NCAA Div-A: 4. hét - Összefoglaló

Sokan sokszor elmondják, az NCAA hagyományosan legkomolyabb játékerőt képviselő csoportja a SEC, mely mint egy „mini NFL” funkcionál. A játékhét ezen konferencia csapatainak főszereplésével zajlott, és 4 igen parázs kis SEC-rangadót láthattunk. Azt már mondani sem kell, hogy fantasztikus események most sem maradtak el, a 7 hosszabb ismertetőn és a csoportok külön-külön áttekintésén keresztül megpróbálunk minden fontos történést megemlíteni. A fénypontban tehát a déliek és a („szokásos”) meglepetések!

Florida (#3) - Ole Miss 30-24
Derbi 1: Időrendi sorrendben haladva az első Southeastern Conference csapatok közti mérkőzés a Florida Mississippi állami, idénybeli első idegenbeli szereplése volt. Ez az egész gárda (de főleg a 35 újonc) teljesítményére kihatott, az Ole Miss jól megizzasztotta a regnáló bajnokot. A főedző, Urban Meyer többször is említette, fiai még nem biztos hogy készek erre a kalandra, még annak ellenére sem, hogy három otthoni találkozójukon átlagban 55 pontot értek el. Két kulcsembere azonban káprázatos dolgokat művelt a pályán, így végül a Rebelsnek kellett elkönyvelnie sorozatban harmadik vereségét. A siker fő letéteményese a másodéves(!) irányító, Tim Tebow volt. Tebow már tavaly is bizonyított a Chicago Bears által draftolt Chris Leak mögött, főként futásaival vétette magát észre. Termete alapján inkább mondanánk fullbacknek, de ő bebizonyította, hogy passzolni is tud: az iskolarekordnak számító 166 yard rushing mellett 260 yardot passzolt, az összehozott 426 yard 36-al több, mint az Ole Miss teljes csapatának produktuma! Ebben persze nagy szerepe volt az elkapó Percy Harvinnak (121 yard és 1 Td), a többiekre a statisztaszerep maradt. Bár az ellenfél csak a harmadik negyed végén tette szorossá a meccset, ennél azért többre lesz szüksége a Floridának, ha meg akarja védeni a címét, ezt még a játékosok és az edzői stáb is elismerte.

South Carolina (#12) - LSU (#2) 16-28
Derbi 2: Márpedig azért kell még egy 4-0-ával álló együttesnek is javulnia, mert olyan csapatokkal versengenek ebben a csoportban, mint például az LSU vagy a Kentucky. A Tigersszel elég sokat foglalkozunk mostanában, de nincs az a jelző, ami jól kifejezi erejüket és mutatott játékukat. A dél-karolinaiak agyba-főbe verése végleg arra predesztinálja őket, hogy bajnokok legyenek. Adva van egy roppant erős ellenfél, a 12. helyen kiemelt, „óriásölőnek” tartott Gamecocks, számolni kell még Spurrierrel, a mágussal, akinek mindig van jópár trükk a tarsolyában, az esélyesség terhével és azzal, hogy mégiscsak egy riválisról van szó. A végeredmény: az eredményjelző nem erről árulkodik, de nagyon sima siker, alázás. Utóbbit a szimbolikus jelentősséggel bíró Fake field goal Touchdown miatt mondjuk, a louisianai edző Les Miles szabályosan kihívói képébe nevetett, mikor a rúgó Colt David 15 yardos futással 21-7-re módosította az állást. A playnél holdert játszó, parádés átadást bemutató kezdő irányító Matt Flynnek nem ez volt élete mérkőzése, a komplett védelem nyújtott megint top formát. Ha nincs hiányzó ebben a csapatrészben, képtelenség áttörni rajta. Nem jó előjel az elkövetkező ellenfelek számára, hogy ez Spurriernek sem sikerült…

Kentucky (#21) - Arkansas 42-29
Derbi 3: A Tigrisek is vadmacskák, de ha csak szimplán Wildcats névre hallgató, nagyszerűen menetelő csapatot keresünk, akkor sincs szükség hosszas kutakodásra. A Kentucky története egyik csúcspontjára került (1984 óta nem volt kiemelt) a most elért 4-0-s idénykezdéssel, és megjegyzendő, ezeket nem kocsmából verbuvált nyugdíjasok ellen érték el. A múlt heti állami rangadó besöprésével és az Arkansas idegenbeli legyőzésével jelezték, ők sem viccből vagy muszájból lépnek pályára. Nagy közhely, viszont megint igaz: az irányítók hozhatnak vagy veszíthetnek el legkönnyebben egy találkozót. A Heisman-kandidáns Andre Woodson és a Razorback QB Casey Dick közti diferencia döntött, egyikőjük sem szerepelt igazán jól, amikor azonban kellett, Woodson képes volt váltani. 8 pontos hátrányból (ami nem akárhogy jött össze: 1 ponttal ment a Kentucky, mikor egy safetyvel és egy safety punt return Touchdownnal fordított a ’Backs) felhozva társait fordította meg az állást, míg Dick 46.6%-os hatékonysága és két interceptionje (0 TD-vel) nagyban rányomta a bélyegét az Arkansas támadójátékára. Legalábbis ami a levegőben elérhető részt illeti, a „földön” McFadden minden tőle telhetőt megtett, 29 próbálkozásból 173 yardot és 1 Touchdownt futott. Valami váltásra mindenképpen szükség van, mert a szurkolók nem szoktak hozzá a két egymás utáni vereséghez (igaz mindkettő a negyedik negyedben vált realitássá). Amerika mégsem ettől, hanem Woodson NCAA rekordjától hangos: az ifjú irányító utóbbi 296 passzából egy sem került az ellenfél védőjének kezei közé…

Georgia (#22) - Alabama (#16) 26-23 (OT)
Derbi 4: A várakozásoknak megfelelően a szombat este fénypontja - már ami az izgalmakat illeti - a 110000 ember szeme láttára lezajlott „Elefántok vs. Kutyák” párviadal volt. Nem kell persze rosszra gondolni, Michael Vick sem volt a közelben, így egy teljesen legális és egyenlő feltételekkel zajló összecsapást láthatott a nagyérdemű. A korábbi Dolphins tréner, Nick Saban által gardírozott Bama egy leheletnyivel erősebbnek tűnt, lélektanilag mindenképpen (hibátlan mérleggel, az Arkansas elleni comeback győzelem után). A Dawgs viszont jól taktikázott, szépen tartotta a labdát és kezelte az órát, végig kézben tartva ezzel a meccset. A fontos 3rd down, azaz harmadik kísérlet szituációkat sikeresen átvészelték (19/9), míg az Alabama túlságosan sokszor volt kénytelen puntolni (15/3), ezért utóbbiak csak futottak az eredmény után. A futás mellett azért passzoltak is, de John Parker Wilson irányító ezt a nagy terhet még (vagy már…) nem tudja elviselni; két rushing TD-jére azért szükség volt, így legalább szoros lett a végeredmény. A nyerőembernek a georgiai futó Thomas Brown és az élete első egyetemi pontjait elérő WR, Mikey Henderson bizonyult, utóbbi mikor máskor hajtotta volna végre e felejthetetlen elkapást, mint a hosszabbításban. A győzelemmel valószínűleg a Georgia megelőzi a toplistán az Alabamát, kesergésre vagy túlzott önbizalomra egyik csapatnak sincs még oka.

Miami (FL) - Texas A&M 17 (#20) 34-17
Meglepetés 1: Ha már Saban kapcsán szóba került a Miami, említsük meg a város messzeföldön híres-hírhedt college football csapatát, a ’Canest. Idén egyelőre nem a sikerekről, de még nem is a balhékról szólnak az egyetemmel kapcsolatos híradások, az Oklahoma elleni csúnya zakó fájdalmas emlék lesz hetek, hónapok múltán is. Most azonban bebizonyították a miamiak, hiba őket leírni, szépen szeretnék búcsúztatni az évtizedek óta nekik otthont adó Orange Bowl stadiont. A 20. helyre rangsorolt Texas A&M felett aratott igen sima diadal okot adhat a bizakodásra, a kétkedők (illetve a Sooners drukkerek) pedig megjegyezhetik: lám mekkora a különbség a jók és a legjobbak között… A Hurricanes két azonos elbánással kezelt irányítója közül Kyle Wright talált magára, és mivel a defensive end, Calais Campbell vezette védelem jól muzsikált (az első félidőben 38 yardon tartották az Aggiest), és az elkapó Sam Shields is hatalmasat nyújtott, tulajdonképpen átgázoltak ellenfelükön, hiába volt minden fogadóiroda és szakíró szerint az esélyesebb a Miami. Aki rájuk fogadott, nagyot kaszálhatott…

Syracuse - Louisville (#18) 38-35
Meglepetés 2: A negyedik játékhétnek is megvolt a maga Appalachian State-Michigan mérkőzése, az eleddig nyeretlenül (és ráadásul kilátástalanul) álló Syracuse idegenben, a Big East csoport fő várományosának tartott Louisville ellen elért győzelmére az, hogy bravúr, nem fejez ki semmit. Az Orange QB-je, Andrew Robinson 423 yardot (17 jó passzból, ami 25-ös átlag…) hozott össze, ami ugyanúgy karriercsúcs, mint Brian Brohm 555 yardos (!) teljesítménye. Előbbi csapattársainak, védelmének talán még megbocsátható lenne a sok kapott pont, a Cards védőinek viszont… 38 pontot kapni attól a csoportellenféltől, aki három találkozón 32 pontra volt képes; ez nem egy bajnokesélyes sajátja. Lehetne még ragozni az egyik szempontból szenzációt, a másikból szégyent, de nem érdemes. A lényeg, hogy ezzel a D#-el, sok szabálytalansággal és labdaeladással a Louisville maximum a Big East harmadik helyére lehet jó. Kraigthorpe elődje, a Bobby Petrino által vezetett Atlanta Falcons vergődését figyelve pedig igencsak kinéz Brohmnak egy vaskos 1/1-es profi szerződés…

Penn State (#10) - Michigan 9-14
Meglepetés 3: „A Michigan visszatért!” – ezt a mondatot Michael Hart, az idézett egyetem futójátékosának szájából hallhattuk, aminél jobb alcímet keresve sem találhattunk volna. Kettő szörnyű kudarc és összesen 73 kapott pont után valami történt a Big Houseban. A két vereséget két győzelem követte, ezeken a 73 helyett már csak 16 pontot engedélyezett a Notre Damenak és a Penn Statenek a Wolverines. Utóbbi ellen kifejezetten jól megy: a legendás, 54 éve pennsylvaniai főedző Joe Paterno sorozatban 10-edszerre kapott ki a Rozsomákoktól, ebből ötször ugyanúgy mint most, top 10-es csapatként. Számos indok sorolható fel ennek magyarázataként, jelen esetben a michigani futójáték (azaz szinte Hart egyszemélyben) és a védekezés (futás és passz elleni úgyszintén) volt a döntő. A végzős RB parádéival jól húzza iskolája szekerét, és valljuk be, hasonlattal élve ő is volt az, aki kihúzta ezt a szekeret abból a bizonyosból…A Nittany Lions iránytója, Morelli nagyon pontatlannak bizonyult, csakúgy mint a sérült Chad Henne-t pótoló Mallett, de a freshmantól nem is lehetett csodát várni. Amire szükségre szorult csapata, azt hatékonyan abszolválta, és futott TD-je minden bakit orvosolt. Henne idén végez, szóval Mallettnek még valószínűleg lesz ideje fejlődni, egyelőre azonban az oldalvonalon. A térdproblémákkal küszködő QB állapota napról napra javul, és nagyon várják már mind a szimpatizánsok, mind a társak visszatérését, előreláthatólag már ő fog kezdeni a Northwestern meccsen. A Penn State 3-1-el áll, elméletben nem kellene még kongatni a vészharangokat, de sokan sérelmezték az első komolyabb akadályon való elbukást és a mutatott játékot, illetve vannak akik már JoePa nyugdíjazását szorgalmazzák… Ez amúgy mostanra minden botlásnál beszédtéma, de ne feledjük, a Lionsnak még így is jó esélye van akár megnyerni a Big Tent.

Távirati stílusban a többi csoportról, mérkőzésről:

ACC:
Három konfrangadót rendeztek, kettőn az előző év döntősei, a Wake Forest és a Georgia Tech játszottak. A WF fennállása első hosszabbításban elért győzelmével(!) nyert a talán jobb erőkből álló Maryland ellenében 21 pontról fordítva (nagyon kellett az a 100 yardos Int return TD is…), a GT viszont kikapott a Virginiától, mely a sötét ló szerepéből lépett elő. A Clemson hozta a kötelezőt a North Carolina State legyőzésével, csakúgy mint a Virginia Tech. A North Carolina kezdheti temetni szezonját, a szép remények tovatűntek, a jövő a jó recruitingnak hála fényesebb lehet. A Duke és a Boston College katonai csapatokkal meccselt, róluk kicsit később.

Big 12:
Az Oklahoma továbbra is frenetikus, bár a végeredmény kicsit csalóka: a harmadik negyed végén még jóval szorosabb volt az állás. A Nebraska nagyon közel járt egy fájdalmas vereséghez, a Ball State kickere azonban a végső 50+-os próbálkozásnál megkegyelmezett. Töretlenül halad előre a már kiemelt státuszban lévő Mizzou, mérlegük jelenleg makulátlan, a Cornhuskers akár még nagy bajba is kerülhet. A hét egyetlen Big 12 csapatok közti találkozóján a Oklahoma State diadalmaskodott a Texas Tech felett, az Iowa State viszont csak az Iowa állami rangadóra volt képes magát felszívni, kaptak már ki másodosztályútól, most meg a nem éppen erejéről (inkább bundabotrányáról) ismert Toledo küldte őket haza egy nagy pofonnal. A Baylor nehézkesen, a Texas, a Kansas és a Colorado könnyedén húzta be a maga meccsét.

Big East:
A Syracuse louisvillei diadalán kívül is van még min meghökkenni, ha a konf eseményeit figyeljük. A Connecticut bravúr kategóriába sorolható diadala a Pittsburgh ellenében, és az, hogy mellettük a Cincinatti is hibátlan, elég megdöbbentő. Utóbbi irányítója, a WF-ből „szerzett” Ben Mauk jelenlegi egyetemén is megsérült. A West Virginia sima sikere nem, a South Florida szárnyalása annál inkább fantasztikus tény. A dél-floridaiak hét éve tagjai az elsőosztálynak, a harmadik hét utáni rangsor pedig minden csapattag falán ott díszeleg: története során először szerepelt rajta a South Florida Bulls neve is. A Rutgers szabadnapos volt.

Big Ten:
A konferenciának is nagy napja volt a szombat, a Nagy Tizek szinte összes csapata (sőt mondhatni mind, ha a „plusz egy” Notre Dame-ot belevesszük…) csoportellenfelével játszott. A már említett Michigan-Penn State összecsapáson kívül derbinek, vérbeli rangadónak csak az Illinois-Indiana számít, melyet az idegenben szereplő harcoló illinoiak gyűjtöttek be (a harcoló írekről egy kicsit később). A Wisconsin továbbra sem meggyőző – bár hibátlan – annál inkább az Ohio State. A koraősz, mint tudjuk, a gesztenye szezonja… 4-0-ával áll a Purdue is, velük kapcsolatban azonban túlzott találgatásokba kár bocsátkozni, a neheze számukra csak most jön (Notre Dame, Michigan, OSU…).

Függetlenek:
Érdekes dolog rápillantani az Independent tagok eredményeire: legjobban az abszolút újonc Western Kentucky áll (3-1), legrosszabb a szebb napokat megélt Notre Dame (0-4). Több történelmi dolog történt a hétvégén, de szomorú apropója csak egynek volt. Az ND soha de soha nem kezdett még 4 vereséggel, a tavaly egekig magasztalt Charlie Weis hamar bűnbakká vált sokak szemében, a többség viszont még hisz benne és Jimmy Clausenben. A sorsolás bitang kemény, sok posztot szívesen betöltenénk az NCAA-ben, de a Notre Dame háza táját most azért elkerülnénk… A Navynak nincs védelme, ez még egy Duke ellen – ha szorosan is – belefér, ha ez nem változik, az Army elkezdhet reménykedni…

Pac-10:
Az USA Nyugati partján, a Pacific-10-ben is csak konferencia közi mérkőzések voltak, mindenfajta szokatlan eredmény nélkül. Győzelmet aratott a USC, az Oregon, a California, javított a UCLA, és az Arizona State Oregon State elleni diadala sem borította ki a bilit sehol. Bármennyire is nyomulnak a Kacsák és a Nap Ördögök, kétesélyesnek tűnik a konf: A USC-t esetleg, hangsúlyozzuk esetleg megfoghatja a California.

Többiek (C-USA, MAC, MWC, SEC, Sun Belt, WAC):
A teljeskörű tájékoztatás miatt még említsünk meg zárásként pár furcsább találkozót. A Légierő kifogyott az üzemanyagból, könnyed BYU siker lett a vége, a Houston Cougars győzelme is értékes a Colorado State ellen (a Rams pedig többre hivatott), akárcsak a másodosztályú North Dakota State-é a Central Michigan otthonában. És egy óriási meglepetés, csak úgy: az UNLV se mindig alá meg 27 ponttal egy UCLA-t verő csapatot…

Horváth Róbert (JJ Tiller)