Kerekasztal - 7. hét

1. Ha a csapat kezdő irányítója kiesne, melyik csapat lenne képes legkönnyebben "kiheverni" a sérülést és maradna ennek ellenére is versenyképes? A Patriots, a Colts avagy a Saints?

DoM - Patriots

Sokatmondó, hogy Brian Hoyer milyen sebességgel haladt előre a Patriotsnál a csereirányítók között. A nyár folyamán csak olyan híreket olvashatott róla az ember, hogy maximalista, és példás a munkamorálja. Újonc szabadügynökként először csak azért lett szerződtetve, hogy a rookie minicamp során is legyen irányító a csapatnál. A training camp során először Matt Guiterrezt, majd az előző évi harmadik körös választott Kevin O’Connellt, végül a veterán Andrew Waltert megelőzve lett a sérüléséből felépült Tom Brady egyetlen cseréje. Mi ez, ha nem a bizalom jele az újonc felé, hogy képesnek tartják, hogy elvezesse a Patriots támadógépezetét az NFL-ben? Az eddig látottak alapján Pro Bowler irányító, ha összehasonlítjuk Matt Cassel azon teljesítményével, amit csereként, pre-meccseken számos alkalommal bemutatott. Friss a példa, hogy most nem kellett a Titans ellen újra pályára lépnie Bradynek…

Azért tartottam szükségesnek ezt a rövid bevezetőt, mert bármennyire is átalakítja egy csapat a támadósémáját, nagyobb hangsúlyt helyez a futójátékra, agresszívabb védekezést választ, hogy megtartsa versenyképességét, nem lehet megkerülni az irányító személyét. Különösen, ha a franchise QB pótlásáról van szó. Nem lehet véletlen, hogy ekkora a bizalom az újonc Hoyer felé az edzők részéről.

Következő lépés annak vizsgálata, ha szükség van-e rá, képes lenne-e a csapat változtatni a csapat a támadójátékán, hogy terhet vegyen le Hoyer válláról? A Patriotsnak nincsen olyan félelmetes futógépezete, amelyik a liga élmezőnyéhez tartozna, de bizonyos ellenfelek ellen képes nagyon hatékonyan futni, és ami fontosabb, a szándék is megvan az edzők részéről, hogy huzamosabb ideig a földön tartsák a labdát. Ha ez nem lenne elegendő a sikerhez, még mindig ott van a két elsőrangú WR, Randy Moss és Wes Welker, valamint az újra remek formát mutató tight end, Benjamin Watson, akikhez el lehet juttatni a labdát.

A végső menedéknek az újjáépülő védelmet kell említeni, amelyik az elmúlt időszakban nem mutatta jelét, hogy látványosan képes lenne mérkőzések sorsát pozitív értelemben befolyásolni, főleg a „bend but not break” felfogás miatt, azonban már idén látszódott jele annak, hogy ha a helyzet megköveteli képesek agresszív playhívásra. A játékosanyag, különösen a secondaryben mindenesetre megvan hozzá.

Végül nem lehet eléggé kiemelni az edzők szerepét, mert bármennyire is a játékosoknak kell megvalósítani a játékokat a pályán, pontos tervezéssel, az ellenfél és a saját csapat erősségeinek, gyengeségeinek feltérképezésével nagyban meg lehet könnyíteni a játékosok feladatát. Olyan közeget teremteni, amelyben sikeresek tudnak lenni. Ez nagyfokú rugalmasságot kíván, hogy akár minden mérkőzésen máshová helyezzék a hangsúlyt. Az ellenféltől tenni függővé a támadójátékot, olyan terepen felvenni velük a küzdelmet, ahol a legjobb esély van a győzelemre, és nem a szokásos játékot erőltetni mindenáron.

Az edzői stáb alkalmazkodó képessége, és meccsekre való aprólékos felkészítése miatt érzem úgy elsősorban, hogy a kaméleon Patriots tudná leginkább megőrizni versenyképességét a párbajban résztvevő csapatok közül.

Escalade - Colts

Sokak szerint, ha Peyton Manning kidőlne egy egész idényre, akkor az Indianapolis elbúcsúzhatna nem csak a rájátszástól, de még 5-6 meccs megnyerésétől is. Alapesetben egyetértenék velük, azonban a 2009-es Colts jóval kiegyensúlyozottabb, mint a korábbi években.
Természetesen a megváltást nem a csereirányítótól, Jim Sorgitól kellene várni (hiszen rátermettsége is kétséges, meccsrutinja pedig szimplán nincs), de még csak nem is egy embertől. Amennyiben az Indianapolis versenyképes szeretne maradni, az egész csapatnak együtt kellene betöltenie a – szinte biztos Hall of Famer - irányítója kiesése által keletkezett űrt.

Támadók:
Sorgival kapcsolatban rengeteg a kérdőjel. A hatodik szezonját elkezdő veterán rövid karrierje során 6 TD passza mellett mindössze 1 eladott labdával és majdnem 90-es ratinggel rendelkezik, azonban ezek a statisztikák erősen megkérdőjelezhetőek tudván, milyen meccseken érte el. Mégis úgy gondolom, hogy Tom Moore offensive coordinator ki tudna alakítani egy olyan rövid passzos, sok futással kevert támadójátékot, amiben Sorgi sikeres lehetne. Valamint a támadóegység rendelkezik kiemelkedő célpontokkal - akár Reggie Wayne-re vagy Dallas Clarkra gondolunk -, akiknek jelenléte továbbra is tiszteletet követel.
Futók: sokkal több van a Colts futójátékában, mint azt a statisztikák mutatják (78.8 yard/meccs, 3.3-as átlag). Offensive guard, Ryan Lilja idei visszatérése, Jeff Saturday újraszerződtetése és Charlie Johnson előreléptetése LT-nek komoly erősítés. Ehhez az egyveleghez a Draft első körében érkezett még a connecticuti Donald Brown, és a négy éve elsőkörös Joseph Addai is rég nem látott egészségnek örvend. Mind a két running back megbízható elkapó, és kiváló passzblokkoló, ami fontos egy rutintalan QB-nál.
Védelem:
Talán itt történt a legnagyobb javulás tavaly óta, ők – és a feljavult futójáték - lehetnek a gerince a csapat sikerességének. Közhelyként állandóan elhangzik, „ez a védelem arra lett kifejlesztve, hogy a Manning által megszerzett előnyt megtartsák”.  Nos, ez már nem így van, a Larry Coyer által kicsit megváltoztatott a védelem egyedül képes meccsben tartani a csapatot, még ha olyan kulcsjátékosokat is kell nélkülözniük, mint Hayden, Jackson, Brackett, vagy Sanders, nemhogy egészségesen. Többen bomba formában kezdték az évet, és még a kérdéses defensive tackle-ök is jelesre vizsgáztak a Miami elleni meccstől eltekintve.
Edző:
Ez lenne az első komolyabb kihívás Jim Caldwell számára NFL pályafutása során. Senki nem tudja, hogyan vizsgázna az idén kinevezett vezetőedző, azonban a teher inkább Tom Moore-ra hárulna, aki valószínűleg élt már át hasonló esetet majd 50 éves edzői pályafutása során.

Óriási feladat lenne a Colts számára Peyton Manning pótlása, azonban úgy vélem, elég erős az idei indianapolisi keret és elég felkészültek az edzők, hogy még ezt a sokkot is túlélve, versenyben lehessenek a rájátszásért, ahol ugye bármi megtörténhet...

atapapa - Saints

Drew Brees a Saints mindene volt az elmúlt években. Nem szorul magyarázatra a 2006-ban San Diegoból érkező irányító munkássága, az azóta eltelt időszakban ő passzolta a legtöbb yardot és TD-t az egész NFL-ben.
Mégis szükségét érzem annak, hogy néhány, máshol korábban össze nem vetett adattal kifejezzem, mennyire reménytelen volt a helyzete az Indianapolishoz és a New Englandhez képest a Big Easyben székelő csapatnak azokon a mérkőzéseken, amikor legjobb játékosát kvázi nélkülözni volt kénytelen. Ha nem is sérülés miatt, de azért, mert nem a tőle elvárt színvonalon játszott.

Mérkőzések 90-es passer rating alatt 2006 óta

2006        győzelem/vereség    szerzett pont/engedett pont  
Brady        5 – 4              18,5 – 18,1
Manning     3 – 2             18,4 -  22,6
Brees        3 – 2            21 – 18,6

2007        győzelem/vereség    szerzett pont/engedett pont  
Brady        3 – 0              25 – 13,7
Manning     4 – 2             21 -  16,3
Brees        0 – 8            17,2 – 31,2

2008        győzelem/vereség    szerzett pont/engedett pont
Manning     4 – 4            16,1 -  23
Brees        1 – 6            21,7 – 27,5

Pontosan, a New England egy használható Brady nélkül is impozáns arányban hozta a meccseket, a Colts is 50% fölé ért, míg a Saints 4-14-gyel égett, ha Brees klasszisa ilyen-olyan okokból nem tudott érvényesülni.

Az idei szezon öt meccse után úgy tűnik, mindez a múlté. Az elixír, amely hétről hétre az ellenfelek torkán akad, két komponensű. A Saints futójátékában 180 fokos fordulat következett be szűk egy év alatt: a fiatal guard, Carl Nicks kezdőcsapatba kerülésével már tavaly is érezhetően stabilizálódottak a középső futások, idén pedig Sean Payton nehéz, de érthető döntést hozott, amikor harmadik számú futóvá léptette vissza Reggie Bush-t, mivel Pierre Thomas és Mike Bell is effektívebben tört át a védőfalak résein. A váltás gyümölcseként a New Orleans mérkőzésenként brutális, 150 futott yard felett átlagol eddig, amivel már önmagában meccset lehet nyerni.

A Saints sikerének másik titkát Greg Williams-nek hívják. A télen érkező arrogáns és öntörvényű defensive coordinator a sarkaiból forgatta ki a védelmet, különös hangsúlyt fektetve az eladott labdákra. Már a tréningek során állandó ordítozással tudatta a védőkkel, hogy veszett kopóként kell rontani a labdára, legyen az a földön, levegőben vagy az ellenfélnél. Ezt a mentalitást kombinálja a kiismerhetetlen blitz-sémáival, az eredmény pedig magáért beszél: a hosszú évek óta küszködő Saints D vezeti az NFL-t a labdaszerzések tekintetében, és képes meccsben tartani a csapatot, ha az offense rossz napot fog ki.

Nincs az a csereirányító (de még kezdő se nagyon), aki be tudná a Brees által hagyott űrt tölteni, de álláspontom szerint a sok csatát megélt Mark Brunell messze alkalmas arra, hogy ilyen minőségű futójáték és védelem támogatásával az idei szellemben játszó Szentek szekerét egyenesben tartsa.

Természetesen az aggályaimat se hallgathatom el.
A főleg passzjátékra kalibrált védelem szokatlan kihívások elé nézne, ha az offense hanyatlása miatt az ellenfélnek nem az eredmény után kellene a passzt erőltetve loholnia, hanem ráérne futtatni a labdát.
Kérdés, hogy Sean Payton milyen ütemben tudná a csilivili playbookot Brunell meszes csontjaihoz butítani?
Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a vártnál látványosabban omlana össze a passzjáték, mert valószínű, hogy a 7. körben draftolt Marques Colston vagy a drafton el sem kelt Lance Moore teljesítményében, de még inkább a támadófal tekintélyében nagyobb nyoma van Brees zsenijének, mint azt sokan gyanítják.

2. Melyik eddig gyengén teljesítő csapatnak jött a legjobbkor a hétvégi győzelem?

somoskovig (Somoskövi Gergely) - Buffalo

Természetesen lehet örülni annak, hogy a Kansas City nem fog a tavalyi Detroit sorsára jutni és nyeretlenül zárni az idényt. Az is örömteli, hogy JaMarcus Russell 3-nál több jó passzt tudott bemutatni egy meccsen, így a jó passzokra jutó fizetése lassan kezd 1 millió dollár alá csúszni. De egyik győzelemnek sincs igazából befolyása a szezon további részére véleményem szerint, a Chiefs meg fog állni 3-4, a Raiders pedig 6-7 győzelemnél, ami pont nem lesz elegendő semmire sem. A Bills viszont ezzel a győzelemmel talán az utolsó esélyt ragadta meg arra, hogy egy kis szerencsével harcban legyen az AFC rájátszást érő helyeiért. A Bills kapcsán fontos, hogy a csoportjuk messze nem nevezhető kiegyensúlyozottnak. A Miami játékából teljesen hiányzik a stabilitás, nagy győzelmek és nagy vereségek is benne vannak a pakliban, ráadásul nagyon kemény a sorsolása a csapatnak. A Jets védelmére hatalmas csapást mért Jenkins kiesése, és Sanchez egyelőre még nem az az irányító, aki meccseket tudna nyerni a védelem és a futójáték nagyon hatékony támogatása nélkül. Ezt a két csapatot a Bills simán megelőzheti, és akkor a Patriots elleni derbiken, illetve a két csapaton múlik, ki is nyeri a divíziót. És még 2 dolog, ami miatt képesnek tartom a Bills-t a javulásra. Az egyik a sérültek fokozatos visszatérése, Poz, Whitner újra harcképes, ezzel a futás elleni védelem két oszlopa tért vissza a pályára. A másik, hogy a sok újonc lassan kezd egységes támadófalként funkcionálni, a legújabb szerzemény, a RT Meredith például a Jets ellen igen jó teljesítményt nyújtott. Ha ez a két feltétel továbbra is adott marad, sokat javulhat a Bills teljesítménye, és a hétvégi győzelemmel a reményt is életben tartották.

Igor (Lang Péter) - Oakland

Elég szerencsétlenül hangzik a kérdés, hisz melyik csapat nem örül egy győzelemnek, különösen akkor ha az ritka alkalom a csapat háza táján. A Kansas most szerezte első győzelmét, ám korábban is nyújtottak már jó néhány meccsen figyelemreméltó teljesítményt, pl. a Ravens ellen a 4. negyedben még döntetlenre álltak és a Dallas csapatát is hosszabbításra kényszerítették. A Buffalo számára is remek eredmény a győzelem, főleg a múlt heti hihetetlen vereség után - főleg a védelmet motiválhatja a győzelem, de azért célszerű megemlíteni, hogyha a Jetsben Sanchez helyett bárki más játszik (akár Derek Anderson vagy Jamarcus Russell), és az edzői stáb hamarabb elkötelezi magát a futójáték mellett, akkor ez a meccs csúnya mészárlásba is fordulhatott volna. A Thomas Jones-Leon Washington páros ugyanis majd 8.3 yardos átlaggal(!), több mint 300 yardot futott – és a Jets valahogy mégis kikapott!  A legnagyobb pluszt és lökést  azonban véleményem szerint a Raiders győzelme jelenti, még akkor is, ha ez már a második W-jük az idén.
A győzelem legfontosabb hatása az irányító Russell megnyugtatása és bizalmának esetleges visszaállítása lehet. JaMarcus pályafutása legjobb meccsét zárta, 17/28, 224 yardos, 1 TD-s meccsével. Két pick ezúttal is becsúszott, igaz az egyik nagyrészt Louis Muprhy hibája volt: a fiatal elkapó azonban hatalmasat produkált Zach Miller 86 yardos TD elkapásánál, amikor 3 védőt blokkolt és lökött ki a tight end útjából. Russell azonban rendkívül éretten nyilatkozott az elmúlt hetekben, és a meccsen is igazi vezérként viselkedett (az előbb említett INT-nél is ő bátorította és pacsizta a fiatal elkapót.) Az sem elhanyagolható tény, hogy néhány hetes őszi álom után, úgy tűnik a védelem ismét felébredt és Richard Seymour, valamint Trevor Scott vezetésével hatszor sackelték McNabbet, és a tény hogy sikerült az NFC egyik legrobbanékonyabb csapatát 3 FG-on tartani, további önbizalomserkentőként hathat.

3. Javasolj egy trade-et, ami hasznos lett volna a trade deadline előtt!

somoskovig (Somoskövi Gergely) - Sheldon Brown CB to Ravens for a 3rd round pick

A trade deadline előtti számos hajmeresztő pletyka közül végül igen kevés vált valóra, a helyén maradt többek között Brady Quinn, Terrell Owens, Steve Smith vagy Adalius Thomas is. Persze ilyenkor eljátszik az ember a gondolattal, hogy „mi lett volna, ha?”, és hogy szeretett csapatának milyen erősítésre lett volna szüksége ahhoz, hogy versenyképesebb legyen a szezon hátralévő részére. Egy ilyen lehetséges trade lett volna a Ravens secondary megerősítése egy jó, de hosszabb távon már nem biztos, hogy alapembernek számító cornerback játékossal. A Ravens idén eléggé kétarcú csapat lett, a támadók sokat fejlődtek tavaly óta, viszont a védelem, főleg a passz elleni védekezés sokat romlott. Ennek legfőbb oka, hogy Chris McAllister és Samari Rolle helyett jóval gyengébb a Foxworth – Washington CB-páros, és nincs egy olyan cornerback, aki képes lenne levenni a pályáról az ellenfelek 1. számú elkapóját. Ha ez a CB megérkezett volna, akkor a teljes passz elleni védelem ugrásszerű javulást tudna produkálni. És hogy miért pont Brown? 30 éves, a posztjára az elmúlt két esztendőben 2 játékost hozott a csapata, és az NFL egyik legkeményebb csoportjában nem biztos, hogy nagyobb eséllyel pályázik a rájátszásra és a bajnoki gyűrűre, mint Baltimore-ban. Az Eagles pedig örülhetne, hogy egy 3. körös draftjogot kap cserébe egy olyan játékosért, aki 1-2 évet még magas szinten tud ugyan teljesíteni, de hosszabb távon mindenképpen gondoskodni kell a pótlásáról.

Igor (Lang Péter) - Shaun Rogers to Chargers for a 2nd round pick

Bár ismét beharangozták, ezúttal sem történt olyan trade az évközi deadline során, ahol nagyobbnevű játékos cserélt volna gazdát, sőt talán az egyetlen igazi, említésre méltó csere Gaines Adams költözése volt: az egykori elsőkörös, negyedik pickként választott játékos (akitől minden bizonnyal azt várták, hogy Simeon Rice örököse lesz) egyelőre hatalmas bustnak bizonyult, így az is kissé meglepő, hogy a Bucs talált vásárlót, ráadasul sikerült elcserélni a clemsoni játékost a Bears jövő évi második körös pickjéért.
Ám nem ő volt az egyetlen nagy, igaz a többi játékos, akiről pletykáltak, mint a helyén maradt:  TO-t, Dwayne Bowe-t, Roscoe Parrish-t vagy a házát eladó Brady Quinnt sem tradelték. Az inaktivitás részbenb érthető is: a legtöbb csapat két kategóriába tartozik, vagy úgy érzik a jelenlegi helyzetben is jó esélyük van a PO-ra, mások pedig már lélekben feladták az esélyt - akik, ezekbe a kategóriába esnek ritkán tradelnek. Leginkább azok a középcsapatok aktívak, akik jelenleg az esetleges rájátszás határmezgyéjén állnak, ám úgy vélik egy-két további erősítéssel már jobb/jó esélyük lenne a PO-ra. Egy ilyen csapat véleményem szerint a Chargers, amely elmulasztotta a nagy lehetőséget – egy remek NT beszerzésével ugyanis rendkívül veszélyessé varázsolhatták volna a csapatot.  A támadójátékkal pedig az elmúlt hetekben sem volt probléma, a Chargers elmúlt években rettegett védelme azonban idén már három meccsen is több mint 30 pontot engedett az ellenfeleknek. Ráadásul az a statiszika, hogy meccsenként 141 yard futást engednek az ellenfeleknek, különösen nem a San Diegóra valló tény.
Nem kis részben Jamal Williams hiánya ennek az oka, aki már az első meccsen megsérült és egész szezonra kiesett, helyettese, az alig 300-310 font súlyú Ogemdi Nwagbuo pedig nem olyan falember, aki olyan könnyedén áttörné a kettős emberfogást – Shaun Rogers viszont, nos ő egészen más tészta. (Ráadáasul egy domináns nose-zal a csapat pass rushereinek teljesítménye is biztosan javulna; és bizony a Chargers itt is a gyengébb védelmek közé tartozik, 5 meccsen csalódást keltő 7 sacket szereztek csupán.)
A Browns csapatában továbbra is teljes átalakítást végez Eric Mangini – és a Braylon Edwards-ot is eladta „aprópénzért”, egy harmadik és egy ötödik körös pickért, valamint két cserejátékosért. Bár Rogers is Pro Bowler kaliberű játékos, további 5 évre szóló, és 35 milliós szerződését nem biztos, hogy állta volna a klub. Ráadásul egy 30 év fölötti NT, akinek számtalan térdproblémája volt, gyakran küszködik motivációs és súlyproblémákkal nem éppen tűnik hosszútávú életbiztosításnak. Ráadásul a Browns védelem még Rogers-szel együtt, D’Qwell Jackson elvesztése nélkül is ligautolsó volt, meccsenként több mint 407 engedett yarddal. Mire számíthatunk akkor ezután? A Chargers számára ugyan ott van a fiatal Vaughn Martin a csapatban, viszont Jamal Williams már jócskán benne van már a korban.. ki tudja milyen formában térne vissza. Ráadásul Martin és Larry English draftja miatt úgy tűnik a Bolts elkötelezte magát a 3-4-es felállás mellett, Shaun Rogers személyében pedig a liga egyik legkiválóbb NT-jét szerezhették volna meg, úgy sejtem viszonylag olcsó áron.

4. Seattle és Houston - a 2 hullámzó teljesítményt nyújtó csapat közül bejut-e valamelyik a rájátszásba?

somoskovig (Somoskövi Gergely) - Houston igen, Seattle nem

A Seattle véleményem szerint a Cardinals elleni vereséggel és Lofa Tatupu kiesésével végleg lerombolta a rájátszásról szőtt álmait, hiszen sérülésektől sújtva, két fontos csoportmeccset elveszítve igazán nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy ebből a hátrányból még rájátszást érő helyre kerüljön a csapat. Ráadásul a 2 kiadó wild card helyre az NFC-ben várhatóan igencsak pozitív mérleggel fognak pályázni a csapatok, hiszen a Giants mögött a Dallas – Philly páros, a Saints mögött a Falcons, a 49ers-Cardinals párharc vesztese vagy a Vikings mögötti Bears – Packers versenyfutás résztvevői sem fogják 9-10 győzelem alá adni szezon végére. 9-10 győzelmet a jelenlegi állapotában pedig 2 szezon alatt szedne össze körülbelül a Seahawks csapata.
A Houston ezzel szemben kedvezőbb helyzetben van, hiszen egyrészt jelenleg is 50%-on áll a csapat, másrészt a konkurencia sem annyira kiemelkedő, mint az NFC-ben, harmadrészt a Texans sokkal jobb csapat jelenleg véleményem szerint. Bár a futójáték akadozik, de a passzjáték továbbra is a liga közvetlen élvonalába tartozik, és Cushing, valamint Bernard Pollard megszerzésével és beépítésével az elmúlt 2 meccsen már a védelem is bíztató játékot nyújtott. A csapat sorsolása sem nevezhető egetverően keménynek, 6-7 olyan meccs van, ahol esélyesnek nevezhető a Texans, és 1-2 bravúrgyőzelem a Colts vagy a Patriots ellen még tovább javíthatja a helyzetet. A wild card riválisok sora pedig jóval szűkösebb, a Chargers jelenleg igencsak maga alatt teljesít, az AFC East 3 nem csoportgyőztes csapata keresztbe-kasul fogja püfölni egymást, és a Steelers – Ravens – Bengals trióról is nehéz elképzelni, hogy minden gárda legalább 9 győzelemmel állna a szezon végére. A Texans így 10-6-os mérleggel elcsípheti az egyik wild card helyet.

Igor (Lang Péter) - Houston nem, Seattle nem

A kérdésben rejlik a válasz: mindkét csapat túlságosan ingadozó, ahhoz hogy bármi biztosat lehessen állítani – ezért úgy vélem éppenhogy bár, de mindketten le fognak maradni a rájátszásról. A két csapat közül talán a Houston tűnik az erősebb és magabiztosabb gárdának: Matt Schaub vezeti az NFL-t a passzolt TD-ok tekintetében, Steve Slaton kezd magára találni és a védelem is mintha lasanként javulna, amelyben ráadásul Demeco Ryans mellett az idén Brian Cushing is vezéregyéniséggé vált. Nem szabad azonban elfeledkezni, hogy a Texans eddigi győzelmei a gyengébb kezdést produkáló csapatok (Titans, Oakland és a hírhedten kétarcú Cincinnati) ellen születtek, sőt az Arizona és a Jacksonville ellen kikaptak, pedig eddig ez volt a menetrend könnyebbik része. A jövő nem sok jót rejt: a két Colts elleni meccs, a Frisco, Miami, és a New England elleni találkozó sem ígérkezik könnyűnek, és ennyi vereség nem fér bele. Különös pikantériája lesz a 14. heti Seattle elleni hazai meccsnek, amely döntő fontosságú találkozó lehet mindkét csapat számára.

A Seahawks az eddig fiatal szezon legszélsőségesebb csapata: nullázták a Rams-et (28-0) és a Jaguarst (41-0), viszont két nagyobb zakóba is beleszaladtak: a Colts 34-17-re, a múlt héten a Cardinals pedig 27-3-mal verte őket, ráadásul a Qwest Fielden. 2-4-es állás mellett jelenleg a bye weekjüket töltik, és bár a hátralévő menetrendjük talán nekik a legkönnyebb az összes NFL csapat közül, már nem vagyok annyira biztos ebben a gárdában, mint néhány hete voltam. A védelem is sokat gyengült, Lofa Tatuput egész évre elvesztették, és bár Daniel Hawthorne a múltkor irigylésre méltóan helyettesítette, egy meccsből nem lehet komoly következtetéseket levonni egy játékosnál sem. Ráadásul mindkét fő divizóellenfelüktől (49ers, Cardinals) kikaptak, így nem áll túlságosan jól a zászlójuk még a második helyért folytatott versenyfutásban sem. Itt is a képzeletbeli piros gombot nyomnám meg, és nemleges válasszal zárom a kérdést.

5. Ki a legjobb futó a 2005-ös draft class-ből?

somoskovig (Somoskövi Gergely) - Frank Gore

Igen erős futók kerültek 2005-ben a ligába, hiszen ebben az esztendőben draftolták többek között Marion Barber-t, Ronnie Brown-t, Cadillac Williams-t, Brandon Jacobs-ot és Cedric Benson-t is. Minden futó letette már a névjegyét az NFL-ben, és szinte mindegyik kapcsán ki tudunk emelni egy-egy speciális dolgot, amiben különösen kiemelkedő tud lenni. Elég, ha csak Barber egyedi stílusára, Jacobs kőkemény testfelépítésére vagy Ronnie Brown wildcat-pusztításaira gondolunk.
Számomra mégis Frank Gore a class legjobb futója, aki évről évre megbízhatóan hozza azt a magas szintű teljesítményt, amit várnak tőle. Gore újonc szezonját leszámítva eddig mindhárom évében elérte az 1000 yardos határt, mellette 400 környéki elkapott yardot is szállítva, megspékelve szezononként 8-10 TD-vel. Mindezt ráadásul úgy teszi, hogy az elmúlt években a San Francisco passzjátéka szinte nem is létezett, szenvedett itt Alex Smith, Dilfer és Shaun Hill is a center mögött, mindig a liga leghátsó fertályába tartozott a 49ers passzjáték. Ez persze jelentősen megkönnyítette az ellenfelek védőinek munkáját is, hiszen mehetett 8 ember a boxba, és vadászhattak Frank barátunkra. Ő ennek ellenére tudta szállítani a számokat és a meccseket is a csapatnak. Ráadásul azt gondolom, hogy Gore most fog a legproduktívabb időszakába fordulni, hiszen Vernon Davis várva várt formába lendülésével és Michael Crabtree megszerzésével két olyan támadófegyver került a 49ers arzenáljába, akik el fogják vonni a kitüntetett figyelem és megbecsülés egy részét Gore-ról. Amint visszatér sérüléséből, legalább 5 yardos szezonátlagot és bőven 100 yard feletti teljesítményt várhatunk tőle.

Igor (Lang Péter) - Ronnie Brown

Huhh, ez bizony nem egyszerű kérdés.. négy szezon távlatából nézve kifejezetten jó évjáratnak tűnik ez a 2005-ös draftclass, és nem csupán az első körös, nagy nevű futókból (Ronnie Brown, Cedric Benson, Carnell Williams) váltak franchisefutók, hanem a később draftolt RB-k közül is sikerült egy-kettőnek megragadnia és magas szinten teljesítenie (Frank Gore, Marion Barber III), sőt Samkon Gado és Ryan Grant például undrafted játékosokként kerültek a ligába. Nem könnyű ennyi játékos közül választani, pláne úgy, hogy itt nincs egy kiemelkedő futó (mint mondjuk a 2007-es drafton érkező Adrian Peterson), hanem sok játékos nyújtott Pro Bowl-közeli, vagy Pro Bowl-ra érdemes formát.
Az én választottam az egykori auburni futóduó magasabban elkelt tagja, a Dolphins által választott Ronnie Brown. A fiatal running back már pályafutása harmadik meccsén bizonyította tehetségét, amikor a Panthers elleni győzelem során 132 futott yardott szerzett és első NFL touchdownját is megünnepelhette.  Brown az elkövetkezendő meccseken és szezonokban is megmutatta, hogy képes jó futóteljesítményre, ám sosem szerzett hatalmas yardmennyiséget, mert a cipelések számát gyakran meg kellett osztania társával, Ricky Williams-szel. 2006-ban a támadófal gyengébb teljesítménye és három kihagyott meccs ellenére is sikerült az 1000 yardot átlépnie, 2007-ben pedig a Dolphins borzalmas rajtja sem akadályozta, és kirobbanó formában kezdte az évet: hét meccs után több mint 600 futott és majdnem 400 elkapott yarddal vezette a ligát a „yards from scrimmage” kategóriába. Ráadásul tette mindezt kiválónak mondható, 5.1 yardos átlaggal futva és a passzjátékban is számottevő fegyverré vált, az említett hét találkozó után 39 elkapással állt – ám egy térdsérülés miatt az év hátralevő részét ki kellett hagynia. 2008-ban újból Ricky Williams-szel megoszva cipelte a bőrt, és bár az 1000 futott yardot nem lépte át, így is 13 touchdownt szerzett (a hírhedt Pats elleni meccsen, ahol a Wildcat formáció bemutatkozott, négyet), és a "Wild Dolphin" sikerességében is hatalmas szerepe volt – nem csoda, hogy tartalék játékosként a Pro Bowlra is beválasztották.
Ugyan Brown nem tartozik azok közé a futók közé, akik gyakran futnak 150-200 yardot vagy 3-4 touchdownt – ám ez főképp azért van így, mert nem kap elég lehetőséget. Nincs azonban kétségem afelől, hogy képes lenne rá; pl. pályafutása egyik legjobb meccsén, a 2006-os szezonban egészen a Super Bowl-ig jutó chicagói védelmet futotta szét (29 cipelésből 157 yard), és olyan csapatok ellen is futott már 100 yard fölött, mint a Chargers, Patriots vagy a Jets; a new yorkiak ellen példul háromszor is. Fontos megemlíteni sokoldalúságát, és azt is hogy első két évében egy gyengébb OL mögött futott, nem rossz teljesítményt nyújtva. A 2007-2008-as szezonban aztán némileg jobb fal mögött bizonyította, hogy az ő nevét is lehet az elit futók közt említeni. Az eddigi pályafutást tekintve úgy vélem, Ronnie Brown volt, marad és lesz is a 2005-ös draft legjobb futója.

6. Szoros meccs vagy blowout lesz a Wembley-ben?

somoskovig (Somoskövi Gergely) - szoros meccs.

Nem szabad kiindulni sem a múlt heti Patriots-mészárszék tapasztalataiból, sem a Tampa Bay eddigi nyeretlenségéből, amikor a londoni meccs esélyeit taglaljuk. A két csapat stílusa ugyanis olyan, hogy a gyengébbnek vélt Buccaneers is képes lehet megkeseríteni a New England életét. Két dolog miatt vélem úgy, hogy szoros lesz a hétvégi derbi. Az egyik, hogy a Patriots futás elleni védelme nem tűnik rettenetesen acélosnak idén (legutóbb a teljesen szétesett Titans játékosa, Chris Johnson is 6 yardos átlag felett futott ellenük, pedig passzjátékra egyáltalán nem kellett készülniük), és a Tampa futójátéka viszonylag erősnek mondható. A másik, hogy eddig azok az együttesek kapták szét nagyon a Buccaneers védelmét, ahol több hasonló képességű, jó elkapó állt az ellen irányítóinak rendelkezésére. A Carolina vagy a Redskins életét igencsak megkeserítették, de az Eagles vagy a Giants sokopciós támadójátékával nem igazán tudtak megbirkózni. A Patriots viszont jelenleg elkapóhiánnyal küszködik, hiszen ugyan Moss és Welker személyében van egy elsőrangú 1. számú és slot WR-ük, de Galloway elküldése és Edelman sérülése miatt rajtuk kívül nem igazán van megbízható célpont. A futók terén is hasonló a helyzet, Fred Taylor és Sammy Morris híján nagy teher lehet Maroney vállán, aki nem mindig képes ezzel megbirkózni. Ezen két ok miatt vélem úgy, hogy meccsben lesz a Tampa a Patriots ellen.

Igor (Lang Péter) - szoros meccs

Már harmadik alkalommal látogat Londonba az NFL, ezúttal a tengerentúlon és -innen is egyaránt rendkívül népszerűnek számító New England Patriots gárdája és a 2002-es Super Bowl győztes Tampa Bay Buccaneers méri össze erejét. Papíron a találkozó nem sok jót ígér a „hazai” csapatnak, a 0-6-tal álló Tampa pont azután fut össze a Tom Brady vezette Hazafiakkal, hogy a bostoni gárda a szezon legnagyobb győzelmét aratva 59-0-ás eredménnyel laposra verte a nyeretlen Titanst, és fent nevezett irányító 6 TD passzt osztott ki. Én azonban mégis arra számítok, hogy az idei londoni mérkőzés az utolsó negyedig izgalmas összecsapás lesz majd.
Elsőként is, ne feledjük hogy a Patriots korábbi meccsei közül a hatból négy találkozó is csak 1 TD-s vagy kisebb különbséggel dőlt el, többek közt a Buffalo elleni első heti találkozó – hiába passzolt Tom Brady ott is 378 yardot. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az elmúlt két évben is kifejezetten szoros mérkőzést láthatott a londoni közönség: 2007-ben a (későbbi Super Bowl győztes) New York Giants mindössze 3 ponttalverte az 1-15-ös mérleggel végző Miami Dolphinst, míg tavaly a New Orleans Saints győzte le rendkívül izgalmas csatában a San Diego Chargerst, az eredményjelző ezúttal is egy TD-n belüli különbséget mutatott (37-32)
Talán a hosszas utazás, vagy a másfajta kultúra miatt akklimatizálódnak nehezebben a csapatok, de ahogy a 2007-es meccs is mutatta, a papíron gyengébbnek tűnő gárdák is felszívják magukat erre a különleges eseményre. Ne lepődjünk meg, ha a jól mozgó Josh Jonhson és a Buccaneers futóegysége nagy csatára készteti majd a Vegas által is esélyesebbnek ítélt Patriótákat. Hogy aztán mi is történik/történt a meccsen – arról jóval részletesebben beszámolunk a következő héten.