Super Bowl LI beharangozó #4: A Front 7

Front 7

A csapatrészek áttekintése ezúttal a védelmi front és a linebacker sor bemutatásával folytatódik. Ez az a két csapatrész, ahol – néhány pozíció kivételével, igazán nehéz kezdő játékosokról beszélni, hiszen egyfelől a falban dolgozók frissen tartása miatt a rotáció szinte állandó, másrészt a nickel felállás már a játékok döntő részét dominálja. Így egy főként futás ellen hasznos ember hiába része az alap formációnak, ha csak a játékok 30-40%-ban kap szerepet.
A pozíciós csereszabatosság különösen igaz, ha a New England Patriots egységét nézzük, akikkel kapcsolatban ember(de akár koordinátor és/vagy irányító) legyen a talpán, aki képes átlátni és pontosan érteni, hogy a következő pillanatban mi is várható. Papíron nem különösebben nagy nevek, a legjobbjuk a másodéves Trey Flowers, nem is tudnak különösen nagy dolgokat, de a játék szinte minden elemében jók, és bármilyen pozícióban és sémában, illetve ezek kombinációjában is képesek játszani, akár egyik játékról a másikra. És keverik is őket becsülettel. Alapvetően négyfős a front, de bárki kaphat akár háromfős frontokra jellemző feladatokat is. A már említett Flowers elsősorban passz siettető, alapfelállás szerint a széléről, nickelben már középről. De ha mégis futni szeretnének rajta, képes egy 3-4 DE módjára állni a sarat a darálóban, jóllehet 30-40 fonttal alacsonyabb a súlya, mint ideális lenne az adott szerepkörhöz. Flowers tavaly sérülés miatt kihagyta szinte a teljes újonc szezonját, de az idei szezon végére a legtöbbet foglalkoztatott tagja lett a front7-nek, az AFC döntőn a játékok 84%-ban a pályán volt. Mellette a két DT Alan Branch és Malcolm Brown kapja a legtöbb játékidőt, a futás elleni védekezés mellett mindketten veszélyesek a QB-ra is, gyors első lépéssel könnyen zavarba hozzák az ellenfél támadófalának belsejét, bár speciel Alex Mack azért nem könnyen zavarba jövő fajta. A további játékon Chris Long, az örökös Patrióta Rob Ninkovich és Jabaal Sheard osztozik feladattól és szituációtól függően, és nem is feltétlenül hárompontos állásból indulva. Flowers után Sheard szerezte a legtöbb sacket az alapszakaszban, szám szerint ötöt. A linebacker sort a védelem kapitánya Dont’a Hightower fémjelzi aki, vállsérüléssel bajlódott a Steelers ellen, ezért a játékok felére limitálták a szereplését. A héten nem végzett teljes edzésmunkát, de nem valószínű, hogy bármennyit is kihagyna öszántából az év utolsó meccséből, ameddig képes lesz lábra állni, addig biztos, hogy a tőle megszokott magas intenzitású játékot fogjuk látni. Az persze kérdés, hogy milyen feladatok ellátására lesz alkalmas, egészségesen akár DE pozícióból indulva is képes eredményesen siettetni az irányítót, de lehet ezúttal nem a játékidejét, csak a feladatait fogják korlátozni, amelyet képes így is a tőle megszokott magas színvonalon ellátni. Márpedig a Falcons széles tárházzal rendelkező támadójátéka ellen szüksége lesz Bill Belichicknek valamennyi elterelő hadműveletére és trükkjére, és hát az biztos, hogy volna neki miből válogatni. Hightower mellett főként Shea McClellin és Kyle van Noy osztozik a játékokon, nagyjából egyenlő arányban, illetve egyre több szerephez jut az újonc Elandon Roberts, aki nem egy nagy termetű játékos, de hatalmasakat képes ütni, és az igazi Belichick-féle mentalitást képviseli. Ha hatalmas móka van, esetleg Berkevious Mingot is pályára engedik, de a nézők kedvéért reméljük, hogy szoros meccs lesz, és nem lesz ennyire bátor a hatszoros bajnok vezetőedző.

Az Atlanta Falcons védelmét, ezen belül is az első hét ember munkáját talán nem jellemzi ennyire a szofisztikáltság mint a Patriotsét, de egy dolog biztosan elmondható: szédületes sebességgel teszik amit teszik. Dan Quinn vezetőedző két Super Bowlt járt meg olyan „gyenge” védelemmel, mint a Legion of Boom, a második ellenfél ráadásul épp a mostani lesz, így a recept általánosan és talán a Super Bowl tekintetében is adott, pontosan tudja, mi kell egy olyan védelem építéséhez, amely képes hazavinni a Lombardi-trófeát. Kinevezésével pontosan ez a munka kezdődött el, és miután nem akarta föltalálni a meleg vizet, már sikeres mintákból dolgozott. Bár a második év sem indult jól, az alapszakasz végére és a playoffra, mintha már szikrázna valami abból, amit két évvel ezelőtt Thomas Dimitroff általános igazgatóval kitaláltak: a sebességre alapozva építik föl az új szupervédelmet. A 2015-ös draft nyolcadik választottja épp „vonmilleri” tulajdonsága (sebessége és mozgékonysága) miatt lett ennek a változásnak a legfontosabb arca. Vic Beasley egy talán sokaknak csalódást keltő újonc év után, az idei évre egy nagy ajándékot kapott a menedzsmenttől. Szituációs siettetőnek igazolták ugyan Dwight Freeney-t, de végül a legfontosabb védőjátékosuk mentorává vált, a valaha volt egyik legjobb speed rusher. Freeney segített megérteni Beasley-nek, hogy miként használja az adottságait, illetve leginkább azt, hogy mikor melyiket. Még látszik, hogy másodéves játékosnak szüksége van a sémára (széles technika, hogy legyen hely gyorsulni), hogy odaérjen az irányítóhoz, de ha odaér ritkán gyakorol kegyelmet. A szerzett hat fumble-je az alapszakasz legjobbja, 15.5 sack-je szintén. Marcus Cannonnal komoly csatára van kilátás, és nem lenne meglepő, ha Josh McDaniels nem hagyná magára a jobb oldali tackle-t. A védőfalban Jonathan Babineaux, Grady Jarett és Ra’Shede Hageman osztja el a belső feladatokat, nagyjából egyenlő arányban, de a rotációban még részt vevő valamennyi falember, így Tyson Jackson vagy Courtney Upshaw is folyamatosan játékban van, ezáltal biztosítva, hogy a front végig friss tudjon maradni, már amennyire ez lehetséges. A LB-sor felépítése is mérnöki teljesítményre hajaz, és nem kevésbé újhullámos mint a védőfal. Deion Jones a középső LB az igazodási pont, illetve mellette a legjobb barátja, a szintén újonc De’Vondre Campbell. Ami közös bennük az a már sokat emlegetett sebesség, de amíg Jones alacsonyabb, zömökebb, addig Campbell jóval magasabb (6’1 vs 6’4 – de mindkettő 4.6 alatt futja a 40 yardot) a TE-k ellen jobban funkcionáló játékos. A koncepció, hogy akár RB vagy kisméretű WR támadja a LB-t, akkor sebességből képes velük menni Jones, míg a fizikálisabb, jóval erősebb WR-ek, TE-k ellen Campbell az ideális választás. Újoncokról van szó, így voltak természetesen növekedési fájdalmak, de kiváló teljesítmények is (Jones a legtöbb levédekezett passzal zárt az LB-k között), és ahogy teltek a meccsek és jött a rutin (újonc szinten), úgy lettek egyre magabiztosabban a szerepkörükben. Itt azonban Tom Brady ellen kell majd helytállni, a világ legnagyobb színpadán. Beasley-vel együtt azonban hosszú időre meghatározhatják a Falcons védelmét, bármi is történik ezen a meccsen. 
Elcsépelt lehet, hogy az irányító siettetése a kulcs a győzelemhez, de tényleg így van. Különösen, hogy nem csak az irányítók, hanem a két támadó koordinátor is szakmája legjobbjai közé tartozik, így hatalmas stratégiai csata is várható a szokásos öldöklő, fizikai küzdelem mellett. A liga legtöbb pontot szerző támadói, a legkevesebb pontot kapó védelem ellenében, ez a kulcspárharc. Ha Belichick össze tudja zavarni a sémáival és több feladatot is magas szinten ellátni képes játékosaival Matt Ryan-t, akkor bajban van a Falcons. De ha nem, és előnyből, főleg nagyobb (packersi) előnyből játszhat az Atlanta, úgy különösen veszélyes lesz Brady-re az a sebesség, amely a passzra kényszerített Patriots ellen felvonultathatnak. Gigászi sakkcsata lesz, amelyben a védelem első 7 (vagy éppen 5-6) emberre stratégiai feladatok várnak.