Super Bowl XLVII VI.
Végül, de nem utolsósorban a Harbaugh-fivéreket ismerhetitek meg közelebbről.
Nem nehéz elképzelni, hogy már minden futballkedvelőnek, az érintett családot és néhány perverz újságírót kivéve, masszívan elege van a „Harbowl” témából, de nem kerülhetjük meg a két edző személyének, illetve a várható elképzeléseinek bemutatását.
Talán említeni sem szükséges, hogy micsoda kuriózumnak számít, hogy egy olyan munkakörben, amelyből mindösszesen 32 van az egész világon, két testvér egyszerre jut el a legnagyobb színpadra, hogy egymás ellen méressék meg magukat a 47. Super Bowlban. Amióta kiderült a párosítás, nem volt olyan nap, vagy óra, mikor valaki nem feszegette volna ezt a témát, a családtagoknak külön konferenciabeszélgetést szervezett a média, amibe talán csak a Harbaugh-család házi kedvencei nem vakkantottak bele.
A két testvér közül John az idősebb, és a nagyobb NFL rutinnal is ő rendelkezik, jóllehet ez csak a vezetőedzőségre igaz, öccsével ellentétben ő sohasem játszott a legmagasabb szinten. John Harbaugh pályafutását a Western Michigan egyetemen kezdte 1984-ben, és egészen 1998-ig dolgozott az egyetemi bajnokságban. Eleinte, mint pozíciós edző, szinte minden területen megfordulva, a futóktól a secondary-ig szinte bármit rá lehetett bízni. Néhány munkahelyváltás után már mint koordinátor szerepelt, a speciális egységek munkáit irányítva. Az NFL pályafutása az Eaglesnél kezdődött, az akkori HC Ray Rhodes ugyanebben a szerepkörben alkalmazta, és egyike volt azon négy edzőnek, akit a váltás után az új vezetőedző, Andy Reid is megtartott a saját stábjában. Egészen 2008-ig kellett várnia a nagy lehetőségre, hogy maga is vezetőedző lehessen, jóllehet ehhez kellett az is, hogy a Ravens elsőszámú kiszemeltje, Jason Garrett visszautasította a lehetőséget, és maradt Dallasban. Harbaugh – többek között Bill Belichik patronálása mellett, végül meggyőzte a tulajdonost és a general managert, hogy ő a legalkalmasabb személy, és egy nem túl gyakori ugrással, ST koordinátorból rögtön vezetőedzővé avanzsált. A döntést valószínűleg már senki sem bánja – a Dallasban erősen vegzált Garettet kivéve, hiszen Harbaugh első öt éve parádésra sikerült. A legrosszabb évben is minimum 9 győzelmet szereztek, valamennyi alkalommal eljutottak a rájátszásba, és ott legalább egy meccset meg is nyertek. Három alkalommal jutottak el az AFC döntőig, amin az idei évben sikerült először túljutni, egy nem akármilyen sorozat végeztével. Harbaugh egyik legnagyobb húzása, és egyben vezetői képességeinek esszenciája volt a támadó-koordinátor csere a szezon derekán. A korábbi koordinátor, Cam Cameron köztudottan jó viszonyt ápolt a vezetőedzővel, ám az eredmények nem jöttek, és egy identitás nélküli támadógépezet tükröződött vissza a pályáról. Saját elmondása szerint pályafutása egyik legnehezebb döntése volt, amelyet talán megkönnyített, hogy házon belül igen jó alternatívát talált az egykori Colts HC, Jim Caldwell személyében. Arra, hogy mennyire volt ez jó döntés, parádés választ adott a rájátszás-menetelés, hiszen Caldwell játékhívásai és stratégiája nagyban hozzájárult a Colts, még inkább a top favoritnak hitt Patriots leigázásában.
A családi erények közül elsőszámúként a maximalizmust érdemes említeni, mind saját magukkal, mind a kollégákkal, és nem utolsósorban a játékosokkal szemben is. Bár Jim Harbaugh csak egy évvel fiatalabb, talán rajta még inkább megfigyelhető ez a fajta szemlélet, amely ha nem is feltétlenül szimpatikus minden szemlélő számára, de kétségtelenül működőképes és eredményre is vezet. Valószínű, hogy e szemlélet nélkül soha nem is jutott volna el sem játékosként, sem edzőként a profi ligába. A fiatalabbik testvér ünnepelt sztár volt már az egyetemen is, az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapat, a Michigan Wolverines irányítója volt négy éven át. Majd egyetemi pályafutása végeztével, szinte valamennyi fontos statisztikát tekintve, minden idők legjobb Wolverine-jei között találjuk a nevét. Az 1986-os drafton a 26. helyen választotta a Chicago Bears, ahol hét szezont húzott le, mielőtt az Indianapolis Colsthoz igazolt, ahol pályafutása legjobb időszakát töltötte. A 30-as éveiben járó Harbough egy szenvedős év után egy parádésat produkált, elvezette a Coltsot a rájátszásba, ahol egy utolsó pillanatban elejtett passznak köszönhetően nem sikerült legyőzni a Steelerst az AFC döntőben. Ez a szezon azonban meghozta az egyéni elismerést Jimnek, az AFC-ben az év játékosa lett, az év visszatérőjének is megszavazták, és pályafutása első és egyetlen Pro Bowl részvétele is az 1995-ös szezon után történt. A csúcs után meredek esés következett, több csapatban is megfordult, többek között a Ravens keretének is tagja volt. 2001-es visszavonulása előtt, apja oldalán már belefolyt az edzők életébe is, asszisztensként és toborzóként dolgozott a Western Kentucky egyetemen. A 2002-es évet az Oakland Raidersnél töltötte, mint QB edző, ez alatt NFC-bajnoki címhez és Pro Bowl részvételhez segítette Rich Gannont. Egy rövid kitérő után hamar a Stanford Cardinal vezetőedzője lett, ahol nem kevésbé sikeres évek következtek. Már 2009-ben lehetőséget kapott egy interjúra, a Jets HC állása kapcsán, de ez a poszt végül Rex Ryanhez került. Az igazi sikerek azonban csak ezután következtek, a Cardinalt hosszú szünet után egy bowl mérkőzésre vezényelte, majd a következő évben Andrew Luck vezérletével minden idők legjobb szezonját produkálták, csupán egyetlen vereséget szenvedve, a nagydöntős Oregon ellenében. Ebben az évben az NCAA legjobb edzőjének is megválasztották. Ekkor már nem kerülhette meg szinte egy vezetőedzőt kereső csapat sem, végül négy nappal az Orange Bowl megnyerése után aláírt a 49ershez. Bár sokan arra számítottak, hogy az újjáépítés szenvedős lesz, de az addig botladozó irányító, Alex Smith megtáltosodott a keze alatt, végül 13-3 mérleggel zártak, megnyerték az NFC nyugati csoportját, és csak az NFC döntőben sikerült őket megállítani, a későbbi bajnok Giantsnek, drámai körülmények között. Harbaugh számára csapatszinten ugyan nem sikerült (rögtön) felérni a csúcsra, azonban az AP az év edzője címmel jutalmazta az erőfeszítéseit. Az idei évnek már mint az egyik esélyes vágott neki a 49ers, és végül nem is okoztak csalódást. Testvéréhez hasonlóan egy kényes kérdésben hozott jó döntés hozta meg az igazi áttörést. Az agyrázkódást szenvedő kezdő irányító, az addig igen jól teljesítő Alex Smith helyére a másodéves Colion Keapernick került, aki olyan dinamizmus hozott a csapat támadójátékába, hogy Smith azóta is a padot koptatja. Sokan hibáztatták Harbaught közvetlenül a döntés után, de ma már kevesen teszik, az élet végül őt igazolta, és Greg Romannal együtt egy olyan rendszert alkottak meg, amely megállíthatatlannak bizonyult az ellenfelek számára.
Mindkét együttes elsősorban a stabil futójátékra épít, és komoly károkat képes okozni a passzjátékkal, ha az ellenfél túlságosan védi az előbbit. A futballstratégák számára elsősorban a 49ers támadójátéka jelenti az igazi újdonságot, amely remekül ötvözi a régi idők fociját az újhullámmal. Greg Roman támadókoordinátor sémája ugyan hasonló read-option alapú, mint azé a Washingtoné, amely igen komoly gondot okozott a Ravens védelemnek, de egy kis csavarral, a pistol-formációból indul. A legnagyobb probléma a védők számára, hogy azok a kulcsok, amelyeket általában olvasniuk kell, nem biztos, hogy hatékonyak a San Francisco ellenében. Az NFC bajnoka ugyanabból a formációból képes teljesen eltérő játékokat bemutatni, és jóllehet Ray Lewis az egyik legintelligensebb védőjátékos az NFL történetében, de ha az általa vezetett védelem egy pillanatra is hezitál, azt nagyon komolyan meg fogják büntetni. Egy egészséges Ravens védelem, ha nem is könnyen, de fel tudná venni a kesztyűt a 49ers ellen, de elsősorban CB poszton komoly hiányosságokkal bírnak. A fő feladat ebben az esetben ugyanis a cornerekre hárul, hiszen nekik lényegében az egész meccsen egy az egyben kell levédekezni a támadójátékosokat, emellett hiba nélkül kell támogatni a futás elleni védekezést is. Rengeteg csapdát alkalmaz a 49ers, és nem ritkán három opciót is felvonultatnak egy azon játékon belül. Eddig nem igen volt olyan csapat, amely akár lassítani tudta volna őket, ha épp nem Keapernick vagy Gore futja szét az ellenfelet, akkor Vernon Davis, illetve Micheal Crabtree gyilkol a pálya szélén.
A Ravens támadójátéka ennél sokkal kevésbé szofisztikált, viszont nem kevésbé eredményes. Ez elsősorban a kiválóan teljesítő támadófalnak, a stabil futójétéknak és Joe Flacco mélységi passzainak köszönhető, azaz lényegében egy újkori Air Coryell rendszerről beszélünk. A rájátszásban leginkább a power futójáték alapozta meg a passzjátékot, Ray Rice és Bernard Pierce párosa rendkívül hatékony, még akkor is, ha nem sikerül minden játékból konzisztensen haladni. Pierce elsősorban a pálya szélei felé operál, és nagyon ritka az, hogy az első védő képes megállítani, rendszerint még a másodiknak sem sikerül. Azonban ha az ellenfél túlzottan védi a futást, itt is akad bőséggel célpont, akiket előszeretettel használ Flacco. Elsősorban Torrey Smith-t a mélységi játékok során, illetve Anquan Boldint és a TE-ket a rövidebb vagy közepes passzoknál. A 49erséhez hasonló védelmi fronttal azonban nem igen találkozott a Baltimore az elmúlt időszakban, ráadásul a Frisco legjobb védőjátékosa, Justin Smith kezdi visszanyerni régi formáját, ami egyben emeli a társak játékának színvonalát is; elsősorban a pass rush, és főként Aldon Smith teljesítményére van nagyon pozitív hatással „All-Motor” kiváló játéka. Flacco szinte hiba nélkül hozta le a rájátszást, amire ezúttal is nagy szükség lesz az ellenfél labdahalászási képességeit figyelembe véve. Ahogy a New England ellen is, ezúttal is a támadók, a játék jellegéből adódóan főként a futójáték teheti a legtöbbet a győzelemért, hiszen ez garantálhatja, hogy a 49ers támadói az oldalvonal mellett maradnak, ami erősen limitálja a pontszerzési esélyeket.
A Harbaugh érában egy alkalommal találkozott a két együttes, egy nem túl szemkápráztató mérkőzésen 16-6 arányban győzött a Ravens, összesen 170 yardon tartva a Friscot. Meglepő lenne, ha hasonló eredményességet tudna bemutatni a Baltimore, bár állításuk szerint sikerült néhány gyenge pontot találni a 49ers támadójátékában. Nem kétséges, hogy minden futballszerető kíváncsian várja, mit sikerül ebből a pályán megvalósítani.
Zandler Gábor (gabtsi)
Hozzászólások
Fangio akkor ment a Stanford Cardinal-hoz,utána a 49ers-hez.
"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.
http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
Nagy meccs lesz az tuti.
Go Ravens