NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 10 aktív topik

Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
hát papíron jó és mély a falunk, sok több helyen is bevethető emberrel. Clark biztos vagyok benne, h még jobb is lesz a frontsideon, OF viszont azért még koránt sem biztos, h középen is tudja ugyanazt, amit szélen. Mérete meg van a poszthoz, sőt az alapján (is?) upgrade Beadleshöz képest. Futáshoz már rookieként is jó volt, termete megvan hozzá, h belül is jól blokkoljon, pass protectionben meg NFLben fejlődött nagyon sokat, ha RTként pozitív osztályzatot kapott erre, akkor LGként se kéne h gondot okozzon neki.

De a papíron lévő számok alapján Jammer is prefect fit lett volna safety-nek, aztán hiába próbálkozott egész TC alatt, Woody is tudott mindent ami ahhoz kell, h középen is játszhasson, mégis kikerült a kezdőből, majd meg se próbáltunk hosszabbítani vele. Persze voltak sikeres shiftek is, és most is bizakodó vagyok, de a szavakkal megpróbálok óvatosabban bánni.

kezdő: Clady - OF - Ramirez/Montgomery - Vasquez - Clark
És akárki is esik ki a falból, ugyanebből a 6 emberből állhat a kezdő ötös, nem rossz hála OF, ManRam és Montgomery többposztúságának...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Akkor Franklin LG, tehát akkor Clark RT vagy valaki jön a drafton. Érdekes...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
burzum Denver Broncos 157
Köszi az infót!

Van 6 bizonyított falemberünk. Ha Franklin most megtanul guardot játszani, akkor bármelyikük hosszú sérülése esetén még mindig fel lehet állni a másik 5-tel, mert elegen fognak ismerni 2 posztot. Ez azért megnyugtató.
Ettől még jöhet +1 jó játékos, akár center, akár most már tackle.
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Orlando Franklin tweetelte nemrég:
"Left guard, excited to learn and improve this offseason. I will give it my all"

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
CJ Mosley (Bama LB) és Justin Gilbert (Oklahoma State CB) jönnek workoutraBlack_Adder
CJ Mosleyról egyre több helyen olvasom h csúszni fog, akár a második kör elejéig (a térdproblémái miatt), így akár elérhető lehet számunkra.
Egészségesen kimagaslóan a legjobb ILB prospect, de elsősorban 3-4-ben, 4-3-ban ahogy olvasom inkább Will lenne a posztja, de sok helyen nálunk húzzák, mondván van olyan szintű játékos h megoldja középen is.
Egyébként ha elérhetőek és választani kéne én Shaziert preferálnám a poszton.

Gilbert ellenben szinte biztos h elérhetetlen lesz a 31-ik helyen, így ha a workouton beleszerelmesedünk, akkor csak egy komoly feltrade árán fogjuk tudni elhozni.
Elwayék sztem abban bízhatnak h a mostani pletykák ellenére több QB is kimegy a top 10-ben, a Steelers pedig Dennardot húzza, ezáltal még bent lehet a 20-ik pick környékén, így talán már nem lenne annyira drága az a feltrade.

A játékos maga pedig tökéletes fit lenne az emberezős rendszerünkben, magas, erős corner, aki méretéhez képest veszett gyors (4.37-es 40 yard) -érdekesség h Talibhoz hasonlítják a játékát-.
A GMeket egyedül a gyászos junior éve tántoríthatja el, de tavaly ismét fenomenálisan játszott.
Egy szó, mint száz: K, mint kiváló pick lenne, de az eredeti helyünkön zicher h nem lesz elérhető.

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
CJ Mosley (Bama LB) és Justin Gilbert (Oklahoma State CB) jönnek workoutra

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
A C poszt azért lehet need, mert Nalen visszavonulása óta csak öreg veteránokkal vagy backup-ból előlépőkkel tudtuk megoldani, persze a Walton projekt kivételével. Nem lenne rossz hosszú távra végre betömni ezt a nagyon fontos posztot és ha az új fiatal C 1-2 évet PM alatt edződhetne, majd úgy kerülne mögé új QB, az azért megnyugtatóbb helyzet lenne, mint ha most Ramirez vagy Montgomery lenne csak (mekkora poén, egy napon születtek 😀), akik már 31 évesek, tehát 2-3 évük lehet még, max 4...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Előszöt is kellemes Húsvéti ünnepeket Hölgyek/Urak 😊
Másodszor néhány morzsa az elmúlt napok említésre méltó történéseiből:

- Felmerült PM és Gase kapcsán h megsértették az NFL offseasonra vonatkozó előírásait, amikor találkoztak Nick Sabannal. Saban határozottan cáfolta h bármi szabálytalanság történt volna, a szokásos médiahypeon kívül (eddig) nem is lett semmi az ügyből. | Azért néhány kinti kommentet érdemes elolvasni 😕) egyes -főleg Pecc- szurkolók a Spygatehez mérik az esetet és komoly retorziókat követelnek 😀 |

- Az nfl.com All Time draftján Elway lett az 1/1, nem mintha lenne bármi jelentősége, de azért szívet melengető 😊

- Egyes hírek szerint erősen gondolkodunk egy első körös Weston Richburg (C - Colorado State) pickken (természetesen a Peccel együtt). A center poszt az elemzések szerint (a drafton) elég vékonyka idén, ettől függetlenül én egyáltalán nem érzem számunkra neednek, így ezt a húzást csak második körben tartanám ésszerűnek...

- Az FA alatt papíron elég penge védelmünk lett, ezt kihasználva a milehighos srácok összedobtak egy hangulatkeltő videót (az új godzilla trailereinek mintájára):
 www.youtube.com/watch?v=Vz78ox6lNlI
Pöpec lett O_O

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Gyűlnek a pre draft meetingek ahogy az lenni szokott...
Írok pár gondolatot az általam érdekesebbnek találtakról, de azt nem állítom, h lenne a névsorban vagy leírtakban újdonság, de ami többször hangzik el, az legalább igazabbnak tűnik 😉:

Erik Swoope N/A Miami private workout. Kosaras. Gondolom TE-nek szánjuk. Dalok zengenek azokról akiknek ez az átállás sikerült, divízión belül hasból mindenki tud mondani kettőt, az egyik szerencsére nálunk. Persze ez nem jelenti azt, h ha jön Swoope ő is követi példájukat, és Julius Thomasnak is kellett idő, míg "belejött" Egy hosszú távú project lenne. Gőzöm sincs, h hol kelhet el, el kelhet-e egyáltalán vagy berántjuk udfa-ról, mindenesetre a megkeresésünk után jelentkezett az nfl draftra is.

Donte Moncrief WR Missisipi private workout 6-2 magas, 4.40et futott 40-en, 39,5 inch súlypontemelkedés. dr. General jól írja, mind a helyét, mind a várható forgatókönyvet érkezése után. Én 3. körnél írtam először a WR-t mint opciót, de ha ő a BPA, és nincs fontsoabb posztra elérhető megfelelő ember, nem fogok ágálni ellene.

Jeff Janis WR Saginaw Valley State. Senior Bowl + Combine. Senior Bowlon valamit észrevehettünk vele kapcsolatban, ha után combine-on is megkerestük. Egyik hátsó körös igazolásunk vagy udfa-nk lehet. Inkább udfa.

Kyle Fuller CB Virginia Tech official pre-draft visit: Egyike az akár számunkra is elérhető 1. körös CB prospecteknek. Ideális pick lehet ha bent lesz, nem kell magyarázni...

Scott Crichton DE Oregon State Visit. Close Side DE (Wolfe). 6-3, 273 font. 3 év alatt 22,5 sack az nem sok, de close side DE-ről beszélünk, nálunk nem is edge rusher lenne, legfeljebb a PFF mindig lehúzná őt, míg Ware és Miller hoznák a sackeket. Ugyanolyan versatilis, 3-4-5 technicben egyaránt el tudom képzelni. Viszont nem érzem neednek a posztot, mert nem csak Wolfe van, hanem Malik Jackson is. Őt viszont el tudnám képzelni RDEként is. Egy kifjezett edge rusher talán jobban elférne a DL-be, de Crichton nagyon ígéretes tehetség, nem egy mockba írják hozzánk igaz sokan RDEként számolnak vele Ware mögé. Majd meglátjuk.

Matt Paradis C Boise State Broncos Visit. Volt a Patsnél is workouton szóval érdekes lépés az Elway Belichick sakkjátszmában még ha egy eléggé alacsonyan jegyzett centerről is van szó. Hogy van-e explicit tartalma annak, h újabb centert láttunk vendégül és nem OG-t, nos nem hiszem. Paradis nem lesz parádés rookiekéne, viszont ettől függetlenül sok jel mutat arra, h ManRam lesz az LG és ebben az esetben én azért hoznék vetélytársat Montgomerynek, nem csak az udfa-ról...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
A Denver Post szerint Ryan Shazier (LB) is nálunk járt a héten, ő az egyik kedvenc prospectem az első körösök közül, sztem kiváló pick lenne.

Megemlítendő még Donte Montcrief (WR) neve is, mint jelentősebb látogató.
Róla is írtam már korábban, magas és gyors elkapó, akit a második körre várnak. Ha hozzánk csúszna és kihúznánk, az előrevetítené Welker búcsúévét (és Sanders jövőbeni Slot karrierjét).

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Az Oregon Defensive Endje, Scott Crichton tesz látogatást nálunk a mai nap során.
Ideális második körös pick lenne a véleményem szerint, az nfl.com-os adatlapját itt találjátok:
https://static.www.nfl.com/image/private/t_headshot_desktop/league/mj7lqdyjlns6ozefsuwu
Scott Crichton Stats, News and Video - DE | NFL.com
Latest on DE Scott Crichton including news, stats, videos, highlights and more on NFL.com

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Per pill nincs kedvem visszaülni ZV tételeket tanulni, szal még megosztanám veletek a Mile High Report jövő éves FA előrejelzését is 😕)
(ha valakit részletesebben érdekel, akkor itt találjátok meg:  www.milehighreport.com/2014/4/15/5615874/denver-broncos-2015-free-agents-and-cap-situation).

Jelen állás szerint 95,45 millió § a cap hit (a draftot nem számolva), ami -a sapka jövő évi méretétől függően- 45-50 milliós mozgásteret garantál Elwayék számára.
Ha nagyon spórolni akarnánk, akkor Cladyn közel 9 milliót tudnánk (szűk 2 milla dead money ellenében), PM esetleges visszavonulása után (ne adja az ég) pedig 19 millával nőne a mozgásterünk (2.5 dead money mellett). A védelem oldalán Prater és Colquitt is relatíve sok helyet foglal (4.06 - 3.75 milla) őket viszonylag olcsón (800k és 1.5m dead moneyval) lehetne kivágni, de itt is csak pusztán elméleti alapon említem ezt meg.

Az UFA játékosaink száma ellenben ijesztően magas:
Wes Welker, Von Miller, Demaryius Thomas, Jacob Tamme, Terrance Knighton, Joel Dreessen, Chris Harris, Will Montgomery, Mitch Unrein, Rahim Moore, Orlando Franklin, Winston Justice, Nate Irving, Quinton Carter, Julius Thomas, Virgil Green, Sione Fua, Cameron Morrah, Jerome Murphy (+sztem Vickerson is, de itt nem írták, szal lehet h van vmi tender rá, passz)

Szerintem közülük priorítást kell élvezzen DT, JT, Von, valamint fontos lenne hosszabbítani Knightonnal, Chris Harrissel, Rahim Mooreral, és jó ár mellett Welkerrel (Franklint én nem tartanám nagy veszteségnek, de egy év múlva lehet h mást fogok mondani)

Von Millert jövőre még meg tudjuk úszni szűk 10 millából (ha aktiváljuk a +1 évet), Julius franchise tagjén sem kell sokat gondolkodni (idén kicsit több mint 7 milla volt), DT szerződése viszont fájni fog (én 14 millióra saccolom, elnézve a többi top WR fizuját). A kulcsjátékosok így el fognak vinni kb 30-32 millát, de még így is marad 15-20 millió (az idei draftunkat beleszámítva 10-15 millió) a többiekre.

Akikre felesleges is tippelgetni h maradnak-e vagy sem, látva Elway hozzáállását.
Mindenesetre sztem -még ha nagy játékosmozgás mellett is- fenntartható a SB esélyünk jövőre is, de azért egy jó draft megkönnyítené a dolgunkat 😕)
| feltéve ha PM nem sérül meg és nem gondolkodik el a visszavonuláson 😀 |

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Közben Von Miller is jól halad a felépüléssel.
2 hete kezdett el futni, az edzőtábor kezdetén már limitált edzésmunkát is végezhet, valamint reményei szerint az első meccsen a pályán is ott lehet.
Megjegyezte ugyanakkor h nem fognak semmit sem elsietni, de eddig jól halad a dolog, és hiszi h a legjobb évei csak most következnek.
A kedvenc mondatom tőle: "Én nem vagyok egy nagy önreklámozó (...), de a szívem mélyén őszintén hiszem h én vagyok a legjobb outside linebacker ebben a játékban." 😀 igaza van mondjuk, de akkor is 😀

Igyekszik am a róla kialakított képet is megváltoztatni, ennek bizonyítására jótékonykodik, a héten pl.: 104 szemüveget biztosított rászoruló kölykök számára:


Érdekesség még h jelenleg 250 font, ami 20-al kevesebb, mint a tavalyi súlya, valamint h még mindig nem aktiváltuk a +1 évet a szerződésében (erre egyébként május 3-ig van lehetőségünk).

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 429 — NFL bracket champion '26
Peyton Manning said Montee Ball is ready to be the starting running back.
The Broncos wouldn't have let Knowshon Moreno walk for pennies if Ball didn't have Manning's blessing. We saw that faith in the playoffs last season, when Ball played on 91-of-226 (40.2 percent) of the snaps across three games. Stubborn fantasy owners are going to remember Ball's blown blitz pickup from the preseason and back-to-back fumbles in Weeks 2 and 3, but the Broncos have forgotten about that long ago. Both the coaching staff and Peyton are ready to ride with the physical second-year man as their feature back.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 12 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 927 — The Mathematician
Elég durva a csend Denver-ben... 😛StormST
Most miért mondod, Ihenacho és JT pl kifejezetten jót bowlingoztak a héten 😀Általános Doktor
ha major sportoló és bowling mindig Bynum jut eszembe

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 173 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Elég durva a csend Denver-ben... 😛StormST
Most miért mondod, Ihenacho és JT pl kifejezetten jót bowlingoztak a héten 😀

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 12 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Elég durva a csend Denver-ben... 😛

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
nfl.comos csoport elemzés
a Chiefsnél Mays key sign?! 😀Negritis
Egyébként 3-4ben nem volt ő olyan rossz szvsz. Nem azt akarom ezzel mondani, h a holtszezon igazolása, de DJ mellé nem biztos, h akarnak jobbat, pontosabban drágábbat...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 927 — The Mathematician
nfl.comos csoport elemzés
a Chiefsnél Mays key sign?! 😀Negritis
Nem jött senki más, ha sarkosítjuk tényeket. Ez pénzszűke (+ ezzel összefüggő tavaly hozott tudatos stratégia) miatt van így.
Egyébként Linkenbach vagy Owens is azt jelzi: nem ez volt a Chiefs nagy FA bevásárlós szezonja. Ennek oka például, hogy ha minden évben húzol drága FA veteránt az sokkal rosszabb, mint egyikben többet, másikban senki komolyat. Mert így kaphatsz kompenzációs picket többet is minőségben (első két kört akkor sem kapsz). Ez sem új találmány, de szoktak a csapatok vezetői gondolkozni minden lehetséges forgatókönyvön, ami elsőre nem feltétlen egyértelmű. Próbáltak igazolni nagyobb nevet, de csak jó áron. Ha nem, akkor majd jövőre jobban jönnek ki, és az is jó. Igazából a drafton is megoldható minden gondjuk, úgy vélik. Meglátjuk tévednek-e vagy nem. A Chiefs csapatépítési fázisban van, ez volt az első szezonjuk, ezt ne felejtsük. Belefér, hogy nem az FA piacra koncentrálnak mindenáron, és nem az idei szezonban akarnak SBt nyerni (nyilván mindenki akar minden évben).ulpianus
gondolom csak azért írták oda hogy oda legyen írva
csak az újságírásnak és szakmaiságnak ezt a részét nem értem
ha csak 1 komoly igazolás volt akkor csak 1et említsenek ne a 4 legfontosabbat hogy többnek tűnjön

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
nfl.comos csoport elemzés
a Chiefsnél Mays key sign?! 😀Negritis
Nem jött senki más, ha sarkosítjuk tényeket. Ez pénzszűke (+ ezzel összefüggő tavaly hozott tudatos stratégia) miatt van így.
Egyébként Linkenbach vagy Owens is azt jelzi: nem ez volt a Chiefs nagy FA bevásárlós szezonja. Ennek oka például, hogy ha minden évben húzol drága FA veteránt az sokkal rosszabb, mint egyikben többet, másikban senki komolyat. Mert így kaphatsz kompenzációs picket többet is minőségben (első két kört akkor sem kapsz). Ez sem új találmány, de szoktak a csapatok vezetői gondolkozni minden lehetséges forgatókönyvön, ami elsőre nem feltétlen egyértelmű. Próbáltak igazolni nagyobb nevet, de csak jó áron. Ha nem, akkor majd jövőre jobban jönnek ki, és az is jó. Igazából a drafton is megoldható minden gondjuk, úgy vélik. Meglátjuk tévednek-e vagy nem. A Chiefs csapatépítési fázisban van, ez volt az első szezonjuk, ezt ne felejtsük. Belefér, hogy nem az FA piacra koncentrálnak mindenáron, és nem az idei szezonban akarnak SBt nyerni (nyilván mindenki akar minden évben).


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 12 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 927 — The Mathematician
nfl.comos csoport elemzés
a Chiefsnél Mays key sign?! 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
tavaly a hox elleni ps meccsen lesérült a csapat fele, fincsi lesz... szerencse, h nem a 2. v 3. meccset játsszuk ellenük...
btw szezonynitán lehet hasonló párosítás lesz, csak Seattle-ben

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
xrace77 Denver Broncos 4 773
Preseason menetrend

Seattle Seahawks
@ San Francisco 49ers
Houston Texans
@ Dallas Cowboys

Két NFC West csapattal majd játszunk a rendes szezonban is. 😊

PM gatyába betűrt pólóban priceless. 😕) 😉
több mint 12 éve
roniadi Denver Broncos Oregon Ducks 551 — Broncos fan
Am érdekes h Tamme és Dressen sincs ott, pedig még a keret tagjai...
A jövőjükről egyébként lehet tudni vmit?Általános Doktor
Pontosat nem, de a Broncos applikáció állandóan a TE-prospekteket mutogatja... 😊 Nem lepődnék meg egy TE drafton és a kivágásukon.

több mint 12 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Jó kép, Sanders kiírása is találó hozzá.
Am érdekes h Tamme és Dressen sincs ott, pedig még a keret tagjai...
A jövőjükről egyébként lehet tudni vmit?Általános Doktor
Tavaly csak DT, Decker és Welker voltak. PM a leggyakrabban használt célpontjaival akar összeszokni. Caldwell lehet most se lenne, ha DT is ott tudna lenni, JT meg tavaly lépett elő a kedvencek közé. Azért minél többen vannak egy adott ember számára annál kevésbé hatékony.

Tamme és Dreessen nagyon limitált szerepet kaptak tavaly, ahhoz képest nagyon sokat keresnek. Dreessennél ha jól tudom az van, h sérült, és ha sérülten vágjuk ki, akkor van valami a szezrődésében, h fizetnünk kell neki asszem. valszeg az első OTAn majd edz, és utána cutoljuk. Tamme már nehezebb kérdés, JT-nek ideális cseréje, és játszott ST-ben is, nála szvsz paycuttal próbálkozunk, de ha nem megy őt is fölösleges cutlni mielőtt meg lenne az utódja, akár drafton, akár FA-ról... Ennyi pénzért meglepne ha rosteren maradna...
Hivatalos info egyékbént egyikükről sincs

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data