Detroit Lions
35 feliratkozó
több mint 11 éve
.brk!Schwartz fasz volt, nem tagadja senki, nem is ezzel van baj.
Hanem azzal, hogy a meccs minden kétes szituációját gondolkodás nélkül fújták ellenünk. Az a nevetséges TD meg fizikai képtelenség is volt, 10 centire megállni a föld felett.... Mondjuk persze én is nyugodtabb tudnék maradni ha minden 10. jó szezon után jönne egy rosszabb nem pedig fordítva.
Majd ha egyszer ti is ilyen szopórollerre kerültök megnézem hogy viseltek el egy nyílvánvaló csalást.
Aztán meg csak lessük, hogy a csapat szétszéled az eredménytelenség miatt vagy a FA-k nagy része ide sem akar jönni. A végén még ezt a Hálaadás napi meccset is elveszik tőlünk.
Hiába aludtam rá nem lett jobb.
több mint 11 éve
.brk
1 890
Majd nézd meg, hogy a sok beömlött csicska noob troll mind GB logoval tolta az eredménykövetőben.MacPhistojó, csak ne általánosíts, te is tudod, hogy elég jól megfért eddig is egymás mellett a fórumon a Lions - Packers keménymag. aki korlátozott az meg úgysem találja meg a helyét köztünk.
meccsről: sajnáltalak titeket, egyértelműen W-t érdemeltetek volna, még így is, hogy szerintem a TD-nél Schwartz volt a hülye, de amúgy tényleg voltak fura döntések. nem akarok okoskodónak tűnni, remélem nem is sül el visszafele a kommentem, de pont akkor tud a csapatotok is kiemelkedni, hogyha képesek vagytok felülemelkedni ezeken a hibákon. még ha ez nehéz is.
és ez igaz rátok szurkolókra is, nem szabadna 0-24 stresszelni és ennyire pesszimistának lennetek, mert kb minden vesztes meccs után 0-16-ról, meg liga szintű összeesküvésekről beszéltek. bőven elmúlt már az az időszak, az most a problémátok, hogy nem lesz meg a PO, jó csapat ez és sajna egyre jobb. én is szívesebben nézem a szoros és izgalmas meccseinket mintha sima alázás lenne, így a lelkem mélyén szurkolok kicsit minden NFC North csapatnak. összességében örülök, hogy nem ellenetek fogjuk játszani a következő meccset, mert vélhetően brutálisan felhúzzátok magatok.
több mint 11 éve
Köszönöm mindenkinek, hogy ma ismét a szimpatikus vesztes pólóban fekhetek le, ez volt életem egyik nagy álma 😊
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 11 éve
Meg kell mondanom, most tetszett a legjobban a Lions játéka, abszolút nem érdemelt a csapat vereséget. Ahogy davemayer is írta, nagyon nagy teljesítmény volt az egyik zászlóshajó ellen, az más kérdés, hogy a bíráskodás botrányos döntése kihatott a meccsre, sajnos. Küzdeni tudnak az oroszlánok, ezért soha le nem írt meccs az ellenetek játszandó.
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 11 éve
Hidd el, hogy mi is tudjuk mekkora baj van a coaching-al.De ilyenkor még nem ez fáj. Majd pár nap múlva leülepszik a csalás és jön az elemzés.
több mint 11 éve
részvétem a kimenetel miatt; és anélkül, hogy Schwartzra fognám, jövőre az ilyen meccseket jobban fogja hívni (és nem a fölös challenge-re gondolok, hanem inkább a play callingra; a rendes játékidőben amivel a végén kétszer kijátszották magukat FG távolságból, meg OT-ban, a Hou időkérés után én nem FG-t rúgtam volna, hanem megpróbáltam volna közelebb menni, volt még egy időkérés, még csak rohanni se kellett volna a felállással.)kár érte, szerintem talán még nektek is ritka, hogy ennyi minden jöjjön össze a csapat ellen egy meccsen...
több mint 11 éve
Vitatható a TD?Nagyjából csak a sisakja nem volt lenn.
Szánalom.
Várom már a GB elleni idegenbeli meccset, főleg ha nagyon kell nekik a W. Azt alighanem sárga zászlók között kell megvívni.
több mint 11 éve
Erre mondják, hogy összenő ami összetartozik.Ja és rögzítsük a szabályt: ha a könyök és a térd egyszerre van lenn akkor tovább lehet futni illetve ha a punt az ellenfél játékosáról pattan hozzád akkor az övék a labda.
Minden kétes esetet azonnal gondolkodás nélkül fújtak oda. Egy esetben sem nekik kellett cselendzselni. De legalább örülhet a sok Lions ellenes, újra szopóágon vagyunk.
több mint 11 éve
És az első recapek szerint a TD "vitatható" (WTF?) és Schwartz hibája az egész. A bírók nem hibáztak.
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 11 éve
Lehet itt Schwartzra fogni, meg bárkire. Ezt a bírók vették el. A nevetséges TD, a visszavideózott punt utáni labdaszerzés, delay of game, Watt late hit fejre és még sorolhatnám. És ez nem egy szezonban, egy meccsen.Majd nézd meg, hogy a sok beömlött csicska noob troll mind GB logoval tolta az eredménykövetőben.
Nem mellékesen soha nem gondoltam volna, hogy a Texans fanok a legaljasabbak itt a fórumon. (Tisztelet a kevés kivételnek.)
Legalább lesz ki ellen szurkolni a POban.Bazzani
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 11 éve
Lehet itt Schwartzra fogni, meg bárkire. Ezt a bírók vették el. A nevetséges TD, a visszavideózott punt utáni labdaszerzés, delay of game, Watt late hit fejre és még sorolhatnám. És ez nem egy szezonban, egy meccsen.Nem mellékesen soha nem gondoltam volna, hogy a Texans fanok a legaljasabbak itt a fórumon. (Tisztelet a kevés kivételnek.)
Legalább lesz ki ellen szurkolni a POban.
több mint 11 éve
Ez szívszorítóbb OT szopás volt mint a mienk 4 napja. Azért sok sikert a maradék 5 meccsre.
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Így kikapni, respect. 😕
több mint 11 éve
ha én Lions drukker lennék most azért kihúznám magam, gratulálok!
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 11 éve
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
respect srácok!
több mint 11 éve
Articles begging for taking the Thanksgiving game away start in 3 ... 2 ...
Only team in NFC not to play in the Super Bowl.
több mint 11 éve
Mocskos, retkes, szemét, rohadék, aljas csaló szarházi gecik.Rohadjatok meg ott ahol vagytok.
több mint 11 éve
Ki adott hálát hogy Lions szurkoló? 😀én egy felet, azért a Colts a #1
#thanksgivingtopmodell
több mint 11 éve
Respekt!En is megtartom, legalább addig amíg nem nyerünk SuperBowlt 😊 😉
One Team
One Detroit
One Pride
több mint 11 éve
Ki adott hálát hogy Lions szurkoló? 😀Én egy csapatra sem cserélném. Akkor sem ha mindig szopunk.
#thanksgivingtopmodell
több mint 11 éve
Ki adott hálát hogy Lions szurkoló? 😀#thanksgiving
One Team
One Detroit
One Pride