2012 Rose Bowl

Újra elérkezett a nagy nap, a college football ünnepe, a 2012-es Rózsák Kupája!

 
RÖVID TÉNYEK
 
Miért?
Tavaly így kezdtük a Rose Bowl beharangozóját, ennek minden szava igaz idén is: "A Rose Bowl – hivatalos nevén Rose Bowl Game presented by VIZIO – a college football fontos tradícióinak egyike, megkülönböztetett rangját a "The Granddaddy of Them All" jelző is mutatja. Ez volt a legelső Bowl mérkőzés, az ún. East-West Football Game 1902-ben tette az első kísérletet kelet és nyugat összekapcsolására, és bár ez a próbálkozás akkor hamvába holt, az 1916 óta megszakítás nélkül évente megrendezett esemény hatalmas szerepet játszott az Államok históriájában. Annyi emlék és érdekesség köthető a Rose Bowlhoz, hogy legyen akármilyen párosítás (általában a Pac-10 és a Big Ten csoportok győztesei kapnak meghívót), helye a versenynaptárban nem kérdőjelezhető meg. Sajnos ezt a felfogást nehéz átcsempészni hazánkba, ahol még ott tartunk, hogy a Bowlok rendszere "átláthatatlan", holott történjék bármi, az amerikaifocival egy kicsit is barátságban levő nézőnek ideális esetben a Rose Bowl kötelező program kellene, hogy legyen."
 
Mikor?
2012. január 2-án (hagyományosan 1-jén rendezik meg, kivéve ha az új év első napja vasárnapra esik), magyar idő szerint 23 órától az ESPN-en és itthon az ESPNA America csatornán. A kommentátor Brent Musburger és Kirk Herbstreit, a riporter az oldalvonalaknál Erin Andrews lesz, csakúgy mint 2011-ben.
 
Kik?
A Wisconsin Badgers a Big Ten bajnokaként sorozatban másodszorra kapott automatikus meghívást, míg a Pac-12 konferencia győztese, az Oregon Ducks a 2011-es nagydöntő után az aktuális szezonban a Rose Bowllal "vigasztalódhat". A két egyetem 2001-ben találkozott legutóbb, akkor a Kacsák örülhettek.
 
Hol?
Stílusosan a Rose Bowl stadionban, a kaliforniai Pasadena városában. Maga a Rose Bowl olyan népszerűvé vált az 1920-as évek elejére, hogy kinőtte az átmenetileg használt Tournament Parkot. Az 1923-as RB-t már itt tartották, 1932-re több mint 83 ezresre bővítették, 1973-ban 106,809-en voltak a helyszínen, ez máig élő rekord. Biztonsági okokból később mérsékelték a kapacitást, jelenleg 88,500 a férőhelyek száma. Az 1994-es labdarúgó vb-döntőn színhelye a UCLA Bruins hazai pályája egyben, az új videókijelzőket az elmúlt esztendőben adták át
 
Mennyiért?
A Rose Bowl a négy nagy BCS Bowl egyike, és ezt a fellépési díj is jelzi; a University of Wisconsin és a University of Oregon 18-18 millió (!) dollárral gazdagodik a meccsnek köszönhetően. A játékosok egy-egy 550 dollár értékű szabadon választott technikai eszközt, Fossil órát, New Era sapkát és Oakley Flak Pack 3.0 hátizsákot kapnak. Az átlagos jegyár 225 amerikai dollár
 
 
A ROSE BOWL – Egy kis történelem:
Ahogy említettük, a Rose Bowl születése 1902-re datálódik, de a mérkőzés ez idő tájt még a Tournament of Roses, egy nagyszabású újévi ünnep egyszeri, kiegészítő programja volt. A "Rózsák parádéját" a debreceni virágkarneválhoz lehet hasonlítani, a hajdúsági fieszta mintegy másfél évtizeddel követte 1905-ben a Tournament of Roses-t, amely mindmáig az évköszöntő szerepet tölti be odaát, százezrek tekintik meg a helyszínen és a tévében. 1902-ben a korszak csapata, a Fielding Yost vezette Michigan Wolverines 49-0-ra verte Yost néhai tanítványait, a Stanford Cardinalt, és ez a kiütés megijesztette a szervezőket. Szerencsére a "Tournament of Roses football game" helyett futtatott ló-, kutya- és struccversenyek nem bizonyultak hosszabb távon eléggé közönségcsalogatónak, és 1916-ban újra előkerült a disznóbőr. 1923-tól már az erre a célra felépített Rose Bowl fogadta a feleket, kialakult hagyományként egy iskolát nyugatról, egyet keletről (vagy éppen délről, 1926-ban az Alabama, 1940-ben a Tennessee tett emlékezetes túrát). 1916 óta csupán egyszer nem Pasadenában rendezték meg, 1942-ben. Japán 1941 decemberében megtámadta Pearl Harbort, és a nyugati parton eluralkodott a káosz, de a Rose Bowl mégsem maradt el, csak ideiglenesen North Carolinába, Durhambe költözött.
1946-ban írta alá a Big Ten és a PCC (a Pac-12 elődje) azt a paktumot, mely értelmében a csoportok győztesei automatikusan kvalifikálják magukat a Bowlra. Ez néhány kiegészítéssel napjainkig ugyanúgy érvényben van, és ennek köszönhetően láthattunk olyan klasszikusokat, mint a '63-as USC-Wisconsin vagy az 1997-es Ohio State-Arizona State. A BCS bevezetése némiképp befolyásolta a helyzetet, így lehetett mondjuk a 2006-os Rose Bowl a 2005-ös bajnoki döntő, a felejthetetlen Texas-USC, és ezért kaphatott 2011-ben lehetőséget egy másik texasi alakulat, a TCU a Mountain Westből. Az eddigi 97 alkalomból 24-et nyert meg a USC, ezzel a Trojans magasan vezet a második Michigan (8) előtt.
 
 
A csapatok:
 
OREGON DUCKS
 
 
Út Pasadenába:
A tavalyi nagydöntő vesztese már az első fordulóban behúzhatott egy strigulát a vereség-rovatba, igaz a későbbi finalista LSU ellen nem szégyen elbukni, pláne nem semleges pályán (Dallas-ban). Az idény ekkor nem várt irányba is fordulhatott volna a csalódottság miatt, de az Oregon játékosok jól reagáltak a kihívásra, és a csoportküzdelmeket szinte hiba nélkül tudták le. Szinte, mert hiába a Stanford elleni értékes siker, a USC-től kapott zakó a döntő megismétlésébe került, a Trojans leküzdése esetén sanszos, hogy ugyanúgy visszavágó, csak nem házi SEC-s csata a BCS National Championship Game
 
[bővebben hamarosan...]
 
Offense:
 
Defense:
 
Special Team:
 
Edzők:
 
 
WISCONSIN BADGERS
 
 
Út Pasadenába:
A sportban nincs ha, azonban nem lehet nem arra gondolni a wisconsiniaknál, hogy két Hail Mary-n múlt a hőn áhított nagydöntő. Bár a Big Ten-fináléban összejött a revans a Michigan State ellen, a 37-31-es drámai kudarcot egyhamar nem felejti el, aki átélte. Hogy igazán fájjon, egy hétre rá az Ohio State döfött újabb tőrt a Borzok szívébe, egy szintén a végjátékban dobott TD-vel, amiből felállni hatalmas akaraterőről tett tanubizonyságot. Egy éve a TCU kifogott a Rose Bowlon a Badgers-en, itt a lehetőség javítani
 
[bővebben hamarosan...]
 
Offense:
 
Defense:
 
Special Team:
 
Edzők:
 
 
Mire számítsak?
Az Oregon és a Wisconsin históriája félelmetes hasonlóságot mutat, mindkét egyetem az 1990-es években ébredt fel hosszú Csipkerózsika-álmából, évtizedes szenvedés után az elmúlt 15-20 idényben betörve az NCAA élmezőnyébe. Érdekes módon a mai Rose Bowlnál nem is az a kérdés, hogy ki nyerhet, hanem hogy ki nem veszíthet, a Badgers biztosan nem akar még egyszer könnyek között levonulni a pályáról, míg a Ducks már-már hagyományosan rossz az utószezonban, sokan ezt azzal magyarázzák, hogy elegendő (majd egy hónapnyi) felkészülés esetén offense-ük kiismerhető és megfogható. A wisconsiniakra ez kevésbé áll, de védelmük eddig közel sem találkozott olyan gyors játékosokkal, mint az oregoniaké, és ahogy egy évvel ezelőtt is láthattuk, a kisebb termetű, ámde fürge futballisták fel tudják velük venni a versenyt. A párosítás rendkívüli izgalmakat rejt magában, viszont összességében az Oregon az esélyesebb, a Wisconsin sikere a meglepetés kategóriába tartozna.