A passzjáték tudománya II. - a West Coast

A 90-es évek elején a West Coast offense kifejezést a Sid Luckman által a '60-as években bevezetett alapelvekre épülő támadórendszerre utalva használta Bernie Kosar, Browns QB egy interjúban, amiatt, hogy főleg a nyugati parti csapatok (San Diego, Oakland) használták azt. Ez a rendszer a mai napig "él", könnyű megérthetősége, és alkalmazhatósága miatt, de ma már inkább "Air Coryell" néven hivatkozunk rá Don Coryell St. Louis Cardinals, és San Diego Chargers HC után. A "West Coast" kifejezés a mai értelmében való elterjedése Bill Parcells nevéhez fűződik, aki az 1985-ös 17-3-as Giants győzelemmel végződött Giants-49ers rájátszásmeccs után kérdezte meg nem kevés iróniával az agyonajnározott Frisco offense-re utalva: "És most mi a vélemény a nyugati parti offense-ről?". A ma West Coastként ismert rendszert Bill Walsh fejlesztette ki a Cincinnati Bengals-szal eltöltött 8 év alatt, és később ezt a rendszert vezette be San Francisco-ban, amikor vezetőedzővé nevezték ki a 49-esek. West Coast alapelveket alkalmazva lett sikeres, és nyert Super Bowlokat többek között Mike Shanahan (Denver), Mike Holmgren (Green Bay), és Jon Gruden (Tampa Bay) is. Az NCAA-ben főleg a BYU egyetem volt a 70-es, és a 80-as években sikeres hasonló offense segítségével LaVell Edwards edző vezetése alatt. Edwards 29 BYU-nál eltöltött éve alatt több, mint 100 rekordot állított fel a csapat a passzolási kategóriákban. LaVell Edwards keze alatt számtalan később sikeres edző dolgozott segédként, ilyen a már említett Mike Holmgren, vagy Andy Reid.

A West Coast offense-t legjobban jellemző play a quick slant. Mivel a West Coast a leginkább használatos offense rendszer az NFL-ben, talán nem túlzás azt állítani, hogy a quick slant a legfontosabb play az NFL-ben. Jerry Rice, minden idők legjobb elkapója is kedvenc play-ei között tartotta számon a quick slantet, nem véletlenül, rengeteg yardot köszönhet ennek az egy játéknak. A quick slant egy egyszerű dolog: 3-5 lépés előre (nyilván futva), gyors bevágás a pálya belseje felé kb. 45 °-ban, és ahogy megtörtént az irányváltás, számítani a labdára. De ahogy a cover 2, vagy a zone blitz, úgy a quick slant is egy egész játékfilozófiát testesít meg, és egy egész offense séma magját adja. Egy csapat, amely a quick slant köré építi az offense-ét (ld. Seahawks), egészen másfajta megközelítéssel támadja az ellenséges védelmeket, mint pl. a futásra alapozó Vikings. De még a Vikings is előveszi néha a quick slantet: minden NFL playbooknak része. Mivel valóban mindenütt jelen van, nagyszerű bevezetés a passzjátékok tervezésének világába. Ha sikerül a quick slantet megérteni, valamint annak számtalan megjelenési formáját, akkor már van valami fogalmunk arról, hogyan készülnek a modern NFL, és NCAA playbookok.

Slant-and-Flats

Az ábrán egy klasszikus slant play-t láthatunk, gyakran slant-and-flatnek, vagy slant-and-shootnak nevezik. Jon Gruden terminológiája szerint ez a play a Jet Smoke sorozat (a hasonló play-eket sorozatokba, szériákba rendezik, így egy playbook nem csak play-ek végeláthatatlan halmazából áll) része; mely sorozat play-einek közös jellemzője, hogy 2 slant, és 2 flat route van bennük. A play egy 2004-es Gruden szeminárium során került bemutatásra, de minden komoly West Coasttal foglalkozó könyvben találunk ehhez hasonló játékokat.

Vizsgáljuk meg az egyes játékosok szerepét a play-ben:

Receiverek: A bal- és a jobboldali elkapó egyaránt slantet futnak. Három hosszú lépést tesznek meg. A védelemtől, és az edző preferenciáitól függően ezek a kezdeti lépések lehetnek párhuzamosak az oldalvonalakkal, kissé a pálya belseje felé húzhatnak, vagy egyenesen a védő felé irányulhatnak. Press coverage (a corner közvetlenül a WR-rel szemben áll fel, a lehető legközelebb) esetén meg kell próbálni elszakadni a védőtől, de ezzel együtt felfelé kell mozogni. Ha a CB hátrébb áll fel a line of scrimmage-től, vagy az elkapó valamely oldalán foglal helyet, akkor felé kell elindulni, hogy backpedalra (hátrafele futás) kényszerüljön, ami elég sok helyet fog hagyni az elkapónak, hogy megcsinálja az irányváltást.

A harmadik lépésnél mindkét receiver kitámaszt, és 30 és 45 fok közötti szögben bevágnak. Rögtön ezután már jöhet is a labda. A szög is ugyanúgy függ az edzői felfogástól, és a védekezéstől; ha mélységi safety-k vannak a pálya közepén, akkor élesebb szögben kell bevágni, hogy ne sodródjanak be a zónájukba az elkapók. Ha a receiver nem is tudott elszakadni a védőtől, még mindig tudja fedezni a labdát a testével, feltételezve persze, hogy sikerült a védő belső oldalára keverednie. Az elkapónak készen kell állnia, ahogy elkapta a labdát, hogy megszakítsa a route-ot, és minél több yardot hozzon elkapás után.

Halfback: Az ábrán látható, hogy a HB-nek fel kell vennie az esetlegesen balról érkező blitzet. Ha a bal tackle külső lábától kijjebbről jön egy blitzelő védő, akkor meg kell blokkolnia. Ha nem jön ilyen, akkor a halfback fut egy flat route-ot, és számít a passzra.

Fullback: A FB az ún. "hot receiver". Ha egy védő jobb oldalról blitzel a szélről, a fullbacknek ki kell mozognia a szélre, és azonnali dobásra számítani.

Mind a half-, mind a fullback ún. "check-down" célpontok a play-ben. Ha a QB-nak nincs más lehetősége, akkor kidobja a labdát valamelyiküknek, és beéri egy kisebb előrehaladással. A backeknek egy másik fontos szerepük is van: széthúzzák horizontálisan a defense-t. Ha a védelem embert fog, akkor a 2 back a flat route-ok révén kiveszi a pálya közepéről a linebackereket (hiszen emberfogásban a running backek általában a külső LB-k emberei), akik potenciális veszélyt jelentenek a slant passzokra. Zónázás ellen "kiszélesítik" a flat zónát őrző védőket; más szavakkal, rákényszerítik a CB-ket, hogy leszakadjanak a WR-ekről, és a rövid passzokra lépjenek fel (persze nem biztos, hogy a CB-k őrzik a flatet).

Tight End: Ez a play nem a TE-ről szól. Seam route-ot fut, hogy lefoglalja az őt fogó (vagy a flanker mögötti zónát őrző) safety-t. A tight endnek tisztán kell tudni elindulni, és keményen támadni a zónát, hogy elvigye magával a safety-t a pálya közepe felé. Ha a safety-k rájönnek, hogy a TE csak "decoy" (csali), és figyelmen kívül hagyják, az offensive koordinátor ezt ki fogja szúrni, és fel fogja hívni a QB figyelmét, hogy legközelebb nézzen a tight endre is, ha ezt a play-t hívják.

Támadófal: A diagram egy valószínű blokkolási sémát mutat be egy 4-emberes front ellen. A center az A-lyukon érkező védőkért felelős, ha nincs ilyen, besegít a jobb guardnak. A jobb oldali falemberek a tőlük jobbra lévő lyukakat blokkolják. Ahogy látható, van egy nagy hézag a bal guard és bal tackle közötti B-lyuknál. Elképzelhető, hogy a halfbacknek ezt a lyukat kell olvasni, és blokkolni mielőtt elindul megfutni a route-ját.

Irányító: A snap előtt a QB olvassa a védelmet, keresi a potenciális blitzeket, és meghatározza, hogy a CB-k press coverage-ben vannak-e, vagy sem. A play legjobban az erős (jobb) oldalra működik; a tight end eltakarít védőket, a flanker a LOS mögött van, így könnyebb tisztán elindulnia (értsd: nem kell hadakoznia a cornerrel). A play majdnem teljesen szimmetrikus, tehát a QB oldalt válthat, mert nagyjából hasonló route-okat fog látni mindkettőn. De még a drop (a snap utáni hátralépések) alatt kell döntenie. A slant és a flat route-ok gyorsan befejeződnek, és a zsebben valószínűleg nem lesz ideje oldalt váltania a quarterbacknek.

A snap után a QB 3 lépést tesz hátra, miközben olvassa a preferált oldal felőli cornerbacket, és a linebackert. Ha a CB nincs feltolva, és a linebacker a running backet üldözi, a slant nyitva lesz. Ha a CB press-ben van, de a WR tisztán tud indulni, a slant szintén nyitva lesz. Ha a linebacker blitzel, a QB kidobja az RB-nek a flatbe. Akkor is lehet célpont a running back, ha a védelem emberfogásban van, a flankert jól levédekezik, de a LB lassan ér ki a szélre. Ha nincs üres ember, akkor a QB fordul, és a túlsó oldalra dobja ki a másik running backnek a labdát 2 yardért, vagy megpróbálhat egy 20 yardos passzt megereszteni a tight endnek.

Variációk a Slant-Flat Témára

A fentiekben kivesézett Slant-Flat play története a Joe Montana-Dwight Clark napokig nyúlik vissza. Aki amerikaifocis videójátékokkal játszik, az valószínűleg több százszor hajtotta végre ezt a play-t. Ha a quick slantek csak split back formációkból működnének, akkor nem lennének ilyen népszerűek manapság is. Szerencsére ez a sokoldalú play lényegében bármilyen felállásból futtatható, és könnyen lehet különböző szituációkra igazítani.

Íme egy nagyon hasonló Slant-Flat play, ezúttal singleback felállásból, H-back motionnel (az H-back nem összekeverendő a halfbackkel, lényegében tight end és fullback hibridje, az egyik legsokoldalúbb offense pozíció, ám ritkán használják). Miután az H-back keresztülért a formáción, három receiver "árasztja" el a pálya jobb oldalát. Ez megkönnyíti a QB feladatát: már a snap előtt meg tudja mondani, hogy egy az egyben van-e a bal oldali split end a CB-vel, és a motion során a defense reakciójából meg tudja mondani azt is, hogy emberfogás, vagy zónázás van-e.

A snap után majdnem ugyanaz történik, mint előbb a split back felállásban. A receiverek megfutják a slanteket. A running back kimegy a gyenge oldalon a szélre, valószínűleg miután olvasta a blitzeket. A tight end az erős oldali lyukat támadja. A seam route helyett az H-back egy curlt fut a pálya közepén. Ez részévé teszi őt a QB olvasásának. Ha a külső linebackerek hátraléptek a hashmarkok körüli zónákat őrizni (ezek az ún. "hook" zónák), hogy megfogják a slanteket, az H-backnek rengeteg helye kell hogy legyen egy rövid passz elkapására, és utána plusz yardok hozására.

Ahogy látható, a tight end, és az H-back keresztezi egymás útját, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy üresre játssza valamelyikük magát. Egy másik variációban az H-back kimehet a szélre, és a TE futhatja a curlt. Egyikük, vagy akár mindkettejük maradhat védeni az irányítót. A lehetőségek száma közel végtelen.



Egy újabb Slant-Flat variáció Ikrek felállásból, két WR van a pálya bal oldalán. Ebben a verzióban 3 elkapó is slantet fut: a split end, a flanker, és az H-back. A TE, és a running back a széleken dolgozik; az ábrán látható, hogy a tight endnek először blokkolnia kell, mielőtt elindul a route-on.

Az NFL-ben a legtöbb védelem az ikrekre azzal reagál, hogy egy safety-t, vagy egy ún. nickelbacket (ez egy 5. DB, általában egy LB helyett jön be) hoz le a belső elkapóra, a bal CB pedig marad a jobb oldalon a TE-ktől kijjebb. Ez általában "mismatch-et" (erőfölény) hoz létre, mivel egy kezdő WR-t kell egy safety-nek, vagy egy tartaléknak fognia. Ha a QB nyilvánvaló mismatch-et lát, vagy blitzet olvas az ikrek oldaláról, megdobja a flankernek a slantet. Ha a defense egy extra safety-t hoz be mély zónázásra az ikrek oldalára, akkor ennek a játékosnak a feladata kisegítés lesz a belső slant route-ra, így viszont a split end egy-az-egyben marad. Ha mindkét corner átjön az ikrek oldalára embert fogni, akkor a WR-ek elviszik őket, és a running backnek rengeteg helye lesz az elkapás után a szélen.

Ha a defense-ek ráállnak az Ikrek Slant-Flat play-re, az offense változtathat, és a flankerrel egy curl route-ot futtathat, a split endet egy draggel behozhatja a pálya közepére, vagy a RB-t küldi be középre egy angle-vel. Valamint természetesen néhány futás a dupla TE oldalra meg fogja akadályozni a védelmeket abban, hogy túlságosan az ikrek oldalára tolódjanak.

A play, amit mindig fogunk látni

Ez az a play, ami Bill Walsh-t Szokrates-szé, Joe Montana-t bronz mellszoborrá, és az erőfutásra építő NFL egyfajta precíziós légibemutatóvá változtatta át. Hogy lehet az, hogy egyetlen play, egy egyszerű rövid passz meg tudta változtatni azt, ahogy a sportot játsszák?

Walsh kényszerből építette ki a rendszert a 70-es évek végén, amikor a 49ers-nél kezdett edzősködni. Ezt megelőzően már segédkezett egy hasonló technikás, rövidpasszos offense felépítésében a Bengals-nél, de a san francisco-i támadófal nem volt elég jó, hogy az irányító Steve DeBergnek egy, vagy két másodpercnél több időt adjon a zsebben. Ezért Walsh a 3-lépéses dropra, valamint az olyan route-okra helyezte a hangsúlyt, amik gyors passzokat tettek lehetővé.

Ez volt a megfelelő offense a megfelelő időben. A jól ismert 5-yardos szabályt nemrég vezették be, a védők már nem tudták a pálya egész területén vegzálni az elkapókat. A védekező koordinátorok nehezen tudtak alkalmazkodni. A cornerbackek nem merték megkockáztatni, hogy büntetést kapjanak amiatt, hogy túl erőszakosak, és nem akarták, hogy mélyen megverjék őket. Emiatt sokkal könnyebbé vált az olyan rövid route-ok megfutása, mint pl. a quick slant, a hitch, a smash, a flat, vagy a curl. Walsh (és később Montana) egy egész birodalmat épített ki 5-yardos passzokból.

A később West Coast offense-nek elnevezett rendszer az összes kihívást kiállta, amelyeket a '80-as évek védelmei kínáltak. A hot route-ok, és a running backek a széleken tökéletes ellenszert biztosítottak a sok blitz ellen, amelyet 3-4-es védelmek külső linebackerei indítottak. Amikor a 46-os védelem lemozgatott egy safety-t a line of scrimmage közelébe, megnyitotta a pálya közepét: egy irányváltás, és egy jó WR egy rövid slantet 50 yardos TD-vé varázsolt.

A zónavédekezés hatásosan tudja semlegesíteni a Slant-and-Flat típusú play-ek családját, a Cover-2 védelem népszerűsége is főként annak köszönhető, hogy hatékonyan alkalmazható a West Coast ellen. A linebackerek le tudják fedezni a slantek passzsávját a hook zónákba való hátralépéssel. A cornerbackek jammelik az elkapókat (ez azt jelenti, hogy a szabályok adta kereteken belül megblokkolják a WR-eket rögtön a snap után, és próbálják minél jobban megnehezíteni a tiszta elindulásukat), majd átadják őket a safety-knek, és a széleken maradnak. Természetesen ahogy a Cover 2 se csak egy playbook tele 2 mély, 5 alsó zónát őrző védőre kitalált zónavariációkkal, a West Coast is jóval több egy egyszerű Slant-and-Flat play-sorozatnál. De a legtöbb sakkmeccsen, amelyet vasárnap látunk, a kezdő lépések a Slant-and-Flat, és a Cover-2 szoktak lenni.

Összegzés

Slant-and-Flat play-eket bármilyen felállásból lehet építeni, legyen az Power I-formáció, 5 WR-es spread, vagy valamiféle extrém triple stack felállás. Az alapelvek nem változnak. A route-ok kombinációi horizontálisan húzzák szét a védelmet. Az elkapó gyorsan vált irányt, és azonnal kapja a labdát. A QB olvas, dönt, és tüzel, mielőtt a defense nyomást tudna helyezni rá.

A variációk száma hatalmas, és az olyan edzőknek, mint Jon Gruden, vagy Mike Holmgren, valószínűleg több száz található meg a playbookjaikban. Ezek a variációk adják a West Coast komplexitását, és teszik nehézzé a levédekezését. De az alapok zavarbaejtően egyszerűek. Ha jól figyelünk, minden meccsen láthatunk nehány ilyen route kombinációt, még akkor is, ha nem West Coast csapatot nézünk.

Mike Tanier cikke alapján írta Demeter Ádám (Döme)