Indianapolis Colts - Houston Texans
10 napja
Szezon első meccse, szezon első hazai meccse, szezon első csoport rangadója.A futás védekezést helyre kell tenni, ez a mai elfogadhatatlan volt.De hány éve kell már valamit rendbe tenni, most komolyan? Valami mindig hibádzik ennél a csapatnál, és a védelem általában közéjük tartozik. Nekem már baromira elegem van, hogy minden évben ugyanaz a nóta megy. És ha még rendbe is teszik a run defenset, akkor majd szétpasszolnak. Egyébként tavaly is botrányosan gyenge votl a futás elleni védekezés, szóval nem látom hogy egyik hétről a másikra hirtelen megjavul. Ez nem egy autó amit el kell vinni a szervizbe. Ugyanazok az edzők és a játékosok mint tavaly, akkor is rossz volt és az is marad. Hányingerem van ettől a franchise-tól. Komolyan mondom, ha képesek kikapni a Packerstől úgy hogy Love nem játszik, nem nézek meccset amíg Ballard meg Bradley itt rontja a levegőt. Zsinórban 11 vereség az első fordulóban, 3 edzővel 2 GM-el és kb 7 irányítóval. Hihetetlen hogy kb 1 meccs után képesek elvenni az ember kedvét az egésztől.
peterk2005 udvari bolond
Baba Yaga
Ezeken mi minden évben ki szoktunk kapni.
Nézd a jó oldalát, idén ezt egyben letudtuk. Kezdődjön a szezon.
10 napja
Baba Yaga
810
A futás védekezést helyre kell tenni, ez a mai elfogadhatatlan volt.De hány éve kell már valamit rendbe tenni, most komolyan? Valami mindig hibádzik ennél a csapatnál, és a védelem általában közéjük tartozik. Nekem már baromira elegem van, hogy minden évben ugyanaz a nóta megy. És ha még rendbe is teszik a run defenset, akkor majd szétpasszolnak. Egyébként tavaly is botrányosan gyenge votl a futás elleni védekezés, szóval nem látom hogy egyik hétről a másikra hirtelen megjavul. Ez nem egy autó amit el kell vinni a szervizbe. Ugyanazok az edzők és a játékosok mint tavaly, akkor is rossz volt és az is marad. Hányingerem van ettől a franchise-tól. Komolyan mondom, ha képesek kikapni a Packerstől úgy hogy Love nem játszik, nem nézek meccset amíg Ballard meg Bradley itt rontja a levegőt. Zsinórban 11 vereség az első fordulóban, 3 edzővel 2 GM-el és kb 7 irányítóval. Hihetetlen hogy kb 1 meccs után képesek elvenni az ember kedvét az egésztől.
peterk2005 udvari bolond
10 napja
A futás védekezést helyre kell tenni, ez a mai elfogadhatatlan volt.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
10 napja
Kár èrte hozható lett volna a Coltsnak...
10 napja
Baba Yaga
810
Azért a Texansnak baromi nagy mákja van ma, remélem ezt a visszavágón mi is megkapjuk.
10 napja
Hát jó, úgy látszik az első hét nekünk nem megy. Egy momentum sem jön össze. Az interception fél lábfejjel kívül, egy ilyen sose lesz catch összejön, ez van. Jó meccs volt, gratula a Texansnak, lássuk mi lesz jövő héten.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
10 napja
Ez mi catch
10 napja
Baba Yaga
810
Miért kellett 1 percet elvesztegetni? Steichen sem volt teljesen a helyzet magaslatán. Minek tökölni a futójátékkal, amikor az órára is figyeljenek. Mindegy, ez már veszett fejsze nyele.
10 napja
Bence94
1 891
Ez is helmet to helmet volt…
10 napja
Pierce Tyreek Hill modeban tolja ma
10 napja
Baba Yaga
810
A secondary elmehet a kurva anyjabaNyilván, de a meccset a futás döntötte el, Mixon kb 130 yardnál tart, és ebben a front seven a leginkább saras.
Bence94
10 napja
Baba Yaga
810
hát ezzel nagyjából vége van a meccsnek, tovább folytatódik a hagyomány. Stroud kb 17 éven keresztül fogja ezt művelni, kezdem elengedni ezt a sportot..
10 napja
Bence94
1 891
Gratula a gyozelemhez
10 napja
Bence94
1 891
A secondary elmehet a kurva anyjaba
10 napja
Baba Yaga
810
Korán van a Bradley takarodjhoz?
10 napja
Gyerünk Ricsi fiú
10 napja
csínbe ment de szép volt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 napja
itt meg mi történt?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 napja
Szerintem a bírók eldöntötték hogy a texans bárhogyan blokkolhat, mert h ennyi holdingot nem dobnak be az világi szégyen. Így könnyű kiforogni stroudnak
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
10 napja
Baba Yaga
810
Ezt komolyan nem hiszem el, csúnyán be lesz ez a csapat csicskítva éveken át. Stroud olyan passzt engedett el, amit tiltanak az edzők. És interception helyett elkapás lett belőle, ez rohadtul nem fair. 15 éven keresztül nézhetem majd hogy hülyét csinál a védelemből. Mahomes 2.0
10 napja
Bence94
1 891
Hol a zaszlo????
10 napja
fejes004
60
Csak nálam akad a stream? Nézhetetlenweakspell.to/nfl-streams/indianapolis-colts-vs-houston-texans/170218/
LanceVance
nekem ez megy rendesen
10 napja
Bence94
1 891
Ez mi a faszom????