Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Garlandra már írták tavaly is, h akár G is lehet belőle. Tavaly csak súlyhiány miatt nem került fel a keretbe, egyébként elégedettek voltak vele. Az OL depth szerencsére kritikán aluli, úgyh van esélye rosterre jutni, én nagyon örülnék neki 😊Black_Adder
Szép sztori lenne, az már biztos, én is remélem, hogy megragad a csapatnál végre az 53-ban is! 😊

Súlyhiány? Katonaságból jőve? Az lett volna a csoda, ha nincs súlyhiánya... 😀



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Lehet S-t csinálni CB-ből, de nálunk kiből? Champ nem akar az lenni, így ő kilőve. DRC ropi hozzá szerintem, teljesen más alkat, meg már slotban is szopott, neki kívül kell játszani. Harris még beleférhet (All-Rookie SS volt, pedig nem is játszott sose S-t 😀), de ha DRC kuka lesz, akkor neki kell visszamenni jelen állás szerint, így vigyáznék vele. Bolden még alkatilag talán bele is férne, de ha azért nem játszattuk tavaly, mert féltünk, hogy lesérül, akkor S-be főleg nem raknám. Carter meg szintén nem S típus, pici is meg vékony is... 😛

Marad tehát Webster, akiről írják, hogy nem fél ütközni, de ha CB->S projektnek húztuk, akkor megint ott vagyunk, hogy korán szedtük ki, mert sok a rizikófaktor. Ha jól tudom workout-on nem volt nálunk, csak a Combine-on beszélgettek vele egy keveset, ezek szerint nála nagyon megbízunk a scout-okban, csak érdekes, hogy 31 másik csapat scout-jai mást láttak, meg az összes draftguru... 😛



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Mély CB sor sosem árt szerintem. Bár én még amondó vagyok, hogy valakiből majd megpróbálnak safetyt csinálni. Én ezügyben nem vagyok optimista, mint itt jópáran, remélhetőleg nem lesz ez meghatározó gyengepontja a csapatnak.

8-9 év egy futónál rengeteg, nem is érdemes annyira kalibrálni. 4-5 szezont kihúz sérülés nélkül az már jó. Egyik sem egy óriási sztár, bármikor pótolhatóak egy drafton vagy FA-n. Nem Peterson kategóriák. Ezen nem érdemes fennakadni.flzoli
A mély CB sor már megvolt eddig is, már ezért is hülye pick Webster, amiatt meg pláne, hogy 1-2 körös reach...

8-9 év futónál rengeteg? Ugyan már, 2. körben nem 8-9 évre húzok, főleg nem 4-5-re. Egy futónak, ha tényleg akarsz tőle valamit, 10 évet bírnia kell, de inkább többet...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 926 — we almost always almost win
Garlandra már írták tavaly is, h akár G is lehet belőle. Tavaly csak súlyhiány miatt nem került fel a keretbe, egyébként elégedettek voltak vele. Az OL depth szerencsére kritikán aluli, úgyh van esélye rosterre jutni, én nagyon örülnék neki 😊

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 11 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 066 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Mély CB sor sosem árt szerintem. Bár én még amondó vagyok, hogy valakiből majd megpróbálnak safetyt csinálni. Én ezügyben nem vagyok optimista, mint itt jópáran, remélhetőleg nem lesz ez meghatározó gyengepontja a csapatnak.

8-9 év egy futónál rengeteg, nem is érdemes annyira kalibrálni. 4-5 szezont kihúz sérülés nélkül az már jó. Egyik sem egy óriási sztár, bármikor pótolhatóak egy drafton vagy FA-n. Nem Peterson kategóriák. Ezen nem érdemes fennakadni.

több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Még egy kis hírecske a csapattól, ebből is látszik, hogy előre terveztük a DT pick-et: Garland-nak szóltak, hogy úgy készüljön, az OL edzésekre kell majd mennie, G poszton számítanak rá és úgy is érzik a csapatnál, hogy beválhat, mert megvannak hozzá az adottságai... 😊



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Kicsit olyan érzésem van az első 3 kör után, mintha Elway-ék a tavalyi need papírt találták volna meg a kupacban az idei helyett...

Tavaly jó lett volna egy első körös DT, mert nem volt egy kezdőnk se, Bunkley és Marcus Thomas is elment. Idén más a helyzet, Vickerson-ról megtudtuk közben, hogy igenis elég jó DT és nem is kevés tárgyalásba került, hogy megtartsuk 2 évre, meg jött Knighton is. Nem volt feltétlen szükségünk DT-re, mert várhatóan fog padozni nem keveset, tavaly jobb lett, de ettől függetlenül még eddig ő a legjobb pick a szememben eddig...

RB tavaly is jött, mindössze 9 pick-el később, feltrade-el. Akkor nagyobb need-nek is éreztem, most nem nagyon tudom hova tenni a pick-et. Montee jó futónak tűnik, de (ahogy Black is írta) nem kevés terhelést kapott már, több carry-je volt 14 meccs alatt 2012-ben, mint a komplett Cowboys vagy Cardinals csapatának 16 alatt és csak 2-vel kevesebb, mint a Jags-nek. Persze nálunk valszeg akkor se kap majd ennyi labdát, ha Moreno-t (vagy McGahee-t) és Lance-t kirakjuk (az egyiket szerintem biztos ki fogjuk ez után, ha mind a kettő megy, akkor Hester marad), de 8-9 évnél több így se néz ki neki szerintem a ligában. Jah, Elway azt mondta, hogy az egészségügyi dolgok miatt döntöttek mellette Lacy ellenében, amit nem tudok hova tenni, Lacy sose volt sérült ahogy láttam és jóval kevesebb terhelést is kapott Szerk.: most olvasom, hogy ezen a tavaszon voltak sérülés gondjai Lacy-nek...

Webster egy JMD vagy late-Shanny tipusúan fos pick, megmagyarázhatatlan, kb A-F skálán S-est érdemel. Utána meg a magyarázat, hogy "nem reméltük, hogy bent lesz", szánalmas. Black már leírta, totál nem fér be a csapatba, PS-re tenni (ha lehet egyáltalán) meg elég nagy luxus lenne. A Bailey-utód dolog meg vicc a szememben, nem olvastam róla semmi olyat, ami alapján akár egy lepkefingnyi esélye is lenne rá. Bolden-nél nagyobb esélyt látok rá, ő 1. kör környéki prospect volt a sérülése előtt, tavaly ST-ben játszott egész évben, elég sokszor a tűz közelében, és mégse sérült meg, most kéne elkezdeni bevetni a védelemben, ha tényleg akarunk tőle valamit, nem hozni egy 3. köröst a feje fölé...

Bailey egyébként kategórikusan kijelentette, hogy nem akar idén még S-t játszani (talán soha), szerintem tett már eleget a csapatért, hogy tiszteletben tartsuk, ha ez a kérése...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 926 — we almost always almost win
Mantee Ball nem az a típusú futó akit vártam. Ami a nagyobb problémám vele, hogy 300+ carriet átlagolt az elmúlt két évben. Szóval a számláló már rég elindult visszafelé, hogy hány carrieje maradt még életében.
Persze nagyon jó futó /*nagyon jó fal mögött*/, nekünk meg McGaheeben nem sok maradt, Morenora nem lehet számítani a sérülések miatt, hiába mutatott végre valami biztatót tavaly, Hillmanből meg kétlem h valaha feature back lenne. Ja 2 Ball terészetesen nem maradhat a csapatban, úgyh valakinek repülnie kell, vajon ki lesz az... 😉

Webster: Nem lehet meggyőzni, h bármi szükség lett volna CB-re. Mert nem volt. Van 5db olyan CB-nk, akit hiba lenne cutolni.
Bailey tavaly 17 meccsből 15-ön kifogástalanul játszott, nem érdemtelenül lett 2nd team All Pro. Még 2 év van a szerződéséből
DRC-t most hoztuk 2 évre. nyilván nem azért h cutoljuk
Harris a legjobbak között volt kapott yardban és defensive passerratingben. És még nagyon fiatal
Carter tavaly nem volt rossz nickel felállásokkor, bár egyre inkább úgy tűnik nem marad sokáig a csapatnál. De jelenleg 2 tábla csokit keres, legjobb esetben 4. a sorban. Mutasson nekem valaki nála jobb és jobban megérő 4th CB-t.
Bolden még nem láttuk játszani, de tavaly jött a draft 4. körében. 4. körös prospekteket nem szoktak egy év után cutolni. Mármint de, de az JMD, és neki se jött annyira be...

Most akkor hova jött Webster. Egyelőre 6. a sorban. Előbb kelt el a drafton mint Bolden, de neki már van 1 év tapasztalata.
Ja Bailey utód, bármikor bárki jön CB-re ezt mondanák, mert annyit tudnak, h Bailey jó, de öreg. Húzunk egy CB-t, ó, hát ő Bailey utód. Meg bárki aki mellette játszik ligaelit CB párost alkot vlee. Mint Bly, Goodman. az utódok sorában jelenleg DRC, Bolden, Webster. Lehet cipelni 6 CB-t a rosteren, de a 45-be tavaly is csak 4 volt. Gyakorlatilag húztunk valakit, aki bekerül az 53-ra, de csak mert 3. körös, ellenben a 45-be nem fog beférni, csak ha valami hihetetlen ász lesz az ST-ben...

Csupán a feltételezés erejéig eljászok a gondolattal, h mi történne ha pályára kerül. Persze nem fog pályára kerülni, max az ST-ben.
- Klasszikus offman corner
- Gyors, le tudja követni a az elkapót
- Átlag feletti képességek tackle terén
- Azt írják nagy talent. //Írni bárkiről lehet.

Nem jött safety. Van 6 CB. Vajon mikor erősödnek fel újra a Bailey -> S hangok? Ironikus lenne, ha pályafutása során először nem kell új DC-hez szoknia, erre posztot kéne váltania. Egyébként ő nemtitkoltan szeretne CB maradni.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Fox: Had "trade options" in the third round. Wasn't expecting Kayvon Webster to be there. Elway says "he's tough" & will provide run support

Nem hitték, hogy Webster bent lesz? Két kör múlva is bent lett volna... 😛



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
4 év 15 PBU 3 INT..,

Geci nagy ballhawk lehet... 😛

Elway: "He has excellent cover skills and speed"



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 317 — The Mathematician
mondjuk olyan értékelést is írtak hogy ideális lehet champ pótlására mert :
National Football Post: Webster is very good in press coverage because he has the bulk and competitiveness to reroute receivers and take away inside leverage. However, despite displaying good speed, he lacks the explosiveness to consistently close off the ball and does not appear instinctive in zone situations. He enters the perfect situation in Denver, as he will have the chance to learn the position from one of the all-time greats in Champ Bailey.

de akkor Bolden minek jött tavaly?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 317 — The Mathematician
kis túlzással összesen nem volt annyi pick mint ahova a yahoo sorolta a cb-k között
nem vágom hogy miért itt és miért cb

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Webster-t 5. kör előttre nem nagyon várták sehol, nálunk a DC-on 5-6. helyre jön. 3. körben erősen luxusnak érzem így elsőre...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 317 — The Mathematician
espn szerint need 😀 de a DT is a DE meg nem 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
RB és CB... Utóbbi minek? 😛



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 678 — The only discipline that lasts, is self discipline
Már csak az kell, hogy jól haverkodjanak össze. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 066 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Még egy Ball a csapatban 😊
Most már van egy aki fut, egy másik aki blokkol, és egy dundibb harmadik, akit dobnak

több mint 11 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 926 — we almost always almost win
Felejtsük már el Ogletreet! Semmivel nem jobb value mint Sly, de még legalább majd le is sittelik. rolandoval alkotna nagyon jó ILB párost....
Világosan egyértelműen megmondta Elway, h Irving a kezdő jövőre. Úgy tűnik nem blöffölt (kopp-kopp), 100× inkább ő mint Te'o vagy Ogletree....

Van kiért feltradeelni a 2. kör elejéért. Persze 2,3,4 így együtt az nagyon sokkal több, mint amennyit a pick ér, de quality kell nem quanitty, a 4. kört simán be lehet áldozni. Nekem Cyprien nem tetszik annyira, Elamért egyértelműen adnám, de ő már kiment. Bent van még Moore, érte is megéri. Csak nehogy Te'o legyen belőle.

De jobb addig amíg az FO BPA listája alapján húzunk, és nem a miénk alapján. Elwayéknél early 1st round prospekt volt Sly a nylatkozatok alapján, csak szerencsére beindult az OL run, és csúsztak a DT-k. Mondjuk Floyd nem sokkal előttünk ment ki, biztos kevesebb ember volt közte és Sly között, mint amennyi ember közöttük van tehetségben, de itt inkább Floyd volt steal, mint Sly reach.

a DT benne volt a pakliban. A Wolfe pick jobban tetszett tavaly, de az is olyan volt, h egyes helyeken 3 másik "DT" előtte volt. De nem azok látták private workouton, vagy akik tudták, h milyen szerepkört szánunk neki.

Williams egy nagyon atletiikus DT, kiváló az első lépése, robbanékony. Első sorban passz playekben lehet upgrade, jöhet a várva várt belső nyomás. Ha jön, mert Sly hajlamos eltűnni playekre, inkonzisztens a játéka. Ez kijavítható, de ki kell javítani.

Ami a DE posztot illeti, ayers a kezdő, futáshoz jobb mint Doom. Jön még egy passrusher. szituációs pass rushert lehet húzni ma is...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 11 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 678 — The only discipline that lasts, is self discipline
Érdekes húzás ez a Williams gyerek. Ogletree vagy a safety érthetőbb lett volna. A DE-t csak azért nem mondom, mert elég sok kiment, és nem tudom, van-e ill. láttak-e rajtuk kívül Elway-ék első kört érő jelöltet.

Lehet, hogy egyszerűen az történt, hogy Ogletree valamiért nem tetszett az FO-nak, és nem volt más határozott jelölt sem arra az 1-2 need posztra. Letradelni nem nem sikerült, mert nem nagyon volt akiért bárki feltradelt volna. Így húztunk magunknak jobb híján BPA alapon. Már amit az FO gondol BPA-nak.

Végülis nagy gond nincs, szutuációs egde rushert később is hozhatunk, és még Freeney-ék is a piacon vannak, szóval van opció. Futót pedig első körben nem volt értelme hozni. Majd meglátjuk a későbbi körök mit hoznak.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Szerintetek van esély egy feltradere a 2. körben? Én mondjuk egy safetyt (Cyprien) mindenképp hoznék, még akár úgy is, hogy a nem túl értékes 2,3,4 körös pickünk is beáldozzuk.

Amúgy meg egy Te'o-t simán el tudok képzelni, ha már majdnem névrokona az egykorvolt felszentelt papunknak 😊

Nem értek az egyetemi focihoz, így bocsi ha nagy hülyeséget mondtamflzoli
Safety-t korán szerintem nem fogunk hozni, a csapatnál bírják Moore-t (nem egy hiba alapján ítélik meg 😊 ) és az Adams-Carter párost is, így oda max late round jön, de mivel Bruton is a keretben van, meg Ihenacho, így lehet, hogy az sem...

A feltrade benne van a pakliban, de nem hiszem, hogy bárkit annyira akarnánk, akkor nem Williams-t húztuk volna...



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 066 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Szerintetek van esély egy feltradere a 2. körben? Én mondjuk egy safetyt (Cyprien) mindenképp hoznék, még akár úgy is, hogy a nem túl értékes 2,3,4 körös pickünk is beáldozzuk.

Amúgy meg egy Te'o-t simán el tudok képzelni, ha már majdnem névrokona az egykorvolt felszentelt papunknak 😊

Nem értek az egyetemi focihoz, így bocsi ha nagy hülyeséget mondtam

több mint 11 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 317 — The Mathematician
Nekem tetszik a pick... Mégiscsak UNC playa' és ezért egy kicsit elfogult vagyok.. Nem olyan szarok ám az onnan kikerülő DT-k...akike
Nem az a kérdés, hogy jó-e vagy sem. Hanem hogy szükség volt-e rá vagy sem? Nálam ezen bukik a történet egy kicsit... 😊StormST
nálam még csak nem is az a gond h szükség volt-e vagy sem

hanem hogy BPA vagy sem 😀 sztem nem
tekintve h moore és ogletree is bent volt valamint sly se volt az a tipikus early 1st prospect amiket olvastam

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
StormST Denver Broncos 11 079 — SB 50 Champion @ Grund
Nekem tetszik a pick... Mégiscsak UNC playa' és ezért egy kicsit elfogult vagyok.. Nem olyan szarok ám az onnan kikerülő DT-k...akike
Nem az a kérdés, hogy jó-e vagy sem. Hanem hogy szükség volt-e rá vagy sem? Nálam ezen bukik a történet egy kicsit... 😊



THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 11 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 317 — The Mathematician
igazából a Wolfe DT sztem így teljesen felejtős 😀
ha meg tényleg ennyire bele voltunk zúgva a draft előtt akkor remélem hoz JJ Watt számokat 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 11 éve
akike Denver Broncos 808 — Move the Chains
Nekem tetszik a pick... Mégiscsak UNC playa' és ezért egy kicsit elfogult vagyok.. Nem olyan szarok ám az onnan kikerülő DT-k...




There is only one person that carries the ball right here!