabb lesz. Így pedig túl sokat lesz a laszti Ben kezében. Lehet fasza a D, nyomhat a fal, szerezhetünk labdát, de kizárt, hogy 4-5 vasas drive ne menjen pontig. Így minimum nekünk is ennyiszer végig kellene szambázni a pályán. Ehhez nem érzek elég erőt.
AJn most lesz először igazi teher. Ezt a meccset alibi passzokkal és kockázat nélkül nem lehet nyerni. Jó versenyző a srác, de ennyire? Remélem igen.
nasheem
Az az igazság, meglátásom szerint az elmúlt években egész jól elvoltunk konstans futójáték nélkül, amit szmöre elfogadható módon lepasszolt. Szerintem és emlékeim szerint tavaly változott ez meg igazán.

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 109
At his Monday availability, Lewis shut down all questions about Dalton and would only say that AJ McCarron is the starting quarterback as they begin prep “early in the week.” He wouldn’t rule Dalton in or out.

Geoff Hobson
Anyád hogy van Marv? Ez rosszabb mint a we'll see. A világból ki lehet kergetni az ilyen ködösítésekkel.

- - -

Ne menjünk el azért a védelem frencsájz rekordja mellett.
Seattle ended up allowing just 277 points to the Bengals’ 279. But Guenther will take the Bengals’ club record for fewest points in a 16-game season.

“I always tell them it’s a player’s game. They earned it. It’s a huge accomplishment.

“How many years has the franchise been around? 48? That’s pretty damn good. You can twist it however you want it. Yards. Third downs. Rushing yards. Passing yards. All that stuff. The most important thing for a defense is to keep them off the scoreboard. A Number One.”Geoff Hobson
Csak érdekességként: Zimmer legjobbja 291 pont volt '09-ben.

Szerkesztette: Mikey

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Az mennyire vicces, hogy Marvinról milyen "Piszkos Fred a kapitány" kép alakult ki. A mai sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy ki fog szombaton kezdeni nem azt válaszolta, hogy we will see, hanem bemondta McCarron nevét. Erre a kinti Bengals szurkolók jelentős része meg van győződve, hogy Dalton ott fog állni a vonal mellett, és mint Manning most az SD ellen beugrik, ha kell.
Én erre személy szerint csal Lewist tudom idézni, we will see 😀
több mint 10 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Lamur IR, valami Roach jött a helyére.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 109
aggódom is Bodine miatt. 😊

természetesen való igaz, hogy nem mindegy, McCarron mit játszik. de játszhat ő jól is, ha a csapat fennmaradó része ugyanúgy besül, ahogy az elmúlt években besült.
[persze ez esetben nem fog McCarron sem jól játszani.]

és ami kérdések bennem megvannak a meccsel kapcsolatban, azok daltonostul is meglennének. sajnos.

McCarron arra elég, hogy nyerjen vele a csapat. elveszíteni jó eséllyel nem fogja a meccset, de Greentől, Marvin Jonestól és Eiferttől is jó játék kell, ahhoz hogy legyen esély. nem egy negyedik meccses kvázi újonctól kell várni hogy megnyerje a meccset, hanem a már elismert sztároktól. nekik kell kisegítenie a kölyköt és nem fordítva. csináltak is nagyszerű elkapásokat az elmúlt hetekben, de tőlük is több kell majd.

de ahogy nasheem írja, ennél a futójáték még nagyobb kérdőjel. nagyságrendekkel.

ja és az sem ártana, ha már Big Ben, hogy Iloka végig pályán legyen, mert ez tegnap sem sikerült neki. és azért Shawn Williams nem az a szint.

PS.: szép logó és avatar. alternatív woodoo baba? 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 131
itt a csapat többi tagjának, sztárjának kell virítani, nem McCarronnak. szerintem.
Mikey
Ez szépen is mutatna, csak ugye ő és a center vannak ketten, akik minden labdához hozzáérnek és itt már tényleg nem mindegy, hogy McCarron mit játszik. Ami miatt szerintem Daltonnal több esélye lett volna, az egyrészt a statisztika, ami egyszer mindig megszakad, másrészt pedig hogy idén már képes volt folyamatosan vezér lenni. Hiába egy csapatjáték ez, de azt pontosan tudjuk, hogy a QB milyen sok múlik. Elég csak megnézni a rájátszásba jutott csapatokat és mindenhol van normális QB. Most persze az más kérdés, hogy a Denver vagy a Texans mennyit köszönhet a QB-nak és mennyit a védelemnek, igaz ez utóbbi a gyenge csoportnak is nagyot köszönhet, előbbinél viszont véletlen se szabad leírni Manninget.
Szóval most még a szokásosnál is nehezebb lesz a Bengals meccse, ugyanakkor a Steelers ritkán nyer 50+ passzjátékkal (legutóbb mondjuk a Denver ellen ez sikerült).
Szerintem a kérdés Big Ben játéka. Hiába jó a Bengals secondary, Roethlisberger idén már szétdobálta a Sea és a Den sec-et is a legutóbbi meccsünkön pedig igazán nem erőltette a hosszú játékokat. Viszont az utolsó két meccsen bőven volt ok aggodalomra, mert rossz döntések és pocsék playhívások voltak, azt mondjuk nem tudni mennyire köszönhető ez Brown rekordjának, amit mindenképpen össze akartak hozni.
több mint 10 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 547 — Bengals fan
Sajnos egy valamiben vagy csak biztosabb, mint McCarron közepes játékában. Abban, hogy a futójátékunk még szarabb lesz. Így pedig túl sokat lesz a laszti Ben kezében. Lehet fasza a D, nyomhat a fal, szerezhetünk labdát, de kizárt, hogy 4-5 vasas drive ne menjen pontig. Így minimum nekünk is ennyiszer végig kellene szambázni a pályán. Ehhez nem érzek elég erőt.
AJn most lesz először igazi teher. Ezt a meccset alibi passzokkal és kockázat nélkül nem lehet nyerni. Jó versenyző a srác, de ennyire? Remélem igen.

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 109
ami szerintem mindannyiunknak megnyugvást adhat, hogy az elmúlt években megszokott (?) Dalton performanszokat aligha fogja alulmúlni AJ. ha nem szórja el a labdákat, már sokkal beljebb lesz a csapat.

persze ez önmagában semmi, kellene a potens futójáték is, ami idén kvázi nem létezett. én emiatt jobban aggódom mint AJ miatt.

na meg kellene hogy az O-line ne holdingoljon és false startoljon négyszázszor a 60 perc alatt.

vagy az hogy Dunlap és Atkins egy rájátszás meccsen is konstansan az ellenfél irányítóját kergesse-fektesse.

vagy hogy Dre felnőjön a feladathoz és konstans jó játékot hozzon 60 percen át, lehetőség szerint idióta DPI-k nélkül.

vagy Nugent ne hagyja ki sima előnyben a FG-t.

lehet én bagatellizálom el AJ szerepét, de a fentiek miatt jobban aggódom, mert ezek visszatérő problémák, és egyáltalán nem vagyok biztos egyikben sem, hogy működni fog.

míg AJ eddig kezdett három meccsen, és tény hogy olykor körülményes és túl óvatos volt, de az elmúlt években a két kezem összetettem volna, ha egy az eddigi AJ-hez hasonlóan labdabiztos Daltont láthattam volna a rájátszásokban.

itt a csapat többi tagjának, sztárjának kell virítani, nem McCarronnak. szerintem.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
AJMc három kezdő meccsén nem volt INT, cserébe volt három meccsen 9 sack + 3 a Steelers ellen. mert inkább fogja a labdát minthogy eleresztené.
gabtsi
amit nagyon helyesen tesz. jobb ma egy sack, mint holnap egy INT. 😊
Mikey
kétségtelen, és igazi is ez a Marvin mantra, csak kérdés, hogy amikor 20-30 pontot kell felpakolni a táblára, akkor mire megyünk ezzel. vagy akkor mire lesz képes McCarron ha ne adj isten két labdabirtoklás a különbség. ezek a kérdések.

és amit meme is mond, elég lassan gondolkodik, ez Dalton nagy előnye, hogy presnap jól látja a pályát, észreveszi ki lehet a jó matchup és hamar el is dönti (nem mindig jövünk ki jól ebből, de többnyire igen), és gyorsan megy a passz. egyik leggyorsabb release a ligában az övé. itt a másodpercről vagy annak tört részéről beszélünk. de óriási a különbség. szemre. statban nem annyira. de itt most csúcson kell lenni. emiatt vagyok egy kicsit pesszimista, vagy realista nemtom.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
meme Cincinnati Bengals 2 143
Nekem alapból tetszene Mccaron. Látszik hogy van ereje akár 20+-os labdákhoz is, amik egész pontosak, ha bevállalja. Lábon sem lenne rossz szerintem, bár ezt még nem igazán mutatta meg. Erő van a dobásaiban így bátran teszi oda a disznóbőrt "csínybe" is így nehéz levédekezni, mert piszok gyors a labda. A gond azzal van, hogy a reakcióideje nem túl gyors..... Nem tudom ez attól van-e hogy bevan szarva, vagy csak nem meri meghúzni első gondolatból.
Hétvégén 1-2 yard harmadikra. Körbenéz, azt megint, majd topog 6-ot és sack.
Na ezzel van a gond. Ennyi idő alatt megfuthatta volna +5 yardal, mert akkora hely volt elől, hogy kamion befért volna. Más kérdés hogy 4-re bevállaltuk és ha jól emléxem Td lett belőle, vagy vörös Zóna. Ugyanez többször előfordult a sackek előtt. Túl sokáig vár, és nem vágja földhöz a lasztit dobja ki, ha jön a nyomás és sack. Minusz yard lesz belőle. Valahol itt látom a problémát. Nem tudom, hogy a Gm köti a kezét, vagy saját maga nem vállalja be azzal nehogy elszúrja.

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 547 — Bengals fan
Én inkább nem írok eredményt, nehogy megkövezzetek. 😊
Szerintem nincs két hete, hogy nézegettem az ST statisztikáit. Brutál jók. Erre tegnap a szezon leggyengébb meccsét hozták. Lamur kiesése itt is nagyon fájni fog, Hewitté szintúgy. abban viszont majdnem biztos vagyok, hogy ha úgy alakul a meccs, Adam Jones újra fog visszahordani.

McCarron. Szerintem minden reggel azzal köszön neki a teljes stáb, hogy 'Vigyázz a labdára!'. És ezzel is köszönnek el tőle. Hihetetlen miket nem dob el. Tudom más az egyetem, de a Bamában ennél sokkal, de sokkal bátrabb volt. És jól is állt neki.

Nála még azt sem érzem, amit Dalton első pár szezonjában. Szépen végigmegy a célpontokon és nincs pánik, ha az első option nem szabad. Megnézi, megkeresi, de nem meri.

Szerkesztette: nasheem

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 10 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 109
AJMc három kezdő meccsén nem volt INT, cserébe volt három meccsen 9 sack + 3 a Steelers ellen. mert inkább fogja a labdát minthogy eleresztené.
gabtsi
amit nagyon helyesen tesz. jobb ma egy sack, mint holnap egy INT. 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 10 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Ha 20 pont alatt tudjuk tartani a vasast és TO nélkül lehozzuk a meccset, akkor tényleg van sansz, de majd egy hét múlva okosabbak leszünk.
több mint 10 éve
meme Cincinnati Bengals 2 143
szerintem 17- 13 lesz....

Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 10 éve
nhm Cincinnati Bengals 1 279
nem lehettek ennyire pesszimisták.... 😊
simány nyerünk 20:17-re!
hellóóó!!! 😀
több mint 10 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Nagyon borúlátó ez a 25-35% esélylatolgatás magatoknak. Szerintem kifejezetten ki-ki mérkőzés lesz.
McCarron meg... Ne így legyen, de ennél nagyobb esély nem kell neki, hogy megmutassa mit tud. Bennem legalábbis (az Ő helyében) biztos plusz motivációt jelentene, hogy Daltonnal ellentétben PO győzelemre tudja vezetni a csapatot.
kittli
ja persze, csak azért kicsit kevés ahhoz, hogy optimisták legyünk, hogy majd megmutatja. mert mit is ? eddig is mutathatta volna. és nem csak arról van szó hova, hogyan passzol, hanem, hogy mi történik a snap előtt. ez a Bengals (Dalton) erőssége, ez most nem lesz. más erősséget, meg amivel kompenzálna nem lehetett látni. szóval lennénk mi optimisták ha lenne mire.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
AJMc három kezdő meccsén nem volt INT, cserébe volt három meccsen 9 sack + 3 a Steelers ellen. mert inkább fogja a labdát minthogy eleresztené.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
kittli Pittsburgh Steelers 3 000 — Steelers fan
Nagyon borúlátó ez a 25-35% esélylatolgatás magatoknak. Szerintem kifejezetten ki-ki mérkőzés lesz.
McCarron meg... Ne így legyen, de ennél nagyobb esély nem kell neki, hogy megmutassa mit tud. Bennem legalábbis (az Ő helyében) biztos plusz motivációt jelentene, hogy Daltonnal ellentétben PO győzelemre tudja vezetni a csapatot.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.