Gasztrokultúra

13 feliratkozó

3 napja
slowmotion Dallas Cowboys 27 604 — Cowboys fan
Na, egy Smash Point nevű hely lett a választás, viszonylag a város széle felé, családi házas övezetben, egy ház oldalában kialakítva.
Egész jó a burger, a krumpli is, mondjuk azt elfelejtettem, hogy a kölöknek meg nekem is két hambi a fejadag a Zingben is, de nem haltunk bele.

Az egyetlen negatívum az, hogy a teraszon volt kb négy asztal, átgondalatlanul elrendezve, úgyhogy ahova le tudtunk ülni, az a kijelölt dohányzó rész melletti asztal volt, es háta dohányzó asztalnál a srácok előtte is füstöltek, meg utána is, szinte.még meg sem törölték a kezüket, már gyulladt is a bláz, és nyilván felénk fújta a füstöt a szél.

De a hely maga jó, és nem is volt tele, úgyhogy várakozni sem kellett sokat.
5 napja
slowmotion Dallas Cowboys 27 604 — Cowboys fan
Gyerek, hamburger, Aréna - Meki lesz a vége.
Őszentsége Sobri Jóska
Jól van nevelve, eleve a Fasírtkirály a belépőszint. Mekit csak ha közvetlen éhhalál fenyegeti.

Nyilván hetekig el tudna élni a Zing-Simon's-Bamba Marha háromszögben (ezek vannak itt az Allée-ban), de ezek Móváron nem honosak.
5 napja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 813 — #NoStress
Gyerek, hamburger, Aréna - Meki lesz a vége.

5 napja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Móváron van valami olyan étkező, amit bátran tud valaki ajánlani?
slowmotion
Menjetek át Ausztriába
vpi
esemény közben nem lesz hozzá sok kedvem, de megfontolom. ennyire siralmas a móvári felhozatal?
slowmotion
Amennyiben Móvár=Mosonmagyaróvár és az étkező=vendéglő, akkor a Hársfa Éttermet tudom ajánlani. Igaz, csak egyszer voltunk ott, de akkor kifejezetten jó volt.
nagylaza, főpohárnok
és ez mondjuk közel is van az arénához.
közben kinéztem egy kézműves hamburgerezőt, az mondjuk nincs közel, de úgyis a kölökkel megyek, ő meg a hamburgert és a pizzát preferálja mindenek felett. de B tervnek ezt mindenképpen elteszem, köszi!
slowmotion
Amúgy a Korzó Étterem is szimpi volt (a sétálóutcában, nem messze a vártól), de oda csak inni ültünk be. Hamburgeres-pizzás helyet, sajna, nem tudok. Biztosan jó lesz, amit kinéztél.🙂
5 napja
slowmotion Dallas Cowboys 27 604 — Cowboys fan
Móváron van valami olyan étkező, amit bátran tud valaki ajánlani?
slowmotion
Menjetek át Ausztriába
vpi
esemény közben nem lesz hozzá sok kedvem, de megfontolom. ennyire siralmas a móvári felhozatal?
slowmotion
Amennyiben Móvár=Mosonmagyaróvár és az étkező=vendéglő, akkor a Hársfa Éttermet tudom ajánlani. Igaz, csak egyszer voltunk ott, de akkor kifejezetten jó volt.
nagylaza, főpohárnok
és ez mondjuk közel is van az arénához.
közben kinéztem egy kézműves hamburgerezőt, az mondjuk nincs közel, de úgyis a kölökkel megyek, ő meg a hamburgert és a pizzát preferálja mindenek felett. de B tervnek ezt mindenképpen elteszem, köszi!
5 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician
Amennyiben Móvár=Mosonmagyaróvár és az étkező=vendéglő, akkor a Hársfa Éttermet tudom ajánlani. Igaz, csak egyszer voltunk ott, de akkor kifejezetten jó volt.
nagylaza, főpohárnok
vajon hány hársfa van/volt az országban? 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
5 napja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
Móváron van valami olyan étkező, amit bátran tud valaki ajánlani?
slowmotion
Menjetek át Ausztriába
vpi
esemény közben nem lesz hozzá sok kedvem, de megfontolom. ennyire siralmas a móvári felhozatal?
slowmotion
Amennyiben Móvár=Mosonmagyaróvár és az étkező=vendéglő, akkor a Hársfa Éttermet tudom ajánlani. Igaz, csak egyszer voltunk ott, de akkor kifejezetten jó volt.
5 napja
slowmotion Dallas Cowboys 27 604 — Cowboys fan
Móváron van valami olyan étkező, amit bátran tud valaki ajánlani?
slowmotion
Menjetek át Ausztriába
vpi
esemény közben nem lesz hozzá sok kedvem, de megfontolom. ennyire siralmas a móvári felhozatal?
5 napja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 631 — Patriot
Móváron van valami olyan étkező, amit bátran tud valaki ajánlani?
slowmotion
Menjetek át Ausztriába

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
6 napja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 813 — #NoStress
Móváron van valami olyan étkező, amit bátran tud valaki ajánlani?
slowmotion
Bátran? A Mekit.

6 napja
slowmotion Dallas Cowboys 27 604 — Cowboys fan
Móváron van valami olyan étkező, amit bátran tud valaki ajánlani?
20 napja
fake.id 1 836 — sixseveeeeeen
Kicsit kiestem a pesti barkultúrából, tudtok mondani kellemes helyet egy baráti kocsmázásra? Nem kell túl fancy, de azért ne kesdobalo legyen. 😊 6-7-13-14. kerületek elsosorban.
somoskovig
cseh söröző, hegedűs gyula-felka sarok
20 napja
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician
Kicsit kiestem a pesti barkultúrából, tudtok mondani kellemes helyet egy baráti kocsmázásra? Nem kell túl fancy, de azért ne kesdobalo legyen. 😊 6-7-13-14. kerületek elsosorban.
somoskovig
mi a Vaultba szoktunk járni, bár az tematika miatt lehet kiesik 😊

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
20 napja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 704 — Saturday Night Lights
Kicsit kiestem a pesti barkultúrából, tudtok mondani kellemes helyet egy baráti kocsmázásra? Nem kell túl fancy, de azért ne kesdobalo legyen. 😊 6-7-13-14. kerületek elsosorban.
somoskovig
A bulinegyedben az Extra (Klauzál utca) teljesen vállalható, illetve, amit szeretek, az egymás mellett a Szabad és egy cseh söröző a Rákóczi térnél a Déri Miksa utcában (mondjuk az már a Nyóc 😊 )

Szerkesztette: Dzsokijuing

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
20 napja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 458 — Chiefs GM
Kicsit kiestem a pesti barkultúrából, tudtok mondani kellemes helyet egy baráti kocsmázásra? Nem kell túl fancy, de azért ne kesdobalo legyen. 😊 6-7-13-14. kerületek elsosorban.

22 napja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 458 — Chiefs GM
 index.hu/kultur/2026/04/06/takacs-lajos-sef-meghalt-olimpia-etterem-alapito-gasztronomia/
szaba
Nagyon szerettem az Olimpiát az elején...

22 napja
szaba Los Angeles Chargers 12 646
 index.hu/kultur/2026/04/06/takacs-lajos-sef-meghalt-olimpia-etterem-alapito-gasztronomia/
2 hónapja
warr_b Washington Commanders 29 802 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
SOS-ben kérnék segítséget: Nyíregyháza-Budapest két végponttal ajánljatok nekem valami nagyon jampi, nagyon gourmet, nagyon finedineing kajáldát, ma estére (sok kajálda keddenként még zárva van).

Nem mondom, hogy az ár nem számít, de egy sznob buzit kell lenyűgöznöm. Köszi a tippeket.
Szokol
Engem érdekel a miértje egy ilyennek, ha szabad tudni. 😅
szaba
Fiatal vagyok és kell a pénz 😊
Szokol
Mi lett végül a nyertes?

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
2 hónapja
Gorcsev Pittsburgh Steelers 523
SOS-ben kérnék segítséget: Nyíregyháza-Budapest két végponttal ajánljatok nekem valami nagyon jampi, nagyon gourmet, nagyon finedineing kajáldát, ma estére (sok kajálda keddenként még zárva van).

Nem mondom, hogy az ár nem számít, de egy sznob buzit kell lenyűgöznöm. Köszi a tippeket.
Szokol
Csak hogy álljon itt egy nyíregyházai is: Hedonist Restaurant

"Aki itt erős akar lenni, az úgy jár mint a vas. (...) addig lesz ütve, amíg meleg." /Rejtő Jenő/
2 hónapja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 631 — Patriot
SOS-ben kérnék segítséget: Nyíregyháza-Budapest két végponttal ajánljatok nekem valami nagyon jampi, nagyon gourmet, nagyon finedineing kajáldát, ma estére (sok kajálda keddenként még zárva van).

Nem mondom, hogy az ár nem számít, de egy sznob buzit kell lenyűgöznöm. Köszi a tippeket.
Szokol
 www.menzaetterem.hu/
Őszentsége Sobri Jóska
Én adom ezt a helyet, haverom itt szakács, de nekem a nagyon gourmet nagyon finedining nem ez a hely, ez csak "szimplán" egy remek étterem. Jampinak okés.
zacknorb
Ha Nyiregyhaza Bp között kell, és egy 20-25perces kitérő belefér, akkor nagyon ajánlom a Graefl-t
 graefl.hu/etterem/

esetleg a Botanic étterem
 botanica.hu/gasztronomia/

vagy még a Dereszla is jó Bodrogkeresztúron
 dereszlabisztro.com/

Ha Bp, akkor volt itt sok, a Spago-t, Virtuz talán nem láttam, ha kisebb a budget akkor a Zazie.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
2 hónapja
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 603 — beers & Packers
SOS-ben kérnék segítséget: Nyíregyháza-Budapest két végponttal ajánljatok nekem valami nagyon jampi, nagyon gourmet, nagyon finedineing kajáldát, ma estére (sok kajálda keddenként még zárva van).

Nem mondom, hogy az ár nem számít, de egy sznob buzit kell lenyűgöznöm. Köszi a tippeket.
Szokol
 www.menzaetterem.hu/
Őszentsége Sobri Jóska
Én adom ezt a helyet, haverom itt szakács, de nekem a nagyon gourmet nagyon finedining nem ez a hely, ez csak "szimplán" egy remek étterem. Jampinak okés.
zacknorb
Párszor előfordultam ott, én is kedvelem, de szerintem sem.
2 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 23 844 — Kinek mit intézett a kormánya
SOS-ben kérnék segítséget: Nyíregyháza-Budapest két végponttal ajánljatok nekem valami nagyon jampi, nagyon gourmet, nagyon finedineing kajáldát, ma estére (sok kajálda keddenként még zárva van).

Nem mondom, hogy az ár nem számít, de egy sznob buzit kell lenyűgöznöm. Köszi a tippeket.
Szokol
 www.menzaetterem.hu/
Őszentsége Sobri Jóska
Én adom ezt a helyet, haverom itt szakács, de nekem a nagyon gourmet nagyon finedining nem ez a hely, ez csak "szimplán" egy remek étterem. Jampinak okés.

Poloska vagyok.
2 hónapja
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 260 — WHO DAT!!!!
SOS-ben kérnék segítséget: Nyíregyháza-Budapest két végponttal ajánljatok nekem valami nagyon jampi, nagyon gourmet, nagyon finedineing kajáldát, ma estére (sok kajálda keddenként még zárva van).

Nem mondom, hogy az ár nem számít, de egy sznob buzit kell lenyűgöznöm. Köszi a tippeket.
Szokol
Nekem ez ugrik be
 www.tuningburger.hu/en/home/
Negritis, a vajda
Étteremre gondoltam, csak autista vagyok fogalmazni. A Salt-ra gondoltam elsőre, de az zárva van ma sajna. Valami hasonló kaliber kellene.
Szokol
Bábel,Mák restaurant,Virtu ezeket személyesen tudom ajánlani meg ahogy olvastam/ hallottam a Zincenco meg a Bilanx is elég jó.

2 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 813 — #NoStress
SOS-ben kérnék segítséget: Nyíregyháza-Budapest két végponttal ajánljatok nekem valami nagyon jampi, nagyon gourmet, nagyon finedineing kajáldát, ma estére (sok kajálda keddenként még zárva van).

Nem mondom, hogy az ár nem számít, de egy sznob buzit kell lenyűgöznöm. Köszi a tippeket.
Szokol
 www.menzaetterem.hu/

2 hónapja
Szokol Pittsburgh Steelers 7 415 — Steelers fan