Denver Broncos
Igazaból jelen állás szerint barkivel buktunk volna jó eséllyel. Nekünk ugye a Surtaines drafton Zach Wilson tetszett, érte egy felcsere wilsoni ellenértéknél drágább lett volna ugye, mert a 49ersnek három elsőért sem adta oda a Jets az 1/2-öt. Lance aki szintén tetszett állítólag Patonnak nagyon sokat sérült, érte 3 elsőt kellett volna adni. Fields semmiképp nem jobb játékos mint Surtain, és nem is néz ki úgy hogy az lesz. PS2 jelenleg a média és a játékos pollok szerint is a liga legjobb cornere.Azt megadom, hogy te már tavaly ilyenkor is nagyon sokaltad, de az általános vélekedés az volt, hogy ezt meg kellett már húzni annyi év sokadmegoldásai után 😀Azért nem volt az annyira általános már akkor se... 😀
Cruyffista
Minden megoldás előtte ugyanez volt, hogy "ezt meg kellett húzni", csak ez nem csak 1 szezonra volt drága és/vagy nem csak anyagilag, mint a korábbiak, hanem 2(-3-4) szezonra és anyagilag IS...
Mellesleg ez is sokadmegoldás volt, mert ja, lett QB (aki lehetett volna jó), csak mellette másik posztokon nem tudunk építkezni évekig, így a trágyát átlapátoltuk a kerítés másik oldalára, de a szaga megmaradt, csak a kert lett szebb...
StormST
Tavalyi draftot meg hagyjuk is. Bárkit húzunk a helyünkön hatalmas reach. Corral, Malik már most megy kifele a ligából, Pickettet lehetett volna talán megpróbálni, de ő is kb Fields polca, tehát kell még szintet lépnie hogy lehessen miről beszélni.
Watsonnal ahogy írod nagyobbat buktunk volna.
Talán Hurtsért kellett volna cserélni idejekorán, vagy várni Lamarra, de mindkettő elég feltételes, mert a Ravens nem cseréli el Lamart a trade request ellenére, és az Eagles anno több trade-et offolt Hurts kapcsán..
Watson még fiatalabb, lehetséges, ha valószínűtlen is, hogy talpra áll. Wilson öreg, már a trade előtt is hanyatló ívben, első év kuka, ha az kiugró rossz évnek bizonyul is, messze már a zenittől, és most kezdtünk rebuildbe a liga két liga 2 objektívan legrosszabb koordinátorával érdemi draftpickek nélkül. Mire kimászunk a gödörből Wilson számára az lesz az egyetlen kérdés, hogy honnan vonuljon vissza, kap-e 1 napos szerződsét a seattle-től vagy elmegy a padra egy városba, ahol a felesége jól érzi magát.Tegyük hozzá, hogy Rodgers esetében tavaly is olcsóbb árat rebesgettek mint ami Wilsoné lett végül, csak a GM benyalt neki amit megevett és maradt. Most meg kényszerhelyzetbe hozta a Packest rivális licitálók nélkül, miután minden esélyt eljátszott a GM. + Látszik a dealen, hogy Rodgersnél nagyon nagyon közel a visszavonulás, ez a 65%-os clause arra utal, hogy a Jetsnél bukó, ha nincs első szezonos siker.Szerintem az az ellenérték sehogyse korrekt, de ezt a vitát azt hiszem már lejátszottuk párszor. A Watson-tradet meg hagyjuk, az talán még a miénknél is nagyobb baromság volt, de hát az a Browns...
Illetve tavalyi viszonyokban Wilsont korrekt ellenértékért szereztük meg végül, elég csak megnézni a Watson trade-et, vagy a februári pletykákat Wilson potenciális ellenértéke kapcsán (3 első).
Szóval ezt így nincs értelme visszahelyettesíteni.
Cruyffista
StormST
Kétlem hogy jobban sül el a Watson trade, és emberileg inkább Wilsonnal ne menjen a csapatnak mint vele, de pragmatikusan tudnék a mellett érvelni, hogy az idő egyelőre a mi tradeünkkel volt a legkegyetlenebb...
btw, minden szakmaiságot nélkülöző vélemény, de meglepne ha egy nagyon jó eredmény kifutnak a Jetsnek Rodgers-szel, ami azt fogja eredményezni, hogy miután visszavonul semmivel nem lesznek előrébb, mint msot, esetleg hátrébb.
Mindenesetre érdekesnek érdekes a többi csapat nagyszabású hadműveletének a sorsa, de azon semmit nem változtat, hogy mi nagy drafttőkéért cserébe, hoztunk valakit, aki nagyon rossz volt az első évében és a liga legjobb GM-je adott neki láttatlanba egy szerződést, amiből egy darabig még nincs menekvés és mindennek egyedüli következménye a HC-ra nézve volt, akik ezt a helyzetet kialakították - beleértve az inkompetens HC kinevezését is - minde itt vannak még velünk és tőlük várjuk a csodát sokkal rosszabb helyzetből, mint tavaly ilyenkor. Akkor mondjuk sokan PO-ba vártuk a csapatot, LOL.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
Azt megadom, hogy te már tavaly ilyenkor is nagyon sokaltad, de az általános vélekedés az volt, hogy ezt meg kellett már húzni annyi év sokadmegoldásai után 😀Azért nem volt az annyira általános már akkor se... 😀
Cruyffista
Minden megoldás előtte ugyanez volt, hogy "ezt meg kellett húzni", csak ez nem csak 1 szezonra volt drága és/vagy nem csak anyagilag, mint a korábbiak, hanem 2(-3-4) szezonra és anyagilag IS...
Mellesleg ez is sokadmegoldás volt, mert ja, lett QB (aki lehetett volna jó), csak mellette másik posztokon nem tudunk építkezni évekig, így a trágyát átlapátoltuk a kerítés másik oldalára, de a szaga megmaradt, csak a kert lett szebb...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
Tegyük hozzá, hogy Rodgers esetében tavaly is olcsóbb árat rebesgettek mint ami Wilsoné lett végül, csak a GM benyalt neki amit megevett és maradt. Most meg kényszerhelyzetbe hozta a Packest rivális licitálók nélkül, miután minden esélyt eljátszott a GM. + Látszik a dealen, hogy Rodgersnél nagyon nagyon közel a visszavonulás, ez a 65%-os clause arra utal, hogy a Jetsnél bukó, ha nincs első szezonos siker.Szerintem az az ellenérték sehogyse korrekt, de ezt a vitát azt hiszem már lejátszottuk párszor. A Watson-tradet meg hagyjuk, az talán még a miénknél is nagyobb baromság volt, de hát az a Browns...
Illetve tavalyi viszonyokban Wilsont korrekt ellenértékért szereztük meg végül, elég csak megnézni a Watson trade-et, vagy a februári pletykákat Wilson potenciális ellenértéke kapcsán (3 első).
Szóval ezt így nincs értelme visszahelyettesíteni.
Cruyffista

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
Egyébként érdekes, hogy mindjárt draft, de valahogy egyáltalán nem izgat idén. Az a kemény 5 pickunk, ami van amúgy se sok vizet zavar. Bár legalább nem kell majd éjszakázni, hogy vajon kit húzunk. 😀Paton ugye kijelentette hogy neki 10 pick/draft a célja amit eddig tartott is, úgyhogy én azért biztos lennék benne (hacsak fel nem cserélünk a két harmadik elejivel), hogy nagy kukázások lesznek harmadik napon, és 5-nél több játékos jön.
roberto23
„History is a set of lies agreed upon.”
Illetve tavalyi viszonyokban Wilsont korrekt ellenértékért szereztük meg végül, elég csak megnézni a Watson trade-et, vagy a februári pletykákat Wilson potenciális ellenértéke kapcsán (3 első).
Szóval ezt így nincs értelme visszahelyettesíteni.
Na a Jetsnek sikerült megcsinálnia ami tavaly nekünk nem jött össze. Kíváncsi leszek mi sül ki belőleRáadásul ők kb ingyen szerezték meg Rodgers-t, mit meg ugye...
Vonster

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
Először azt hittem hogy Ben White-ra gondoltok 😀White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
FLZOLI
Zalán
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
Ez jobban fáj, mint bármi az elmúlt pár évben. Azon kevesek egyike volt aki értett is hozzá, amelett h dög volt.After four incredible years with the Denver Broncos, I have decided to step away from the desk. This photo was taken the first time I ever sat at it back in 2019. At the time, I never could have imagined the memories I would make in that studio but, looking back, I can truly say… pic.twitter.com/OqlYTTq0xf
— Alexis Perry (@alexisraeperry) April 14, 2023
Negritis, a vajda
All time kedvenc pillanat tőle: Broncos country, let's slide!
People think @alexisraeperry is so sweet, but don't get in the way of her shot... pic.twitter.com/kNEIilVuCG
— Benjamin Allbright (@AllbrightNFL) August 17, 2022
Szerkesztette: Általános Doktor
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
After four incredible years with the Denver Broncos, I have decided to step away from the desk. This photo was taken the first time I ever sat at it back in 2019. At the time, I never could have imagined the memories I would make in that studio but, looking back, I can truly say… pic.twitter.com/OqlYTTq0xf
— Alexis Perry (@alexisraeperry) April 14, 2023
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
A poszt lényegtelen. Mostantól háromszor annyi pontot tesz fel minden meccsen a Wilson/Payton O, mint amennyit a D kap. Ezt már megbeszélték. És még ott van a tackle-factory Singly is. 😊 Már csak a sityakon megy a huzavona. Készen állunk, az offseasont máris utcahosszal megnyertük. 😋Szerintem ultra vékony az a poszt és az egész minősége attól függ Jewel ropi teste kibírja-e a szezontWhite mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
FLZOLI
Zalán
FLZOLI
"I love this sport. I hate this sport."
Szerintem ultra vékony az a poszt és az egész minősége attól függ Jewel ropi teste kibírja-e a szezontWhite mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
FLZOLI
Zalán
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
FLZOLI
"I love this sport. I hate this sport."
White mondjuk elég jó lenne a védelem közepére...Se pénz se posztó. Mibül? Meg ott vannak. Nem is rosszak. Még
FLZOLI
"I love this sport. I hate this sport."
Ennek csak szimbolikus jelentősége van. Ő gyakorlatilag 2020-ban lemondott, hogy megkímélje magát és a csapatot attól a kellemetlen szituációtól, hogy hogyan kéne őt kirúgni. Mindenkinek jobb így hogy a hátsó kapun önszántából távozottEngem Tebow-nál el is veszített a csávó 😀
elvitathatatlan érdeme van egy domináns csapat felépítésében, ami 2 konf és 1 SB győzelmet eredményezett
És kétségbevonhatatlan felelőssége abban, hogy azóta egy stabil 5-7 győzelmes csapat és nevetség tárgya vagyunk
Összességében nagyjából mindent sikerült lerombolnia, amit felépített, ami persze sokkal jobb, mintha nem lett volna semmi amit le lehetett volna rombolni, de nekem az a tremendousjob nyilatkozat semmivé oszlatta minden tiszteletem iránta és örökre megváltoztatta, hogy hogyan tekintek rá... Ha ugyanakkor azt mondja, hogy ez a szint nem méltó a Denver Broncoshoz és ez az ő felelőssége és ezért lemond, és minden más pontosan ugyanígy történik beleértve hogy sajátkezűleg választja ki "one of the best gms" Patont, akkor most tán ünnepelném a siekreit és hogy később mint előbb, de belátta, hogy nem megy ez már neki. Így ma ő az aki feltette a lécet 5-11-re a jövő HC-jainak, QB-jainak... Attól hogy ezt Hackettnek sikerült elsőre levernie, még nem lett helyreállítva a csapat büszkesége, ennél fogva nehéz is elfeledkezni arról az ámokfutásról, amit QB, és HC fronton művelt Manning és Kubiak után.
Black_Adder
Ennek csak szimbolikus jelentősége van. Ő gyakorlatilag 2020-ban lemondott, hogy megkímélje magát és a csapatot attól a kellemetlen szituációtól, hogy hogyan kéne őt kirúgni. Mindenkinek jobb így hogy a hátsó kapun önszántából távozottHa magától ment az becsülendő és nagy dolog, ha látta, hogy ő mint GM ebből már nem tud kiutat.
elvitathatatlan érdeme van egy domináns csapat felépítésében, ami 2 konf és 1 SB győzelmet eredményezett
És kétségbevonhatatlan felelőssége abban, hogy azóta egy stabil 5-7 győzelmes csapat és nevetség tárgya vagyunk
Összességében nagyjából mindent sikerült lerombolnia, amit felépített, ami persze sokkal jobb, mintha nem lett volna semmi amit le lehetett volna rombolni, de nekem az a tremendousjob nyilatkozat semmivé oszlatta minden tiszteletem iránta és örökre megváltoztatta, hogy hogyan tekintek rá... Ha ugyanakkor azt mondja, hogy ez a szint nem méltó a Denver Broncoshoz és ez az ő felelőssége és ezért lemond, és minden más pontosan ugyanígy történik beleértve hogy sajátkezűleg választja ki "one of the best gms" Patont, akkor most tán ünnepelném a siekreit és hogy később mint előbb, de belátta, hogy nem megy ez már neki. Így ma ő az aki feltette a lécet 5-11-re a jövő HC-jainak, QB-jainak... Attól hogy ezt Hackettnek sikerült elsőre levernie, még nem lett helyreállítva a csapat büszkesége, ennél fogva nehéz is elfeledkezni arról az ámokfutásról, amit QB, és HC fronton művelt Manning és Kubiak után.
Black_Adder
Megpróbálta még egyszer a szupercsapat után, nem jött össze, van ilyen, de legalább nem szorította a karfát kényszeresen sokáig
elvitathatatlan érdeme van egy domináns csapat felépítésében, ami 2 konf és 1 SB győzelmet eredményezett
És kétségbevonhatatlan felelőssége abban, hogy azóta egy stabil 5-7 győzelmes csapat és nevetség tárgya vagyunk
Összességében nagyjából mindent sikerült lerombolnia, amit felépített, ami persze sokkal jobb, mintha nem lett volna semmi amit le lehetett volna rombolni, de nekem az a tremendousjob nyilatkozat semmivé oszlatta minden tiszteletem iránta és örökre megváltoztatta, hogy hogyan tekintek rá... Ha ugyanakkor azt mondja, hogy ez a szint nem méltó a Denver Broncoshoz és ez az ő felelőssége és ezért lemond, és minden más pontosan ugyanígy történik beleértve hogy sajátkezűleg választja ki "one of the best gms" Patont, akkor most tán ünnepelném a siekreit és hogy később mint előbb, de belátta, hogy nem megy ez már neki. Így ma ő az aki feltette a lécet 5-11-re a jövő HC-jainak, QB-jainak... Attól hogy ezt Hackettnek sikerült elsőre levernie, még nem lett helyreállítva a csapat büszkesége, ennél fogva nehéz is elfeledkezni arról az ámokfutásról, amit QB, és HC fronton művelt Manning és Kubiak után.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
Sztem egy hibája volt, azpedig VJ KisShanny helyett, függetlenül attól h ez is inkább Ellis ráhatása volt. A többi már ebből következett. All time no1 O# hozzá köthető, valamint az all time top5 D# is, 2 SB részvét, 1 gyűrű GM-ként és akkor a játékos karriert nem is néztem.Elwaynek lejárt a szerződése (mint consultant) és nem hosszabbítottunk vele.Mindennel egyutt szerintem sikeres volt a tenykedese.
A csapat körül marad de már nem "teljes állásban".
www.nfl.com/news/john-elway-no-longer-with-broncos-after-consultant-contract-expires
Általános Doktor
undisputedly
Aranyból fogják mindenét kiönteni Denverben, kérdés nélkül.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
Elwaynek lejárt a szerződése (mint consultant) és nem hosszabbítottunk vele.Mindennel egyutt szerintem sikeres volt a tenykedese.
A csapat körül marad de már nem "teljes állásban".
www.nfl.com/news/john-elway-no-longer-with-broncos-after-consultant-contract-expires
Általános Doktor
logó terén amcsiban ez a népszerű:

Egyébként szerintem is fasza logó volt, de most nagyon retró hatása lenne a többi mellett. Szerintem marad a mostani, legfeljebb távolról észrevehetetlen apró módosításokra számítok.
Persze a mostani szereplésünkhöz ez a logo illene:

Az ocsmány barna-sárga mezekkel. Egyrészt pont úgy játszunk ahogy azok kinéztek, másrészt utoljára akkor voltunk iylen szarok, amikor azokban a mezekben játszottunk, de talán inkább a játék minőségét igazítsuk a logóhoz, mint fordítva.
A 👀 at some of the helmets we've worn over the years.
— Denver Broncos (@Broncos) April 4, 2023
📸's » https://t.co/yFXXkc6CsT pic.twitter.com/ePWpq0U9dI