Seattle Seahawks
62 feliratkozó
több mint 11 éve
Semmi sem tuti. De ha ott van nálad a liga legjobb RB-je, aki pont az efféle erőfutásokra van kitalálva, és van időkérésed is, akkor előbb nem biztos, hogy a neccessel kell próbálkozni, amikor mondjuk pont olyan elkapóid vannak, akik egyszerűen nem elég jók. Ez a kockáztatás nagyon komoly döntés volt, de nem éppen a Super Bowl ezen szakaszánál, ezen momentumánál kezdtem volna el gondolkodni rajta, hogy húzok egy váratlant. Nyilván Carroll elmondta, nem számolt azzal, hogy pick lesz, egyszerűen már ők is elhitték, hogy bármihez nyúlnak, az be fog jönni. Hát nem így lett.Nyilván egy Broncos fannak, aki egyébként magasról tojik a Seahawksra nem ez lesz a worst call ever, míg egy Seattle-drukkernek ez a hajnali egy egy cseppnyit jobban fáj, mint az, hogy 2012-ben a Broncos a szar callok miatt nem ment a döntőbe. De hogy miért kell ilyeneket összehasonlítani...Nem összehasonlítani akartam, csak arra akartam rávilágítani, hogy ha van lehetőséged 3 play játszani 2 helyett, akkor nem biztos hogy rosszul döntesz, ha a 3 mellet döntesz. Jobb mint a 2 vagy a nulla.
Ha Pats-fan lennék, akkor ez lett volna a best call ever. XDStez
Minden playben benne van a kudarc esélye, nincs olyan ami tuti, mert akkor PC azt hívta volna, és most a hóx örülne.Lecsó
több mint 11 éve
Vagy ha mindenképpen passzolni akart, akkor miért nem hívott egy play actiont, úgyis mindenki futásra számított?egyáltalán nem tuti. de ha van egy ilyen RBd akkor használd.braxa88Világos.Lynchel pedig tuti bebrusztolták volna a td-t.mukijoeDe nekem azzal van a bajom, hogy ha TD akkor is van 25-28 mp-je Bradynek 2 időkéréssel, hogy FG távba menjen (-3nál). Ha leütik akkor is kb ugyanaz mert áll az óra. Míg ha fut vagy ugyanez a szitu vagy ha visszanyomják pörög az óra / leéget egy időkérést a NE. Esetleg lepörgetik addig az órát míg 1 időkéréssel 2 playt még meg lehet játszani.Tocaa végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Ez amolyan Panenkás tizenegyes volt.Ha TD akkor Bevell,PC a legnagyobb király, mert micsoda váratlan húzás stb...
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
Persze nem biztos hogy a legjobb ötlet egy SB-on 19re lapot kérni.mukijoe
több mint 11 éve
egyáltalán nem tuti. de ha van egy ilyen RBd akkor használd.Világos.Lynchel pedig tuti bebrusztolták volna a td-t.mukijoeDe nekem azzal van a bajom, hogy ha TD akkor is van 25-28 mp-je Bradynek 2 időkéréssel, hogy FG távba menjen (-3nál). Ha leütik akkor is kb ugyanaz mert áll az óra. Míg ha fut vagy ugyanez a szitu vagy ha visszanyomják pörög az óra / leéget egy időkérést a NE. Esetleg lepörgetik addig az órát míg 1 időkéréssel 2 playt még meg lehet játszani.Tocaa végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Ez amolyan Panenkás tizenegyes volt.Ha TD akkor Bevell,PC a legnagyobb király, mert micsoda váratlan húzás stb...
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
Persze nem biztos hogy a legjobb ötlet egy SB-on 19re lapot kérni.mukijoe
több mint 11 éve
Világos.Lynchel pedig tuti bebrusztolták volna a td-t.De nekem azzal van a bajom, hogy ha TD akkor is van 25-28 mp-je Bradynek 2 időkéréssel, hogy FG távba menjen (-3nál). Ha leütik akkor is kb ugyanaz mert áll az óra. Míg ha fut vagy ugyanez a szitu vagy ha visszanyomják pörög az óra / leéget egy időkérést a NE. Esetleg lepörgetik addig az órát míg 1 időkéréssel 2 playt még meg lehet játszani.Tocaa végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Ez amolyan Panenkás tizenegyes volt.Ha TD akkor Bevell,PC a legnagyobb király, mert micsoda váratlan húzás stb...
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
Persze nem biztos hogy a legjobb ötlet egy SB-on 19re lapot kérni.mukijoe
több mint 11 éve
Nyilván egy Broncos fannak, aki egyébként magasról tojik a Seahawksra nem ez lesz a worst call ever, míg egy Seattle-drukkernek ez a hajnali egy egy cseppnyit jobban fáj, mint az, hogy 2012-ben a Broncos a szar callok miatt nem ment a döntőbe. De hogy miért kell ilyeneket összehasonlítani...Nem összehasonlítani akartam, csak arra akartam rávilágítani, hogy ha van lehetőséged 3 play játszani 2 helyett, akkor nem biztos hogy rosszul döntesz, ha a 3 mellet döntesz. Jobb mint a 2 vagy a nulla.
Ha Pats-fan lennék, akkor ez lett volna a best call ever. XDStez
Minden playben benne van a kudarc esélye, nincs olyan ami tuti, mert akkor PC azt hívta volna, és most a hóx örülne.
több mint 11 éve
De nekem azzal van a bajom, hogy ha TD akkor is van 25-28 mp-je Bradynek 2 időkéréssel, hogy FG távba menjen (-3nál). Ha leütik akkor is kb ugyanaz mert áll az óra. Míg ha fut vagy ugyanez a szitu vagy ha visszanyomják pörög az óra / leéget egy időkérést a NE. Esetleg lepörgetik addig az órát míg 1 időkéréssel 2 playt még meg lehet játszani.a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Ez amolyan Panenkás tizenegyes volt.Ha TD akkor Bevell,PC a legnagyobb király, mert micsoda váratlan húzás stb...
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
Persze nem biztos hogy a legjobb ötlet egy SB-on 19re lapot kérni.mukijoe
több mint 11 éve
a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Ez amolyan Panenkás tizenegyes volt.Ha TD akkor Bevell,PC a legnagyobb király, mert micsoda váratlan húzás stb...
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
Persze nem biztos hogy a legjobb ötlet egy SB-on 19re lapot kérni.
több mint 11 éve
Nyilván egy Broncos fannak, aki egyébként magasról tojik a Seahawksra nem ez lesz a worst call ever, míg egy Seattle-drukkernek ez a hajnali egy egy cseppnyit jobban fáj, mint az, hogy 2012-ben a Broncos a szar callok miatt nem ment a döntőbe. De hogy miért kell ilyeneket összehasonlítani...Mivel konf elődöntő volt, talán azon is.kettőt ne hassonlítsuk már össze. ezen SB W múlott...braxa88a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Nem.
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
A legszarabb play a nem hívott play.
Lásd Denver-Baltimore 2012, mikor döntetlennél van két időkérésed meg 31 másodperced, és a liga egyik legjobb offensére egy játékot sem hívsz, hanem letérdelsz.
Hidd el, voltak már szarabb döntések.Lecsó
De sose fogjuk megtudni, mint ahogy azt sem, mi lett volna, ha ML fut...Lecsó
Ha Pats-fan lennék, akkor ez lett volna a best call ever. XD
több mint 11 éve
Ravens szurkolóként nagyon jól szórakoztam. Tán a legjobb döntő volt, amit láttam, pedig a 90-es évek óta nézem.rövidpasszos buzizást szoptuk, ezt is vártuk. Simon bekerülésével meg pláne.
A sokat emlegetett hívásról: nem példa nélküli. Két éve a Ravens volt a haszonélvezője, hogy a Kaepernickkel, Frank Gore-ral a 49-ers pár yard és gólra négyszer hívott passzt a végén.
Nem olvasom a seattle-i sajtót, de a védelem tegnapi teljesítményét hogyan értékelik? Az első félidőben úgy emlékszem, volt négy pats drive, abból háromszor végigment a pats (a int a célterületen volt). Majd a harmadik negyedben az első pats drive int, a rá következő drive punt, majd kétszer végigment a pats. Közel sem D dominancia...és a Seattle O mintha arra számított volna a 3. negyed közepén, hogy az ezen a meccsen nem domináns D-vel behúzzák 24 pont alatt a meccset.lucio
több mint 11 éve
Mivel konf elődöntő volt, talán azon is.kettőt ne hassonlítsuk már össze. ezen SB W múlott...braxa88a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Nem.
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
A legszarabb play a nem hívott play.
Lásd Denver-Baltimore 2012, mikor döntetlennél van két időkérésed meg 31 másodperced, és a liga egyik legjobb offensére egy játékot sem hívsz, hanem letérdelsz.
Hidd el, voltak már szarabb döntések.Lecsó
De sose fogjuk megtudni, mint ahogy azt sem, mi lett volna, ha ML fut...
több mint 11 éve
lucio
329
Ravens szurkolóként nagyon jól szórakoztam. Tán a legjobb döntő volt, amit láttam, pedig a 90-es évek óta nézem. A sokat emlegetett hívásról: nem példa nélküli. Két éve a Ravens volt a haszonélvezője, hogy a Kaepernickkel, Frank Gore-ral a 49-ers pár yard és gólra négyszer hívott passzt a végén.
Nem olvasom a seattle-i sajtót, de a védelem tegnapi teljesítményét hogyan értékelik? Az első félidőben úgy emlékszem, volt négy pats drive, abból háromszor végigment a pats (a int a célterületen volt). Majd a harmadik negyedben az első pats drive int, a rá következő drive punt, majd kétszer végigment a pats. Közel sem D dominancia...és a Seattle O mintha arra számított volna a 3. negyed közepén, hogy az ezen a meccsen nem domináns D-vel behúzzák 24 pont alatt a meccset.
több mint 11 éve
Darrell Bevell, a Seahawks támadókoordinátora megvédte az utolsó playhívásukat, szerinte az elkapónak, Ricardo Lockette-nek kellett volna nagyobb erőfeszítést tennie, hogy megszerezze a labdát.Same old Bevell, ez egy akkora retardált... Nagyobb erőfeszítést, bazzeg talán nem hívom az SB legfontosabb playét az ST gunnerre. Fú előjött az összes Vikingsos emlék ezért is fáj ez ennyire....
Na ezek után úgy hajítanám ki Bevellt, hogy lába nem érné a földet. Eddig is ez volt a véleményem róla a szezon közbeni balfaszkodásai után is, de egy ilyen nyilatkozat után, amiben minden rossz:játékosra keni a felelősséget, és sejteti, hogy az ő callja volt ez.nfl_lover
több mint 11 éve
Darrell Bevell, a Seahawks támadókoordinátora megvédte az utolsó playhívásukat, szerinte az elkapónak, Ricardo Lockette-nek kellett volna nagyobb erőfeszítést tennie, hogy megszerezze a labdát.Cut.
Na ezek után úgy hajítanám ki Bevellt, hogy lába nem érné a földet. Eddig is ez volt a véleményem róla a szezon közbeni balfaszkodásai után is, de egy ilyen nyilatkozat után, amiben minden rossz:játékosra keni a felelősséget, és sejteti, hogy az ő callja volt ez.nfl_lover
több mint 11 éve
nfl_lover
912
Darrell Bevell, a Seahawks támadókoordinátora megvédte az utolsó playhívásukat, szerinte az elkapónak, Ricardo Lockette-nek kellett volna nagyobb erőfeszítést tennie, hogy megszerezze a labdát.Na ezek után úgy hajítanám ki Bevellt, hogy lába nem érné a földet. Eddig is ez volt a véleményem róla a szezon közbeni balfaszkodásai után is, de egy ilyen nyilatkozat után, amiben minden rossz:játékosra keni a felelősséget, és sejteti, hogy az ő callja volt ez.
több mint 11 éve
kettőt ne hassonlítsuk már össze. ezen SB W múlott...a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Nem.
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
A legszarabb play a nem hívott play.
Lásd Denver-Baltimore 2012, mikor döntetlennél van két időkérésed meg 31 másodperced, és a liga egyik legjobb offensére egy játékot sem hívsz, hanem letérdelsz.
Hidd el, voltak már szarabb döntések.Lecsó
több mint 11 éve
a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Döbbenet. Az nfl.com kommentátora (ex frisco db, kicsi néger, nem ugrik be a neve) mondta egyből utàna, hogy ő ezt nem hiszi el, védhetetlen call, érthetetlen. Én nem tudom, hogy ezt, hogy lehet megmagyarázni, hogy jó volt, meg a "meglepetés ereje", ja, meglepődtünk. Al papa már smsben kirúgta volna Bevellt.
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
több mint 11 éve
a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.Nem.
nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcalljabraxa88
A legszarabb play a nem hívott play.
Lásd Denver-Baltimore 2012, mikor döntetlennél van két időkérésed meg 31 másodperced, és a liga egyik legjobb offensére egy játékot sem hívsz, hanem letérdelsz.
Hidd el, voltak már szarabb döntések.
több mint 11 éve
Ha mi ilyen nehezen dolgozzuk fel,akkor mit érezhet Carroll?! Nagyon rossz döntés,de ő rakta össze ezt a csapatot,neki valahogyan meg tudom bocsájtani. Ha viszont Bevell kúrja el akkor a fejét karón szerettem volna látni.
több mint 11 éve
3 futás nem fért volna bele, max 2.LecsóDe nem biztos, hogy ilyen helyzetben ekkorát kell kockáztatni. Egyébként a meccs után Wagner és Irvin is lenyilatkozta, hogy Lynch a legjobb futó a ligában és érthetetlen döntést hoztak, amikor nem adták oda neki a labdát. Ha incomplete, akkor is 2 lehetőség marad; ha elkapja Lockette, de nem sikerül benyújtani, akkor meg ugyanúgy 1, mintha elsőre falnak szaladunk. Ezzel gyakorlatilag egy 5. számú elkapóra dobott játékra tettünk fel mindent.
több mint 11 éve
a végén még kihozzátok h jó volt a playcall.nem. szar volt. az NFL történek legszarabb playcallja
több mint 11 éve
Pontosan így van.SoldadosHa a Seattle maximalizálni akarta az esélyét, vagyis 26 másodperccel a vége előtt még háromszor szerencsét próbálni, akkor egyik downon mindenképpen passzolni kellett az egy időkérés miatt.DoM
És PC szerintem helyesen tette, hogy erre törekedet (ha így volt).
Utólag persze szar a hívás, de azt neki akkor ott kellett kimatekoznia, és ha fut 2-t és nem jön be, akkor most azon menne a polémia, hogy bent maradt 1 play...
Ha másodikra passzol, a harmadik futásra ugyanúgy nem marad ideje.
több mint 11 éve
Nem elsőre.SoldadosHa a Seattle maximalizálni akarta az esélyét, vagyis 26 másodperccel a vége előtt még háromszor szerencsét próbálni, akkor egyik downon mindenképpen passzolni kellett az egy időkérés miatt.DoM
több mint 11 éve
SoldadosHa a Seattle maximalizálni akarta az esélyét, vagyis 26 másodperccel a vége előtt még háromszor szerencsét próbálni, akkor egyik downon mindenképpen passzolni kellett az egy időkérés miatt.
több mint 11 éve
3 futás nem fért volna bele, max 2.
több mint 11 éve
Korábbi kommentben is ezt mondtam, hogy fölösleges volt terhet tenni a saját játékosaink vállára. Ha a Pats megfogja Lynchet 3-szor, kötve hiszem, hogy ilyen elkapógárda mellett bárki elkezdene reklamálni, miért nem passzolunk az 1 yardoson.Utólag könnyű okosnak lenni, de ez a hívás egy pillanatig sem tűnt helyesnek.