Heti Körképek - 17. hét - 1. rész

Az utolsó játékhét összefoglalását 5 csoporttal kezdjük.

NFC North

Green Bay Packers - Detroit Lions 45:41

Hadd idézzem magamat a meccsre írt beharangozómból: "Ínyenceknek pedig ajánlhatom Matt Flynn játékát is." Na? Na? Arra ugyan nem számítottam, hogy Rodgers inaktív lesz, és Flynn egy egész meccset kap a bizonyításra, de az igazi meglepetés nem ez volt. Hanem az, hogy az életében másodszor kezdő QB 480 yardot passzolt, és 6 (hat) touchdownt (franchise rekord), ebből következően utóbbira Aaron Rodgers soha nem volt még képes. A vicces hangok meg is jegyezték egyből, hogy el kellene cserélni Rodgerst, ez nyilvánvalóan butaság, ahogy azok a fejtegetések is, hogy két hét múlva ki fog kezdeni a divisional körben. Rodgers lesz a starter, de azért gondolom jó tudni a Packers szurkolóknak, hogy a csereirányító sem kutyaütő. Durva meccs volt amúgy, a támadósorok egészen felszabadultak lehettek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a két QB együtt vagy ezer yardot hozott össze, Stafford 520-ig jutott, 5 touchdown kíséretében. A fordulatos meccsen 45-41re tudott nyerni végül a Green Bay, de ezen a meccsen nem igazán számított az eredmény. Calvin Johnson is nagy bestia volt, 11 elkapásból 244 yardot kapart össze, vitt egy TD-t is, előbbi egészen elképesztő mutató. A másik oldalon Jordy Nelson volt a szörnyeteg elkapó, 162 elkapott yard és 3 TD került a neve mellé. Rodgers azért felállított egy rekordot így is, hogy nem játszott, 122.5-ös lett az irányítómutatója, ezzel megdöntötte Peyton Manning 121.1-ét még 2004-ből. A Woodson, Matthews, Jennings, Bulaga, Cobb, Starks, Rodgers hiányában játszó Packersre egy hét szünet vár, sebnyalogatással, felkészüléssel a rájátszás divisional round körére. A Lionsnak pedig, szokatlan mód nem ér véget az idény, hiszen 1999 után megint ottvannak ők is a playoffban, egy hét múlva találkozhatunk velük.

Minnesota Vikings - Chicago Bears 13:17

Meglehetősen érdektelen meccset játszott a két csapat Minneapolisban, tippem szerint mindkét csapat szeme előtt az lebegett, hogy minél előbb véget érjen a szezon. A Bears végül 17-13ra tudott diadalmaskodni a Vikingek ellen, akiken nem segített Jared Allen 3,5 sackje sem. A Chicago megtörte az ötmeccses vereségszériáját, ami november 20, máshonnét tekintve pedig Jay Cutler kiesése óta tart. A találkozón mindössze kettő offenzív TD született, Percy Harvin 5 yardos futott TD-t mutatott be, a másik oldalon pedig McCown egy 22 yardos játéknál találta meg Roy Williamset. Tillman is villant egyet, a Peanut (mogyoró) becenévre hallgató veterán CB a második negyedben hordott vissza egy interceptiont. Injury Bowlként harangoztam be a meccset, ez is bejött, A Vikesban végül Ponder kezdett, ám lesérült, ez a sérülékenység azért homlokráncolásra késztetheti a Minnesota vezetőit. A másik oldalon pedig Urlacher egy spárgába sérült bele, a Chicagonál is úgy lehetnek, jobb is, hogy vége az évnek, mielőtt még ledöglik az egész franchise. 50 %osra tudta kihozni az évet így a Bears, 8-8 lett a végső mérleg, november 20-án még 7-3 volt ez, aztán jött a sérüléshullám, kiderült Cutler és Forte igazi értéke. A Minnesota pedig ezzel beállított a franchise történetének legrosszabb mérlegét, utoljára 1984-ben voltak képesek mindössze 3 győzelemre a Vikingek. A két csapat drukkereitől búcsúzom is, köszönöm az egész éves figyelmet/kitartást.

Az NFC North végeredménye:

1. Green Bay Packers - 15-1
2. Detroit Lions - 10-6
3. Chicago Bears - 8-8
4. Minnesota Vikings - 3-13

Mivel igencsak nincsen ihlet, így a csoportot érintő Pro Bowl beszavazotakkal töltöm ki a helyet, íme:

Green Bay Packers (7): Greg Jennings WR, John (nem Jacob, rutinos olvasók értik) Kuhn FB, BJ Raji NT, Aaron Rodgers QB, Charles Woodson CB, Clay Matthews LB, Scott Wells C
Detroit Lions (1): Calvin Johnson WR
Chicago Bears (5): Lance Briggs OLB, Brian Urlacher MLB, Corey Graham CB/ST, Charles Tillman CB, Matt Forte RB
Minnesota Vikings (1): Jared Allen DE

Pap Dániel (konqueror)

NFC East

Washington Redskins – Philadelphia Eagles 10-34

Teljes mértékben tét nélküli találkozót rendeztek a záró fordulóban Philadelphiában, mindkettő csapat számára csak a draft szempontjából volt tétje maximum a mérkőzésnek. A mérkőzés punt váltással indult, de Rocca rúgása után az Eagles jó helyről indulhatott már. Brent Celek elkapásával és utána megtett yardjaival a mezőnygól távolság meg is lett, közelebb nem jutott az Eagles, így Alex Henery jöhetett, aki be is rúgta a mezőnygólt. A védelmek kaptak újra szerepet, a találkozó következő szakaszában rendre puntokba fulladtak a támadások. A punt háború között egy interception és egy blokkolt mezőnygól érdemel említést, előbbinél Dominique-Rogers Cromartie sisakjáról pattant fel egy mélységi passz, melyre Nate Allen vetődött rá. Utóbbinál pedig Derek Landri volt az elkövető, a DT az egész találkozón jól játszott, igaz a sérültektől sújtott Redskins támadófal ellen ez kötelező is volt számára, ha jövőre is Sas szeretne lenni. A Skins ezekben az időkben elsősorban futással operált, Evan Royster jól is teljesített a nem éppen elit Eagles futás védelem ellen. A gondok akkor voltak, amikor a fővárosi csapat passzokra bízta magát, Rex Grossman 50% pontosság alatt passzolt ez időben, és gyakran 1&10, majd 2&10 után kötelezően hosszabb játékot kellett hívniuk. A blokkolt mezőnygóllal aztán megtört a pontatlanság is, a Michael Vick által vezetett támadósor minden egyes játékban legalább 4-5 yardot megtett, így a félidő utolsó két percére fordulva már Chad Hall elkapása után 10-0-nak örülhettek a hazai szurkolók. Grossman hirtelen feltámadt, nagyon szép passzokkal vezette az Eagles 35 yardosáig támadóit, itt azonban elfogyott a tudomány, és a hosszú mezőnygól helyett is inkább egy 4. kísérlet jött, mely nem sikerült a támadóknak. Nem volt vége a félidőnek, Vick elejtett labdája nélkül nincs meccs, így fél perccel a lefújás előtt mindössze 17 yardra a gólvonaltól labdát szerzett a Skins Brian Orakpo hathatós közremükődésével. Hiába jutottak 5 yardon belülre, Santana Moss sportszerűtlensége miatt visszaszorultak, ahonnan ugyan újra sikeres passzok jöttek, de az óra is lepörgött közben. Szünet után lendületben maradt a Redskins, rövid játékokkal, de folyamatosan haladva jutottak el a félpályáig, ahonné Roy Helu 47 yardos screen elkapásával zárkoztak fel 3 pontra. Mindkét csapat ezután egy 6-6 perces támadást vezetett, mindketten mezőnygólig, így 13-10-zel várhatták az utolsó negyedet a felek. Ekkor villant DeSean Jackson, aki két ember mellett húzott le egy mélységi passzt, majd futott be vele az endzoneba. Egy büntetés és egy nagy sack miatt újra a Philly támadhatott volna, de Vick egy érthetetlen passzt dobott Celek irányába, de inkább Atogwenek. Nem tudott újfent előrehaladni a Skins, ellenben az Eagles, köszönhetően Jeremy Maclin bravúros elkapásának (tegyük hozzá, alapból simán kellett volna elkapnia) és Celek rövid játékának újabb TD-t szerzett. Rövid fővárosi kísérlet után már Mike Kafka irányította az Eaglest, ahol elsősorban Dion Lewis futó kapott szerepet, aki 6 futásból összesen 60 yardot szaladt, ezzel beállította a végeredmény 34-10-et.
Látva a mérkőzés történéseit, egyértelműen kijelenthetjük, nem volt 24 pont a két csapat között. Véleményem szerint Rex Grossman a vereség egyik kulcsa, számomra érthetetlen, miért kellett neki 45-ször passzal próbálkoznia, miközben Royster bőven 5 yardos átlag felett futott 100 yardnyit. Ráadásul Grossman hosszú átadásai sem jöttek be, 22 sikeres passzból mindössze 254 yardot termelt, ami nem éppen jó adat. Az Eagles védelemben inkább a csere emberek játszottak jól, próbáltak élni a lehetőséggel, Clayton például elég sok helyre odaért, ugyanúgy, ahogy Nate Allen is emlékeztetett arra, aki tavaly hónap újonc játékosa is lett. Az Eagles támadásait Vickre építette, McCoy hiányában ez nem meglepő, Dion Lewis főleg a találkozó végén kapott igazán lehetőséget, igaz, ekkor élt ezzel. Vick egy eladott és egy fumbleje ellenére is jól játszott, egyre jobban elosztja a labdákat a Maclin-DeSean-Celek trió között. A fővárosi védelemből Orakpo érdemel említést, kétszer vitte le az irányítót a földre, egyszer labdát is szerzett. Mindkettő csapatban több van, mint amennyit idén mutatott, a kérdés, jövőre hol milyen változás történik. Phillyben a mag adott, ha Vick visszatalál labdára vigyázó énjéhez, és a LB sor kap erősítést, akkor erős csapat lehetnek, míg Washingtonban a védelem legnagyobb hátráltatója csak a sérülések, Orakpo és Kerrigan vezérletével nagyszerű védelem kezd kinőni ott. A támadóknál Grossman játéka szerintem a legnagyobb gyengeség, igaz a támadófalára is rájárt a rúd, mint ahogy a futói is elég gyakran szerepeltek a sérültek között.

New York Giants

A vártnál simábban alakult az NFC East ”döntője”, ugyanis a Giants volt az a csapat, aki két félidőn át hozni tudta az elvárt szintet, a Cowboys mondhatni átaludta az első félidőt. Eli Manning ismét egy remek teljesítményt rakott le az asztalra, 3 TD passza és csaknem 350 yardja magáért beszél. A Cowboys pass rusht gyors passzokkal játszotta ki Eli, a legtöbb passza 7-8 yardnál rövidebb volt, így hiába értek oda hozzá Ware-ék, akkor már késő volt. Kedvenc célpontja természetesen ismét Victor Cruz volt, aki 178 elkapott yarddal (közte egy 74 yardos TD-vel) koronázta meg rekorder alapszakaszát. Hakeem Nicks is villantott, egy TD-vel ő is hozzájárult a győzelemhez. A futójáték nem volt túl hangsúlyos, Bradshaw és Jacobs is kevés mozgástérrel rendelkezett, Bradshaw egy rövid passz utáni touchdownnal azért letette a névjegyét. Az első félidőben volt különösen hatékony az offense, a második játékrészben már nem volt olyan elveszett a Cowboys, a támadófal nem tudta annyira megtartani Ware-éket, de a félidőre összeszedett 21 pontos előny elégnek bizonyult. A védelem a támadókhoz hasonlóan, az első játékrészben teljesen kikapcsolta a Dallast, aztán a meccs második felében picit leeresztettek. A nyomás hatalmas volt Romón végig, a D-line, a blitzek, minden a helyén volt. Pierre-Paul, Tuck, Canty mind kiválóan játszottak. Futással nem sokat próbálkozott a 'Boys, de amikor mégis, azt kegyetlenül megfogta a Giants, Boley vezetésével. A kritikus pont az volt, amikor 21-0-ról felengedte a csapat a Dallast 21-14-re, de sikerült erősen zárni, így sima győzelem lett a vége. A wild card fordulóban az Atlantát látja vendégül a New York.

Dallas Cowboys

A lassú kezdés megbosszulta magát, avagy úgy nem lehet playoffba jutni, ha csak egy félidőt játszol le a kettőből. Az első játékrészben semmi sem jött össze a Cowboysnak. A támadók képtelenek voltak előrehaladni, a védelemnek pedig nem volt ellenszere Manningék légi támadására. Romo nem játszott rosszul, de ha összehasonlítva a másik oldallal, alulmaradt. A Giants pass rush alaposan rányomta bélyeség teljesítményére, és nem volt olajozott futójáték, ami támogatná. Az első félidőben különösen gyötrelmes volt az egész egység teljesítménye, a szünet után azért magához tértek a fiúk, de a rendkívül szerencsétlen labdavesztések megpecsételték a Cowboys sorsát. Akit igazán dícsérni lehet az offense-ből, az Laurent Robinson, aki csapata mindkét touchdownját szerezte. A védelem is átaludta az első félidőt, az azalatt benyelt 21 pont elég volt arra hogy később ne legyen már komoly sansza a csapatnak fordítani. Gyakorlatilag egy erős negyede volt az egységnek, a harmadik. Manning gyors passzai ellen nem volt ellenszerük, a secondary pedig mistackle-ök sorozatát mutatta be a meccs folyamán Victor Cruzon és Hakeem Nicksen. A futás ellen nem volt gond, de a Giants azt csak pont annyira erőltette hogy még inkább teret nyissanak a passzoknak. Ez az év is csalódással zárult tehát a Cowboys számára, a borzalmas szezonzárás meghozta ”gyümölcsét”.

Borsik Tamás (Tomee) és Fazekas Dániel (Deny)

NFC South

Tampa Bay Buccaneers(4-12) @ Atlanta Falcons(10-6) 24-45

Komolyabb tét nélkül zajlott le a Falcons és a Buccaneers utolsó alapszakasz mérkőzése vasárnap este, bár a hazaiaknak ekkor még nem volt teljesen tiszta, hogy 5. vagy 6. helyen lesznek kiemelve a rájátszásban. Mivel a Detroit egy parádés meccsen fejet hajtott a Green Bay-nek, így Mike Smith-éknek bármilyen arányú győzelem esetén elérhetővé vált az ötödik hely az NFC-ben.

A küldetés sikerült, és meglepően simán jött ez össze. Az első félidő végére 35 pontot termelt a Matt Ryan vezette offense , 42 pedig azért állt az eredményjelzőn, mert Curtis Lofton összeszedett egy picksixet. Ryan amúgy összesen 9 alkalommal kísérelt meg passzt, ebből 6 sikeres is volt, ám összesen csak 109 yardot szerzett. Ez mondjuk pont elég volt ahhoz, hogy megdöntse Jeff George egy szezonon belül legtöbb passzolt yard franchiserekordját. Az új tulajdonos 4177 yarddal zárta 2011-et. Nem csak ő döntött meg bármiféle csúcsot: Roddy White lett a Falcons valaha legtöbb yardot elkapó játékosa, Michael Turner megelőzte Gerald Riggs-t a Falcons mezében futott TD-k számában – 48 volt Riggs-nek, 50 van már Turnernek. Szintén Riggs-t körözte le a legtöbb 100+ futott yardos kategóriában: ebben a kiváló RB 26-tal rendelkezik. Ryan 2 TD passzt is kiosztott a másfél pályán töltött negyede alatt (amivel 29-re növelte az idei szezonban dobott hatpontosai számát, ami nem is kell mondanom szerintem, de személyes rekord), mindkettőt a hónap újoncának, Julio Jones-nak, aki egy újabb boldog csúcstartóvá avanzsált: újonc szezonjában még egy atlantai elkapó sem szerzett 7 TD-t. Remélem nem felejtettem ki egyetlen egy rekordot sem, ritkán dől meg ennyi történelmi szám egy este alatt.

Az atlantai irányító nem azért ült le, amiért Donovan McNabb szokott fénykorában, hanem mert annyira dominálta a meccset a Falcons, hogy egyszerűen nem volt értelme kockáztatni egy sérülést. Chris Redman megoldotta azt, amit meg kellett neki, bár a cserecsapat mindössze 3 pontra volt képes a második félidőben. Egy pillanatig nem volt innentől kérdéses a találkozó kimenetele, noha Josh Freeman is annyi TD passzt adott, ahányat az ellenfél (kezdő)irányítója. A harmadik hatpontost a védelem hozta össze Ernie Mack révén, aki Redman passzát halászta le és hordta vissza. Freeman egyébként szörnyen játszott: háromszor adta el a labdát, a fala pedig jacksonville-i mélységekben működött. Futójátékról gyakorlatilag nem is tudok beszámolni tőlük, talán elég annyit mondanom, hogy ha Freeman futotta a legtöbb yardot mind a 14 darabbal, akkor az nem kifejezetten segíti a csapatodat.
A mérkőzés után bekövetkezett, ami várható volt, és amit nem biztos, hogy ilyen későn kellett volna meglépni: Raheem Morris vezetőedzőt és a teljes stábját kirúgták. Új érkező még nincsen, de a jelöltek között érdekesség, hogy ott van Brian VanGorder, aki történetesen a Falcons védőkoordinátora. Akárhogyan is alakuljon, ezt a Tampát nem szabad leírni, jövőre biztosan számolni kell velük. Freeman nem lesz jobb, de tavaly megmutatta, hogy tud ő QB is lenni. Egy jó drafttal küzdhetnek majd a pozitív mérlegért jövőre, nagyon szükségük van egy igazi playmaker és vezéralkat játékosra a védelem közepére.
Az Atlanta januárban egyszer még biztosan színre lép. Ötödik helyen vannak kiemelve, tehát az NFC negyedik helyezett csapatához, a New York Giants-hez fognak utazni vasárnap. Nehéz megtippelni, hogy mi lesz a fagyos Almában, de erről majd a beharangozóban.

Carolina Panthers(6-10) @ New Orleans Saints(13-3) 17-45

Úgy tűnik, hogy ez a nagy különbségű meccsek fordulója volt az NFC South-ban. A New Orleans gyakorlatilag lemásolta a 16. heti Monday Night Football meccs képét, a Carolina pedig annyira nem volt meccsben, amennyire a Buccaneers a fentebb taglalt rangadón. A meccs gépe konkrétan ugyanúgy alakult, ahogy a Falcons elleni: az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán Breesék úgy hagyták faképnél a Carolinát, mintha szemből jöttek volna.

Drew Brees, aki egy szezonon belül valaha a legtöbb yardot passzolta, ismételten kiugró teljesítményt nyújtott. Ha már lúd, legyen kövér alapon addig növelte a rekord számát, ameddig csak bírta, ráadásul még 5 TD is felkerült a neve mellé. Az egy eladott labdát nem is vette észre senki, mi sem fogjuk. A klasszis QB 389 yarddal zárt végül, így az új csúcs pontosan 5476 yard, elképesztő adat. A passzok javarészt Marques Colston és a fiatal TE, Jimmy Graham között voltak elosztva. Colston bekapcsolhatott valami durva módot, mindent elkapott, ami az irányába ment, 2 TD-je pedig jogosan lesz benne minden 2011-es szezonösszefoglalóban. Ez volt az 5. 1000 yard feletti éve, amivel megelőzte a legendás elkapót, Joe Horn-t. Graham egy pár pillanatig NFL rekorder lett, mint a legtöbb egy szezonban elkapott yarddal rendelkező tight end, de a játéknap végére Rob Gronkowski, a New England kiváló játékosa 17 yarddal megelőzte. A Carolina nem csak levegőben lett lesöpörve, a futójátékkal sem tudtak mit kezdeni. Chris Ivory vezetésével összesen 200 yardot hordtak össze a különböző backek, Ivory révén még pontokat is szállítottak. A Párducok védelméből azért kiemelném James Andersont a szezon során így utoljára még egyszer, remekül helytállt ebben a megsebzett defense-ben. A rangadón 15 szerelést gyűjtött be összesen, kitűnő évet zárt a carolinai védelem idei vezére.

A Panther-offense nem igazán találta magát az egész meccsen, bár az első félidőben még úgy ahogy, de tartották magukat becsülettel. Cam Newton szerényen zárta a szezont: 1 TD, 1 interception, közel 160 passzolt yard, 32 futott. Stewart és Williams hozták a megszokottat, közösen 100 yard felé jutottak. Steve Smith megszerezte 699. elkapását, ezzel ő kapta a legtöbb passzt Carolinában a franchise még igen fiatal történetében. Van itt rossz hír is a szezon végére sérülések terén, de feltehetőleg ezek nem fogják befolyásolni komolyabban a 2012-es idénykezdetet: Darius Butler kezét törte, Greg Olsen pedig egy komolyabb agyrázkódást szedett össze.
Azt hiszem kijelenthetem, hogy a Carolina drukkerek igenis bizakodóak lehetnek a jövővel kapcsolatban. A csapat tele van fiatal, tehetséges játékosokkal, akiknek még be kell érniük és főleg össze kell szokniuk. Cam Newton fantasztikus játékos és vezér, ha nem ő kapja az év újonca címet, akkor jogos lesz a sztrájk.
A Saints 3. helyen jutott be a rájátszásba, ahol a szombati játéknapot fogják fogadni a Detroit Lions-t. Otthon idén 8-0-s mérlege van a csapatnak, így egyértelműen ők a találkozó esélyesei, de mint azt mindenki tudja, a playoff egy új bajnokság, az NFL-ben pedig bármi megtörténhet.

Parrag Zsombor (Shawnka)

NFC West

Elérkeztünk az idei szezon utolsó játékhetéhez, amikor is két csoportrangadót játszottak az NFC West csapatai. Mind a két összecsapásnak volt tétje, persze nem túl nagy horderejű.

St. Louis Rams – San Francisco 49ers: 27 – 34

A vendégeknek az NFC 2. helye, míg a hazaiaknak a draft második helye volt a tét. Minden úgy alakult három negyeden keresztül ahogy az elvárható volt. Magabiztos játékkal nagy előnyt szerzett a 49ers. A negyedik negyedet 17 pontos előnnyel kezdte a vendég gárda, de itt elindultak a Kosok, de nem fejjel a falnak, hanem előre. Elkezdték lefaragni a hátrányt. Még egy onside kicket is sikeresen megszereztek, de egyenlíteni nem sikerült. Végül hét pontos vereséget szenvedtek.

Az elkapó gondok (Ginn és Williams sérülése) mit sem értek, megoldották a két hiányzó nélkül is. Alex Smith igaz alig lépte át a 200 passzolt yardot (213), de abból 190-et két elkapónak passzolta. Az egyik az idei második 100+ yardos mérkőzését teljesítő TE, Vernon Davis, aki 118 yardot kapott el. A másik a hetek óta remekül játszó Michael Crabtree, aki 86 yardjából 72-t kösz9nhet Smithnek. A másik 14-et David Akers passzolta neki a hamradik negyed végén teljesített fake FG alkalmával. Ebből TD született (nagyban köszönhetően a Rams special team figyelmetlenségének) és ezzel Crabtree idei első egynél több TD-os mérkőzését teljesítette. A futójátékot Kendall Hunter vitte 76 yardot érve el. Frank Gore pihentetve volt erőteljesen. Két futott TD született. Az egyiket Alex Smith a másikat Anthony Dixon érte el.
A védelem a mérkőzés három negyedében hozta a szokásosat a végén azonban leengedtek és ez majdnem a vesztüket okozta. A szokásos embereket lehet kiemelni, annyi kivétellel, hogy sérülése után újra kezdőként játszott Patrick Willis. Navorro Bowman ismét ott volt a labda közelében és mág egy sacket is begyűjtött. Rajta kívül még Justin Smith és Aaron Brooks jegyzett irányító ledöntést. A 49ers szimpatizánsok számára szomorú, hogy Aldon Smith nem tudott odaérni az ellenfél irányítójához, így nem dőlt meg az újonc sack rekord. A második számú corner Tarell Brown két INT is fogott.
A „szokásos” Akers kihagyott mezőnygól után ismét hibátlanul teljesített és még TD-t is passzolt.
A győzelemnek köszönhető, hogy megszerezték a második helyet az NFC konferenciában, így egy hét pihenő következik és csak januárt 14-én lépnek pályára a Divisional Playoff-ban.

Végre fel lehet lélegezni, vége lett a Rams csalódást keltő szezonjának. Az utolsó találkozó sem volt jobb a többinél, csupán annyi, hogy az utolsó negyedben elkezdtek hajtani. Itt is csak ismételni tudom magam. Steven Jackson küzdött (76 yard), de nem ért vele sokat. Clemens nem volt olyan rossz (226 yardd TD, INT, futott TD) különösen a futott pontszerzése volt szép látvány, ahogy átkacsázott a 49ers védelmén. A csapat másik INT-jét Jerious Norwood dobta, amikor megpróbálták trükkösre venni a figurát. Azonban a corner résen volt és a hatalmas ívben szálló labdát megkaparintotta. Brandon Lloyd idecserélése óta az első 100 yardos (kereken ennyit ért el) mérkőzését játszotta. Clemens mérkőzés végi sérülése miatt Tom Brandstater is pályára került, igaz két passzkísérletéből két pontatlan passz sikeredett.
A védelemben dominált a misstackle ezúttal is. Darian Stewart játékát azért ismét jó volt látni. Begyűjtött egy sacket is csak úgy mint a veterán James Hall és Chris Chamberlain is. Quintin Mikell is kiemelhető legalább is a második legtöbb szerelésével, amit szerzett.Persze akkor már említsük meg az elsőt is aki James Laurinaitis lett 8 tackle-el.
Nem is maradt el Spagnuolo és Devaney (GM) „jutalma” sem. Hétfőn megköszönték nekik a munkát és új éra kezdődik St. Louisban. Sok sikert a leendő edzőnek és general managernek. A drafotn a második cetlit birtokolják.

Arizona Cardinals – Seattle Seahawks: 23 – 20 (hosszabbítás után)

Változatos, kemény, csoportmérkőzés. Nagyjából körülírtam a találkozót, ahol mind a két csapat azért hajtott, hogy ne legyen negatív mérlegű a szezonja. Ez a Cardinalsnak sikerült, de nem volt sétagalopp. Meglepően jól kezdtek, mivel már az eslő negyedben vezetést szereztek. A másodikban szépített a Seahawks, amire szintén FG-al válaszolt a Cards, így félidőre hét pontos különbséggel vonultak a csapatok. A második félidőben a vendégek odapörköltek az elején Washington TD-jának köszönhetően egyenlítettek, de egy hosszú drive végén szerzett Todd Heap TD-al ismét vezetést szerzett a hazai csapat. Az utolsó negyedet FG-al indította a Cards lés 10 pontra növelte előnyét. Azonban a Seahawks egy FG-t követően Lockette hosszú TD elkapása révén egyenlített és ez már a rendes játékidő lejártáig nem is változott. A hosszabbítást a Tengerisólymok kezdték, de nem értek el pontot. Ekkor jött a szokásos Cards „csoda”. Most Larry Fitgerald volt a csodatevő aki hihetetlen elkapásokat mutatott be a hosszabbításban. Végül Jay Feely 28 yardos FG-jának köszönhetően ismét OT-ben nyert a Cardinals.

Kemény találkozót tudhat maga mögött a Seahawks és nem sok kellett a győzelemhez. A támadóknál ismét a futás dominált, de ezúttal Marshawn Lynch nem villogott (86 yard), elég jól figyeltek rá a Cards védői emiatt megszakadt a sorozata is, mivel nem szerzett TD-t. Helyette Leon Washington robbantott egy 48 yardos TD-t és ezzel együtt összesen 78 yarddal zárt. Tarvaris Jacksonnak egy szép dobása volt, abból született Ricardo Lockette 61 yardos TD-ja. A támadófal négy sacket engedett, de a mérkőzés nagyobb részében sok időt adtak Jacksonnak, de például az INT-jénél rajta voltak rendesen. A fiatal elkapókat preferálta ezúttal T-Jax. Tate és Baldvin voltak a kedvenc célpontjai. Előbbi öt (46 yard), utóbbi 3 elkapást (40 yard) jegyezett ezen a találkozón.
A védelem nagyot üt. Erről több csapat is tudna beszélni ezúttal Fitzgeraldnak köszöntek be pár nagy ütközéssel, de Roberts is kapott nagyot David Hawthornetól. Richard Sherman remek ösztönnel szerzett INT-t amit majdnem sikerült TD-ra visszahordania. Brandon Browner is jól játszott. Ez előrevetíti, hogy remek CB páros van kialakulóban Emerald City-ben. Alan Branch sacket ért el volt csapata ellen. Rajta kívül csak Hawthorne vitte földre Skeltont.
Megismételték tavalyi 7-9-es mérlegüket csak most ez nem ért rájátszás helyet. Ezzel a vereséggel a drafton 3-4 hellyel előrébb húzhatnak. Hogy a 11-ik vagy a 12-ik helyen azt majd tavasszal egy pénzfeldobás dönti el, mivel ugyanolyan mérleggel végeztek mint a Chiefs és a menetrendjük erőssége is megegyezik.

„Ha 16 hosszabbításos mérkőzést játszottunk volna idén, akkor 16-0-al végzünk” – ezt Larry Fitzgerald nyilatkozta a mérkőzés után. Van benne valami. Idei negyedik OT győzelmét szerezte a Cardinals és ezzel NFL rekordot értek el. A fő letéteményes a fent említett Firtz volt, aki a második félidőben és hosszabbításban a hátán (kezében) vitte a csapatot. 149 elkapott yardjának köszönhetően átlépte az 1400 yardot és ezzel a negyedik olyan játékos (Jerry Rice, Randy Moss és Marvin Harrison), aki ezt négy szezonban is el tudta érni. John Skelton meglepően jól kezdett, de a végén azért csak eladta a labdát egyszer. Az egyetlen TD-ját Todd Heapnek adta. Nem kis meglepetésre Beanie Wells nem játszott, de a helyette kezdő LaRod Stephens-Howling remekül helyettesítette 93 yardot összehozva. Chester Taylor kevés szerpet kapott, de egy TD belefért neki.

A védelem a két nagy játékot leszámítva megbízható volt. Végre sikerült labdát is szerezni, mégpedig Richard Marshall személyben. Az urányító szorongatása nem volt teljesen rendben, sokszor volt ideje Jacksonnak passzolni. Azért Acho, Dockett, Washington és Haggans begyűjtött egy-egy sacket. Ráadásul Washington egy INT-t is szerezhetett volna, ha a labdát figyeli és nem az ellenfél endzoneját. Ezen kívül remekül játszott, ahogyan Adrian Wilson is.
Patrick Petersonnak egy „bokányi” hely hiányzott, hogy megszerezze ötödik punt visszahordás TD-ját, de Ryan A Seahawks puntere utolsóként buktatta.
Az 1-6-os kezdés után ez a 8-8 igazi sikernek mondható. Főleg, úgy, hogy a végén erősítettek.

A divízió végeredménye

1. San Francisco 49ers (13-3)
2. Arizona Cardinals (8-8)
3. 3. Seattle Seahawks (7-9)
4. St. Louis Rams (2-14)

Három csapatnak befejeződött a szezon, csak a 49ers van versenyben, akik egy hét pihenőt követően január 14-én magyar idő szerint 22:30-as kezdéssel lépnek majd pályára.

Kiss Ferenc (Fucu)

AFC North

A Pittsburgh Steelers látogatása a Cleveland Browns otthonába, egy tökéletes felkészülés volt a Steelersnek arra, hogy mire számíthatnak a jelen körülmények között a rájátszásban: ellenséges közeg, hideg, utolsó pillanatokig kiélezett mérkőzés. Természetesen a tét nem ugyanaz, még akkor sem, ha volt esélye a Steelersnek a második kiemelés megszerzésére, ami végül a Ravens győzelme miatt nem jöhetett össze. Ennél is rosszabb hír, hogy a kezdő futó Rashard Mendenhall térdszalag-szakadást szenvedett, ezzel számára befejeződött a szezon. Helyét, állandó cseréje, Isaac Redman vette át, aki elért ugyan 96 yardot illetve egy TD-t, de a kétszer is elvesztette a labdát, ami egy rájátszás meccsen már nem fér bele. Troy Polamalu viszont minden tekintetben készen áll a Super Bowl menetelésre, a veterán safety kirobbanó formában van, embere rendre megjátszhatatlan, emellett a nagy játékok is jönnek. A Cleveland elleni győzelem is lényegében az általa szerzett labdából lett meg. A Browns támadásban ezúttal sem találta a ritmust, Seneca Wallace egy adekvát csereirányító, de úgy nehéz vele meccset nyerni, hogy 41 passzkísérletbe hajszolják egy szoros meccsen, amikor a kezdő futó mindösszesen 10 cipelést kap. Eltolódtak az arányok az egészségestől, ami, ha nem is garantálta a bukást, de jelentősen megnehezítette a csapat dolgát. A védelem a szezon során megszokott jó színvonalat, és néhány buta hibát, szabálytalanságot hozott. Nem rajtuk múlott a vereség, két labdát is szereztek a támadóknak a végjátékban, egyik alkalommal 9, másodszorra 10 yardot sikerült haladni, punt eredménnyel. A mérkőzés végén, a hazaiak védelme újabb lehetőséget biztosított Wallace-nak, hogy egy két perces drive-ot vezessen a győzelemért, és főként Evan Moore közreműködésével sikerült is eljutni a Steelers 24 yardos vonaláig, de már csak egyetlen passzkísérletre maradt idő, azonban Polamalu nem engedte labdához jutni Greg Little-t, így a Pittsburgh behúzta a mérkőzést. A Browns ahogy rendszerint mindig, most is nagy csatára késztette ellenfelét, de az utolsó pillanatokban nem sikerült a javukra fordítani az eredményt.

A Cincinnati Bengals azzal a tudattal fogadta a Baltimore Ravens csapatát, amennyiben nyernek tuti résztvevői az utószezonnak, bármi is történjen más pályákon. A Ravens számára sem volt másodlagos az eredmény, hiszen a győzelem egyben a csoport bajnoki címét jelenti, megelőzve a Steelers-t, és elérve, hogy az AFC döntőig biztosan hazai pályán játszhatnak. A mérkőzés alaphangját gyorsan megadták a vendégek, Ray Rice a negyedik játék során egy, karrier-rekordnak számító 73 yardos TD-t futott. Torrey Smith elcsalta balra Reggie Nelsont, Rey Maugalugát blokkolta Marshal Yanda, így Rice érintés nélkül futhatott jobbra a célterületig. A negyedik negyedben még egy 51 yardos TD-re is futotta Rice-nak, összesen 191 yarddal zárt, ami förtelmes teljesítmény a hazai védelemtől, de tény, hogy a két nagy játék mellett többé-kevésbé kordában tartották a futójátékot, de a második nagy hiba már a mérkőzésbe került. Flaccora nem sok szükség volt (19 kísérletből 130 yard), de amikor igen akkor nagy hatékonysággal tette a dolgát: majdnem 79 százalékos pontosság, és egy szép TD passz Dennis Pittának az endzone sarkába. A hazaiak támadása az első félidőben rendre hamvába holt, egyetlen mezőnygólt sikerült elérni, Cedric Benson gyatra teljesítményt nyújtott, és AJ Greent is kivette a játékból a Ravens. A Bengals védelem a harmadik negyedben teljesen lehúzta a rolót, jó mezőnypozíciót biztosítottak Daltonéknak, amivel utóbb éltek is, Bernard Scott 27 yardos futásával sikerült 7 pontra zárkózni. Egy mezőnygól után sikerült lendületbe jönni, de Jermaine Gresham egy elkapás után first down helyett, egy Suggs ütés következtében, elejtette a labdát. Három játékkal később szerezte Rice a második TD-t, amivel lényegében el is dőlt a mérkőzés. Ugyan a Bengals egy újabb mezőnygól után támadhatott az egyenlítésért, de a játékvezetők nem látták, hogy a célterületen belül a mezénél fogva rántják le Greent, így nem volt már újabb esély a TD-re. A Baltimore több nagy játékot mutatott be a labda mindkét oldalán, ezzel megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Az AFC északi csoportjának végeredménye:
Baltimore Ravens: 12 – 4
Pittsburgh Steelers: 12 – 4
Cincinnati Bengals: 9 – 7
Cleveland Browns: 4 – 12

Nem kétséges, hogy a Ravens megérdemelten nyerte meg a csoportot, 2006 óta először, hiszen nem csak, hogy oda-vissza elvertek mindenkit, a szezon összes fontos, nehezebb meccsét megnyerték. A konferencián belül egyel elmaradtak a Patriots mögött, ami főként az érthetetlen vereségeknek köszönhető. Összességében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a 2011-es szezonban, különösen igaz ez a védelemre, hiszen Terrell Suggs vezérletével ma Baltimore-ban láthatjuk a liga legjobbját. Minden fontos mutatóban a legjobb 3 között van az egység, nagyon nehéz ellenük haladni, jó hatékonysággal fogják a harmadik kísérleteket, és sok labdát is szereznek. A labda túl oldalán nem mindig ennyire rózsás a helyzet, de az sosem kérdés, hogy Ray Rice-ra lehet számítani, az már inkább, hogy miért nem rá épül minden gameplan. Ha ő megkapja azt a futásszámot, ami egy ilyen RB-nél elvárható, nem lehet legyőzni a Ravenst, ha Joe Flacconak kell nyerni, akkor már könnyebb. Rice több mint 1 300 yardot futott, és több mint 700 yardot kapott el, és 15 Td-t szerzett. Egyértelműen a legnagyobb playmakere a csapatnak. Persze Joe Flaccotól nem lehet elvitatni a fejlődést, nem erőlteti annyiszor a lehetetlent, és képes higgadtan kezelni a szoros küzdelmet is, de még mindig nem tudja a maximumot nyújtani egy teljes szezonon át, komoly hullámvölgy nélkül. Nagy segítségére volt, hogy legitim mélységi célpontot talált a vezetőség Torrey Smith személyében, az újonc játékos 7 elkapott TD-vel zárta az alapszakaszt, ami a legtöbb a Hollók között. A Baltimore azzal, hogy megnyerte a csoportot, megszerezte a második kiemelést az AFC-ben, így a rájátszás első körében pihennek, majd a John Harbaugh-era első hazai rájátszás mérkőzése következik, illetve amennyiben a Patriots nem jutna be az konferencia döntőbe, de a Ravens igen, ezt a mérkőzést is hazai közönség előtt játszhatják.

A Pittsburgh Steelers, ahogy mindig, nagy versenyfutásban volt a Ravens-szel a csoport első helyéért, de már korán, az első fordulóban hátrányba kerültek, hiszen gyorsan beleszaladtak egy nagy pofonba Baltimore-ban, amiből persze gyorsan felálltak, és bíztak a visszavágóban, de nagy küzdelemben ott is alulmaradtak, és ekkor már tudni lehetett, hogy hibátlan teljesítmény és Ravens botlás kell az első helyhez. Utóbbi volt, előbbi, főként Ben Roethlisberger sérülése miattl nem, így meg kell elégedjenek a Wild Card hellyel, ami azért nem ismeretlen a csapat számára. A szezon eleje arról szólt, hogy a Pittsburgh teljesen karakteren kívüli játékkal rukkolt elő, a futójátékot háttérbe szorította a passzjáték, és a védelem is szokatlan módon sebezhető volt futás ellen, ugyanakkor passz ellen feljavultak. Támadásban Ben Roethlisberger vezérletével, sérüléséig, az egyik legkomolyabb légi veszélyt a Steelers jelentette a ligában. A fiatal célpontok, mint Mike Wallace és Antonio Brown tetemes mennyiségben termelik a nagy játékokat, Hines Warddal, Emmanuel Sanders-szel illetve a TE Heath Millerrel kiegészülve az egyik legjobb elkapó-sor áll Big Ben rendelkezésére. A veterán Ward egyre inkább kiszorul a pályáról, de ez sem akadályozta meg, hogy nagy mérföldköveket lépjen át a szezon során. 12 000 elkapott yard után, az utolsó fordulóban meglett az ezredik elkapása, mellyel a 8. játékos az NFL történetében, aki átlépte ezt a határt. A védelem azonban már nem a régi, de ez csak annyit jelent, hogy nem a megkérdőjelezhetetlenül legjobb, hanem szimplán csak nagyon jó. Ennek egyrészt oka, hogy senki nem fiatalodik, de rengeteg sérülés is hátráltatta Dick LeBeau fiait. James Harrisonnak és LaMarr Woodleynak is több mérkőzést kellett kihagynia, Aaron Smith IR-re került idejekorán, ahogy Chris Hoke is, így könnyen elképzelhető, hogy a két veterán játékos a sérültlistán fejezi be csodálatos pályafutását. A playoff elébe is igen megtépázott állapotban néz a Pittsburgh, rengeteg a sérült, és fontos játékosok is. Ettől függetlenül a mutatott teljesítmények alapján egyértelműen esélyesebbek a továbbjutásra, mint a Denver, de ez közel sem garantál semmit. De nyilván mindent meg fognak tenni, hogy visszavághassanak a Baltimore-nak, a legfontosabb pillanatban.

A Cincinnati Bengals együttesére sokan úgy tekintettek a szezon előtt, mint az egész liga leggyengébb együttesére. Távozik a franchise QB, elcserélik a klub történetének legeredményesebb elkapóját, a kezdő futó a szezon előtt börtönbe vonul, és számtalan egyéb, fontos helyen új ember kerül kezdő szerepbe. A történet vége ismert, egy szezon közbeni igen jó szériának, két újonc meglepően érett játékának, és elsősorban egy jó védelmi teljesítménynek köszönhetően, meg persze némi szerencsének, sikerült elérni a rájátszást, az elmúlt 20 évben harmadszor. A Bengals egy fontos tényezőnek köszönheti a sikerét, hogy lényegében, ha nehezen is, mindenkit megvertek, akit meg kellett verniük, plusz egy pozitív mérlegű csapatot is, a Titanst, ami végül döntőnek bizonyult. Marvin Lewis és stábja remek munkát végzett, fegyelmezett és többé-kevésbé konstans teljesítményt hozott a csapata a labda mindkét oldalán, még ha ez nem is éri el az elképzelhető legnagyobb magasságokat. A Steelers elleni idegenbeli meccset kivéve, minden találkozón mérkőzésben volt a csapat, legalább a negyedik negyedig, de számtalanszor az utolsó pillanatokig. Bőven van még hely a fejlődésre, és tény, hogy néhány fontos játékos, illetve fontos kiegészítő ember sérülése, elsősorban defense oldalon, nagyban visszavetette a teljesítményét a csapatnak. Leon Hall elvesztésével a passz elleni védekezés szenvedett komoly károkat, míg Pat Sims kiesése a futás elleni védekezésre volt negatív hatással. A védelem továbbra is az NFL legjobb 5-10 egysége között van, különösen figyelemre méltó a védőfal teljesítménye, mind a futójáték megállításában, mind az irányító siettetésében. Lényegében ez a szíve az egész csapatnak. A szezon előtti várakozásokat figyelembe véve meglepetés eredmény a rájátszás hely, ez a csapat még bőven nincs kész, de jobb úton halad a siker felé, mint bármelyik Bengals az elmúlt 20 évben, a legfontosabb alapkövek megvannak.

A Cleveland Browns szurkolói felemás elvárásokkal tekintettek a szezon elé, hiszen új vezetőedző (aki egyben támadó koordinátor is) és új védő koordinátor érkezett, utóbbi ráadásul sémaváltással is járt, hiszen a Mangini-era alatt megszokott 3-4es alapformációt Dick Jauron 4-3asra cserélte vissza. Az átállás jegyében követett draftstratégia eredményesnek bizonyult, hiszen mind az első körös választott Phil Taylor, mind a második körben választott Jabaal Sheard kezdő csapata tudta verekedni magát, ezen túlmenően gyakorta jó teljesítménnyel rukkoltak elő, utóbbi játékos a szezon egyik legkellemesebb meglepetése is egyben. D’Qwell Jackson hosszú sérülését követően újra játékra alkalmas állapotba került, és egy igen jól teljesítő védelem vezére tudott lenni, ami azért is fontos, mert így a Barnáknak mindhárom vonalban van meghatározó játékosa a legfontosabb posztokon, akik köré fel lehet építeni a csoportban elvárt színvonalú védelmet. Nem véletlen, hogy a védelemmel kezdjük a Cleveland szezonjának összegzését, hiszen egyértelműen a labda ezen oldalán nyújtott nagyon a csapat, az új rendszer ellenére, míg a támadók inkább visszalépést könyvelhettek el a tavalyi, bíztató évhez képest. Colt McCoy nem sok embert tudott meggyőzni arról, hogy ő lesz a franchise jövője, nagyobb baj, hogy ebben a kevés emberben úgy tűnik a csapatvezetés sincs benne. Igazságtalan lenne azonban csak McCoy nyakába varrni a sikertelenséget, mert ugyanúgy szerepe van ebben a néha érthetetlen döntéseket hozó vezetőedzőnek Pat Shurmurnak, mint ahogy a gyakorta szenvedő támadófalnak, a sérülésekkel tizedelt, impotens futójátéknak, és a legitim célpontok hiányának. Peyton Hillis a tavalyi jó éve után, a Madden-átok lesújtott rá, sérülések, és a szerződése körüli pletykák hátráltatták folyamatosan. A védelem már nagyon közel van ahhoz, amire szükség van a legkomolyabb célokhoz, de a támadók oldalán még jó néhány elem hiányzik, köztük az egyik legfontosabb, az iránytó. Jó drafthely jutott idén is bőven, ha ezt ki tudja használni a Browns, ennél csak sokkal jobb szezonok jönnek.

A szezon (szubjektív) díjazottjai a csoportban
Most Valuable Player: Ben Roethlisberger (QB, Pittsburgh)
Offensive Player of the Year: Ray Rice (RB, Baltimore)
Defensive Player of the Year: Terrell Suggs (DE, Baltimore)
Offensive Rookie of the Year: AJ Green (WR, Cincinnati)
Defensive Rookie of the Year: Jabaal Sheard (DE, Cleveland)
Comeback Player of the Year: D’Qwell Jackson (LB, Cleveland)
Breakout Player of the Year: Antonio Brown (WR, Pittsburgh)
Coach of the Year: Marvin Lewis (Cincinnati)