Mock II./3.

Íme a harmadik változat, ezúttal egy képzeletbeli (ám lehetséges) első kör, cserékkel, trédekkel és egyéb nyalánkságokkal.

 

Ahogy közeledik a draft, egyre több "félhivatalos" infó lát napvilágot, ahogy azt már biztos sokan tudják, a Cleveland kapott egy elsőkörös ajánlatot a New York Giants-től Braylon Edwards-ért cserébe, és a Browns-nál erősen hajlanak a megegyezésre, ez biztosan befolyásolná a draft menetét is. Andre Smith körül is "forr" a levegő, most épp az ügynökét rúgta ki nem túl stílusosan, ne lepődjünk meg, ha nem viszik el a top 10-ben, már túl sok körülötte a kérdőjel. Ellenben Eben Britton egyre népszerűbb, a sokak szerint "ordas nagy bust" esélyes falember remekül szerepelt baltimore-i, minnesota-i és buffalo-i kiruccanásain. Megkezdődtek a "ködösítések" is, tiltott szerekkel "gyanúsították" meg B. J. Raji-t, Percy Harvin-t és a USC-s linebackereket, Vontae Davis és Phil Loadholt nevénél "állítólagos karakter problémák" merültek fel, és ez még csak a kezdet, a háttérben sokan dolgoznak azon, hogy csapatuk draft-stratégiája végül meghozza számukra a kellő eredményt (sikert) - bármi áron.


Az is szinte biztosra vehető, hogy a Jacksonville és New Orleans megpróbál majd letrédelni, ha talál alkalmas partnert, a Patriots pedig kellő munícióval rendelkezik, hogy alaposan átrendezze a draft-sorrendet. Nem könnyű tehát jósnak lenni, de álljon itt most egy lehetséges szkenárió, eljátszadozva az esetleges cserék gondolatával is, aztán persze majd meglátjuk, hogy is alakul ez a valóságban. Szerencsére sokat már nem kell rá várnunk!

 


1. Detroit Lions: Matthew Stafford (QB / Georgia)
Továbbra is Stafford a legnagyobb esélyes az 1/1-es pickre, a Lions már a draft előtt szeretne vele (és ügynökével) megegyezni, lehet, hogy nem a legjobb döntést hoznák, de marketing és PR szempontból a legjövedelmezőbbet. Stafford adottságai azért megvannak ahhoz, hogy ténylegesen jó irányítóvá avanzsáljon, persze választása komoly rizikót hordoz magában. A biztos húzás Jason Smith vagy egy másik falember lenne, de egy olyan csapatnál, ahol kb. két játékosról mondható el, hogy "playmaker" és a franchise "arca" (Ernie Sims és Calvin Johnson), nem épp egy ilyen "szürke" vagy "unalmas" pick hozná tűzbe a drukkereket...

 


2. St. Louis Rams: Aaron Curry (LB / Wake Forest)
Spagnuolo nem fogja benn hagyni Curry-t. Persze hasznosabb lenne itt egy OT pick, de ezt majd orvosolják kicsit később. Mint ahogy korábban is írtam, Curry rögtön kezdő lehetne, és nagyot lökne a Rams defense megítélésén.

 

3. Kansas City Chiefs: B.J. Raji (NT / Boston College)
A Chiefs kezdetben egy 3/4 - 4/3 hibrid védelmet fog alkalmazni, ez nem titok, az átállás nem megy hipp-hopp, és az új stáb várhatóan sokat fog kísérletezni, míg rátalál a "helyes" útra. Dorsey-nak is marad hely (idén még biztosan), így nem hárul minden teher Raji vállára. Én ezt a picket érzem az egyik legbiztosabbnak, bár más posztokon is ráfér az erősítés a Főnökökre, de az korántsem lenne olyan mértékű, mint a behemót nose tackle kiválasztása. Ráadásul ha letrédelnének, könnyen elképzelhető, hogy a Raiders vagy a Broncos húzná be, ez pedig megengedhetetlen!

 

4. Seattle Seahawks: Mark Sanchez (QB / USC)
Hasselbeck öregszik, és valljuk be, nem egy vasember. Lassan gondoskodni kell a pótlásáról, aki nem Seneca Wallace. Idén a legjobb helyen draftolnak, ha irányítóban gondolkodnak - jövőre már valószínűleg a top 15-ön kívül lesznek, onnan pedig nem könnyű franchise QB-t varázsolni. Miért is ne használnák ki az alkalmat? Sanchez rengeteget tanulhatna az "Öregtől", 1-2 évig nem kellene kezdőként pályára lépnie, pont elég idő, hogy felkészüljön a profik világára.

 

5. Cleveland Browns: Michael Crabtree (WR / Texas Tech)
Mangini új alapokra helyezi a támadóegységet, Winslow után Braylon Edwards is cserével távozik, de a pótlására nem vesztegetik az időt, már itt behúzzák az egyetemi foci történetének egyik legsikeresebb elkapóját.

 

6. Cincinnati Bengals: Jason Smith (OT / Baylor)
Mindenképpen a falba erősítene a Bengals, Smith pedig ideális választás, főleg, hogy kisebb meglepetésre kicsúszott a top 5-ből. Letrédre kevés az esélyük, mindenki tudja, hogy arra ott lesz partnernek a Jaguars vagy akár a 49ers, így behúzzák a legjobbnak vélt falembert - Palmer pedig a tévé előtt fog ugrálni örömében.

 

7. Oakland Raiders: Jeremy Maclin (WR / Missouri)
Al Davis számára ez is csábító választás, bár igazán Crabtree-re fájt volna a foga, de Maclin is gyors és produktív elkapó. Már rég keresnek egy ilyen elkapót, Randy Moss nem jött be, Javon Walker-rel is mellényúltak, a jelenlegi oakland-i elkapó gárda egy vicc, kell az upgrade. Bár bizonyára megpróbálnak a Cleveland elé kerülni, de ez sehogy se jön össze, a Chiefs nem lesz partner, a Seahawks pedig tartana tőle, hogy a 7. picknél már nem lesz ott Sanchez, ráadásul a letrédelés is nehézkes, mert mindenki tudja, hogy erre lesznek "olcsóbb" partnerek a Raiders után is...

 

8. Denver Broncos (a Jacksonville Jaguars-tól): Everette Brown (OLB / Florida St.)
[az 1/12 + 3/18-as Broncos pickekért cserébe]
A remek pass rusher játékossal új alapokra építenék a linebacker sort Denverben, olyan játékos Brown, aki évekre meghatározó tagja lehetne a Broncos 3/4-es védelmének, állandó terrorveszélyt jelentve az ellenfelek irányítóira. A Packers pedig évekig bánni fogja, hogy nem trédelt fel érte a Raiders pozíciójába...

 

9. Green Bay Packers: Brian Orakpo (OLB, DE / Texas)
A Packers számára a védelem megerősítése az egyik legfontosabb feladat a drafton, mivel Raji nem elérhető, a secondary-be pedig később is tudnak jó embereket húzni, marad az LB-sor. A 3/4-re átállás  miatt kell Kampman mellé egy másik megbízható OLB, nem biztos, hogy Orakpo erre a legjobb megoldás, de kétségtelenül sok lehetőség van a fiatal játékosban. Kockázatos pick, nagyon bejöhet a Sajtfejűeknek, de éppúgy elsülhet rosszul is. Az a fránya Broncos, hogy pont elvitte előlük Brown-t!!

 

10. San Francisco 49ers: Eugene Monroe  (OT / Virginia)
Bár sokan fogják keresni őket más csapatoktól, hogy cseréljenek pickeket, de Monroe itt kihagyhatatlan, sok évre megoldja az egyik (bármelyik) tackle posztot, és kell a stabilitás a 49ers falába. Ha Monroe tényleg elérhető a 10. pick-kel, más név szóba sem jöhet.

 

11. Buffalo Bills: Michael Oher (OT / Ole Miss)
A pick utáni percben pedig bejelentik, hogy Jason Peters-t eltrédelték az Eagles csapatához. Nem kell a Peters jelentette "fejfájás" a csapatnak, azzal, hogy a top 3 OT egyike lecsúszott hozzájuk kiiktatják a probléma forrását. Ráadásul Oher rögtön kezdő is lehetne, és biztos nem vallana kudarcot.

 

12. Jacksonville Jaguars (a Denver Broncos-tól): Darrius Heyward-Bey  (WR / Maryland)
Kicsit meglepő húzás, de egy ilyen elkapó nagyon hiányzik a Jaguároknak, és segít "elvonni" a figyelmet a futójátékról. Akár tovább folytathatnák a letrédelést, de akkor valószínűleg már nem lenne esélyük a villámgyors WR-re, és itt már elfogadható szerződéseket lehet kötni az újoncokkal, így bevállalják, Troy Williamson pedig mehet isten hírével.

 

13. Washington Redskins: Michael Johnson (DE / Georgia Tech)
Korábban ezt írtam erről a pickről: "Kockázatos, de nagyon bejöhet, pláne egy olyan védelembe, mint amilyen Washington-ban alakul. Johnson igazi pass rush specialista, extrém adottságokkal a kétméteres magassága mellé, igaz, a futások megállításában nem túl jó, de azt úgyis megöli Big Al, vagy legkésőbb Fletcher, szóval azért kár aggódni. Bár, ha Johnson érkezik, akkor lehet egyszerűbb lesz az ellenfeleknek futni, mint passzolni..." Ezen véleményemet most is tartom.

 

14. Philadelphia Eagles (a New Orleans Saints-től): Chris Wells (RB / Ohio St.)
[az 1/28 + 2/21 + késői körös pickért cserébe]
Ne feledjük, a Saints csapatának se a 2., se a 3. körben nincs pick-je, így a Jaguars mellett a másik olyan csapat lehet a draft első napján, akiket érdemes megkörnyékezni, ha egy csapat feljebb szeretne jönni a listán. Nos, az Eagles könnyen megteheti ezt, Westbrook egy perccel sem lesz már fiatalabb, és Beanie Wells érkeztével nagyon komoly futójáték lehet Philadelphiában, olyan dilemmát okozva ezzel Andy Reid-nek, amivel évek óta nem volt dolga - végre előveheti a playbook féltve őrzött oldalait, amik a "Futójáték Eagles módra" fejezetet tartalmazzák.

 

15. New York Jets (a Houston Texans-tól): Josh Freeman (QB / Kansas St.)
[az 1/17 + egy késői körös pickért cserébe]
Beanie Wells kiment a Texans orra előtt, így viszonylag a "semmiért" begyűjtenek még egy picket, a Jets pedig kizárja annak lehetőségét, hogy valaki feltrédeljen elé Freeman-ért. Hogy miért jó nekik a Kansas St. kiforratlan irányítója, az jó kérdés, de én se bíznám a csapatom Kellen Clemens-re, akinél még Tarvaris Jackson is több sikert tudott elérni a profik között...

 

16. San Diego Chargers: Tyson Jackson (DE / L.S.U.)
Merriman visszatérésével sokat javulhat a védelem játéka, de még így is vannak betömendő lyukak. Tyson Jackson tökéletes választás, sok 3/4-et játszó csapat fog elszomorodni, mert képtelen voltak a Chargers elé trédelni érte.

 

17. Houston Texans (a New York Jets-től): Malcolm Jenkins (CB/FS / Ohio St.)
Láttuk tavaly, mire képesek a Texans támadói, ha beindulnak, oda ráérnek később is draftolni, de a védelemre még ráfér egy kis upgrade. Jenkins választásával a secondary már nem is nézne ki olyan rosszul, ráadásul a 17. helyen kifejezetten jó fogásnak is minősülne. RB és OLB is esélyes persze, de egyik posztra sincs olyan kaliberű, még elérhető játékos, mint a Buckeyes üdvöskéje.

 

18. Denver Broncos (a Chicago Bears-től): Rey Maualuga (ILB / USC)
Aligha kell magyarázni, ez a pick tökéletes lenne a Broncos-nak. Az LB-sor pedig kezdene elég félelmetesen kinézni arrafelé...

 

19. Tampa Bay Buccaneers: Peria Jerry (DT / Ole Miss)
Gigászi lyuk tátong a D-line közepén, amit az egyik legjobb és legsokoldalúbb DT prospect-tel lehet pótolni, és meg is fogják tenni, még ha ez a Lions híveinek csalódást is okoz majd... Lehet, Leftwich szerződtetése csak "kamu" volt, de mivel a Jets elvitte Freeman-t, így nem jött be a dolog. Ha pedig nem QB a választás, akkor a védekezőfalat kell megerősíteni, ez nem vitás.

 

20. Detroit Lions: Andre Smith (OT / Alabama)
Smith eddigi lecsúszása már-már eposzi hosszúságú, Jim Schwartz pedig van olyan jó főedző, hogy nála egy "feketebárányból" - na jó, ez Smith esetében azért túlzás - "kezesbárány" legyen. Jobb dolog nem is történhetne a drafton a Lions-szal, mint hogy egy ilyen tehetségű OT lecsúszik hozzájuk (még ha problémás is az illető), ez a pick is az "azonnal behúzandó" kategóriába tartozik.

 

21. Buffalo Bills (a Philadelphia Eagles-től): Brandon Pettigrew (TE / Oklahoma St.)
[egy lehetséges Jason Peters tréd keretében kapná a Bills]
A class legjobb TE játékosa olyan csapathoz kerülne, ahol rögtön kezdőként számítanának rá, ráadásul alaposan megkönnyítené Trent Edwards dolgát, aki T.O. után újabb elit célponttal gazdagodna. A futójáték is tovább javulna, ugyanis Pettigrew a jól blokkoló tight endek sorába tartozik. Bizonyára lennének olyanok, akik Unger, Robiskie vagy egyéb játékos miatt szívesen feljönnének a Bills helyére, de a Falcons, sőt a Vikings is kacérkodhat Pettigrew kiválasztásával, ezért a Bills nem óhajtana lejjebb menni.

 

22. Minnesota Vikings: Max Unger (OL / Oregon)
Talán egyesek WR-re tippelnének, de Brad Childress nem az a fajta ember, aki elkapót draftol az első körben. Ha csak nem a biztos kezű possession WR-t, Brian Robiskie-t... de ha Unger elérhető, ő lesz a Vikings pick-je. Tökéletesen illene a Vikes falába, de Unger már csak ilyen, illik ő szinte bármelyik csapatba.

 

23. New England Patriots: Clay Matthews (OLB / USC)
Korábbi mock draftom e téren változatlan. "Kezdő OLB, vagy minőségi backup a támadófalba? Ha Matthews még benn lesz, ez nem lehet kérdéses. Vrabel méltó utódja lehet a remek vérvonallal és kimagasló tehetséggel megáldott játékos, a Pats hívei elégedetten dörzsölhetnék a tenyerüket."

 

24. Atlanta Falcons: Sen'Derrick Marks (DT / Auburn)
A Falcons-nál is nagy need a DT poszt, ráadásul Marks-ban sokkal több van, mint gondolnánk (nekem kedvenc DT-m a draftról, szóval csak szubjektíven tudok róla írni). Persze a sérülések, a futás elleni játék felvethetnek aggályokat, de egy olyan fiatal csapat, mint a Falcons megengedheti magának a rizikót, és rászánhatja a kellő időt és energiát. LB-t később is tud húzni a Falcons, tight endekből meg Pettigrew kivételével senki sem éri meg az első körös picket. Ráadásul a Colts és a Titans potenciális veszélyt jelentenek, legjobb itt elvinni Marks-ot.

 

25. Miami Dolphins: Brian Robiskie (WR / Ohio St.)
Kellenek a játszótársak Pennington-nak. A védelembe is kell még pár ember, de az első kör végén akadhat 2-3 "jóféle" WR, amiből érdemes egyet kihalászni. Robiskie akár már újonc évében kezdő lehet, és sokat javíthat a Dolphins elkapóinak megítélésén. És még jó red zone célpont is.

 

26. Baltimore Ravens: Eben Britton (OT / Arizona)
Mindkét tackle poszton használható játékos, kellő vérfrissítés a Ravens OL-be, így a fallal nem lennének egy ideig gondjaik. Következő lépésnek pedig majd jöhet egy WR.

 

27. Indianapolis Colts: Evander Hood (DT / Missouri)
Vajon meddig halogatják, hogy a DL-t végre rendberakják? A fal két szélén nincs gond, a pass rush is működik, de mit ér az egész, ha középen mindig csak "B" kategóriás játékosok próbálnak veszélyt jelenteni az ellenfél támadóira, igen mérsékelt sikerrel... Persze lesz elérhető DT későbbi körökben is, de egyse ér fel Hood-dal, sőt... A Colts-nál is tudják, 4 DT van, akiben komoly potenciál rejtőzik, íme, a negyedik még pont elérhető, minek rizikóznának kérdőjeltől hemzsegő későbbi körös prospectek-kel?

 

28. St. Louis Rams (a New Orleans Saints-től illetve a Philadelphia Eagles-től): William Beatty (OT / Connecticut)
[a 2/3 + 4. körös pickért cserébe]
A Saints annyira nem ragaszkodik ehhez a pick-hez sem, a Ramsnek pedig lépnie kell, mert nagyon kevés már a kezdőpotenciállal rendelkező tackle, nekik pedig nagy szükségük van egyre, így nem várnak tovább, és feltrédelnek Beatty-ért. Mivel a futójátékot szeretnék erőltetni St. Louisban, így ez a csere még kifizetődő is lehet...

 

29. Cleveland Browns (a New York Giants-től): Jarron Gilbert (DE / San Jose St.)
[egy lehetséges Braylon Edwards tréd keretében kapná a Browns]
Bye-bye, Shaun Smith, welcome Mr. Gilbert. A jókora tehetséggel megáldott falember ütőképes triót alkotna Shaun Rogers-szel és Corey Williams-szel. Ezért még a Cardinals-t is visszautasítják, akik sem az előző, sem az itteni picket nem tudják megszerezni...

 

30. Seattle Seahawks (a Tennessee Titans-től): Knowshon Moreno (RB / Georgia)
[a 2/4 + egy hátsóbb pickért cserébe]
Nem véletlen kapart volna a Cardinals, ettől féltek, és nem tudtak tenni ellene... A Seahawks így szert tett a jövő QB-RB párosára, már csak abban kell reménykedniük, hogy az O-Line kibírja a szezont sérülések nélkül. Moreno pár forduló után kiharcolhatja magának a kezdő pozíciót, elnézve a Seahawks futójátékosait, ez nem is lesz olyan megerőltető számára...

 

31. Arizona Cardinals: Alex Mack (C / California)
Azok a szemtelen csoportriválisok! Még jó, hogy van "B-terv" hasonló esetre, ez pedig a center poszt upgradelése, ami az utóbbi idők legígéretesebb játékosával, Mack-kel tökéletesen végrehajtható. RB meg majd jön a következő körökben...

 

32. Pittsburgh Steelers: Jamon Meredith (OT / South Carolina)
A kezdőjátékosok megvannak Steel City-ben, aki jön, mindenféleképpen backup lesz újonc évében, hacsak nem nyújt kiemelkedőt. Mivel a támadófal még mindig nem az igazi, és úgy néz ki, ha nem cselekszenek időben, idén is lemaradnak mindenkiről, ezért a Steelers elejét veszi ennek a lehetőségnek, és bebiztosít egy falembert magának. Meredith remek pass protection-ben, és a profik között guard-ként és tackle-ként is szóba jöhet. Tökéletes a Pittsburgh-nek.

 

Tóth László (Go Vikings!)