New York Giants

49 feliratkozó

11 hónapja
Zet New York Giants 1 430
Még egy kis Gano.
Tudták, hogy nem egészséges és mégsem hoztak a helyére senkit.
Ezen felül a Commanders ellen a múlt héten kihagyott egyet, illetve már a tegnapi meccsen is egyet korábban, azaz egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben vele.

Tehát, mit választhatott volna Daboll:

1) Ha megtesszük azt az egy yardot futással, akkor vége a meccsnek, lemegy az óra.
2) Ha nem tesszük meg azt egy yardot futással, akkor marad kb. 20 mp-ük, hogy FG-vel egyenlítsenek vagy TD-vel megnyerjék a meccset.
3) Ha Gano berúgja, marad 25 mp-ük, hogy TD-t érjenek el és megnyerjék a meccset.
4) Ha Gano nem rúgja be, marad 28 mp-ük, hogy FG-vel egyenlítsenek vagy TD-vel megnyerjék a meccset.

Annyit kellett volna kimatekozni, hogy 2 verzió jobb, mint a 4., mert kevesebb idejük marad, illetve azt, hogy az 1. verzió várható értéke jobb, mint a 3.

Szerkesztette: Zet
11 hónapja
vanek úr New York Giants 1 806
Nem baj, legalább egy győzelmetek még lesz (ellenünk).
warr_b
Arról mondjuk nem mi tehetünk, ti is nagy mágusok vagytok. Az Eaglest - akik minket mindig agyonvernek - ti mindig megizzasztjátok, ellenünk meg teljesen vakon vagytok állandóan.
vanek úr
Igen... Vannak ilyen megmagyarázhatatlan dolgok bizonyos párharcoknál.
Ámbár a Broncos is most picsázta el a Chiefst valami majdnem 3000 nap után...
warr_b
Igen, észrevettem. 300 rugóm ment a levesbe 😕
11 hónapja
törölt kristof New York Giants USC Trojans 825 — Browns GM
aki felmegy a palyara az egeszseges. ha nem tud rugni akkor tegyuk IR-re, es igazoljunk vkit a helyere, ez ilyen egyszeru.
csebi
kb. ezt gondolom én is. Gano nem egészséges, de tud rúgni, ő is elismerte, hogy ő hibázott, de nem a lába miatt.

hiába aludtam rá egyet, még mindig frusztráló a tegnapi vereség. 😕

The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
11 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 528 — Lucas Scott
Erre a meccsre nincsenek szavak. Nem akarom az edzőket védeni, de ez K nagy egyéni hibákon ment el. Gano 2x, Adree 2x, a végén a skót fiú. Devito láttuk mi van, ha passzolni próbál, uh nem csoda, h nem hagyták.
Haba
Mind a két Gano hiba azért jöhetett össze, mert Daboll nem mert nekimenni a 4th és 1-nek. Gano idei formáját tekintve (meg amúgy is eleve) az lett volna a logikus lépés. Arról nem beszélve, hogy a hosszabbításban milyen playeket hívott? Ott már hova beszariskodott? Egyértelmű volt, hogy first down nélkül végünk van, de neki ilyenkor is csak az a fontos, hogy ne adjuk el a labdát. Kár volt nyerni múlt héten, most legalább mi lennénk az 1/1.
vanek úr
Az elsönél még csak csak, de a másodiknál teljesen rendben van egy rövid FG, persze ha van egy egészséges rúgód. Ha bemegy, gyakorlatilag megnyerted a meccset, ha nem akkor is csak nagy balfaszkodással lehet kikapni.
Haba
Szvsz jóval több esély van megcsinálni egy 4th&1-t, mint egy sérült, már korábban is hibázó kickerben bízni, aki egészségesen is bizonytalanabbul rúg közelről mint távolról, mellesleg még blokkolni is szokták a rúgásainkat. Egy first down viszont tényleg elég lett volna a winhez.
vanek úr
sztem rugni kellett.
csebi
Persze. Normál helyzetben egészséges kickerrel igen. De így nem. Szvsz
vanek úr
aki felmegy a palyara az egeszseges. ha nem tud rugni akkor tegyuk IR-re, es igazoljunk vkit a helyere, ez ilyen egyszeru.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
11 hónapja
warr_b Washington Commanders 23 623 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Nem baj, legalább egy győzelmetek még lesz (ellenünk).
warr_b
Arról mondjuk nem mi tehetünk, ti is nagy mágusok vagytok. Az Eaglest - akik minket mindig agyonvernek - ti mindig megizzasztjátok, ellenünk meg teljesen vakon vagytok állandóan.
vanek úr
Igen... Vannak ilyen megmagyarázhatatlan dolgok bizonyos párharcoknál.
Ámbár a Broncos is most picsázta el a Chiefst valami majdnem 3000 nap után...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta

sztem rugni kellett. azert lattuk, hogy a jets deffense legalabb az OT-ra megkapta a memot, hogy mit fogunk csinalni, ezert felalltak a futast megallitani. nem lettem volna annyira biztos, hogy azt a 4&1t megcsinaljuk szoval jo dontes volt. raadasul, ha nincs a Thibs penalty akkor a jets maximum egy 68 yardos FGvel probalkozhatott volna.
sajnos latszott, hogy az off fal is kipukkadt az OT-ra. olyan egyertelmuen jottek barmikor at rajtuk, hogy csak na. azt nem is emlitem, hogy Bellinger olyan kapott egy teljesen jogos zaszlot, amit a jets fal kb az utolso 8 playukben mindig elkovettek, azert legalabb egyet kaphattak volna.

en amugy annyira nem banom a vereseget, jobb poziciobol tudunk majd igy draftolni. ez a szezon ugyis kuka. azt meg egyre jobban latjuk, hogy DJ miert kapott annyi penzt (es nem, en nem ertem, hogy mi ez a nagy TT imadat. alapveto dobasokat elhibaz, elront szoval ott is nagy szint van).max azert sajnalom, mert igy deVitonak nincs meg a gyozelme 😕

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
11 hónapja
Haba New York Giants 565
Erre a meccsre nincsenek szavak. Nem akarom az edzőket védeni, de ez K nagy egyéni hibákon ment el. Gano 2x, Adree 2x, a végén a skót fiú. Devito láttuk mi van, ha passzolni próbál, uh nem csoda, h nem hagyták.
Haba
Mind a két Gano hiba azért jöhetett össze, mert Daboll nem mert nekimenni a 4th és 1-nek. Gano idei formáját tekintve (meg amúgy is eleve) az lett volna a logikus lépés. Arról nem beszélve, hogy a hosszabbításban milyen playeket hívott? Ott már hova beszariskodott? Egyértelmű volt, hogy first down nélkül végünk van, de neki ilyenkor is csak az a fontos, hogy ne adjuk el a labdát. Kár volt nyerni múlt héten, most legalább mi lennénk az 1/1.
vanek úr
Az elsönél még csak csak, de a másodiknál teljesen rendben van egy rövid FG, persze ha van egy egészséges rúgód. Ha bemegy, gyakorlatilag megnyerted a meccset, ha nem akkor is csak nagy balfaszkodással lehet kikapni.
Haba
Szvsz jóval több esély van megcsinálni egy 4th&1-t, mint egy sérült, már korábban is hibázó kickerben bízni, aki egészségesen is bizonytalanabbul rúg közelről mint távolról, mellesleg még blokkolni is szokták a rúgásainkat. Egy first down viszont tényleg elég lett volna a winhez.
vanek úr
Nem tudom, hogy valóban így van-e, mármint statisztikailag (tegnap valahol olvastam meccs után, h 2% volt a miss esélye) viszont azt adom, h ha Gano sérült - márpedig az - akkor óriási hiba, nem hozni helyette mást, és vele próbálkozni.
Nekem idén Adoree teljesítménye borzasztó fájdalmas. Öt pl. akár gombokért is, de el kell tradelni a fenébe. Mindkét FG előtti play rajta ment el, és az elsönél annyi esze nem volt, h ha már engedte az elkapást, legalább pár másodpercig rángassa még az embert, mielőtt leviszi. A lényeg, h ismét rettenet, amit hétről hétre nézni kell. Erről sajnos nincs mit vitatkozni.
11 hónapja
yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !
Ne csuggedjetek ugy nez ki amig a D 7 ponton tudja tartani az ellenfelet barki ellen lehet eselyunk....
Sajnos ez tegnap nem sikerult!🤪

Szerkesztette: yooker
11 hónapja
warr_b Washington Commanders 23 623 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Nem baj, legalább egy győzelmetek még lesz (ellenünk).

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
11 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 79 353 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az elmúlt 3 meccsen, 11.3 pontot kapunk átlagban, és egy meccset tudtunk megnyerni….
Rodaron
A pohár félig tele elvű ember erre azt mondaná, hogy legalább a D már jó.
iktriad
De nem jó, csak már nem ligavége
ozibozi
Az is fejlődés!
11 hónapja
ozibozi New York Giants 16 694

Rodaron New York Giants 1 973
Az elmúlt 3 meccsen, 11.3 pontot kapunk átlagban, és egy meccset tudtunk megnyerni….
11 hónapja
vanek úr New York Giants 1 806
Erre a meccsre nincsenek szavak. Nem akarom az edzőket védeni, de ez K nagy egyéni hibákon ment el. Gano 2x, Adree 2x, a végén a skót fiú. Devito láttuk mi van, ha passzolni próbál, uh nem csoda, h nem hagyták.
Haba
Mind a két Gano hiba azért jöhetett össze, mert Daboll nem mert nekimenni a 4th és 1-nek. Gano idei formáját tekintve (meg amúgy is eleve) az lett volna a logikus lépés. Arról nem beszélve, hogy a hosszabbításban milyen playeket hívott? Ott már hova beszariskodott? Egyértelmű volt, hogy first down nélkül végünk van, de neki ilyenkor is csak az a fontos, hogy ne adjuk el a labdát. Kár volt nyerni múlt héten, most legalább mi lennénk az 1/1.
vanek úr
Az elsönél még csak csak, de a másodiknál teljesen rendben van egy rövid FG, persze ha van egy egészséges rúgód. Ha bemegy, gyakorlatilag megnyerted a meccset, ha nem akkor is csak nagy balfaszkodással lehet kikapni.
Haba
Szvsz jóval több esély van megcsinálni egy 4th&1-t, mint egy sérült, már korábban is hibázó kickerben bízni, aki egészségesen is bizonytalanabbul rúg közelről mint távolról, mellesleg még blokkolni is szokták a rúgásainkat. Egy first down viszont tényleg elég lett volna a winhez.
11 hónapja
vanek úr New York Giants 1 806
Még egy alapigazság:
MINDIG veszítesz, ha arra játszol, h ne kapj ki.
És Daboll idén ezt csinálja. Valahol a tavalyi szezon után elhagyta a tökeit.
Zet
Már a tavalyi szezon közben elhagyta.
11 hónapja
gyurczi New York Giants 2 475 — Giants fan
Az embernek elveszik a kedvét footballt nézni, azt, hogy a tõbbi csapatnak értelmes playhívása, játékosa, edzője van.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
11 hónapja
Henderson New York Giants 1 046
Erre a meccsre nincsenek szavak. Nem akarom az edzőket védeni, de ez K nagy egyéni hibákon ment el. Gano 2x, Adree 2x, a végén a skót fiú. Devito láttuk mi van, ha passzolni próbál, uh nem csoda, h nem hagyták.
Haba
Mind a két Gano hiba azért jöhetett össze, mert Daboll nem mert nekimenni a 4th és 1-nek. Gano idei formáját tekintve (meg amúgy is eleve) az lett volna a logikus lépés. Arról nem beszélve, hogy a hosszabbításban milyen playeket hívott? Ott már hova beszariskodott? Egyértelmű volt, hogy first down nélkül végünk van, de neki ilyenkor is csak az a fontos, hogy ne adjuk el a labdát. Kár volt nyerni múlt héten, most legalább mi lennénk az 1/1.
vanek úr
Az elsönél még csak csak, de a másodiknál teljesen rendben van egy rövid FG, persze ha van egy egészséges rúgód. Ha bemegy, gyakorlatilag megnyerted a meccset, ha nem akkor is csak nagy balfaszkodással lehet kikapni. Pont ilyennell. Ha csak Thibs (aki végre borzasztó jól játszott) nem csinálja az offsideot, akkor már nem lett volna elég idejük, hiszen nem állt volna meg az óra.
Meg lehet még az az 1/1. Bár tartok tőle abból sem qb húzás volna.
Haba
1/1 QB ide? Minek? Csak tönkretennénk

"Tears will get you sympathy, sweat will get you results"
11 hónapja
ozibozi New York Giants 16 694
Nem tud mi szétesni, mert már minden szanaszét van.
Mellesleg már 3 hete kiderült hogy kell 3. Számú Qb Taylor mögé, akkor hogy a picsában lehet rosteren egy olyan aki konkrétan nem tud passzolni. Edzésen ez nem tűnt fel senkinek????
Menjenek a
Picsába.
11 hónapja
Zet New York Giants 1 430
Még egy alapigazság:
MINDIG veszítesz, ha arra játszol, h ne kapj ki.
És Daboll idén ezt csinálja. Valahol a tavalyi szezon után elhagyta a tökeit.
11 hónapja
ironroy New York Giants 1 852 — New York G̶i̶a̶n̶t̶s̶ Browns fan
egy sima vereség is jobb lett volna mint ez...
törölt kristof
Az majd jövőhéten
11 hónapja
Haba New York Giants 565
Erre a meccsre nincsenek szavak. Nem akarom az edzőket védeni, de ez K nagy egyéni hibákon ment el. Gano 2x, Adree 2x, a végén a skót fiú. Devito láttuk mi van, ha passzolni próbál, uh nem csoda, h nem hagyták.
Haba
Mind a két Gano hiba azért jöhetett össze, mert Daboll nem mert nekimenni a 4th és 1-nek. Gano idei formáját tekintve (meg amúgy is eleve) az lett volna a logikus lépés. Arról nem beszélve, hogy a hosszabbításban milyen playeket hívott? Ott már hova beszariskodott? Egyértelmű volt, hogy first down nélkül végünk van, de neki ilyenkor is csak az a fontos, hogy ne adjuk el a labdát. Kár volt nyerni múlt héten, most legalább mi lennénk az 1/1.
vanek úr
Az elsönél még csak csak, de a másodiknál teljesen rendben van egy rövid FG, persze ha van egy egészséges rúgód. Ha bemegy, gyakorlatilag megnyerted a meccset, ha nem akkor is csak nagy balfaszkodással lehet kikapni. Pont ilyennell. Ha csak Thibs (aki végre borzasztó jól játszott) nem csinálja az offsideot, akkor már nem lett volna elég idejük, hiszen nem állt volna meg az óra.
Meg lehet még az az 1/1. Bár tartok tőle abból sem qb húzás volna.
11 hónapja
vanek úr New York Giants 1 806
Erre a meccsre nincsenek szavak. Nem akarom az edzőket védeni, de ez K nagy egyéni hibákon ment el. Gano 2x, Adree 2x, a végén a skót fiú. Devito láttuk mi van, ha passzolni próbál, uh nem csoda, h nem hagyták.
Haba
Mind a két Gano hiba azért jöhetett össze, mert Daboll nem mert nekimenni a 4th és 1-nek. Gano idei formáját tekintve (meg amúgy is eleve) az lett volna a logikus lépés. Arról nem beszélve, hogy a hosszabbításban milyen playeket hívott? Ott már hova beszariskodott? Egyértelmű volt, hogy first down nélkül végünk van, de neki ilyenkor is csak az a fontos, hogy ne adjuk el a labdát. Kár volt nyerni múlt héten, most legalább mi lennénk az 1/1.
11 hónapja
Zet New York Giants 1 430
A legszebb az egészben, hogy Gano térde két hete sérült (mint kiderült műteni kell és folyton bedagad). Nyilván jót tesz neki, ha órákat ül az esőben. De egyáltalán, mi a faszért van akkor ott??? Mivel az O impotens, a pontok 3/4-ét a kicker hozza, akkor miért nem hozunk valakit?