Dallas Cowboys
34 feliratkozó
több mint 5 éve
Ennel a mainal nagyobb pofont? Dak szerzodesere volt ez a mai meccs is csak jo hatassal.McCarthy szova tette, hogy senki sem ment oda a turho Bostic-hoz miutan lezuzta Daltont.Semmi sem oké az öltözőben. Én meglepődnék, ha a héten edző (!) vagy játékos (tippem Zeke) nem kapna valakitől csak úgy egy kurva nagy sallert.
Van benne azert valami. Nem oke az oltozoben valami.
Blevi
Ezeket a szánalmas magyarázkodó nyilatkozatokat meg..... mintha Dalton kiesése számított volna valamit is, szegény egy ilyen fal mögött lassú és fogalmatla. Már hamarabb be kellett volna cserélni DiNuccit. DE EZ NEM VOLT FAKTOR, ahogy az azonnali kizárást érő, direkt sérülést okozó szerelés (??) sem.
Charlie Firpo
Alapvetoen mindig pesszimista vagyok a csapatot illetoen (adtak ra okot), de az ideig hype-ot megkajaltam en is kemenyen. Vissza a foldre.
több mint 5 éve
| Nehéz repülőút lesz hazafelé, a csapatnak, mert ennek így nincs értelme, és remélem páran repülnek. De megcsinálták, Nolan mehet.Az edzőknek, mert mehetnek a picsába, szinte tokkal vonóval. A Jones-családnak azért, mert szétbaszatták a csapatot. |
Most válik érdekessé, kivel milyen szerződést kötöttünk szezon előtt, mekkora lesz az anyagi bukta.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
megkell tartani az edzőket, velük meglehet a TOP3 pickAnnak csak akkor van értelme, ha irányítót húzunk végre, és elfelejtjük Prescottot.
beltazor
Nem azért, mintha nem lenne jó, hanem azért, mert sokba lesz. Helyette hoznék ....hú de hosszú lenne a felsorolás, de szinte mindenhova játékost.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
megkell tartani az edzőket, velük meglehet a TOP3 pick

több mint 5 éve
Ha egyszer vége lesz Jerry bá uralmának, Stephen-ben van annyi, hogy egy erős kezű HC-t alkalmazzon vagy neadjisten egy GM-et? Vagy már most is Stephen dönt és ő is olyan mint az apja? Mert ha igen, akkor tényleg marad a középszar nagyon hosszú távra...
Szerkesztette: tamas424
több mint 5 éve
Leértünk a liga aljára. Legtöbb kapott pont, legrosszabb turnover mutató.Nolant megbuktatták, mint a támadófal 2018-ban a fasz Paul Alexandert.
100yard
ÉSSS???
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
biztos, hogy fejben sincsenek ott a srácok, és ez edzői hiba (is). mindenki fejébe bele látok:ennyi sérülét mellett hogy legyünk sikeresek?
és még szerencsénk sincs!!
meg ugye a bírók, hát arról ne is beszéljünk, hogy a tetvek mindig ellenünk fújnak, akkor is ha nem
kifogás level 9999
csak ugye a kifogás olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van egy, de senki nem kíváncsi a másikéra.
több mint 5 éve
Leértünk a liga aljára. Legtöbb kapott pont, legrosszabb turnover mutató.
több mint 5 éve
A szezonnak annyi, és az összes edzőt úgysem vágják ki, bár én is megtenném. Most azt gondolom, hogy nem az a baj, hogy sok a sérült és rosszul is játszunk, hanem hogy középtávon ez egy rossz csapat marad. És ezen a draft (az első két helyen kívül) sem segít. Mindig jól draftoltunk, de a játékosok el is kényelmesednek, főleg, miután jól megszedték magukat. Csak meg kell ígérniük Jerry papának, hogy nagyon jól fognak játszani, meg hátbojz, vagy háromezer jardot futnak, jön is a nagy lé. Valahol ennyi visszaélés robbanni fog, ha máskor nem, a szezon végén.
Vagy egy vaskezű edző (edzői gárda) kell, aki ki is bassza a szarul játszókat, vagy egy kísérletező fiatal, aki kap időt.
Nálunk láthatólag egyik sem lehet, tehát marad a középszar.
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
szerintem nincs 1 megváltó játékos, vagy 2 (ha az első két kört veszem instant kezdőnek) akik miatt érdemes lenne arcátlanul tankolni. QB-nk van, minden más játékos meg jórészt lutri vagy nincs akkora különbség az ötödik vagy a 15-ik helyen draftolt között (lásd 2020-as első körös tackle-k, Wirfs, Thomas, Wills, Beckton)revidiálom magam, nem elég jó a 19. hely, itt komoly frissítés kell az offense oldalra (legalább két kezdő szintű tackle mindkét oldalra 1-1) meg egy középső linebacker aki képes sérülés nélkül lehozni pár szezont, aztán egy safety, aki nem össze-vissza rohangál és meg is vagyunk az első 4 körrel. De leginkább Cooper-t elcserélném egy első körre valakivel, Zeke-t meg egy harmadikért (ha korai, akkor egy negyedikért is) Jaylon-t meg simán kivágnám, viszont látásra. a két extra pickemet meg egy normális NT méretű atletikus DT-re meg egy újabb cornerback-re váltanám.
szóval inkább törekedjünk a csoport megnyerésére, nekem jó a 18. draft hely
az ötödiknél előrébb úgysem fogunk végezni, olyan szerencsecsomagok vannak mint a Giants, a WTF (bocsánat, a WFT) a Vikings, a Jaguars meg a Chargers is magasan akar húzni... és mindezek előtt ott a tuti 1/1 a Jets
rva
több mint 5 éve
Elliott meg igazából csak a pénzt viszi, semmi más.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Egy totálisan diszfunkcionális csapat vagyunk, minden vonalon, a ball boy-tól Jerry Jones-ig...A védelem elkezdte lehúzni a csapatot, a sérülések folyamatosan csepegtek, Dak kiesése beverte az utolsó koporsószöget a szezonba.
tamas424
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Egy totálisan diszfunkcionális csapat vagyunk, minden vonalon, a ball boy-tól Jerry Jones-ig...
több mint 5 éve
Eddig elkövettük a nagy hibát, hogy nem rúgtuk ki a picsába Nolant. Most azzal tetézzük, hogy ezt továbbra sem tesszük meg.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Ha van kéznél helyettes, az sem baj. Zim úgyis jóban van a klánnal.hozzuk el Zimmert DC-nek, ha és amikor kiteszik MinneapolisbanLehet hamar HC lenne belőle 😛
slowmotion
dande
több mint 5 éve
hozzuk el Zimmert DC-nek, ha és amikor kiteszik MinneapolisbanLehet hamar HC lenne belőle 😛
slowmotion
több mint 5 éve
hozzuk el Zimmert DC-nek, ha és amikor kiteszik Minneapolisban
több mint 5 éve
Plussz adott a 30 feletti, sérülékeny franchise QB, akiről már akkor tudott volt, hogy mondjuk egy nagyon optimista szkenárióban is max 3 szezon van benne. Hogy tudod Őt minél inkább megvédeni? Egy playmaker baszó running backkel, aki egyrészt eleve levesz egy csomo burdent az irányító válláról, illetve közvetlenül is, plusz egy ember a pass protectionben. Mert hogy ezt se felejtsük el, hogy Elliott day onetól a liga legjobb pass protector futói közé tartozott.Egyetértek. Elliottot és Pollardot is lehetne sokkal kreatívabban használni. Persze isteni volna, ha Zeke ezt a fura új szokását a labdaelvesztést illetően hanyagolná, de ahogy első két héten játszott, nehezen hiszem, hogy hirtelen elfelejtet focizni.Az Elliottos résszel én mondjuk nem értek egyet, de a többi tény ami tény eléggé make sense...Kicsit erősre sikeredett a BTB cikke, főleg, hogy a főnökökbe rúg bele.Uhh, tényleg nem finomkodtak...
De legalább nemcsak a szokásos píszí rizsa van benne, hogy mindenki megtesz mindent, blablabla...
www.bloggingtheboys.com/2020/10/22/21527172/the-cowboys-are-fundamentally-broken-but-it-goes-beyond-the-coaches-and-players-mike-mccarthy
Charlie Firpo
tamas424
Cowboykarcsi90
Az is erős nyújtás, hogy mindegy kit tesznek be a király fal mögé, szerencsétlen Joseph Randle tudna erről mesélni. McFadden alázatosan és keményen dolgozott, nem kellene elvenni tőle az elismerést azért amit 2015ben letett az asztalra. Az se Jonesék döntése volt amúgy, hogy ne ő legyen a kezdő szezon elején.
gyeek
Meg ez a másik, hogy rögtön kontribútor tudott lenni, nem 2-3 szezon mulva. Ami a fentebb emlitett elhasználódó QB miatt megint csak top priority volt. Szóval, abban a helyzetben, az akkor rendelkezésre álló információk szerint, szerintem az egy teljesen átgondolt és logikus választás volt.
Szerintem pl. a cikk corner backkes példái ülnek nagyon. 2012ben ugye jött Carr meg Claiborne, beharangozva, hogy azért ők, Carrt ugye ráadásul top CB áron, mert Ryan rendszerébe press cornerek kellenek. Majd a következő szezon végen kirakjuk Ryant, és kb azóta is csak olyan D koordinátoraink voltak, akik egyertelműen valamilyen zone koncepciót preferáltak javarészt a press man helyett. Maga a corner poszt kezelése, vagy inkább ugy amblokk a secondaryé...Kicsit erősre sikeredett a BTB cikke, főleg, hogy a főnökökbe rúg bele.nem pontosan értem, hogy mire akar kilyukadni a cikk.
De legalább nemcsak a szokásos píszí rizsa van benne, hogy mindenki megtesz mindent, blablabla...
www.bloggingtheboys.com/2020/10/22/21527172/the-cowboys-are-fundamentally-broken-but-it-goes-beyond-the-coaches-and-players-mike-mccarthy
Charlie Firpo
miben rejlik a Jones család csapatépítési problémája? hogy túl sok edzőváltás van? nem hiszem. hogy túl sok sémaváltás van? ez a többi csapatnál is hasonló, ezt fejlődésnek hívják. hogy Zeke-t draftolták, nem Ramsey-t? hát, ezt talán adom, de egyáltalán nem ennyire egyértelmű. ott is volt rendszer mögötte - a legjobb offense fal mögé a legjobb futót téve smashmouth foci, odamegyünk és mindenkit szájbaverünk izomból. ez egy koncepció, amibe illett Zeke.
túl könnyű utólag mutogatni, a Jones-éknek ELŐRE kell kitalálni, hogy mi legyen.
rva
Richard ide hozatala is... most már nem tudni hogy ebben az esetben is, Ő volt a hunyó, vagy itt is arról volt szó hogy hozzad a koncepciódat csak szerszámot nem adunk hozzá. Vagy elég időt.
Ha már elég időnél tartunk. Garrett pl. 2017 után el kellett volna, hogy kerüljön a csapattól. Évről évre ugyanazok a betegségei jöttek elő a csapatnak, mégis majdnem egy évtized kellett, hogy lépjenek Jonesék.
A Cowboys egy olyan csapat, hogy mindig van pont annyi sikere másfél két évente, ami megakadályozza abban, hogy konstans olyan bottom 3 csapat legyen, mint amilyen például most. De egyénként az elmúlt 25 évben, milyen jelentős sikert tudnak felmutatni? Ha a Cowboysos szemüveget levéve, őszintén válszolok, sajnos azt kell hogy mondjam semmilyet. De ezek a “rész sikerek” folyamatosan abban a hitben tartják Jonesékat, a szurkolókat a médiát mindenkit, hogy a csapat egy két lépésnyire van a nagy áttöréstől. Pedig pont ellenkezőleg. Ez egy két évtizede a középszerűségben stagnáló közepszer csapat, amit egy-egy egyéni teljesítmény(Romo-Prescott), meg az egyébként remek scout department tart össze.
Márpedig egy ilyen hosszú eredménytelenségnél, mindig a legfelsőbb vezetésnél van a hiba, csak nyilván Ők is magukban fogják megtalálni a legkésőbb a hibát.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 5 éve
szerintem meg konkrétan lófasz az egész. most a sértődött, csalódott rajongó fogta a billentyűzetet, kiírta magából a frusztrációját, és úgy gondolja, hogy ezzel kurva nagy dolgot csinált. ha nem 2-4-gyel állnánk, hanem 4-2-vel, akkor az menne, hogy kurva jó csapatunk van, pedig ez nagyjából 80 százalékban amiatt van, hogy a tavalyi csapathoz képest gyakorlatilag nem játszik Smith, Frederick és Collins, meg most már Prescott sem, és megtizedelődött a védőfal is.Kicsit erősre sikeredett a BTB cikke, főleg, hogy a főnökökbe rúg bele.nem pontosan értem, hogy mire akar kilyukadni a cikk.
De legalább nemcsak a szokásos píszí rizsa van benne, hogy mindenki megtesz mindent, blablabla...
www.bloggingtheboys.com/2020/10/22/21527172/the-cowboys-are-fundamentally-broken-but-it-goes-beyond-the-coaches-and-players-mike-mccarthy
Charlie Firpo
miben rejlik a Jones család csapatépítési problémája? hogy túl sok edzőváltás van? nem hiszem. hogy túl sok sémaváltás van? ez a többi csapatnál is hasonló, ezt fejlődésnek hívják. hogy Zeke-t draftolták, nem Ramsey-t? hát, ezt talán adom, de egyáltalán nem ennyire egyértelmű. ott is volt rendszer mögötte - a legjobb offense fal mögé a legjobb futót téve smashmouth foci, odamegyünk és mindenkit szájbaverünk izomból. ez egy koncepció, amibe illett Zeke.
túl könnyű utólag mutogatni, a Jones-éknek ELŐRE kell kitalálni, hogy mi legyen.
rva
2016-ban draftolták Elliottot, hogy Romo-val ez egy Halálcsillag legyen, és tulajdonképpen az is mutatja az elgondolásuk helyességét, hogy a gyengébb irányítóval is 13-3-at csinált a csapat. ezt kellene úgy értékelni, hogy nem volt jó ötlet?
'17-ben full defense-re ment az első három kör, '18-ban LVE volt az első körös választott, plusz az OL-t próbálták szinten tartani, plusz Dez helyére hoztak receivert. '19-ben tulajdonképpen Cooper jött, meg védőfal, meg change of pace back.
az lenne a front office hibája, hogy nem számít arra, hogy egy jó év után egy szart tolnak a játékosok? hogy a konszenzusosan jó választásnak ítélt védőfalemberek nem robbantanak azonnal?
Ramsey és Elliott között kellett választanunk, mindkettő generational talent, elhoztuk a kevésbé faszkalapot, ez rossz döntés lett volna? elengedtük Byron Jones-t, akivel együtt Ramsey kb 40 milliót keresne összesen, ha itt maradnak, az jó döntés lett volna? vagy akkor a cornerbacknek kellene mindent is csinálnia a védelemben?
nem adták meg a 40 milliót Prescottnak, mert csak 32-34 körülre értékelték, ezért ők a hibásak? Prescottéknak nem rémlik, hogy amit nem rá költenek, abból minőségibb csapattársat lehet szerezni, amivel esetleg Dak válláról is lekerül némi teher, tehát tulajdonképpen azt is rá költik, csak implicite? de kell az a plusz 6-8 millió Prescottnak, amikor ezt a pénzt sem fogja tudni elkölteni a következő 10 év alatt?
az idei évben - és a védekezésben - egy helye látok problémát: hogy azonnal cseréltek. Parcells sem hozta egyből a 3-4-et, amikor érkezett, két évet formálta a rostert, mire behúzta Ware-t és Spears-t. talán hamar léptük meg a sémaváltást. ráadásul ugye még azt sem lehet mondani, hogy ne lehetett volna tudni, hogy nem lesz nagyon edzőtábor.
még a faszányosnak kikiáltott ST coach sem tudja gatyába rázni a saját csapatát, akkor mégse faszányos az ST coach?
lépjünk hátra egy lépést, ez egy kurva szar év, van ilyen, innen következő évre fel szoktunk állni. inkább szorítsunk annak, hogy több játékos ne sérüljön meg nagyon, hogy a fiatalok kapjanak több lehetőséget, hogy a lehető legjobban fejlődjenek.
több mint 5 éve
rengeteg dolog van, amiről előre nem mondhatod meg, hogy rossz lesz.Rossz edzőkben bíztak meg, lassan reagáltak, lassan ismerték be, hogy hibáztak (Garrettet még bele sem írták). A rossz edzők rossz sémákat akartak arra alkalmatlan játékosoknak megtanítani, ezért rossz hosszú távú szerződéseket kötöttek. Nálam Carr az egyik példa erre, aki pedig itt mintha pozitív színben tűnne fel.Kicsit erősre sikeredett a BTB cikke, főleg, hogy a főnökökbe rúg bele.nem pontosan értem, hogy mire akar kilyukadni a cikk.
De legalább nemcsak a szokásos píszí rizsa van benne, hogy mindenki megtesz mindent, blablabla...
www.bloggingtheboys.com/2020/10/22/21527172/the-cowboys-are-fundamentally-broken-but-it-goes-beyond-the-coaches-and-players-mike-mccarthy
Charlie Firpo
miben rejlik a Jones család csapatépítési problémája? hogy túl sok edzőváltás van? nem hiszem. hogy túl sok sémaváltás van? ez a többi csapatnál is hasonló, ezt fejlődésnek hívják. hogy Zeke-t draftolták, nem Ramsey-t? hát, ezt talán adom, de egyáltalán nem ennyire egyértelmű. ott is volt rendszer mögötte - a legjobb offense fal mögé a legjobb futót téve smashmouth foci, odamegyünk és mindenkit szájbaverünk izomból. ez egy koncepció, amibe illett Zeke.
túl könnyű utólag mutogatni, a Jones-éknek ELŐRE kell kitalálni, hogy mi legyen.
rva
Tank és Zeke nálam a két nagy csalódás, bár Jaylon zárkózik rendesen. Minden meccsen oltári hibákat vét, Machota mostani videójelenetét már nem láttam élőben, a meccsről az első negyedben lejöttem. Most megnézve, ez is tankönyvbe illő.
Charlie Firpo
illetve még töb olyan dolog van, ami nem 1-2 év alatt forrja ki magát
kerékpáros példát fogok mondani, mert tökéletes analógia: a Shimano 4 évente hoz ki XTR szettet, így 2012-ben éppen egy ilyen 4 éves ciklus közepén voltak a saját 10 sebességes csúcs rendszerükkel, amikor a Sram kijött a 11 sebességes XX1 váltóval (1x11 rendszer). erre csak 2014-re sikerült reagálni, de ott is még létezett dupla XTR hajtókar, és elsőváltó is, ez volt a fő irány (a dupla rendszer, a váltás elöl) nem a szimpla rendszer. még a ciklus közepén vagyunk, amikor a Sram 2016-ban kijön az 1x12-es rendszerével (XX1 Eagle) és itt már a Sram vagy 3 éve egyáltalán nem is gyárt elsőváltót, mert szerintük az 1x az irány, és az emberek elkezdik kajálni, mert a többségnek bonyolult 2 váltót egyszerre kezelni, meg az ebike-ok térhódításával kiderül, hogy elöl nem is fér el a váltó. erre aztán 2018-ban sikerül válaszolni Shimano oldalról...
egy ideig nézegetik, hogy mi lesz az eredménye, mert nem ugranak fel egy olyan vonatra, ami lehet, hogy kisiklik. és ha fel kellett volna ugrani, akkor már késő.
több mint 5 éve
Rossz edzőkben bíztak meg, lassan reagáltak, lassan ismerték be, hogy hibáztak (Garrettet még bele sem írták). A rossz edzők rossz sémákat akartak arra alkalmatlan játékosoknak megtanítani, ezért rossz hosszú távú szerződéseket kötöttek. Nálam Carr az egyik példa erre, aki pedig itt mintha pozitív színben tűnne fel.Kicsit erősre sikeredett a BTB cikke, főleg, hogy a főnökökbe rúg bele.nem pontosan értem, hogy mire akar kilyukadni a cikk.
De legalább nemcsak a szokásos píszí rizsa van benne, hogy mindenki megtesz mindent, blablabla...
www.bloggingtheboys.com/2020/10/22/21527172/the-cowboys-are-fundamentally-broken-but-it-goes-beyond-the-coaches-and-players-mike-mccarthy
Charlie Firpo
miben rejlik a Jones család csapatépítési problémája? hogy túl sok edzőváltás van? nem hiszem. hogy túl sok sémaváltás van? ez a többi csapatnál is hasonló, ezt fejlődésnek hívják. hogy Zeke-t draftolták, nem Ramsey-t? hát, ezt talán adom, de egyáltalán nem ennyire egyértelmű. ott is volt rendszer mögötte - a legjobb offense fal mögé a legjobb futót téve smashmouth foci, odamegyünk és mindenkit szájbaverünk izomból. ez egy koncepció, amibe illett Zeke.
túl könnyű utólag mutogatni, a Jones-éknek ELŐRE kell kitalálni, hogy mi legyen.
rva
Tank és Zeke nálam a két nagy csalódás, bár Jaylon zárkózik rendesen. Minden meccsen oltári hibákat vét, Machota mostani videójelenetét már nem láttam élőben, a meccsről az első negyedben lejöttem. Most megnézve, ez is tankönyvbe illő.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Módosítok: elég kritikus cikkek jöttek le a BTB-n.Idézet az egyikből: "Mike McCarthy said that the team would work to fit the scheme to the players, but that looks like another lie."
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Kicsit erősre sikeredett a BTB cikke, főleg, hogy a főnökökbe rúg bele.nem pontosan értem, hogy mire akar kilyukadni a cikk.